Fórum témák
» Több friss téma |
igen. A kompresszor nyomóoldali nyomása, és ezzel együtt a szállítóteljesítménye is, nagymértékben függ a kondenzátor állapotától. Ha el van szennyeződve, vagy a ventilátor nem tud elegendő levegőt átáramoltatni rajta (vagy a ventilátor nem is megy) a hőcserélő nem tudja leadni a szükséges hőt a környezetnek. Minél melegebb a környezeti hőfok ez még fokozottabban jelentkezik, mivel kisebb lesz a kondenzátor hőfoka és a környezet hőfoka közti különbség.
Sziasztok!
Van egy kicsi de igazán gonosz problémám a régi típusú LEHEL hűtőnkkel. Bedugom és elkezd hűteni, ahogyan azt kell. Mikor eléri a kellően alacsony hőfokot leáll, eddig minden szuper. A baj akkor kezdődik mikor visszakapcsolna. Ekkor ugyanis elkezd zúgni, majd pihen és 2 perc után újra zúgni. Amikor épp zúg egy minimális ütés hatására is újra elkezd hűteni, azonban ennek hiányában nem kapcsol vissza, így nem is hűt, így aztán felügyelet nélkül nem látja el funkcióját. Van valami ötletetek hogyan lehetne javítani? Köszi előre is! Robi
Nagyon szépen köszönöm!
Fagyasztószekrénynél ha bekapcsolom a gyorsfagyasztás gombot, tele van pakolva akkor mi az a hőmérséklet ami még jónak mondható? Tehát gyorsfagyasztás gombbal járatom 48 órát, utána megnézem a hőmérőt, mennyit kell mutatnia minimum aminél még azt mondhatom hogy jó a hűtő?
Vagy ezt így általánosságban nem lehet elmondani?
Ha három csillagos régi Lehel és esetleg indítóegység lett benne cserélve az eredeti áram relésről PTC-sre, akkor okozhat ilyen problémát. Ugyanis itt az önolvasztást egy a hűtőtest mögött levő fűtőszál biztosítja, ami a hőfokszabályzó kikapcsolása után a kompresszor tekercsen keresztül kap áramot. Ha PTC-s indítóegység került rá, akkor az állandó átfolyó áram nem engedi lehűlni a PTC korongot és így indításkor a segédfázis nem kap áramot.
Ha még az eredeti indítóegység van benne, akkor jó eséllyel ezt kell cserélni.
Nem lehet kapásból rámondani, hogy ennyi vagy annyi. Típusfüggő valamint függ a készülék műszaki állapotától (kompresszor szállítóteljesítmény, szigetelés stb...)
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Van egy hűtőnk, Zanussi ZD 16/4. Ma este véletlenül megnyomtuk az oldalát (elég erősen), és -a már korábban is vacakoló lámpa- végleg kialudt. Elkezdtem vizsgálgatni a hűtőt, az oldalán picit látszik a nyomás helye. Mivel még alig pár hete van nálunk, eddig még nem tűnt fel, hogy bizonyos helyeken (az oldalán, valamint azon a vékony oldalrészen, ahová az ajtó felfekszik) melegedne, most viszont biztos, hogy ezt a "tünetet" produkálja. Ez normális ennél a hűtőnél, és eddig csak nem tűnt fel nekem? Illetve a lámpánál mi okozhatja a problémát? Előre is köszönöm a segítségeteket!
Sziasztok!
Egy kb 4 éves felülfagyasztós Beko hűtőnk van. Mostanában vettem észre, hogy miközben a hűtő részben normális hőfok van (5-8 fok), addig a mélyhűtőben nagyon ingadozik, gyakran csak mínusz 10 fok van benne. Ez normális, vagy elromlott a mélyhűtő? Igaz, nincs benne, csak egy kis csomag borsó, ez is befolyásolja? Köszi a választ előre is!
Ha a hátulján nincs az a bizonyos "fekete rács" (ami a kondenzátor) akkor a készülék rejtett kondenzátoros és ekkor teljesen normális a melegedés.
Ha kombi készülék, akkor a mélyhűtő ajtókerete is melegszik illetve a környékén az oldala is.
Mivel a mélyhűtőben nagyon kevés a hűtött árú, ezért nincs elég nagy hőtároló kapacitása. Viszont a hőfokszabályzó a normál tér hűtőtestének hőfokára szabályoz. A kikapcsolási értéket be tudod állítani, de a visszakapcsolás fix 2,5 C körüli. Ezért mire a hűtőtest felmelegszik, ha meleg van akkor a mélyhűtő is jobban felmelegszik.
Akkor valójában jó a hűtő, csak kéne valami a fagyasztóba, ha jól értem.
Köszönöm!
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem egy hozzáértőhöz. Van egy kb 8 éves Indesit márkájú kombi hűtőnk. Elutaztunk egy hétre és mint rendes ember áramtalanítottam, visszaérkezéskor újraindít stb. Másnap vettem észre, hogy percenként bekapcsol kb 2-5 másodpercre majd leáll. Hűtés persze így minimális benne akárhová állítom a hőfokszabályzót. Elutazás előtt semmi hasonló problémát nem mutatott. Most hirtelen nem tudok szerelőt leakasztani, így tőletek kérdezném, hogy nagy a baj? Választ előre is köszönöm.
Köszönöm a választ.
Teljesen laikus vagyok a témában. Mennyire lesz ez nekem fájdalmas anyagilag, és időben ha találok valakit mennyit jelent a javítása?
Ez tuti hogy nem gázhiány ! Valószínűleg az indító relé
ragadt be , ezért a kompresszor nem tud elindulni és a hővédelem lekapcsolja. Ha csak ez a probléma párezer ft ból megúszod (előfordulhat még kompresszor hiba is de az nem valószínű) akkor kicsit húzósabb 20-30 ezer .
Szia!
Nos igen három csillagos és a hátulját nézegetve kicsit tákoltnak is tűnik, úgyhogy feltételezem, hogy valami cserélve lett. (Pontosan nem tudom megállapítani h PTC-s-e) Mi lehet ilyenkor a megoldás? Köszi
Ha PTC-s indítóegység van benne, az jó eséllyel az MPV sorozat valamelyik tagja. Ezt könnyen meg lehet állapítani, ha leveszed a kapocsdekni fedelét, és látsz benne egy MPV és egy szám feliratú műanyag házas egységet akkor az az.Egy áramrelés indítóegység lenne a megoldás, csak nem igazán lehet beszerezni.
Gorenje 250 literes fagyasztószekrény, 150W-os kompresszorral, kb 20 éves, 48 óra elteltével (bekapcsolt gyorsfagyasztás gombbal) a legfelső polcon -27 fok volt mérhető. (Fullos telítettséggel).
Akkor így jó a hűtő vagy rossz? A termosztát minimum állásában -20 fokot tartja, maximumra fel sem merem tekerni mert úgy sem bírná. Mégis maximum állásban gyárilag a 3 csillagos gorenje hány fokot kellene hogy produkáljon? Ja és a legfelső pontban, az ajtónál nagyon nagyon jegesedik valamiért. Ez miért lehet? A szigetelés nem rossz.
Sziasztok!
S.O.S. segélyre lenne szükségem. Van egy Candy márkájú, 5 éves, 1 kompresszoros, kombi hűtőm. Az egyik nap észrevettem, hogy kicsit hangosabb a kelleténél. Leállítottam, kitisztítottam, kicsit megmozgattam, újraindítottam. Sajnos a hang nem múlt el. A nagyobb baj, hogy nem hűt felül. A fagyasztóban megfagytak a cuccok, de fent csupán 15-17 °C volt. Telefonon kértem információt szerelőktől. Az egyik azt mondja, hogy tuti elment a gáz, s nem tudja javítani. A másik azt mondja, hogy a gáz szerinte is elszivárgott, s tudja is javítani, de emellett a kompresszort is ki kell cserélni. Na most akkor lehet-e javítani, vagy sem...ez itt a kérdés. És persze a legfontosabb, hogy megéri-e? A hűtőt ismét leengedtem, s kikapcsoltam. Kellemetlen így hűtő nélkül. Köszi a segítséget...
Mivel 5 éves a készülék tutira R600a-s, így a dugulás esélye kicsi, úgyhogy ez hűtőközeg szivárgás lesz. Az, hogy javítható-e attól függ, hogy hol szivárog. Ha a keretfűtés cső lyukadt ki (sajnos nem valószínű) akkor javítható, ha a hűtőtest, akkor nem. Műhely munka.
A kompresszorcsere csak akkor szükséges, ha a kompresszor tönkrement. Ezt telefonon vagy interneten keresztül elég nehéz megállapítani.
Köszi szépen. Valószínűleg kihívok egy szerelőt a helyszínre...meglátom itt mit mond.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni! LG no Frost-os fagyasztóm alján rendszeresen vastag jeget találok. Mi lehet az oka? Hogyan szüntethető meg? Előre is köszi
Most szombaton vettünk egy zanussi kombinált,alul fagyasztós hűtőt.A problémám az lenne,hogy a normál hűtőtérben 4-5 fokozaton is 8-13 fok van.Csak hatos azaz maximum fokozaton hűt le 4-7 fokra.A fagyasztója jól hűt ott -22 fok van.Mi lehet a probléma?A boltban azt mondták,hogy kell neki 3-4 nap míg beáll a rendes működése.Igaz ez?
Hátsó vízkivezető csövön levő gumiszelep nem nyit ki. A megoldás pár oldallal korábban olvasható.
Szét kell hozzá szedni a mélyhűtőrészt, vagy ha valahova el tudod rakni a mélyhűtött motyót egy pár napra húzd ki és hagyd nyitva az ajtót. A gumiszelepet egy ollóval meg kell kurtítani, hogy valamennyire mindig nyitva legyen.
Az a 3-4 nap inkább 3-4 óra. Ezzel a hűtővel valami nincs rendben. A bolti csere garancia 3 nap. Ez idő alatt a boltnak ki kell cserélnie a készüléket. Ez után már a garanciális szerviz nyűgje (na meg Tiéd). Valószínűleg ezért mondták a 3-4 napot. Bejelentés után a garanciális szerviz mire kimegy, az lehet akár egy hét is. Ha alkatrészt kell cserélni benne, akkor az se valószínű, hogy azonnal lesz. Simán beletelhet pár hétbe mire kicserélik a hűtőt, ha cserélni kell.
Helló!
Van egy Zanussi LEHEL ZLR 163 HB 160 típusú hűtőszekrény, aminek a kis fagyasztó része működik, de lennt nem csinál semmit. Megy folyamatosan 3napja egyébként. Mi lehet a gond?
Sziasztok!
Adott egy hűtő-fagyaszó. Rá van írva, hogy Zanussi soft line. Van rajta 2 "kijelző", egy zöld rajta hullámvonal, és egy piros, rajta egy háromszög, valamint egy sárga gomb SUPER felirattal. Mikor kinyitottam mindenhol kb 10-10 centis jégréteget leltem benne. Jobb nem jutott eszembe, így kíhúztam a 220-ból, és leolvasztottam az egészet, azóta világít folyamatosan a zöld lámpa (előtte nem világított rajta semmi). Visszakapcsolás után rövid ideig a piros is világított. Kérem segítsetek, remélem nem csináltam semmi rosszat (kölcsön-nyaralós lakásban vagyok, és nem szeretném tönkretenni a tulaj fagyasztóját - no meg a kajáit se)
A hűtő és a tartalma amit kivettél, a kiolvasztáskor felmelegedett, és most hül vissza. A kompresszornak halkan zúgnia kell ilyenkor. Attól függően, hogy mennyire melegedett fel előbb-utóbb el kell aludnia a lámpának.
1038012-re valaki valamit? A fagyasztó rész üzemel, a hűtő részben még csak nem is dereng semmi hűvös.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |