Üdv!

A probléma az volt, hogy most kivételesen elegáns matematikai úton közelítettem meg a kérdést, és nem tudok integrálni.

Sziasztok,

a BME-n TDK-hoz kellene néhány apróság, nem írom le az egész témámat.

1. kérdés: adott két egyenáramú áramforrás (pl. 2 db ceruzaelem), az egyik pozitív, a másik negatív pólusára rákötünk egy izzót; világít? folyik áram? szerintem nem, és ha tényleg nem a válasz, akkor a kissé bonyolult elképzelésem működik, és az jó

2. kérdés: szükségem van rettenetesen sok teljesen független egyenáramú tápforrásra (akár több tízezerre), pusztán teoretikusan, lenne valakinek ötlete hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani? nyilván nem játszik a 10.000 db ceruzaelem (ez hülyeség), a másik ötletem a marha sok trafó + ugyanennyi egyenirányító (gyakorlatilag eszméletlensok mobiltelefon töltő) de ez is idétlen megoldás, nem praktikus, van valakinek jobb ötlete?

muszáj hogy függetlenek legyenek egymástól, tehát az nem jó, hogy párhuzamosan szétkögetem, és csak egy tápforrásom van

Köszönöm a válaszokat!
-egy BME VIK-es infós-

Kismillió szimulációs szoftver létezik, egyik-másik biztos szkriptlehető, annyi független forrást generálsz magadnak amennyit nem szégyellsz.
Egyébként, főleg ha TDK-ra készülsz, előbb elméletben kellene bizonyítani ötletedet, matematikai, fizikai módszerekkel, anélkül úgysem vesznek komolyan.

Eddig digitális elektronikai feladatokhoz a DigitalWorks 1995-ös változatát használtam, de ebben minden le van egyszerűsítve, nem egyezik meg a valósággal, a megépítéssel. Ezért pl. semmit sem kell negatív feszültségre kötni, és ilyenek miatt az elképzelésemet nem lehet benne megtervezni.

Próbáltam a TINA nevű programot, amit mindenki dícsér, de az meg túl összetett, és egyenlőre még nem értem a működését.

Találtam interneten egy javascript alapú böngészőbe épülő primitív szoftvert, ez tökéletes nekem, de nem lehet benne menteni, és az ablakterülete eszméletlenül kicsi, így nagyban nem építhetem meg amit akarok (és makrókat sem ismer, ellentétben a kedvenc DigitalWorrks-szel).

Az "offline" rajz meg béna, és nem lehet szimulálni. Megépíteni pedig átláthatatlan, és drága.

Az lenne a tökéletes, ha építenék szimulátorban egy óriásit + ahogy mondtad bebizonyítom tudományosan hogy működik + megépítek egy nagyon kicsi primitív modellt.

Nem tud valaki egy offline tervezőprogramot, ami ismer makrókat, iszonyú egyszerűen kezelhető, lehet vele szimulálni, és gyakorlatias (egy az egyben a megépítési verziót lehet vele megrajzolni, tehát van negatív tápfesz is például)? Elég ha analóg alkatrészeket ismer, úgyis csak azok kellenek (illetve még azok sem, csak LED, vezeték, kapcsoló, és tápforrás). Szóval olyasmi kéne mint a Digital Works 1995-ös verziója, csak legyen "gyakorlatiasabb", vagyis amit megépítek azt egy-az-egyben meg lehessen építeni.

Köszi.

Hehe. Analógot nehezebb szimulálni.
A legtöbb ilyen szimulátor valami SPICE fork, erre alapul a TINA is, de ha nem szimpatikus próbálkozhatsz esetleg az LTspice-al is.
De továbbra is arra biztatnálak, hogy az elméleti bizonyítással kezd.
No, meg persze nem ártana a konzulensed véleményét is kikérni, elvileg arra van, hogy segítsen.

Találtam egy jó programot, az a neve hogy EDISON. Pont jó arra ami nekem kell, de TRIAL, és nem tudtam elindítani a szimulációt, mondván túl nagy áramkört terveztem (egyébként tök kicsit rajzoltam).

A fizikai / matematikai bizonyítás része kb. fél sor, nagyon egyszerű ez a dolog bizonyos szempontból. A megépítése már körülményes, vannak gyakorlati problémák, amiket ha nem oldunk meg, akkor is használható, csak kissé nem praktikus.

A számítási teljesítményt mindenképpen növeli, ez is tény. Sajnos az enyémhez hasonló megvalósítás létezik, de én kicsit másképp képzelem, ezért talán van benne innováció.

Írtam egy potenciális konzulensnek, de nem vállalt el, úgyhogy keresnem kell mást, és nem is volt sajnos túl bőbeszédű.

Egyébként, az eszközömhöz (elméletben gondolkodok egyenlőre) szükség van rengeteg, teljesen független egyenáramú tápforrásra. Van erre valakinek valami ötlete? Használjak egymillió darab mobiltöltőt / ceruzaelemet? Más nem igazán jutott eszembe.

Egymillió darab mobiltöltő semmiképp, de még egymillió darab ceruzaelem sem független egymástól.
Valóban nem vagy túl bőbeszédű, így nyilván nem tudom pontosan megítélni, de az Edison és hasonló szoftverek erősen le vannak egyszerűsítve, így fontos részleteket fedhetnek el. Szóval csak óvatosan az ilyenekkel, a valóságot nagyon nehéz szimulálni.

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni egy bizonyításban. Adott az alábbi rendkívül bonyolult kapcsolás. Az a gond vele, hogy nem értem, hogy a kimeneti impedanciát miért úgy határozzuk meg, ahogy a csatolt képen van. Ha valaki elmagyarázná, azt nagyon megköszönném.

Ha felrajzolod a tranzisztor földelt emitteres helyettesítő kapcsolását, akkor (csak a kimenetre szorítkozva) benézve a kimeneten látsz egy áramgenerátort, párhuzamosan vele a belső ellenállását, ezzel párhuzamosan a kollektor ellenállást, mert a tápfeszültség pontok váltóáramú szempontból ugyanazok a pontok.

Köszi a gyors választ!
Sajnos mi ezt a helyettesítő kapcsolást nem tanultuk (h paraméterekkel együtt), de van egy könyvem, amiben ez benne van, majd átlapozgatom kicsit.
A helyettesítő kép alapján értem az összefüggést, csak maga a modell nem teljesen tiszta még. Értem, hogy a bemenet és a kimenet külön kört alkot és a bemenet vezérli a kimeneti áram vagy feszültséggenerátort, de még szoknom kell ezt egy kicsit.


Ezt esetleg ki tudnád fejteni valahogy másképp? Ilyen kontextusban nem értem

A tápfeszültség belső ellenállása nagyon kicsi, ezért a táp pozitív, és a negatív pontja is "hideg" pont, hiszen egy nagyon kis ellenállással (a táp belső ellenállásával) össze vannak kötve. Meg még hidegítő, szűrő kondenzátorokkal is. Ezért váltóáramú szempontból ugyanannak a potenciálnak tekinthetők, mintha össze lennének kötve. De csak váltóáramú szempontból, dehát így is vizsgáljuk.

Aha, na leesett. Így már értem, hogy jön ebből a helyettesítő modell.
Köszönöm szépen a magyarázatot!

A modell, az modell. meghatározott peremfeltételek mellett érvényes, nem általánosságban. Azzal nem lehet számolni, mikor minden mindennel összefügg.

Üdv!

Mért jó hogy erősítőfokozatok és csöves erőlködőknél transzformátort alkalmaznak akár fokozat összekapcsolásra illetve kimenetre?

A trafónak több előnye is van:

- galvanikus elválasztás ( különálló munkapontok lehetnek, egyik elromlik nem viszi el a többit, "nem fogy el a táp" a sok fokozatnál )
- képes impedancia transzformálásra --> illesztés !

Az impedanciát a menetszám négyzetével arányosan illeszti, tehát ha van egy 1:10 menetszám aránnyal rendelkező trafó, aminek az egységnyi oldalára kötsz egy 100 ohmos ellenállást, akkor azt a másik oldalt 10^2-szeresen látod, azaz 10 kohmos-ként!

Steve

Üdv!
Értem köszönöm válaszod.

Szóval arra lennék kíváncsi, hogy miért félvezetőkből készül a tranzisztor? Ahogy én gondolkodtam, lehet tévesen, de remélem ebben az esetben itt valaki majd kijavít, lehetne vezetőkből, mondjuk pl. grafitból készíteni 3 pólusú egyenirányított kapcsolóként vagy jelerősítőként működő "tranzisztort". Ez persze lehet csak a képzeletemben létezik, de ha atomjaira szedjük a grafitot és találnánk olyan szennyező anyagot, amellyel olyan hatást érnénk el mint a félvezetőkben a donor és az akceptor-nál, akkor lehet, hogy működne. Most akkor hogy van ez, lehetséges-e bármilyen - sokféle anyagból tranzisztorhoz hasonló dolgot alőállítani?
Előre is köszönöm a válaszokat?

Az biztos, hogy diódát többféle, -talán nem is félvezetőnek minősített- anyagból is lehet készíteni.

Azt, hogy köszönöd-e, azt neked kell eldönteni. Tudomásom szerint a rétegtranzisztorokat szilíciumból készítik, és arra viszik fel a szennyező anyagokat. Szerintem, ha lehetne grafitból, akkor már régen abból gyártanák a tranzisztort.
Üdv! Balázs

Diódát a semmiből: vákumdióda = két elektróda vákumban, az egyik hideg a másik forró.

Amúgy meg sziliciumból, germániumból, galium-arzenidből, és újabban szilicium karbidból is csinálnak diódát, és tanzisztort. De állítólag kísérleti stádiumban létezik szén (gyémánt) alapú tranzisztor is.

Ha még jól emlékszem (~25 éve tanultam) az anyag enegriaszintjeinek távolsága és az un. tiltott energia sávok mértétől függ, miből lehet alkalmas eszközt (diódát, tranzisztort) készíteni. Szigetelőkben a tiltott sáv nagy, a vezető elemekben nincs is, vagy nagyon kicsi. Ez a tiltott sáv, annak az energiának felel meg, amit a kötött elektornoknak az "elszabaduláshoz", a vezető sávba való átemeléséhez kell. Elegendően nagynak kell lennie, hogy a felmelegedésből (kb. 100C -ig) származó termikus energiával tömegesen ne kerüljenek elektronok a vezetési sávba, de elegendően kicsinek, hogy a köznapi tápfeszültséggekkel lehessen az áramköröket működtetni (3 .. 500V).

Használtak régebben szelén egyenirányítókat, elterjedt voltak a germánium alapú felévezetők (a kicsi tiltott sáv miatt nagy volt a hőmérsékletfüggése a paraméreteiknek), ma a szilícium és gallium - arzenid (a kicsit nagyobb tiltott sáv miatt stabilabb paraméterekkel rendelkező) félvezetőket használjuk, de a LED -ekben sokféle más ötvözettel is találkozhatunk.

A grafit még jó lehet, de a gyémántnak igen nagy a tiltott sávja....

Üdv mindenki!

Felvetődött bennem egy furcsa gondolat. Előszónak csak annyit mondok, hogy én sem és a fojtótekercsek vasmagja sem szeretjük az egy irányú mágnesezést. Tudomásom szerint ilyenkor jön képbe az un. inkrementális permeabilitás --> adott egyenáramú munkapont körül a tekercs induktivitása jóval kisebb lehet, mint szimmetrikus mágnesezésnél. Minél szélesebb a hiszterézishurok, annál rosszabb a helyzet.

Első kérdésem, hogy az eddigi állításom megállja-e a helyét, és értelmesen írtam-e le.

Most jön az ötlet: Fojtótekercset szeretnék készíteni egy szimmetrikus szekunderű push-pull táphoz, és a tekercs magra 2 egyforma tekercset készítenék.
Az egyenirányítás praktikusan nem dupla diódával történne, hanem 1-1 gyors diódával*

Ha az egyik dióda vezet, akkor az egyik tekercsen folyik az áram a pufferkondi felé, ha a másik dióda vezet, akkor pedig a másik tekercsen keresztül. Persze a tekercseket úgy kötném be, hogy ellentétes irányba mágnesezze a vasat.

Ha jól gondolom, akkor az egyik tekercsben változó áram a másik tekercsben feszültséget indukálna, ami a nem vezető diódán szeretne átjutni, de a másik tekercsen ekkor nem folyna érdemi áram.

A kérdés, hogy jól gondolom-e, működőképes-e az ötlet. Milyen hátrányokkal járhat (attól eltekintve, hogy az egyenirányító diódáknak nagyobb záróirányú feszt. kéne bírniuk, és a hiszterézisveszteség logikusan megnőne a magban)?

* : Ha jobban meggondolom, akkor talán úgy is be lehetne kötni a fojótekercs(ek)et, hogy a transzformátor 1-1 szek. kivezetése össze lenne kötve a fojtótekercs 1-1 tekercsével, és a fojtótekercs másik két vége menne a dupladiódák anódjára.

Teszek fel rajzot is. A rajon a transzformátornak csak a szekunder oldalát rajzoltam meg.

Gyanítottam, hogy ez úgy működne, mintha nem a DC ágba, hanem az AC oldalon iktatnál be egy fojtótekercset.
Azután betettem szimulátorba - és tényleg...
Vagyis az eredmény szinte minden szempontból rosszabb (talán ezért nem használják ezt a megoldást )

Nekem is volt régen (nagyon régen) hasonló ötletem: kompenzáljuk a DC gerjesztést a vasmagban egy ellentétesen mágnesezett állandómágnessel! Persze lenne rengeteg korlátja a dolognak, de elvben működhet - aztán évekkel később bontottam roncs egy táp-panelt, és egy nagyobbacska SMD tekercsen feltűnt, hogy rá van jelőlve az áramirány! Igen, volt benne egy állandómágnes is!

Hu pedig már majdnem azt hittem, hogy ragyog a Spanyol viasz...
Na mindegy, azért köszönöm. Hiszek neked, csak nem tudom elképzelni, hogy miért nem úgy működik, ahogy megálmodtam.

Kicsit ki tudnád fejteni bővebben azt, hogy úgy működik, mint ha az AC ágban lenne? Mert ezt nem nagyon tudom elképzelni.

Az elsődleges feladata ugye az lenne, hogy a nagy impulzusáramokat simítsa. Ezt nem teljesíti?

A helyzet az, hogy nem mintha az AC ágban lenne, hanem ott is van. Ha megnézed a hatását a soros tekercsnek, akkor az azt teszi, hogy megnövelted a transzformátor szórt induktivitását. A szórt induktivitás az transzformátornak az a része, amely nincs csatolásban a primer (vagy szekunder) induktivitással. Ez állandósult állapotban úgy tekinthető, mint egy soros ellenállás, aminek a hatására a trafónak, mint generátornak megnövelted a belső ellenállását. Tápegységeknél általában (hacsak nem különleges célú) az a cél, hogy a tápegység belső ellenállása minél kisebb legyen, feszültség generátorként viselkedjen. Gondolom e cél érdekében pakoltál bele Shottky diódát.
Ha a fojtó tekercset az egyenirányító után kötöd, akkor már (a puffer kondenzátor miatt) nem a váltóáramú körben van, ezért ott már szűrni is fog, és át is folyik rajta az egyenirányító átlagárama. Ez a fojtó vasmagját egy meghatározott munkapontba állítja ugyan, de az egyenáramon lévő váltó komponens (impulzus terhelésnél is) sokkal (legalább egy nagyságrenddel) kisebb mint az előmágnesező áram. A vas munkapontját beállíthatod a légrés nagyságával is, és az is igaz, hogy ez csökkenti az induktivitást, de a menetszámot a szükséges induktivitásnak megfelelően kell meghatározni.
Amiről beszélsz, a munkapont körüli "kis hiszterézis görbéről" annak a területe a vas veszteségre jellemző, meredeksége pedig a munkapontban levő u (mű r) Ami a vas anyagállandója. A menetszám meghatározásánál ezzel számolhatunk. Az is igaz, hogy a mágnesezési görbe nemlinearitása miatt ez az érték jelentősen változik, ezért célszerű a vas munkapontját az előmágnesezéssel/légréssel alacsony értéken tartani.

Köszönöm mindkettőtöknek!
Ha jobban belegondolok,akkor könnyen belátom. Valóban egy soros tekercs.

PWM tápegységbe lenne a tekercs. A dióda igazából nem is schottky, csak gyorsdióda. Nem azért azt tettem bele, hogy kisebb legyen a tápkör ellenállása, hanem mert ezeknek kisebb a kapacitásuk (kisebb veszteség), kisebb a nyitó irányú fesz (kisebb veszteség), és lehet hűteni.
Rövidebben: ez volt itthon.

Tehát akkor jobban járok, ha légmagos tekercset csinálok. Az legalább nem telítődik, nincs vasveszteség sem. Sajnos csak gyenge vasaim vannak, de igazából fogalmam sincs, mert nem tudtam őket megmérni. A B-H karakterisztikát még csak ki tudnám mérni, de csak szimmetrikusan. Viszont fogalmam sincs, hogy ha a vas mondjuk 400A gerjesztést bír AC-ben szimmetrikus mágnesezéssel, akkor mennyit bírhat DC-ben?

Szerintem ezt áramgenerátorral, szinuszgenerátorral, és 1 mérőtekerccsel lehetne megbecsülni szkópon.
Egy sokmenetes tekercset csinálni a vasra, amin átküldeni az áramgenerátor áramát. Egy másik tekercsre meg nagy frekvenciás (100kHz körüli) szinuszt vagy szimmetrikus háromszöget tenni, és a harmadik tekercsen figyelni, hogy a betranszformálódott szinusz egyik fele mikor kezd ellaposodni, ahogy növelem az áramgenerátor áramát.

Ez nekem túl bonyodalmas, és nincsenek is meg hozzá az eszközeim.

Gondoltam, hogy ki tudom okoskodni máshogy, de sajnos nem. A vasnak az AL értékét tudom még viszonylag jó közelítéssel megmérni. (még ma meg is teszem)

Amúgy srága PC tápos folytó magja.

"Amúgy srága PC tápos folytó magja."
Akkor egyszerü a helyzet. Ha tudod az eredeti PC táp kimenő áramát, és beszorzod a tekercs eredeti menetszámával, (majd a tápágak 5V 12V -ból adódó gerjesztést összeadod) akkor máris megvan, hogy kb. meddig gerjeszthető a vas.
Ha ez nem megy, akkor megsugom, hogy ezek a PCtápos sárga gyürüvasak, DC oldalon kb 300A gerjesztést bírnak. Tehát 10A-re 30 menet biztosan mehet rá (kisebb áramra arányosan több menet). Nagy AC áramra a sárga vasmag nagyon ****, tehát magyarul olyan célra nem jó.

Áhh köszönöm!

Valahol máshol (itt HE fórumon) olvastam -vagy talán írta nekem valaki- hogy kb 400A gerjesztést bír ez a mag. Egyébként hány Amper váltakozó összetevőt bír mondjuk 200A DC gerjesztés mellett? Ugye az AC komponenst jó alacsonyan kell tartani...?

Egyébként valamit nem értek: Miért nem jó AC gerjesztésre a sárga vasmag? Túlságosan söntöli az induktivitást a hiszterézis/örvényáramú veszteség?
Eddig úgy hittem, hogy DC felhasználásra minden mag gyengébben produkál, mint AC -ra.

Most 42 menet van rajta. Megmértem 10kHz-en úgy, hogy sorba kötöttem vele egy ellenállást, 15ohm+-5%.
173uH lett az eredmény, és a Lissajous, a két szinusz közti (t/T)*360° mérés, és a feszültségek aránya is kb 36° -os fázistoláshoz vezetett.

Aztán megmértem 100kHz-en is a feszültségeket és fázisszöget.
Sajnos nem lett valami konzekvens a dolog. Úgy nézett ki, mint ha csökkent volna az induktivitás értéke a nagyobb frekvencián.
Ekkor már a feszültségek arányának tangensével számolva csak 106uH -t kaptam eredményül, és 82° -ot

Lissajous ábra alapján 73°-ra tevődött a fázisszög, a két sugarat vizsgálva (ez a legpontosabb szerintem) pedig 77°-ot kaptam.

Na igazságot akartam tenni: sorba kötöttem vele egy 22nF+-5% kondit.

Azt gondoltam, hogy megkeresem azt a frekvenciát, ahol a soros ellenálláson a legnagyobb fesz. esik. Hát ez 71kHz körül volt. Aztán nem tetszett, mert így az induktivitás értékét kiszámolva 223uH jött ki.

Akkor rájöttem, hogy rezonanciafrekvencián ideális induktivitás és kapacitás esetén UC+UL=0.
Hát nulla nem lett, de megkerestem azt a frekvenciát, ahol a legkisebbre tevődött a reaktáns tagok feszültségének összege. 81,1kHz -ra jött ki. Ez számítások után 175uH -t eredményezett.

Kérdés: melyik mérési eljárás a helyes?

Jajj, de buta vagyok. Hát ezt éppen Te mondtad a "kapcsolóüzemű táp autóba hifihez" topikban. Ez a hsz. száma: 1065077

Ott írtad, hogy méregetted valamikor. Lehet hogy már kérdeztem, ha igen akkor elnézést: Milyen mérés alapján jutottál arra a következtetésre, hogy 300-350A gerjesztést viselnek el azok a sárga magok?