Fórum témák
» Több friss téma |
A rálátás attól függ, hogy milyen magasan teszem? Tehát, hogy árnyékol e rá valami?
Árban nagy vonalakban vajon mennyibe kerülne ennek a kiépítése?
A rálátás optikai rálátást jelent, de egy-két messze lévő fa lombja nem gond. Viszont épület ne legyen a két antenna között, ami a rálátást meghiúsítaná.
"de egy-két messze lévő fa lombja nem gond"
Gond lehet az! Az a jó, ha az első Fresnel zónában nincs semmi lehetőleg. 0.6 * rmax maximális sugarú üres ellipszoid szükséges a jó mikrohullámú átvitelhez. Ez azt jelenti, hogy pl. 4 km távolságon egy olyan forgási ellipszoidnak kell szabadnak lenni, amelynek a legnagyobb átmérője 7 méter. Akár közelben, akár távolban beletakar ebbe a térbe akár falomb is, az baj. Főleg nyáron, mikor kizöldülnek a fák, tele van a lombjuk nedvességgel, elég rendesen le tudják csillapítani a jelet. Volt olyan esetem, hogy mondtam az ügyfélnek februárban, hogy "azzal a nyárfasorral baj lesz majd nyáron, és nem vállaljuk, mert nem lesz netje!". Ilyen feltételekkel mégis kérte, hogy szereljük fel. Kb. 2-3 km távolság volt, 13 dB-s yagival még éppen megfelelő jelszint volt (-68 dBm körül). Nyáron kérte a szolgáltatás szüneteltetését, mert egyáltalán nem ment neki a net. Az kb. azt jelenti, hogy -80.. -82 dBm-re lecsökkent a jel, csak amiatt, mert kizöldültek a fák. A kép egy jó oldalról vanBővebben: Link, különösen az "Általános" menüpont alatt lévő "Segédlet WLAN hálózat tervezéséhez" lehet nagyon hasznos összeköttetések méretezésekor.
Sziasztok
Azt szeretném kérdezni, hogy valahogyan lehetséges lenne e 3-5km-ert áthidalni wifi-vel és ha igan akkor azt hogyan tegyem ? (minden segítség jól jön)
Csak az előtted levő hozzászólást kellene elolvasnod.
Sziasztok.
Olvasgatom ezt a topikot. Most kicsit fordítva csináltam ![]() Ha valahogy osszekombinalom a kettőt varhatok e jelentős teljesítmény növekedést, és stabil netet. Megjegyzem megepitettem,teszteltem már,mindenfele számításokat hokuszpokuszt kihagytam. Mit gondoltok megy nemmegy? ![]()
Cseresznye! De ez nem a találós kérdések fóruma...
Huha úgy látom te is a szamolgatos elmelkedos pepecselosok táborát erosited
![]()
Ha egy kicsit átnézed ezt a topicot, akkor láthatod, hogy nem egészen így van... esetleg nézd meg téma fényképeit.
![]() ![]() ![]()
Üdv!
Teljesen kezdő vagyok a témában, ezért előre is elnézést kérek, ha hülyeségeket kérdezek. Tehát ha elkészítem a WIFI antennát, csatlakoztathatom-e normál Ethernet hálókártyára, vagy külön kártya kell hozzá?
Sziasztok!
Ma építettem egy wifi antennát ami az első oldalon található (nem a cantenna hanem a másik). Azt szeretném csinálni, hogy ez mögé raknék egy jelerősítőt (minél erősebb, annál jobb), ezután pedig egy botantennát, mint kezdetleges jelszórót, és telefonnal vagy laptoppal lehetne venni a távoli nyitotott hálózat jelét. A kérdés az lenne, hogyan lehetne egy ilyen erősítőt összereakni, ami a 2,4 GHz-s jelet erősíti? (kapcs. rajz) Köszönöm!
Elég nehezen lehet összerakni, házilag leginkább sehogy. Ne feledd, hogy az erősítőnek mindkét irányban működnie kell. Inkább használj olyan AP -t, amely tud híd üzemmódot.
Üdvözlet Érdeklödöm aki jobban ért a wifihez?hogy ebben a a 100km-es szelekben ami most uralkodik az lehetséges hogy benne van a pakliban rendesen....a sorozatos leszakadás vissza állás stb?
![]() Elöreis köszönöm és kellemes hétvégét mindenkinek!
Ha a nagynyereségű, (kis sugárzási szögű) antennádat nem rögzítetted rendesen, akkor ez van. Figyeld meg, hogy a hasonló antennák ipari felhasználásainál milyen combos rögzítéseket alkalmaznak.
1 - 2 fokos eltérés 10 - 20 dB -t is ronthat az összeköttetésed energia mérlegén. Ezt meg nem biztos, hogy elviseli.
WiFi kartya kell hozza (WLAN=>Wireless Local Area Network).
Az Ethernet halokartya wired, vagyis kabelezett halozathoz valo.
Köszönöm a választ, tisztában vagyok vele, hogy bonyolult és lehe nem is fog működni, de akkor is szeretném megcsinálni, de sehol sem találtam ilyen kapcs. rajzot.
Azért nem találtál kapcs rajzot, mert nincs. Ilyet otthon nem lehet készíteni, ez már nem csak kapcsolási rajz kérdése. A gyártók is hosszadalmas fejlesztési munkával fejlesztik az áramkürt, és utánna integrált áramkör formájában beépítik a termékeikbe. Még egy ilyen integrált áramkörhöz is nehéz hozzájutni, esetleg késztermékből, de dokumentációt akkor sem találsz. Enélkül, meg elég varázslásos a módszer.
Kösz!
Gondoltam, hogy így van, de bíztam benne, hogy valamilyen módszerrel meg lehet buherálni. Tehát marad a kártya vagy USB modem.
Üdvözlet mindenkinek olyan problémám van csináltam 1 wifi antennát aminek a képét beis teszem ugyanigy nézki!
és a gond az.. Elöttem úgy 500 méterre van 1 mobil adó pont szembe vagyok a reptér 2-es terminállal Úgy 2 kilóméterre..Most nemtudom hogy azon van e esetleg wifi de valahogy nem igazán komunikál a parabola vele mert arra szereltem rá a a panelt, a vólt fejre és ruterra kötve! A vezeték 5 méter rajta, az adónál nem vettem jelet több poziciót próbáltam, de vissza forditva a lakó övezet fele úgy 75%-alék jel van. ![]()
Mobiltelefon hálózat bázisállomásán nincs WIFI sugárzás. HotSpot csak az épületen belül van. Ha onnan kijön valami, azt esetleg megcsípheted.
Köszi akkor jól elvoltam vele 2 órát csavargattam a tányért
![]()
Szia!
A router kliens módban van?
Helló én ezt használom..
Üdv
De ezt az USB-s adaptert milyen routerre kötöd? Ezt közvetlenül a számítógépbe kell kötni.
Persze ez usb-én 2m terre kivan hosszabitva ez van az ablakba. És ehez csináltam antennát mert ami rajta van az elég halvány..
És a mobil tornyot benéztem tegnap mert abba a hitbe voltam,hogy van rajta wifi..És tegnap irták hogy azon nincs parabolála szereltem a wifit. Így lett meg épitve mint ez.
A Sony feliratnak nem vízszintesen kellene állnia? Az offset parabolánál fontos, hagy melyik oldaláról nyúlik be a fej.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |