Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » NYÁK-lap készítés kérdések
A témában nincs helye a nem szakmai indíttatású vitáknak, ezért a szabályszegést elkövetők azonnali figyelmeztetés nélküli kitiltásban, vagy némításban részesülnek. Ugyan így járunk el azokkal szemben, akik "blog"-nak nézik a fórumot. Ezt mindenki tartsa szem előtt!
Erre szánd rá majd az időt , és ne a meló helyen olvasgass , mert ehhez idő kell , és nyugalom , hogy pontosan , és figyelmesen olvass ne pedig sietve, mert sokszor pont emiatt vész el a lényeg.
Oké, rà van szánva munkahelyemen is, 2-3 órànként kell anyagot cserélnem a gépben, addig csak ülök mellette amíg dolgozik! De ezt nem is hangoztatom, még a fõnököm képes és itt is meg talàl!
Lehet növelem még a megvilágítást 5-10 sec-el, és kicsit híígabb előhívóval próbálom. Az érintkezőknél vagyis a PIN-eknél valamiért szélesebb a sáv mint az odavezető, pedig az is 12 mil széles. Csak 1-2 pixel lehet, de így már nagyon lecsökkent a köz. Nem tudom miért vastagította meg a PINeket.
Én arra gyanakszok , hogy nincs kellően leszorítva a maszk , és a nyák.
Szorítva nincs, mert az üveglap szorító még nincs kész, de lenehezékeltem, de lehet, hogy összedobom a szorítót, hátha igazad van. Egyébként ilyen lett. 6400x-os nagyítás, de a nyomtató azt a kicsit is kihozza.
Idézet: „de a nyomtató azt a kicsit is kihozza.” Ezt nem értem És a vonalak mintha el lennének tolódva , vagy a padek. A hozzászólás módosítva: Okt 14, 2013
Hát én sem értem miért, mert a pad is meg a vezetők is egyforma szélesek kellene legyenek, de mind1, ujranyomtatom a filmet, meglátom ilyen lesz.
Szia!
Ez a pdf mit mutat? Ez már a NYÁK vagy még a film?
Film. Javítottam rajta, a PINeket is vezetővel helyettesítettem, így most egyforma, és most a nyák is jó lett. Király, akkor a TQFP100 is menni fog annak is 0.5mm a lábosztása.
Miért ne?
Bár ha jól meggondolom, azt el is kell vezetni valahová, 2 oldalason meg kicsit nagy lesz a nyák ha minden kivezetést használnék, meg jó sok viát kéne forrasztgatni.
Akkor hajrá , ha már , így bele lendültél.
Ja el ne felejtsem a 256 vasalva lett. A hozzászólás módosítva: Okt 14, 2013
Vasalást a nőkre hagyom.
Nincs hozzá megfelelő nyomtatóm, meg lamináló egyenlőre, de majd beszerzem, és az egyszerűekhez jó lesz.
Még a nagyszerűekhez is nagyon jó.
Azóta még a papír zsebkendőmnek is éle van.
Használj tintasugarast niceday fóliával és eldobhatod a vasalót.
Niceday fólia. Lehetne egy kicsit bővebben? Mi az?
Tintasugaras , vagy akár lézernyomtatókhoz kapható víztiszta fólia.
Spécinek spéci , mert nem egy sima fólia hanem nyomtatókhoz persze melyikhez milyen .
És különbözik az írásvetítő fóliától? Súly, felület stb?
Nem hiszem , mert akkor sok nyomtató nem enné meg.Valamivel talán az írásvetítő fólia keményebb.
A hozzászólás módosítva: Okt 15, 2013
Akkor maradok annál, az könyebben beszerezhető.
Kifejezetten tintasugaras nyomtatóhoz kifejlesztett fólia. Az egyik oldala olyan, ami felveszi a tintát, úgy mint a papír, vagyis nem kenődik rajta. Nagyon finom rajzolatokat lehet vele készíteni és jól fed.
Fototechnikai nyák készítéshez jó, és nagyon gyors nyák készítést tesz lehetővé. Főleg HCl + H2O2 gyorsmaratóval. Az egész procedúra 15 - 20 perc.
Köszi. Így már megvan, ezzel már én is próbáltam, de szemérmetlenül drága és annyira nem voltam oda érte. Így továbbra is marad a levilágító stúdió.
Akkor nekem miért került 5.400,- forintba egy csomag, amiben volt talán 10 ív? Körülbelül két éve az OfficeDepot-nál.
Nem tudom.
Amit én vettem az is 5400 (pontosabban 5.390,-) csak ebben 50 db figyel. Egyszer csináltattam nyákot. Nem egészen A/4 kétoldalas, lyukgalvános, lötstop-os, szitázott: 25 ezer pénzembe került. Azóta inkább magam készítem és inkább lemondok a lyukgalvánról. A hozzászólás módosítva: Okt 16, 2013
|
Bejelentkezés
Hirdetés |