Fórum témák
» Több friss téma |
Köszönöm a segítséget, remélem rendben lesz, de a korábbi szerelők azt mondták, hogy mindhárom szálat be kell kötnöm és természetesen nem vagyok profi. A mostani termosztáton is mindhárom be van kötve, természetesen lehet, hogy a "harmadik" csak azért, hogy ne álljon el a faltól...
Üdv!
Milyen a mostani termosztát? Mechanikus, tekerős? Abban általában van egy ellenállás, ami azt hiszem bekapcsolt állapotban áramot kap - így melegszik kicsit és fűti a termosztátot. Ezzel csökkentve a hiszterézisét. Ezért kell a harmadik szál, általában nulla. A digitálishoz nem kell, elég csak a két vezeték.
thermoMAT névre hallgat és addig nem működött, amíg a főnök el nem kezdett kiabálni az embereivel, hogy miért kötik össze-vissza a kábeleket
Sziasztok. Termosztát gond megoldva, viszont lenne egy másik bekötéssel kapcsolatos kérdésem. Lenne egy páraelszívóm, amit falba köthető kivitelben kaptam. Azaz a vezeték végén nincs semmi csak a kábel 3 drótja, kék barna sárga-zöld. A kérdésem az lenne, hogy falba ezt még be tudnám kötni, de van arra lehetőség, hogy konnentorosra alalkítsam, mert elméletileg azt hiszem kettő vezetéket kell csak bekötni egy villás dugófejbe. a zöld-sárgát ha jól tévedek akkor nem.
Tudtok erre valami megbízható módszert, vagy komzultáljak esetleg villanyszerelővel? Netán ezt csak falba lehet kötni? köszönöm!
Hello! A készülék papírján rajta kel lenni a bekötésnek. Meg annak is, hogy kettős szigetelésű vagy sem. De nagy annak a valószínűsége, hogy ha háromeres kábellel kötötték ki, hogy kell a földelés. De mi a gond a villásdugóval. Földeltet kell használni, és már is van hova bekötni a vezetéket. Persze a vezetéknek is illik megfelelőnek lenni, pld. MTK3x1.5 vezetéknek. De ha csak három drót jön ki a készülékből, akkor is van lehetőség a kábel cserére, de szakszerűen kell elvégezni. De gondolom azért falba építhető, mert a logikus beépítési helye is ott/így van, nem fogod magaddal cipelni mint a ridikült.. üdv!
Szia
Tudod én vagyok az a kis fekete szén a konnektor végén. A kezdő villanyszerelő. Villanyhoz sosem nyúltam, lehet nem is kéne elkezdeni. De a hobbim a barkácsolás, építek bútort ehhez minden kelléket ami kell beszereztem már, burkolok viz egyéb építési dolgok nem okoznak gondot, csak a villany. Mivel szétszedtem egy régi hosszabítót, és abban a villásdugóban csak 2 kábel volt és föld nem, általánosítottam, hogy e szerint akkor nem létezik ez 3 eresben. Tehát biztos nincs földelt villásdugó. De akkor tévedtem. Utánna nézek abba hogyan kell bekötni a kábeleket, illetve mit hová. köszönöm
Ha nem tudod mit teszel, akkor sokkal ésszerűbb segítséget kérni attól aki ezt csuklóból megtudja oldani. Nem csak Te vagy, hanem a környezeted is.. (Amúgy ma már nem szabványos egy földeletlen konnektor, de elosztó sem. Kivétel lenne, ha abba, csak a kettős szigetelésű készülékek kis csatlakozója dugható bele.) üdv!
A hozzászólás módosítva: Dec 11, 2013
Korábban azt írtad, hogy a szóban forgó fűtőkészülék, amihez a termosztátot tetted az:
Idézet: „ariston premium” ami ha jól látom, akkor nem kéményes. Tehát valószínűleg használhatsz elszívót... Mert ha kéményes lenne, akkor nem lehetne elszívót használni, legalábbis akkor az nem barkács kategória (terv, engedély, stb...). Egyébként villanyszerelő boltban (vagy barkács árúházban) kapsz szerelt (egybe fröccsöntött) dugvillát és vezetéket. Símán rákötheted az elszívódra, egy ami nagyon fontos: Zöld-sárga a zöld-sárgához menjen! Mielőtt megveszed, saccold meg hogy milyen hosszú kell (árban jelentős eltérések vannak, meg az is gond ha a sok felesleges vezetéket el kell tüntetni). Csak kíváncsiságból: Mi lett a termosztátra a megoldásod?
A termosztát megoldása az lett, hogy a karbantartási napló szerint, takarítani kellett a kazánt, elméletben két évente kell. Ezt kivártam (tegnap), és a szerelő kijött, szétkapta, rendbe rakta, elvolt vele majd két órát, igaz beszélgettünk elég sokat, és a végén arra tereltem a szót, hogy jobb megoldás lenne e egy új termo, megnézte, azt mondta jobb, és gyorsan átkötötte. Volt kb 3 perc. Felvette a pénzt és ment. Kaptam személyes telszámot is, elvileg maszekban is hívhatom ezek után.
Féltem meglépni egyedül a kötést. Azonban az elszívót bekötöttem, bedugtam, ment. .)
A szerelő tanácsára próbáltuk feljebb tekerni, hátha működik.Sajna 3-4 fokot ingadozott így is a hőmérséklet.Így ma lecserélték a termosztátot, 19 ezer volt szereléssel együtt.
Na de azt mondd, hogy működik-e úgy, ahogy szeretted volna?
A hozzászólás módosítva: Dec 13, 2013
Idézet: „Na de azt mondd, hogy működik-e úgy, ahogy szeretted volna?” Dittának ugye az volt a gondja, hogy a mechanikus termosztátban nem volt bekötve az előfűtő ellenállás (praktikusan a nulla). Idézet: „A szerelő tanácsára próbáltuk feljebb tekerni, hátha működik. Sajna 3-4 fokot ingadozott így is a hőmérséklet.” Na ez egy szerelőtől nagyon szakmai tanács Idézet: „Így ma lecserélték a termosztátot, 19 ezer volt szereléssel együtt.” De ha feltett egy digitális termosztátot, ahol úgyis két vezeték kell és nem kell hozzá nulla, akkor biztosan tartja a hőmérsékletet néhány tized fokon belül (hiszen az előfűtést szoftveresen megoldja). Tehát: Igen, mostmár jól működik nála.
Sziasztok!
kis segítség kellene egy szobatermosztát kapcsolási rajzában. Nincs meg valakinek esetleg? Vagy valami infó róla? Köszönettel Zsolt
Üdvözlet az Uraknak!
Termosztátot cserélnék Computherm Q7 RF-re . A rendszerben a termosztátnak együtt kell kapcsolni a kazánt illetve a padló keringető szivattyúját. Jelenleg a kazán mellett van egy relé ebbe fut bele a mostani termosztát 2 szála. Kérdésem, hogy elegendő-e az új termosztát 2 szálát bekötni a régiek helyére vagy bonyolultabb a művelet, a Q7 RF vevőegysége miatt? Ha sikerül csatolom a relét: A hozzászólás módosítva: Dec 19, 2013
Üdv r0li! A vevőt a relé közelében helyezd el, így könnyen tudsz hozzá csatlakozni a fázis és nulla pontokkal, majd az 1. és 2. kimenetet a régi termosztát bekötési pontjaira kötheted.
Üdv VIM! Köszönöm!
Akkor a régi relé együtt dolgozik a vevőegységben lévő relével. Még annyi segítség kellene, hogy a Q7 RF 1 ill 2 kimenetét melyik "lábra" kössem? 2 verzió van. vagy mindegy?
Üdv! A Q7-nek fázis nulla kell és az 1.-2. pontjai lesznek a záró kontaktusok amit a régi termosztát, relén bekötött pontjaira kell bekötni, hogy működtetni tudja azt. Azt gondoltam, hogy a relé közelében van fázis, nulla és így egyszerű lenne a vezetékezése. A Q7 doksija nincs meg? Abban minden benne van.
Üdv!
Erre gondolsz?: http://www.nyirinfrapanel.hu/Q7RF_haszn.pdf 10. oldal N=0, L=fázis ez eddig is ok volt, -at viszont a további nekem nem derül ki. A korábbi hszomban a fotókon látszik a jelenlegi termosztát két vezetéke zöld - fehér illetve kék - fehér színű vékony vezetékek. Vagyis 2 verzió van: az 1 megy a zöldre vagy a kékre? Vagy mindegy? Bocs az értetlenkedésért. Van egy hálózati csatlakozó a kazán mellett arról fogja kapni a 230-at. A hozzászólás módosítva: Dec 19, 2013
Idézet: ....hogy Allah növessze hosszúra a szakállamat! A rajz már biztosan segíteni fog a kérdés eldöntésében. „Bocs az értetlenkedésért. ”
Kedves VIM!
1=FTC 2=MTK így már nekem is teljesen világos a bekötés. Köszönet a segítségért!
Párhuzamosan feltettem a kérdést másik fórumon is, ahol azt állapították meg, hogy a jelenlegi megoldás baleset sőt életveszélyes, mert az UTP kábel kapcsolja a 220 V relét.
Aggódjak? 5 éve megy így a rendszer. Idézet: „UTP kábel kapcsolja a 220 V relét. Aggódjak?” IGEN!
Hello! Úgy látom senkinek nincs rajza hozzá. Esetleg ha meg mondanád, mi a problémád vele, lehet előrébb vinne. Két IC-t látni, az egyik LM324 ez lesz a komparátor, felette a KTY a hőérzékelő. Másik IC talán a tápegység 723-asa lenne. Bár a táp hogyan van kialakítva nem igen látszik. Viszonylag sok a sorkapocs, lehet hogy külső hőérzékelője is van? üdv!
Ilyen van: Bővebben: Link
Nekem is ez volt egy jó darabig, aztán a mostani idényben visszaraktam a jó régi membrános-kattogós mechanikusat. Már jobb lett a helyzet!
Azon felül hogy a hét minden napjára programozható, elég tuskónak gondolom. Egy akkora kis ntk szerű érzékelő lafog ki belőle, mint egy nagyobb mákszem, az is kb. a faltól 2 mm-re. A jelenleg kapható termosztátok 15-25e ft közt kaphatóak, és érdekes módon a korábban 0,5 C fok felbontású szériát nem is forgalmazzák, csak a +/- 1 fokosakat. Mert azt vettem észre, hogy ez is pl. ha 21,5-re állítottam, akkor 22-nél kapcsolt ki fűtéskor, és 21-nél kapcsol be ha hűlt a lakás (a dipekkel ennél csak butábbra lehet). Vannak állítólag "intelligens" termosztátok is, 40e-ért kínáltak ilyent... elmondta a kereskedő, hogy ez figyeli, mennyi idő alatt éri el a bekapcsolástól a kívánt hőfokot, és mikor elérte akkor mennyivel fűt feljebb a kívántnál. Ezt párszor elvégzi, és kiagyal belőle egy kapcsolási metodust, amitől ez a nagy hiszterézis a minimálisra csökken. Nohát én erre sajnáltam ezt az összeget, és inkább nekiálltam egynek. De amit linkeltünk a "kimitépítettbe" , már tudja a tizedfokos ki/bekapcsolást 1200 Ft-ért, akkor azt még megvárom míg ideér. Aztán valami ügyes pic-programozót legfeljebb megkérünk majd, hogy a fent leírt okostermosztátot faragjon nekünk a következő fűtési idényre
Sziasztok!
ITT találtok néhány termosztát kapcsolási rajzot. Néhányat megépítettem (próbapanelon) jól működnek...
Pontosan, ahogy leírtad. Buta egy jószág. Az enyém nem a falon van, hanem a virágállványon. Itt nem zavarja a fal hidege. Ha már digitális, nem értem miért csak +-0,5 fok a hiszterézise. Igaz 5 ezer volt mikor megvettem. A 3 vezetékes mechanikus pontosabb lenne. Tavaly elkezdtem egy PIC-est programozni, csak idő és tudás híján félbehagytam. Azt találtam ki, hogy minden radiátorra (egy kivételével) PIC vezérelt motoros szelepet tennék. Ez indítaná a kazánt is, ha az éppen áll és nyitná zárná a szelepet szükség szerint.
Épp a "tervezőasztalomon" van egy PIC-es termosztát DS18B20 szenzorral. Próbapadon már jól működik, a "téli szünetben" megépítem és ha jól megy, megosztom a forrást. Igaz, nem a kazánt akarom vezérelni vele, de az elvben nincs különbség.
A hozzászólás módosítva: Dec 22, 2013
Perpillanat ami van itthon. PIC18F1320.
A hozzászólás módosítva: Dec 22, 2013
|
Bejelentkezés
Hirdetés |