Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Hová passzintottad be az áramkörbe? a LED helyére? Önállan sem működik, tápegységről táplálva?
Igen, a LED helyére. Önállóan működik, persze.
Rakd át a kollektorba, ott nagyobb eséllyel fog működni.
Ez esetben ugrana az automatikus ki- és bekapcsolás, ennek pedig az volna a lényege, hogy úgy működjön.
Jó, te tudod. Megmérted azt, hogy az emitterbe kötött drájveren mekkora a feszültség?
Nem írtam, azt hittem hogy evidens.
http://grant.solarbotics.net/images/Circuits/LO_DarkON.gif Ennek alapján csináltam. Ezidáig 0V-ot sikerült kimérnem az emitter és test között az IC-n keresztül.
Felejtsd el ezt a kapcsolást és tedd a kollektorba a fogyasztót: Bővebben: Link.
Sajnos ebből így elsőre nem sokat tudok leszűrni.
A jelenlegi kapcsolásomat át tudnád rajzolni olyanra, hogy működjön?
Megteszed, hogy átteszed a kollektorba a LED-drájvert, persze polaritáshelyesen. Az emittert meg kösd direktben a negatív oldalra.
Evvel a LED driver IC direktben az akkura lesz kötve, nem értem ettől hol lesz automatizálva a kibekapcsolása...
Miért lenne? A kollektor és a pozitív oldal közé kösd, más néven a kollektorba. Most az emitterbe (emitter és a negatív oldal közé) van kötve.
Bocs, valamit elnéztem!
Kipróbálom.
Sajnos hiába, nem működik sem emitter és - között, sem kollektor és + között a LED meghajtó IC.
Nyilván rossz a koncepciód. Az egyszerű áramkörök nem mindig nagyszerűek.
Egy ilyen relével tudok 12V-ot kapcsolgatni?
Idézet: „Contact material: Ag+Au clad Breaking capacity: 100W/1000VA Max. make/carry/break current: 20A/5A/5A Supply voltage: 250Vac Short-circuit withstand: 100A for 1ms Dimensions (mm): 28.4 x 12.5 x 10.2 Operating temperature: -55°C to +65°C Contact resistance: 25mOhm Coil resistance: 130 Ohm Fully sealed 1P67 Average life: 100mill.” Nagyon amatőr vagyok. Az 5V-ot tudom hogy hova kell kötni de amit kapcsolni akarnék azt mely számúakra?
Hello! Természetesen kapcsolható a relével a 12V. Ebben relében 4db. egymástól független záróérintkező van. Ami akkor kapcsol be, ha az 1-12 kivezetésre 5V-ot teszel. Az érintkezők közül bármelyiket (vagy mindet) használhatod. Az összetartozók 2-3 4-5 8-9 és 10-11.
A behúzó tekercs 1-12 polaritására figyelj oda, mert ahol fel van tüntetve a + - jelzés, abban általában védődióda is van. Vagy is fordított polaritás esetén, ha van belső dióda, tönkre megy. üdv! A hozzászólás módosítva: Márc 29, 2014
Nagyon szépen köszönöm így sikerülni fog
Hali.
Megépítettem ezt a kapcsolást (be-kikapcsoló nyomógombból) de nem igazán értem mért nem működik. Az lenne a kérdésem, hogy ennek úgy kellene működni, hogy ha megnyomom a gombot 1x akkor folyamatosan van Uki és ha ismét megnyomom a gombot 1x akkor Uki=0V? Mert nekem csak úgy van ha folyamatosan nyomva tartom a gombot. Köszi a segítséget.
Nos sikerült. Kivettem a diódát a kapcsolásból így működik.
Annyi kérdésem had legyen, hogy ez a kapcsolás alkalmazható nem csak elemes működtetéshez? Teszem azt hogy van egy parazita tápegységem, abból állítanék elő egy stab ic-vel 5V-ot és ezt a kcspolást alkalmazva kapcsolnák ki-be egy ledet?
Sziasztok!
Egy USB -s telefontöltőt lehet használni , úgy mint egy dugasztápot? Persze, úgy hogy kiforrasztom a soros ellenállásokat az USB port lábai közül.
Mivel az csak egy dugasztáp, lehet. A töltő elektronika a telefonban van, nem a tápban.
Akkor nem kell kiforrasztanom az ellenállásokat sem?
Sziasztok!
Két párhuzamosan kötött 12V-os zselés akkumulátort szeretnék feltölteni. 5 Ah darabja, így összesen 10Ah-ról van szó. Van egy 18V-os 1A-as dugasztápom. Tettem rá egyenirányítót, meg egy 12V 5W-os izzót. A töltőáram 0,2A. Így hány óráig töltsem? Mikor feltöltődik, lecsökken a töltőáram, vagy nekem kell levenni?
Ekkora árammal kb. 3 napig kellene tölteni. Ha 1A-rel töltenéd, még úgy is kb. 12-14 óra kellene neki. Nagyobb teljesítményű, kisebb feszültségű izzó kellene sorba, azzal lehetne hamarabb feltölteni. Ha feltöltődött (letelt a töltési idő) akkor neked kell róla levenned, nem csökken a töltőáram 0,2A-nél. Ha 1A-el töltenéd, akkor valamelyest csökkenne a töltőáram, de akkor is neked kellene figyelni rá, mennyi ideje töltődött.
A nagyobb teljesítményűvel egyetértek, de a kisebb feszültségű izzó már veszélyes.
A hozzászólás módosítva: Márc 30, 2014
Változtattam a dolgon. Most 0,8A-val tölt, és nincs áramkorlátozó a trafó után. Pontosabban igen, mégpedig egy tirisztoros fázishasításos szabályozót tettem be a 220V-os oldalra. Azzal beállítottam 0,8A töltőáramot. Jó megoldás a fázishasítás? (Nem igazán ismerem az akkumulátortöltők jellemzőit, kapcsolástechnikáját.)
Nem jellemző ez a megoldás az akkutöltőknél
Egy H4-es, vagy egy H7-es izzód csak van, amit sorba tudnál kötni áramkorlátozónak. Ugyanilyen jó lehet pl. 2-3 db. 12V/21W izzó párhuzamosan (féklámpa, első-hátsó index izzója ilyen).
Üdv.
Szeretnék megtanulni áramköröket építeni! Gondolok itt erősítőre, főként, mert az érdekelne. Kevés alapismeretem van, mivel Elektrotaknikát tanulok, de úgy tűnik ez nem elég. Tudnátok valami jó könyvet vagy mást ajánlani, amiből tanulhatnék? Picit hülyén néz ki ez az egész, de még kezdő vagyok a téren. |
Bejelentkezés
Hirdetés |