Fórum témák
» Több friss téma |
Újból elővettem a két évvel ezelőtt abbahagyott szélgépes dolgaimat. Van benne pár érdekes dolog, pl.:
Btoti is említette nem régen a hordóból készíthető járókereket. Ez egy remek szerkezet. A levegő útja a Bánki vízturbinára emlékeztet, ahol kétszer van kihasználva a leeső víz ereje. Elgondolkodtató az is, hogy a Bernoulli formulában megfogalmazott gondolatok miatt a kereket megkerülő, nagy sebességű levegő ad-e forgató erőt a kerékre. Teszek fel Gwindoline gépről egy képet, bejelölve rajta a leírtakat. A neten Military és DIY néven is rá lehet keresni érdekes változatokra, az utóbbi egy sík lapokból összerakható gyári járókerék csomag. Ezekkel csak egy baj van, hogy a mi szélviszonyainknál picike a teljesítményük. Egy hordóból kialakított forgórész kb. 0,64 négyzetméteres felületű, nagyobb 4-5 négyzetméteres nagyság elkészítése meg sok problémát vet fel. Én úgy gondolom, függőleges tengelyű gépnek marad a Darrieus, aminek a jó lenne egyszer látni a magyar viszonyokra megfelelő változatát. Egy vagy két próbát ebben az évben lehet hogy el fogok vele követni. Ezt a pár mondatot csak olvasnivalónak írtam le.
Köszönöm, hogy segíttek zöld ágra vergődni ebben a témában. Mint ilyenkor szokott történni velem, mindig van valami, ami nem hagy eredményre jutni. Az egy szem kerékpár sebességmérőmnek nem működik a bal gombja. Az egyetlen hasznos információ amit kapok, az a tengelyfordulat. Egyesült erővel készítünk egy táblázatot, amit kinyomtatok, kifüggesztem magamnak és tudni fogom a szélsebességet.
Mindenképp törekedj hitelesíteni legalább egy közepesnek mondható 30-40 km/ó-s szélsebességre.
A tsr=0,25 nem szentírás. Bizton csak annyit állíthatok, hogy a tsr valahol 0,2-0,3 közt lesz. Ha bicikli km-órát használsz fordulat mérésre, akkor célszerű legalább 2 db mágnest feltenni. Ezek az itt is várható gyakori alacsony fordulatokat (<10 1/perc), az ahhoz tartozó ritka impulzusokat nagyon bizonytalanul mérik.
A képeken láthatjátok a szélkerék és a nylon zacskó egyesüléséből létrejött statikus (azaz nem forgó) szélkerék modellt. Hihetetlenül hasznos, mert bár áramot nem termel, a csapágy sem kopik és nem kell félni, hogy egy nagyon erős viharban túlpörögnek a lapátok. Tulajdonképpen egy nagyon drága szélkakas lett belőle 6-6,5 m magasan.
De tényleg, milyen esélye lehet annak, hogy egy szél által felkapott nylonzacskó füle az egyik lapátra kerül, a többi része pedig rátekeredik a generátort tartó "hattyúnyakra" és teljesen lefogja a gépet.... Most töröm a fejem, hogy hogyan tudnám a lehető legegyszerűbben eltávolítani a zacskót anélkül, hogy le kellene döntenem az oszlopot.
Fura egy eset, valószínűleg egyedül vagy vele Magyarországon, sőt a világon is.
Egy 4,5-5 méter hosszú 3/4-1 collos műanyag cső, a végére szigszalagozva mindkét végén kampós, 5-6 mm átmérőjű drót segíteni fog. Egy vízszerelőnek megér annyit, hogy megnézze ezt a csudát, és vigyen kölcsönbe egy szál csövet.
A szélgépek dolgaival két évig nem foglalkoztam. Ez alatt talált valaki valami méretezést, a Darrieusról?
Egy kis nézelődni való:
https://www.youtube.com/watch?v=d4_mGKrkawE https://www.youtube.com/watch?v=rSdDH0VwQUA https://www.youtube.com/watch?v=UEnZk6pyPFQ Az esetleg elgondolkodtató, hogy összeszegezett lécek, "vitorlatartó rudak", merevítő drót, zsinór, fólia, tűzőgép segítségével összehozható a rotor. Jól összerakva pedig elmondható, hogy ez egy szabályozott lapátú Darrieus rotor.
Üdvözletem!
Valakinek nincs meg véletlenül pdf. formátumban a Hugh Piggott - A szélturbina készítés kézikönyve című könyv? Előre is köszönöm a segítségeteket! Üdv.: Imi
Szia! Google-n nem találtad meg? Elég sok helyen fellelhető. Ha nagyon nincs meg, akkor keress privátban, elküldöm. 20MB.
Sziasztok!
Valaki megtudná mondani, hogy mi lehet a lényege a képen látható forgórészen elhelyezett, furcsa aszimmetrikus mágnes elrendezésnek? Annyit látok, hogy egy mágnes három szegmenst takar le. De miért nem osztották el, szimmetrikusan? Lemásolnék egy ilyen generátort, csak nem akarok rossz forgórészen hetekig dolgozni.
Nos ez , első felkiáltásra is egy sima gépkocsi generátor álló része , benne egy neodim mágnesekkel tele spékelt forgó rész . A gépkocsgenerátor , immár klasszikusnak számitó , szélgenerátorrá alakitásának egy látható példája .
Az eredeti alkalmazásban a generátor indulási nyimatéka érdektelen, hiszen csak járó motornál gerjesztik fel. Állandómágneses forgórész esetén viszont a mégneskörök záródása egy konkrét helyzetben rögzíti a forgórészt. Menet közben ez már nem okoz veszteséget, mert átbillenés után ugyanannyit segít, mint amt addig fékezett, de a megindulást megnehezíti. A keresőben a „ragadás" szóra keresve olvashatsz róla.
Ha az állórész kalickák és az állandómágneses pólusok osztása nem szabályos, azzal jelentősen csökkenthető a ragadás. A kialakítás megköveteli, hogy a tekercsek egyenként legyenek egyenirányítva, a több pólusú fázistekercselécs veszteséges lenne. A hozzászólás módosítva: Márc 29, 2016
Az előzőt neked szántam, de telefonon rosszul tapicskoltam.
Kiegészíteném kicsit. Tudva, hogy gyári, és a kivezetést jobban megnézve mégis közönséges tekercselése van, a jelek szerint a hat póluspárnál a fázishiba alig több mint négy ezrelék, (1/36/12 a mágnesek osztástorzítása) a ragadásmentesség ezt úgy tűnik hasznosságával kompenzálja.
Szia!
Értem köszönöm, tehát csak a ragadást csökkentették a kiosztással. Akkor megpróbálok megfelelő mágneseket keríteni. A tekercselésben én sem látok semmi különös megoldást, de az ötletes vasmag hűtés tetszik (bár kicsit műanyagos a kinézete, de gondolom alumínium).
A linken látott filmecske , tényleg alátámasztja a mondandódat , ehez még csak annyit füzök hozzá , hogy mégis csak autogenerátor szélgenerátoriasitása , csak gyári kivitelben , és több mint valoszinű , Ázsiábol idejövet , valamelyik hajó fedélzetén lett gyártva , összeszerelve , és kész áruként partra téve . Több mint valószinű , az álló részek valami elfekvő készletböl erednek .
A helyzet az, hogy amit írsz, az teljesen érdektelen.
Az állórész vasa arányaiban valóban hasonlít egy gépkocsi generátoréra de ez minden ami közös. A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2016
Sziasztok. Ismeri valaki ezt a generatort? 300 wattosnak aruljak, de csak 90-et ad le.szel motor
Valoszinuleg atvertek. A hozzászólás módosítva: Máj 6, 2016
12,5m/s szélsebességnél kell tudnia a 300W-ot.
Ekkora szél meg ritkán fúj, azt nem írtad hogy milyen körülmények mellett jött le neked 90W.
Eloszor is koszi a valaszt, itt a tengerparttol nem messze, eszak angliaban igen gyakran van eros szel. Erre ratesz egy lapattal a haz sor es a kertek vegeben levo erdo sav is, melyek ek alakban helyezkednek el. Az en hazam az ek legszukebb pontjan van. Az ek eleje kb. 300 meter a hazamnal csak 35meter. Egy 6 meteres lecre kotottem 4 meter szalagot es igy keresem meg a legnagyobb szelsebessegu reszt. Felszeretem es vartam a szelet. Megjott hamarosan, de a muszer 7,5 ampernel nem mutatott tobbet. Sorba kotottem meg egy muszert, hatha rosszul mer, de mind a ketto ugyan azt mutatta. Leszereltem a lapatokat es furogeppel megforgattam a tengelyt. 900-as fordulaton 7,5 amper, 1100-on szinten annyi.
Azt mondod tudnia kell a 300 wattot, tehat reklamacio es csere a megoldas. koszi a valaszt.
Azért még azt vizsgáljuk meg, hogy mi a terhelésed, mik vannak a generátor drótjai után kötve. (ugye terheletlenül és rövidzárásban is nulla a leadott teljesítmény, tehát nem mindegy hogy mennyire van megterhelve.)
Ezekben a szélgenerátorokban széles feszültségtartományú generátor van. Ugyanarról különböző terhelés mellett 12-24-36 vagy akár 48 V is levehető. Fokozatmentesen, azaz a terhelés állítja be a feszültséget. A belső kialakítás, légrések, kerülőutak (mágneses sönt) állítja be a csúcsáramot. 48 V-on 6,25 A-nál tudhatja a 300 W-ot. Nézd meg a gyári adatlapját! A gyártónál még talán terhelés szerinti feszültséggörbét is találsz.
Mi is rákereshetnénk és értékelhetnénk, ha megadnád a pontos típusát.
Azzal, hogy mennyire terheled, részben te adod meg a villamos teljesítményt.
Jó lenne lerajzolnod a teljes mérési áramkört. A feszültséget, és az áramot ugyanabban a kiépítésben kellene megmérned, a méréskor terhelő ellenállás pedig legyen a generátor forrásellenállása, vagyis a tekercselés ohmos ellenállása. (Impedancia illesztés.)
Koszonom a valaszokat, most engedtek ki a korhazbol (rakos vagyok), ezert voltam eddig csendben.
A generatorrol nincs adatlap, csak fotok es rajzok. 12 voltosnak arultak, 3 fazisu es egyszeruen csak rakotottem az akksira es megforgattam furogeppel. A max aram 7,5 amper volt amit tudtam merni. Ez kb. a teljesitmenyenek csak a harmada. Aztan felszereltem a poznara es vartam a szelet. Szellel merve is csak 7,5 A volt a csucs. Amikor megvettem, volt a neten adatlap, de eltavolitotta az elado is es a gyarto is. Az egesz generator kb. 10 cm atmeroju a forgoresz allando mageseses az alloresz vasmentes lehet, mert konnyen indul, nem ragad. Ennyit tudok rola.
http://www.ebay.co.uk/itm/12-24V-VOLT-OPTION-6-BLADES-WIND-TURBINE-...=item0]
O volna az. A hozzászólás módosítva: Máj 15, 2016
Ez bizony nagyon kevés. A gyártó adatlapja lenne a meghatározó. Használtat eladó nagyobbat is hazudhat, mint a gyártó, nem lehet rajta számonkérni.
Méretek alapján akár jelen állapotában is tudhatja a 300 wattot, 14-15 m/s-os szélben 48 V-nál. Vasmagos a forgórész, csak az állórész horonyszámának és az állandómágnesek számának manipulálásával meg lehet szüntetni a ragadást. Amit írsz, az alapján néhány (tucat) dióda tönkremehetett benne. Itthon is lehetett olyan kínai szélgenerátort kapni, amiben 102 db dióda dolgozott. A lapát átmérő 1140 mm, ez alapján hazai viszonylatban legfeljebb kerti varjúriasztónak alkalmas.
Mi neked a hazai? Mert ő ezt írta:
Idézet: „koszi a valaszt, itt a tengerparttol nem messze, eszak angliaban igen gyakran van eros szel.”
Természetesen a magyarországi átlagos 4 m/s. Tudom, nála a tengerparton komoly szelek lehetnek.
Lehet, hogy tonkre vagtam a diodakat? Felszereltem es elvitt a mento a korhazba 2 hetre. Addig a kivezetesek barmit csinalhattak, pl. zarlatot, mert nem volt lehetosegem bekotni a proba elott. Most megprobalom megkeresni a szkopomat, hatha a jelalak elarul valamit. Eddig rakoltottem 400 fontot, ami tobb mint 4 evi villanyszamlaja a vilagitasnak. Ennel olcsobb az is, ha egy toltot rakotok az ejszakai aramra es toltogetem az akksikat. Most mar nem adom fel, veszek meg 250 wattnyi napelemet es megcsinalom forgathatora. A szel generator lenne a lenyeg, bar ma gyonyoruen sut a nap.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |