Több rétegben az is jó, esetleg tégy alá valamit (papír, textil).

Kérdezek valamit: A mobiltelefonok akkumulátorai nem véletlenül a leginkább potenciális tűzforrások (Lítium)? Még egy kérdés: Ha egy rosszullétnél azonnal tudod hívni a mentőt, de 1 órán belül ér ki - mire mentél a mobiltelefonnal? Amíg a társadalmunkban vannak lyukak, addig a technológia nem ér többet annál - mint maga a társadalom. Azaz teljesen mindegy, hogy egy "alap" társadalomnak vagy része, vagy egy technicizált társadalomnak. Mindegyiknek az embert kell(ene) szolgálnia. Szó sincs róla, hogy ne tanultuk volna meg mi idősebbek is a technikát használni. A mögöttes társadalmi háttér a nagyobb probléma. Persze ezt egyetlen Y, vagy Z generációban felnövő sem érti, hiszen nincs viszonyítási alapjuk. Nekem, nekünk őskövületeknek - még van. Ajánlom figyelmedbe az Az utolsó zsaru filmsorozatot. Adta magát a forgatókönyv

Gondolom, ha édesapád rosszul lesz, vagy a lányod leesik a lépcsőn még véletlenül sem nyúlsz a mobiltelefonod után, és nem hívod a mentőket, hisz minek.
A fejlődés folyamatos. Neked sem volt 15 évesen viszonyitási alapod. Ne várd tőlük sem.

Régen az emberek maguk tudtak problémát megoldani. Mára "sikk mástól segítséget kérni.

Lehet. Akár "sikk", akár nem, én azért kihívom a mentőt. Mobiltelefonról.
De gondolom Te sosem kérsz másoktól segítséget. (?) Sosem fogom megérteni, hogy miért jó előadni a tökéletest mások elött. Ez valamiféle önigazolás? Este vállveregetéses lefekvéssel. Ez most nem kifejezetten neked szól.

Vannak olyan emberek (mindenféle személyeskedés nélkül írom), akiknek egyszerűen nincs kitől segítséget kérni mert nincs egy közelebbi barátja sem.

Önirónia. Ha tudod a saját hibádat, akkor jó rajta nevetni. Ha társra találsz, aki ugyanúgy beismeri, akkor jó a közös "humor". Tökéletest előadni mások előtt, csak akkor érdemes, ha "számítanak a mások". Ez még mindíg a névtelenség fóruma, akármennyire is hisszük, hogy nem az.

Ha ismersz ilyet, mindenképp jeletsd a rendőrségnek. Lehet álláhákbár.

Most fején találtad a szöget. A mentős 1 óra múlva indult volna el. Én a lányomat 20 perc alatt vittem a sürgősségire, amikor eltört a karja. Édesapámat cserbenhagyással elütötték, amikor fényes nappal kerékpározott. A baleset okozójának is csak egy mobilhívás lett volna. Ehelyett szintén én száguldottam el vele. Nálunk az egészségház 5 percre van de 600 milliót "kivettek" a kasszából, így most szünetel az ellátás. Minek ide mobil? fejlődés? A 80-as években Budapestről Biatorbágyra 120-al ki tudtam repeszteni. 1/4 óra 20 perc alatt otthon voltam. Ma 100-as táblák, autópályamatrica (amit szintén lehet telefonról is akár) és 60-as átlagtempó. Ezt hozta a fejlődés. De ez már olyan szinten off, hogy én kezdem magam szégyellni miatta. Szóval a lényeg, hogy igen - mi megtanultuk megoldani a problémáinkat és segíteni másokon - azonnal, helyben. Miközben ma mindenki várja valahonnan a segítséget, mint a mannát. Mindenre van telefonszám és szolgáltatás, amiért fizethetsz. Csak éppen a szolgáltatásnak a kapcsolódó része nem működik. Parkolni régen lehetett ott, ahol nem tiltotta tábla. Ma fizethetsz automatával, mobillal, amivel akarsz - csak parkolóhelyed nincs , és dugó van. "Szép új világ", hogy klasszikust idézzek, de hogy jobb is lenne?.... Egyetlen dologban tapasztaltam pozitív változást. Ez a kínai csomagrendelés. De ehhez - sajnos - nekünk nem sok közünk van, csak annyi, hogy fizetünk érte. A negatívuma viszont az, hogy nem helyben állítjuk elő a termékeket.

Tudod, az itt a legnagyobb baj ezzel, hogy akkor veszi észre az ember az egyedüllétet, ha keres valakit, akkor OFFline lesz. Ha egyszer offlájn, akkor örökre offlájn - és nemhogy nemküld már magáról zöld pontot a telefon kijelzőjén, de beszélni sem lehet vele többet.
Egyszer komolyan hiányzott egy barátom, mert nem láttam, hogy On telefonon. Én nem szoktam hozzá ehhez. Ő igen. Nem értette, hogy miért kerestem ismeretlen embereken kereszül 4 napig. Elfelejtett elbúcsúzni. Pedig soha nem köszönünk el egymástól írásban.

Nekem voltak jó barátaim. Úgy 20 éves koromig. Óvodás korban kezdődő barátságok. Azt hittem öri-bari. Egyszer jött egy nagy törés. (persze lányok) Pocsék nagy szívás. Akkor megfogadtam, hogy..... Azóta lettek volna barátok, de olyan kicsit kérek, sokat adj vissza. Inkább nem.

Azért offoltam faceről mert a kutyát nem érdekelte, hogy élek. A saját nővéremnek se jutok eszébe csak ünnep napokon. Ha programot szervezek mindenki átvált lusti üzem módba: nem érek rá, fáradt vagyok stb. Egyszer annyira magamon kívül voltam az egyedül lét miatt, hogy már a legrosszabbon gondolkoztam. Szeretném tudni mi a ....... zajlik körülöttem?

Meg kell szokni az egyedüllétet, nem depresszálni emiatt, mert baj esetén csak egyvalakire számíthatsz. Saját magadra. Akkor lehet másokra számítani, ha másoknak van haszna belőled.

Be kell valljam - ennyi nyafit régóta nem hallottam. Édesapámék gazdálkodók voltak, földművesek. Amikor apám 15 éves volt, akkora fagy volt júniusban, hogy elvitte a teljes éves termést. Az apja - az én nagyapám - annyit mondott neki: "Édes fiam - tiéd a nagyvilág! Menj isten hírével, mert mi nem tudjuk a taníttatásodat tovább finanszírozni.". Apám megoldotta. Facebook nélkül. Telefon nélkül. Ma már a 82. évét tapossa. Igaz, kicsit nehezen boldogul a mobiltelefonnal, de az élet dolgaiban ott van. Pontosan tudja a helyét, a barátságok és az élet értékét. Amikor úgy érzem, hogy rossz passzban vagyok - elég rágondolnom, vajon ő hogyan vészelte át ezeket a nehéz időszakokat? Milyen megoldásokat választott? Mit választana most? Egy férfi attól válik férfivá, hogy nem siránkozik a feladatokon, hanem megoldja azt. Ez nyilván az én nézőpontom. Ahogyan az is, hogy segítek ahol tudok. De sokszor tapasztalom, hogy hiába akarok segíteni valakin - ha önmaga nem érzi ennek szükségét.

Van azért ember életében lenni két fordulópont:
- Amikor ő hív ki valakihez mentőt.
- Amikor hozzá hívnak.
Ha mindkettő megvolt, akkor utána "visszavesz"

Te jó ég! Remélem ezt viccből írtad! Mi az, hogy meg kell szokni az egyedüllétet? Emberek, itt tartunk? Optimistán állok a dologhoz és reménykedem, hogy kis hazánkban nem ez az általános. Én legalábbis nem ezt tapasztalom a környezetemben.

Azért a hozzászólás ismerős mentalitás: nyavajgás, de tenni nem akarás.

Nem vicc. Én amilyen sokat segítettem másoknak, és amilyen keveset nekem segítettek, kb. 98%-2% arány. Sokat segítettem házépítéseknél, nagyon sok mindent javítottam amikor kellett segítségből, nem részletezem. Ha nekem kell, pont nem ér rá senki sem akkor, sem máskorra ütemezve. De ezért már jó ideje én sem senkinek.
Jó példa erre, -lehet írtam már- utcán fekvő roszul lett emberhez kb. 50-ből 49 nem áll meg segíteni, látom simán elmennek mellette, odaérek, én vagyok az 50. segítek. Utóbbi pár évben 5-6 ilyen esetem volt. Nem jó ez így, de sajnos ez van.
Igen.

Sem tisztem sem jogom megítélni senkit, de én ezt nagyon nem így látom az ismerőseimnél.

Te jó ég, még jó, hogy mást nem említettem meg. (Nagyon rossz helyen laksz, rossz közlekedés, rossz gyógyászati ellátás.) A szomszédasszony legalább csinos?

Pontosan.

Mintha így neveltek volna bennünket. "Önzetlen segítség. Adj, majd visszakapod. "

MÁST MIÉRT NEM ÍGY NEVELTEK?!

Egy hónapja volt egy borda alatti idegbecsípődésem, (amit utólag tudtam meg) és meggörbülve, egy szál pólóban, az esőben igyekeztem az orvoshoz eljutni egyedül. Mindenki arrébb ment, nemhogy nem segítettek, de az egyik BMW terepjárós nő, még a kereszteződésben tolatva, majdnem elütött. Ez mára tendencia. Senki nem segít senkinek. Aki nem életre való megdögölhet. Szép új világ.

Mert így helyes. Másképp nincs is értelme.

Dal, dalszöveg.

Olyan, hogy barátság mára nagyon ritka dolog lett. Általános iskolás koromban mindenkinek barátai voltak, örültek, ha találkoztak. Ez volt régen.
Fiam általános iskolai világa, pár éve: mindenki mindenkit üt-ver vér folyik, átver, a lehető legrosszabbat teszi másoknak, senkinek nincs senki barátja. Utcai találkozáskor a legdurvábbat üvöltik egymásnak az út túloldaláról. Ez van ma.
Egyszer panaszkodtam a suliban fiam tiszta vérben jött haza, erre a két barbár gyerek petárdával szórta házunkat, autónkat akarták megrongálni.

Azért ennyire nem rossza helyzet, bár ami az alapiskolákban folyik az hihetetlen. A verekedések mindennaposak, sőt aki nem száll be a "buliba" azt jobb esetben csak kiközösítik, rosszabb esetben onnantól ő lesz a szenvedő alany (saját tapasztalatból mondom!). Kb. 3 éve ért véget az alapiskola számomra, örültem, hogy kiszabadultam onnan! A 22 fős osztályban hárman voltunk barátok, minket akkor mindenki kiközösített (azt hittem velem van a baj). A ballagás után szétszóródtunk. Nemrég találkoztam egyikünkkel (na nem magammal ) a buszon hazafelé, beszélgettünk egy jót. Megkérdeztem tőle, hogy mi van a Petivel (ő volt a harmadik). Nagyon meglepődtem azon amit hallottam. A ballagás után nem akart többet hallani rólunk, " Véget akar vetni a múltnak." (ezt mondta).
Alapiskola után viszont jött a megváltás, végre középiskola! Előre rémísztgettek minket az alapiskolás tanárok, hogy ott majd jól meg fognak minket verni, meg majd megy a "szecsózás" (a nagyobban szívassák, ugráltassák az elsősöket), ennek ellenére semmi ilyen nem történt. Sőt, egy jó osztályközösség alakult ki, pedig csak (vagy talán pont azért) 13-an vagyunk összesen, mégpedig 5-en villamos műszerészek, nyolcan logisztikások. Elsőben voltak rossz (kibírhatatlan) osztálytársaim is, de azok gyorsan kiestek (megbuktak, kidobták őket), mára csak egy kibírhatatlan gyerek van, de nem törődünk vele, ha őneki jól esik, hogy a folytonos piszkálódása, áskálódása miatt kiutálta az egész osztály akkor legyen boldog. Itt jöttem rá, hogy nem én voltam a hibás az alapiskolában, mert (Bár nem változtam) itt sikerült beilleszkedni. Barátok vagyunk, segítünk egymásnak, összetartunk! Ha segítségre van szükségünk, akkor számíthatunk a másikra. Alapsuliban utáltam osztálykirándulásokra járni, mindig csak a balhé volt, meg persze a plázázás. A tavalyi iskolaév végén két napra voltunk Lengyelországban kirándulni, nem bántam meg, hogy elmentem. És egész idő alatt nem merült fel senkiben, hogy mennyünk plázázni!
Viszont az alapiskola semmit nem változott. Öcsém odajár, szinte menekül minden nap haza. Múltkor bementem valami miatt (régi műszereket selejteznek le), de ami ott van az egyszerűen észveszejtő.
Higgyétek el, vannak még jók is, csak nem az a feltűnő.

Tűzmadár - Út a jövőbe

Simán megérdemelnék azok a barbárok, hogy kezüket lábukat min. 10-15 helyen eltörjék egyesévek... aztán menjenek haza vagy akárhova vergődve, segítséget kérni.

Bennem az ilyen semmirekellő Taigetosz-pozitív gyökérfajzat aljanépek elképesztő gyűlöletet szítanak... az ilyenekből sosem lesz ember, és menthetetlenek örök életre.

Az az ilyenekkel a baj, hogy gerinctelen korcsok. Ha megfenyíted őket, akkor megvárják az adandó alkalmat, amikor nem vagy ott és akkor verik (ne adj Isten megkéselik) a gyerekedet. Olyat, hogy tisztességes harc meg nem is ismernek, öten jönnek egy ellen, és mindig a tőlük gyengébbet bántják.
Kedvencem amikor a haverok előtt akar felvágni valaki. Pont a múltkor történt bent a suliban, az az egy mitugrász az osztályban aki van, fel akart vágni a haverjai előtt és nyakon csapta a barátomat, akivel beszélgettem éppen a szünetben. Kulturáltan szóltunk neki, hogy "álljon le, mert baj lesz". De ismerjük már annyira, hogy akkor is újra bepróbálkozik. Fél szemmel láttam, hogy felém közeledik, nyúltja ki a kezét, egyértelműen azért, hogy nyakon csapjon. De bizony belé sült a tett, mert fordulatból úgy pofán vágtam a kezemben lévő szlovák irodalomkönyvvel, hogy köpni nyelni nem tudott. Persze azóta még jobban utál, mert "felsült" a haverjai előtt. Nem vagyok verekedős, de ez már nagyon felhúzta az agyamat. Három éve folyamatosan ezt csinálja, ülök az asztalnál olvasok, jön és becsukja a könyvet stb. Olyan mintha óvodás lenne. Boldog, hogy idegesítheti a másikat.
Másodikban volt, az osztályfőnökömnek kellet segíteni papírokat rendezni, osztálytársammal jelentkeztünk, hogy szívesen segítünk. Csináljuk a munkánkat, ez meg folyton beszólogat, hogy ne így csináld, úgy csináld, úgy is elrontod stb. Hátrafordultam majd a következő párbeszéd következet:
"-Csinálod helyettünk?!
-Nem.
-Akkor fogd be."

Az igazgató tájékoztatta a szülőket a minket ért, és még sok más durva eset miatt, hogy vagy megfogják gyerekeiket, vagy rendőrségre viszi minden dolgukat, ha még egy akár legkisebb hasonló eset előfordul. Érdekes, ez használt. De miért csak ez, mert volt már 10 minden fokozatú beírás ellenőrzőbe.

Értem. Tehát az a srác szellemi fogyatékos. Azt érdemelné - ez a minimum - , hogy vele azonos képességűekkel legyen összezárva egész életében. Max. szárazkenyeret szolgálnék fel nekik egész életükben, nagyjából az a létező maximum, amit minőségileg érdemelhet az élettől, de lehet, hogy az is sok.