Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Időjárás figyelő állomás
Lapozás: OK   7 / 10
(#) Iszkakof István válasza Rumcájsz hozzászólására (») Jan 2, 2013 /
 
Kedves Rumcájsz
Jól eső érzés olyan fórumon böngészni, ahol a tagok, ha arról van szó, bocsánatot is tudnak kérni. Mennyire indokot, vagy indokolatlan, most ne firtassuk.
Egyre jobban tetszik az ötlet a mikrokontrolleres szélirányjelző megépítésének. Szívesen meg is építeném, de rengeteg akadályba ütközök. A legelső az, hogy a közelben nincs egy élő személy, akivel megtárgyalhatok elektronikai kérdéseket, csak a net vagy a fórum. A második, 78 km-re van az üzlet, Szatmárnémetiben ahol megfelelő alkatrészeket lehet kapni vagy rendelni. Programot íratni meg végképp nincs kivel. Ezelőtt pár évvel próbáltam volna valami programozható valamit készíttetni, de akkora árat mondtak azok, akik hallottak hasonlóról, hogy akkora összegből a családom egy évig megélt volna. Az alkatrészeket megvásárolom, ha van kedvetek felebaráti szeretetből segíteni kapcsolási rajzzal és programmal. Úgy lesz érdemes, ha a számítógéppel lesz összekötve és egy mappába rögzíti az adatokat, mint szélirány és szélsebesség. Az adatokat szívesen rendelkezésetekre bocsájtom majd, ha tudtok vele valamit kezdeni. Egymagamért nem érdemes ekkora készüléket megépíteni. Olyan szélgenerátorom még nincs, amelyiknek van értékelhető teljesítménye és érdemes lenne követni. Dióhéjban ez a történetem. Minden, amit a szélgéppel kapcsolatban építek, csak saját szórakoztatásomra történik és még semmi haszon sincs benne. Más rendes becsületes ember a kocsmában ül, vagy teleregényt néz, míg én a műhelyemben elmélkedek és barkácsolok.
Továbbra is B. Ú. É. K.
(#) balu0325 válasza Iszkakof István hozzászólására (») Jan 8, 2013 /
 
Szerbusz István ha gondolod én tudok neked segíteni. Illetve nem is én hanem h2oo2h kolléga. Ő épített nekem egy panelt amit a tx-20 szélmérőre kell rákötni és a szélirányt bcd-ben, a sebességet pedig frekvenciában adja ki a kimenetén. nekem egy PLC-hez való illesztés céljából kellett. Ő biztos tud neked segíteni. A szénkefés megoldást én sem ajánlom mert csak a bajod lenne vele... Üdv Balu
(#) Iszkakof István válasza balu0325 hozzászólására (») Jan 8, 2013 /
 
Köszönöm, hogy segítenétek, de most egyenlőre nem szükséges. Nem akarom olyan nagy fába vágni a fejszém. Túl sok mindent kellene megtanulnom és ti túl messze laktok ahhoz, hogy segíteni tudjatok. Talán majd a nyáron.
(#) sirály12 hozzászólása Ápr 3, 2013 /
 
Átolvastam a témát, és a netet is bújtam kicsit, és találtam egy nagyon jó ötletet!
Fokra pontosan lehet vele a szél irányát mérni! Tehát a felbontása jobb mint 1 fok.

Bővebben: Link

Én úgy döntöttem megépítem, gondoltam hátha másnak is megtetszik az ötlet.
A hozzászólás módosítva: Ápr 3, 2013
(#) sirály12 hozzászólása Ápr 6, 2013 /
 
Hőmérsékletet mivel érdemesebb mérni, 1 wirés digitális szenzorral, vagy mondjuk valami egyébbel? Pt100-as szenzorral esetleg? Találtam egy jó kapcsolási rajzot, ami elvileg tized fok pontos, érdemes vele bajlódni, vagy inkább válasszam az egyszerűbb utat és használjak DS1820-ast?
(#) sirály12 válasza sirály12 hozzászólására (») Ápr 15, 2013 /
 
Közben csinálgatom, ahogy időm engedi.
Egy videót feltöltöttem, hátha valaki másnak is kedve támad építeni.
Teszt, még elektronika nélkül.

A fénymérő, páratartalom érzékelő és egy barométer modul már úton van, ha megjönnek, akkor hozzáfogok megtervezni a többi részét.

Közben találtam jó kis villámradar leírásokat, amik meg is tetszettek, így lehet azt is csinálok hozzá.
A mellékletben a villámradar rajza van.

IGsnbDVnn.pdf
    
(#) Tomee válasza sirály12 hozzászólására (») Ápr 15, 2013 /
 
Sziasztok.
Én is időjárás állomást építgetek. A project nagyon lassan halad.
De ez a mágneses széliránymérés szerintem nagyon jó ötlet.
Régebben már én is kísérleteztem ilyenekkel, de nem találtam meg a megfelelő alkatrészt hozzá. Ez meg még buszos is. Nagyszerű! Hol lehet beszerezni?

Üdv
(#) sirály12 válasza Tomee hozzászólására (») Ápr 15, 2013 /
 
A linkelt oldalon van egy link na ott lehet rendelni mintát belőle. Tudom nem szép dolog, de én amit rendeltem, azt nem is árusítják még, olyan új. 14 bites a felbontása így 0,02... fok.
(#) Tomee válasza sirály12 hozzászólására (») Ápr 16, 2013 /
 
Esetleg a típusát megtudhatnám?
Üdv.
(#) sirály12 válasza Tomee hozzászólására (») Ápr 16, 2013 /
 
Persze.
AS5048A ez egy spi buszos példány a B végű pedig I2C buszos, mindkettő pwm kimenettel is rendelkezik.
5V és 3,3V-os rendszerrel is kompatibilis.
(#) Rumcájsz válasza sirály12 hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Nagyon tetszetős kialakítás, szép munka! Gratula! De véleményem szerint az 1 fokos felbontás eléggé nagy túlzás! A szél sosem egy irányból fúj és ezeket az irányokat a végén úgy is átlagolni kell majd. A 10 fokos is tökéletes!
Sok sikert és számolj be a fejleményekről!
(#) sirály12 válasza Rumcájsz hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Természetes amint újra érdemben haladtam a dologgal felteszem ide.
Most ott állok, hogy megérkeztek az érzékelő modulok:
- Hőmérséklet és páratartalom (Ezt már be is üzemeltem piccel, program megvan)
- Barométer modul
- Fényerősségmérő modul

Utóbbi kettőt kellene lekezelni piccel, és akkor folytatódna a projekt érdemi része.
(#) szitko válasza sirály12 hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Ha nem titok, milyen páratartalom, és barométer modult használsz?
Én a bmp085 baro modult szeretném felhasználni.
(#) sirály12 válasza szitko hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
A hőmérséklet és páratartalom szenzor neve: AM2302(DHT22 tokozva) Bővebben: Link
A barométer ha jól emlékszem ugyanaz mint neked.
A hozzászólás módosítva: Máj 25, 2013
(#) szitko válasza sirály12 hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Nem tudod véletlenül, hogy milyen elven méri a relatív páratartalmat? Néztem egy DHT22-es adatlapban, de nem találtam róla semmit.
(#) sirály12 válasza szitko hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Kapacitív elven méri a páratartalmat. Legalábbis egy adatlapban ezt olvastam. Több féle adatlap is van. Néha én is csak nézek, hogy melyiknek mit higgyek.
A hozzászólás módosítva: Máj 25, 2013
(#) szitko válasza sirály12 hozzászólására (») Máj 25, 2013 /
 
Idézet:
„Több féle adatlap is van.”

Ezt észrevettem....
Köszi.
(#) oimuka hozzászólása Dec 27, 2016 /
 
Sziasztok! Nemrég vásároltam egy időjárás állomást, aminek a belső hőmérsékletmérője 1 - 1,2 fokkal többet mutat a valós értéknél. Valós alatt azt értem, hogy van egy német digitális szobahőmérőm, ami össze volt hasonlítva egy szintén német folyadékos hőmérővel és a központi fűtés szobai termosztátjával és mind a három maximum 1 tized eltéréssel ugyanazt az értéket mutatja. A külső jeladója pedig tökéletesen megegyezik a német digitális műszerével. A kérdésem az lenne, hogy a belső műszert nem lehetne valahogy állítani, hogy pontos értéket mutasson? Nem hinném, hogy lenne köze ehhez, de azért leírom. Internetről rendeltem a terméket, és amikor kibontottam a dobozt, a belső műszerben valami zörgött, ha finoman megráztam. Nem teketóriáztam sokat, azonnal szétszedtem és rájöttem, hogy mi az. Egy grafitrúdon lévő tekercs (gondolom a rádiójel vételéhez szükséges) gyárilag oda volt ragasztva a műanyag doboz belső részéhez, és vagy a rázkódástól vagy csak anyagfáradás miatt, elvált a doboztól. A tekercsen nem volt megszakadva a vezeték. A ragasztó helyére nyomtam pár csepp átlátszó szilikont és visszaragasztottam, a helyére. Nem hiszem, hogy ennek lenne köze a téves értékhez. A leírásban is + - 2 fok szerepel hibalehetőségként, tehát hiába is reklamálnék. Kétlem, hogy lehetne állítani, de hátha van valakinek valami ötlete. Laikusként persze azt sem értem, hogy gyárilag miért nem lehet pontosra beállítani. Miután legyártották, összehasonlítják egy "etalon" műszerrel, ami pontos, és aszerint beállítják a hőmérsékletet és a páratartalmat is, és máris kész egy pontos műszer. Vagy nem így működik?
(#) oimuka válasza oimuka hozzászólására (») Dec 27, 2016 /
 
Vissza mindent A műszer pontos, nem az a baj. Sajnos úgy van megoldva képernyőgrafika, hogy megvilágítás nélkül szinte semmi sem látszik. Ha elemről működik, akkor a képernyő sötét. A Light gombot benyomva kigyúl a led megvilágítás és látszanak az értékek. Ha viszont hálózati áramról működik, akkor a képernyő folyamatosan világít, viszont így1 -1,2 fokkal megemeli a belső hőmérsékletet. Valószínű , hogy a ledeket működtető trafó termel, annyi hőt, hogy megemelkedik a hőmérséklet.
A hozzászólás módosítva: Dec 27, 2016
(#) kadarist válasza oimuka hozzászólására (») Dec 27, 2016 /
 
Szia!
Helyezd kívülre a hőérzékelőt vagy tégy kapcsolót a világítás áramkörére.
(#) szitko hozzászólása Jan 28, 2017 /
 
Sziasztok.

Szerintetek milyen hőmérő szenzort érdemes használni egy időjárás állomáshoz?
Összeállítottam próbapanelon egy "hőszenzor egyveleget" és az eredmény sajnos siralmas. Nem volt két egyforma eredmény. Az eltérés 1-2-3-5 fok is volt.
A szenzorok: BMP085, 3db DS18b20 ahol mind a háromnál más-más a mért érték, DS1821, DHT22, DHT11, MCP9701A, TC1047A.
(#) Bakman válasza szitko hozzászólására (») Jan 28, 2017 /
 
Volt már rá példa, hogy négy DS18B20-as szenzort versenyeztettem. A legkissebb és legnagyobb mért érték között 0,3 °C volt az eltérés. Egy gyári digitális termosztát ezen a 0,3 °C-on belül volt.

Időjárásjelző állomásnál a hőmérő szenzort árnyékolni kell. Én vettem fehér műanyag tányérokat és azzal oldottam meg, hasonlóan a mellékletben lévővel.
A hozzászólás módosítva: Jan 28, 2017

homero.jpg
    
(#) szitko válasza Bakman hozzászólására (») Jan 28, 2017 /
 
Tudom, hogy árnyékolni kell, már beszereztem a tányérokat (bár az asszony nem díjazta..). Igazából arra lettem volna kíváncsi, hogy a felsorolt érzékelők közül, melyik a legalkalmasabb a feladatra. Gondolom az analóg érzékelők ilyen célra nem a legjobbak.
(#) Bakman válasza szitko hozzászólására (») Jan 28, 2017 /
 
Lehet analógot is hazsnálni. elméletileg a digitális pontosabb, mivel az A/D átalakítást maga a szenzor végzi el, az pedig valószínűleg pontosabb, mintha te foglalkoznál ezzel.
(#) erbe hozzászólása Jan 2, 2018 /
 
Évekkel ezelőtt vettünk egy időjárás állomást. Atomórával vezérelt, külső rádiós egységgel. A külső egységbe valamikor kifolyt az elem és a sodrott vezetéken felszívódva kikezdte a panelt. Alapos tisztítás, lakkozás után egy ideig működött. Párás időben megbolondult, 90% fölött mindig hidegebbet mutatott és gyorsabban fogyott az elem. Ezen már a gyakori tisztítás, újralakkozás sem segített. Később a beltéri egység elvesztette a kapcsolatot az atomórával. Először az volt gyanús, hogy nem állt át téli időszámításra. ~1 hét után sikerült neki, de kezdett csúszni a pontos idő. Elemcsere se segített rajta.
Rendeltem egy készletet az itt hirdető kínai oldalról. A korábbihoz közeli áron jött. Sajnos, nem figyeltem oda eléggé.
Nem atomórás. Kifogy az elem, úgy jár, mint én. Mindent elfelejt. Van külső tápcsatlakozó, még USB kábel is, de minek? Áramszünet, lehet újraprogramozni. Nem egyszerű mulatság. Vegyek hozzá ugyanennyiért Power Bankot? Kültéri egységét a régi nem fedezi fel.
Soha nem értettem, hogy XXezer.-be kerülő eszközökbe miért nem tettek valamilyen programmegőrző eszközt. Mint PC XT, 286... akku, később elem, ami jó esetben évtizedig működik (286-osban 20 éves működő Li elemet is találtam). Igaz, '85-ben az XT még millióba került.
Van-e remény az atomóra kapcsolat felélesztésére? A többi nem érdekel.
Ami még bosszant. Beleírják a használati utasításba, hogy akkuval nem működik, túl kevés a feszültsége.
A hozzászólás módosítva: Jan 2, 2018
(#) erbe válasza erbe hozzászólására (») Jan 2, 2018 /
 
A legkellemetlenebbet nem is írtam. Jóformán csak szemből látni, már kis szögeltérésnél is elhalványodik, majd eltűnik. Gyanítom, ennek oka a csodálatos kékledes háttérvilágítás, ahhoz tartozik ugyanis egy előlap (polikarbonát vagy plexi? Egykor plexiből csodaszép rózsákat faragtunk, mert vezette a fényt.).
(#) weend válasza erbe hozzászólására (») Jan 2, 2018 /
 
Szia!
Először is derítsed ki, hogy nem romlottak-e le a vételi viszonyok a te környezetedben. Gondolok itt az elektromos zavarokra, a minket körülvevő elektroszmogra. Én kipróbálnám a lakóháztól messzebb, a kertben mondjuk. Lehet, valami zavar leülteti a vevőt, és a vevőegységnek semmi baja.
(#) erbe válasza weend hozzászólására (») Jan 2, 2018 /
 
Igazad lehet. Vannak a környéken olyan holt terek, ahol a mobil kapcsolat is megszűnik. A legszemetebb dolog, hogy nem állandóak, hanem vándorolnak.
Sajnos, a házat nem tudom odébb tolni. Nem a kert végében (~80 m) akarom nézegetni a pontos időt.
(#) Bakman válasza erbe hozzászólására (») Jan 2, 2018 /
 
Gyakorlatilag neked a pontos időre van szükséged elsősorban?
(#) erbe válasza Bakman hozzászólására (») Jan 2, 2018 /
 
A belső funkciók épek. Ez volt a legpontosabb óra a lakásban. No meg állandóan szem előtt van.
Ehhez szoktuk igazítani a többit, amíg fel nem tűnt, hogy eltér a telefonok és a TV jelzésétől.
A hozzászólás módosítva: Jan 2, 2018
Következő: »»   7 / 10
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem