Fórum témák
» Több friss téma |
Ez a kapcsolás, ebben a formában kb az első terheléses merítésig fog élni. Ugyanis nincs benne pozitív visszacsatolás. Sőt, éppen hogy egy kis negatív van alkotva az 1k segítségével.
Amint merülés közben eléri a zárási tartományt, lassan kezdi korlátozni a FET az áramot, aminek hatására gyors, és fájdalommentes halálban lesz része, túlmelegedés okánál fogva. Ide minimum néhány tized voltos hiszterézissel rendelkező kapcsolás jó csak. A másik, szintén nem elhanyagolható dolog...ha már van benne kellő hiszterézis, és így nem hal meg a FET kikapcsoláskor, nincs benne késleltetés! Ez pedig oszcillációt von maga után, ami ha nem is feltétlenül nyírja ki a FET-et, semmiképpen sem egy előnyös üzemmód önmagában véve sem. FET-ből sem jó akármilyen oda! Kifejezetten alacsony Ugs(nem Ugd)-el rendelkező típus kell, mert ha nincs kellően kinyitva, A-es áramoknál könnyen megfőhet ettől is...hacsak nem akarod hűteni!
Üdv! Azért szeretek ide járni, mert mindig akad valaki aki segít, rávezet a megoldásra vagy megmondja a tutit. Azért sdrlab Nagyon idegesítő tudsz lenni, ha igazad van. Az van.
A hiszterézis kérdésében igazad van. Át nézve a kapcsolást, már gyakorlati próbán van a megoldás. A MOSFET megfelel a célnak. Így is többet tud átengedni, mint amennyire szükség van. A rezgést a hiszterézis nagysága megoldja. Most viszont kiderült, a tápom gyanús, hogy zavaró jeleket generál. A tegnapi terheléses próba kudarcba fulladt. Ma megnézve szerkentyűt, kikapcsolva találtam. Nézem az akku feszültségét, szinte semmit nem változott. Az izzók haltak hősi halált. Most 6V -os, de nagyobb teljesítményű izzóval kezdtem. 0,6A Kevés de ez van. Az Uds pár 10 mV. Soha nem gondoltam volna, hogy 2...4 V-ra milyen nehéz komoly terhelést találni. Idézet: „...2...4 V-ra milyen nehéz komoly terhelést találni...” Miért lenne nehéz? Ismered az ellenállást? Használj azt izzó helyett. Megfelelően kis értékű ellenállás választásával akár amperekkel is beterhelheted a cellád... Nézz utána az Ohm törvénynek (nem tudom ismered -e)... A hozzászólás módosítva: Júl 12, 2018
Van vagy két kg ellenállásom. Egy maréknyit kellene párhuzamosítani. Tudom, hogy vannak nagy terhelhetőségű, kis értékű ellenállások. Nem is drága, de a legközelebbi forrás is legalább három órás út BMV -vel. Még az a szerencse, hogy találtam 6V 3W os szofitákat. Most 6 db fűt párhuzamosan.
Az ák. lekapcsol 2,8 V-nál. Az akku feszültség felkúszik 2,94 V-ig és vissza kapcsol. Nem sütöm jobban ki az akkukat, mert számottevő energiát nem tudok kinyerni belőlük. ...
Sziasztok.Van egy Imax b6 töltőm.Szeretnék vele használt li-ion cellákat tölteni .Max 6 cellát lehet sorba kötve tölteni vele.Azt hiszem sorban kötve hamarább feltöltődik 6 cella 6 A árammal töltve,mint ugyancsak 6 cella párhuzamosan kötve,szintén 6 A-rel.
Az lenne a kérdésem,hogy,ha nem ismerem a cellák kapacitását, csak a feszültséget tudom megmérni, akkor szabad ezeket sorban kötve tölteni? Szóval mit kell figyelembe venni ha sorban töltök cellákat vagy ha párhuzamosan?E két esetben ,milyen feszültségű,kapacitású cellákat lehet egymás mellé rakni sorban vagy párhuzamosan?
Sorba kötve, csak azonos állapotú, kapacitású cellákat szabad tölteni. Akkor is ajánlott a túltöltés elleni védelem. Párhuzamos töltésnél, csak a cellafeszültségnek kell egyeznie. Ha nagyon eltér a töltöttségi állapot, üres az egyik és majdnem tele a másik, igen csak megterhelik egymást összekapcsolásnál.
Akkor hogyan tudom feltölteni minél gyorsabban,egyszerűbben a cellákat?(használt laptop akksikból vannak és eltérő a feszültségük, kapacitásuk).Egyenként a legbiztonságosabb?De az elég sok időbe telik.
Én csak a cellafeszültséget ismerem, és van amelyik 3,7v, van amelyik 4v, van amelyik 2,5v....de kevés az amelyeknek a feszültsége is 100%-ban egyezik.Kb.mekkora szabad legyen az eltérés a feszültségük között, ha párhuzamosan kötve töltöm?
Bontott cellákat egyesével érdemes első körben tölteni, és kisütéses teszttel ellenőrizni, a kapacitásukat. Mivel ismeretlen a kapacitás, első körben max 1A -el érdemes tölteni, és minden esetben a hőmérsékletet kézrátétellel 5-10 percenként ellenőrizni. Aztán eltenni pár hétre, utánna jöhet a feszültség ellenőrzés (mennyit esett) és a kapacitás mérés. Ha újrahasznosítani akarsz, az bizony idő, ha tetszik ha nem.
Lehet még beszélni erről a témáról bővebben, de majd jön a videó erről is a csatornámon...
A hosszabbítóidat is felhasználhatod, vagy bármilyen hosszú vastagabb vezetékedet terhelésnek. Ha sorban egymás után kötöd őket és az utolsót rövidre zárod, a teljes hossztól függően pár ohmig eljuthatsz. Legtöbb pedig kibír 10A-t is. Én a műhelyasztalom vezetékezésének terhelhetőségét teszteltem úgy, hogy PC táp 5V-ját rákötöttem az egyik végére, a másik végét meg így rövidre zártam.
Ha tudod, mekkora áramot akarsz produálni, 2-3V feletti feszültségre LM317 és egy ellenállás a megoldás. Ha mg nagyobb áramot akarsz, megfejeltheted tetszőleges tranzisztorral, hűtéssel. Az adatlapjában megtalálod a példakapcsolások között.
Hogy lehet megállapítani, hogy a használt laptop akksiból kiszedett litium cellek li-io vagy li-po típusuak?Tölteni szeretném és be kell állítsam a töltőn,az akksi típusát.Nem ír rajtuk semmit.
Köszi martin96.Nem is gondoltam,hogy ilyen egyszerű.
Még lenne egy kis segítségre szükségem. Van ez a linken levő akksi teszter.Van adva vele két ellenállás.Ha csak egyiket teszem rá, akkor pillanatok alatt elég meleg lesz , miközben tesztelem az akksit (li-ion18650).és az akksinak is lesz egy furcsa, különös (litium?)szagja. Vajon ez jó így? Hogyan kellene őket helyesen használnom?Gondolok a következő esetekre: 1.Csak egyet használok 2.Mindkettőt ,párhuzamosan kötve 3.Mindkettőt sorosan kötve. Az ellenálláson, mint ahogy látható 5 ohm-ot ír. Még egy kis magyarázat is jöhet, ha lehetséges ezekről a soros, párhuzamos kötésekről,vagyis, hogy mire jók így? Bővebben: Link A hozzászólás módosítva: Júl 13, 2018
Ez biztos infó, vagy csak megfigyelésen alapuló?
Végül is egyet tettem bele, elég forró, de gondolom nem lesz baj.De a li-ion cell nagyon büdös...messziről érzik egy különleges szagja.Helyes ez így?
Nem. De nem lehet, hogy csak az "égő" ellenállás szagát érzed? Hány wattal fűtöd? Másik cellával nincs szaga? Akkor lehet az aktuális cella sérült/lyukas esetleg kinyitott a biztonsági szelep. Az ilyen cellák már használhatatlanok...
7 w-t ír az ellenálláson.Kiderült mi volt a szag oka.Valami folyadék folyamatosan szivárgott a cellából, miközben a tesztelőn volt.Most teszek egy másik cellát,remélem az jobb lesz.
Valamit nagyon keversz. Az ellenállás a felirat szerint 5 W és 7,5 Ohm.
Az a cella akkor kuka, persze nem a sima kommunálisba való, hanem az elemgyűjtőbe...
Igazad van, most néztem meg jobban.
Egész pontosan igy néz ki rajta a felírat :SW7 . 5ohmJ Most az ohm felirat helyett oda kell képzelni az ohm betű jelet, csak nem tudom, hogy kell beírni a billentyüzettel.Tehát így néz ki a felirat, és a szóközök is pont igy,ezért zavart meg előre, és azt hittem, hogy 7w.
Hát igen.Azért a tesztelő megmérte a kapacitását és kijött 280 mAh
Miután a tesztelő végzett, csak akkor vettem észre ,hogy a cella tok alatt csupa ragacs.Addig nem látszott,csak a szag érződött.De valami jó erős vegyszer lehet, mert az íróasztalról a lakott is leszedte.
Egy újabb cellát teszteltem,ez nem folyt, a kezdeti feszültsége 4,15 v volt ,beállítottam a lekapcsolási feszültséget 2,7 v-ra és elindítottam a tesztelőt.Gondoltam ez jobb lesz, de sajnos a végeredmény 120mAh. Ennyire kukák a használt laptopból kiszedett cellák?
Kb 400 tesztelt cellából a legkissebb amit találtam 400-500 mAh -s volt.
A hozzászólás módosítva: Júl 13, 2018
Értem.Lehet hogy én is fogok találni jókat is.Még csak most kezdtem el tesztelgetni.
Abból a 400 tesztelt cellából, kb hány volt, amelyik 2000 mAh fölött volt?
Holnap otthon majd feltöltök egy táblázatot melyíkből mennyi van...
Ha igazam van, nagyot fogok nevetni. Ha az ellenállásra .5ohm van írva, az nem 0.5Ohm? Mérjél rá ohm mérővel, vagy mérjél áramot merítés közben. Ha 1A-nál több folyik, akkor 0.5ohm az ellenállás.
Én úgy töltök sok cellát sorosan, hogy vettem 5db TP4056 modult, hozzá egy 5V 5A táp dukál, és 5db akkumulátor foglalat. Minden cella külön, korrekten lesz töltve! A melegedést nézni kell! Amelyik cella melegszik, azzal nem sokat fogsz kezdeni (kivéve ha csak a belső ellenállása magas, akkor sokat párhuzamosan kötve használható szinte bármire). Vagy: sorba kötök amennyit akarok, beállítom a B6-ot, mondjuk 1A-re, balanszáló töltésre, és úgy hagyom. Elvileg sok idő múlva minden cella fel lesz töltve teljesen, vagy pedig lekapcsol a töltő, amikor több cella már maxon van. Baj nem történhet, mert a B6 figyeli minden cella feszültségét. Persze balancer kábelt is be kell forrasztanod ideiglenesen a cellákra, vagy használsz ismét akkumulátor foglalatot. Vagy: egy lipo őrt raksz az elkészített sorosan kapcsolt cellákra, és elindítasz egy sima töltést. Ez mondjuk veszélyesebb, mert a lipo őr csak jelez (lehet már akkor, amikor a cella túl van töltve), ilyenkor le kell választanod a cellát, és eggyel kevesebb soros cellával folytatóthat a töltés. Mondjuk akkor inkább a TP4056-ra szavazok!
Nincs baj, jól müködik a tesztelő.Egy kicsit forró az ellenállás ,de azt hiszem ez normális.
Rámértem.7,5 ohmos az ellenállás.Ezek szerint jól írja rajta, csak én kevertem össze a dolgokat. A hozzászólás módosítva: Júl 14, 2018
Már akartam írni, hogy Te tudsz a töltőddel teljesen korrekt módon egyszerre 6 lítium cellát is tölteni - soros kapcsolással. Csak ne "sima" üzemmódban, hanem balancer töltéssel. Gondolom, hogy ismered a B6 tudását ?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |