Fórum témák
» Több friss téma |
Valószínű ha közvetlen egymás mellé vernénk, ugyan akkora felület sokkal kisebb áramot nyelne el, az ellenállás érték hiába feleződik. Esetleg ha nem ugyan arra a pontra csatlakoznak, a szomszéd szonda potenciálját nagyon megemelné, az egyiken levezetett villám.
Idézet: . Itt valami fogalmi zavar lehet. Földelőszonda nélkül ugyanis nincs védőföld, ergo a védővezető nincs hová levezesse a keletkezett zárlati hibaáramot. Azaz az áramköröd indul a fogyasztói hálózat fázisáról, a lógó fűtőszálon át a fémköpenyre kerül. A fémköpenyt ha megérinted, te magad válsz földeléssé és azonnal rajtad keresztül záródik az áramkör. Vagy, ha van földelőszonda és tisztességesen ki van építve a hálózat, akkor a fémköpenyhez amint hozzáér a fázisvezető ( a lógó fűtőszál), vagy a zárlati túláramvédelem old le, vagy ha van FI relé, akkor a hibaáram miatt az. Mindezt úgy, hogy te véletlenül se vezethess áramot. Ha nulla szakadás van az oszlopon, akkor egyes fogyasztókon keresztül is visszatérhet fázis, így háromfázisú rendszer esetén akár nemhogy 230V, de magasabb feszültség is juthatna a fogyasztókra (megtörtént, amikor az ELMÜ elrontott egy kötést az oszlopon). Ha van túlfeszültség védelem (ami már kötelező az új építésű rendszereknél és a napelemes rendszereknél), akkor pedig annak kell leoldania, mielőtt tönkremennének a fogyasztóid. „Ha a szakadással kialakul egy testzárlat, akkor pedig a védővezetőn fog záródni, aminek sokkal kisebb az ellenállása mint a szondáé.” A hozzászólás módosítva: Márc 29, 2019
Üdv!
"te magad válsz földeléssé " Ha vezetsz. Többnyire pedig így van. Fizikatanárom vasaláshoz gumiszőnyeget javasolt, száraz állapotban...
Azért eltudom képzelni azt a háziasszonyt, aki gumiszőnyeget leteríti, felvesz egy villanyszerelő bakancsot, esetleg egy védősisakot és úgy áll neki vasalni.
Azért a védővezeték és a FI-relé alkalmazása egyszerűbbnek tűnik . Idézet: „háromfázisú rendszer esetén akár nemhogy 230V, de magasabb feszültség is juthatna a fogyasztókra” Esetleg van olyan védelem, ami leold pl. 250V-nál, és felette?
Van. A neve varisztor. Ha megfelelő feszültségűt választasz, az a határfeszültségénél nagyobb feszültségre vezetővé válik, és kiüti a biztosítékot.
Bővebben: Link Bővebben: Link A hozzászólás módosítva: Márc 30, 2019
A védővezetőn csak akkor tud záródni az áramkör, ha van a végén szonda. Különben csak egy darab zöldsárga vezeték. A védővezetőnek akkor is folytonosnak kell lennie, ha nincs nulla. PEN csomópontnál is a folytonos védővezetőhöz(PE) kötöd a nullát, nem fordítva. Volt mérőhely, ahol emiatt alakíttatta át a volt villanyszerelőimmel a munkát. Fizikailag össze volt kötve, de nem így.
Esetleg túlfeszültségre még alkalmaznak triakot is. Ami normál üzemben nem jó, itt az átütés, az túlfeszültség védelemre jó. Azért van egy olyan érzésem a varisztor gyorsabb. Ha kombinálni lehet, akkor FI relé után kötném, gondolom kisebb terhelésnek lenne kitéve a védelem, és a hálózat is. A varisztor, és a triak sem igazán tolerálja sokáig a zárlati állapotot.
Már nem is tudom hányadik csavart próbáljátok behozni. Az előírás az előírás, azzal nincs mit tenni, be kell tartani. Legyen szonda, és legyen kicsi az ellenállása.
De ameddig a nulla nem szakad le az oszlopról (ez szinte sosem történik meg), addig a szondának szinte semmi értelme. Szerintem ettől sokkal-sokkal nagyobb veszélyforrás (mert sokkal reálisabb a bekövetkezése), amikor a készülék bekötése körül van valamilyen galiba. Konkrétan a bekötőkábelre és a csatlakozókra gondolok. Ha ezek bármelyikében gond van a védővezető kontaktusával, akkor még a szonda sem ér semmit.
Egyszer az én akkori tudatlanságom miatt volt már ehhez hasonló téma kivesézve.
Ha érdekel: Bővebben: Link
De ameddig a nulla nem szakad le az oszlopról (ez szinte sosem történik meg), addig a szondának szinte semmi értelme.
Hát dehogynem, megírtam csütörtök 22:50 időbélyeggel.
Én már láttam olyat. Miután szóltam, igen hamar kijött az ELMÜ, pedig vasárnap ebédidő környékén volt...
A triakot indítani kell, ami késleltetés. A zárlati áramot csak addig kell bírnia, amíg megszólal a túláram védelem.
Ezért jobb a varisztor, ott nincs, vagy sokkal kisebb a késleltetés. Bár lehet, ilyen manőver után cserélni kell, de ez még mindíg olcsóbb, mit a berendezés, amit védett. A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2019
Sziasztok!
Olyan jó hogy olvasgatok (és kérdezek) már ebben a topic-ban is. Tegnap kikaptam a zuhanyzóban -vagyis a tusolós fürdőben- egy konnektort, mert gondoltam csak megnézem a bekötéseket is, nem zárom annyival a témát, hogy lóg a falban az aljzat, csak meghúzom és alszom "nyugodtan". Há', meglepett hogy megjelent egy kisebb rozsdásodás már (tízen év után), csak abban az alzatban. A nagyobb gond ott volt, hogy épp nem volt még eltörve a vezeték (régi alu). Ráadásul erről megy a mosógép, annak meg van áram felvétele azért. Már gyanús volt, mintha picit meg lett volna olvadva a szigszalag alatt, vagy épp az rásülve/keményedve N és L vezetőn. Most orvosoltam, de azért szó se róla, van parám a napokban belinkelt háztűz miatt. Nyilván ezért sem hülyeség az időszakos felülvizsgálat. Jahhh, és a bekötő dobozokba is benéztem a pincében. A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2019
A gond a szigszalagnál kezdődik. Elrejti a hibás kötést.
Én nem használok szigetelő szalaggal eltakart kötést. A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2019
Most akkor írjam le, hogy az alatta levő konnektor alu vezetéke csak rá van pödörve a másikra?
Az volt betekerve szigszalaggal, és villyanyszerelő csinálta/cserélte a konnektorokat, kapcsolókat (így a mosógépet rögtön dugtam is át a felső aljazba, ne a rápödrött ágról vegye az áramot). Igaz, a garázsban/műhely részben cserélte már az aluvezetékeket, ahogy a konyhai gépeknél is. Előbbinél aktuális volt, mert 380 is van. De '80-as években épült ház. Azt se tudom hogy kéne nekiállni egy vezetékfelújításnak. Meg bele se merek gondolni, mennyibe lesz. A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2019
Alkotó! A "szerintem" az élet védelménél nem elég. A tényleges létesítés és a mérés is csak egy lépés efelé. Ez nem elméleti kérdés, hanem gyakorlati tennivaló. Nem olyan kérdés amit a "szerintem", a "galiba" a "szondának semmi értelme", a "reálisabb a bekövetkezése" elméleti okfejtések. Az áram meg tudja a fizikát és ráz. Akármit írunk róla és akárhány elméleti vitát folytatunk le. Igen, be kell tartani az előírásokat és igen, a józan ész többet ér a világ leghosszasabb elméleti vitájánál. Írhatnám, hogy "szerintem", de ha valaminek a helyességét a gyakorlat bizonyítja, az nem az én véleményem, maximum a saját tapasztalásaim is ezt támasztják alá. A szonda pedig nagyon is sokszor megszakad az oszlopnál. Több ismerős és saját káresemény is ezt igazolta. Már az is gond, ha nem egyenletesen terheled a fázisokat. Akkor is tolódik a nullapont.
Szia! Nem a felújítástól kell félni. Ha csövezve van, akkor legalább a nyomvonal adott. Ami gond lehet, az inkább a kötődobozok bontása, javítása. Újrahúzni a rendszert nem vészes. Sokszor, ha nem változnak nagyot az igények, egy új rézhálózat is sokat dob pozitív irányba a rendszeren - nyilván a földelőhálózat is nem mindegy milyen állapotú. Persze ha evés közben megjön az étvágy és az igények, akkor szép összeg egy felújítás. De még mindig kevesebb, mint a tűzoltók órabére és a kiégett, szétlocsolt lakás rendbehozatala.
Üdv. Mint írtam nulláról lesz újra építve minden. Számomra egyértelmű, hogy az alapok legyenek rendben. Sokkal olcsóbb most rendbe rakni, vagy éppen új földelest csinálni mint később vakarózni, hogy kellett volna
Nem kell indítani, indul magától az átütési feszültségen. ( amit én láttam patront, még a vezérlő elektródája sem volt kivezetve.)
Idézet: „'80-as években épült ház. Azt se tudom hogy kéne nekiállni egy vezetékfelújításnak” Az előző hozzászóló válasza is megfelel ide :Bővebben: Link Hidd el így a legjobb, ez megint hosszú távra készüljön, hogy ne kelljen hozzányúlni egy ideig.
Szép estét!
Természetesen én is így látom, kameleon2 és gyuszo. Egyszer szeretem én is rendbe rakni a dolgokat, nem sokadik nekifutásra. De mivel nem szakmám (csak házilag "tanulom"), így számomra ijesztő egy hálózat csere. -Nem is én szeretném véghez vinni. Csövezve van, úgy néz ki. Viszont a felső szintről hiányzik a földelés, azt én is hiányolom. Még a dobozig sincs behúzva. Fal visszabontás(oka)t nagyon nem szeretnék. A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2019
Sajnos ennyi idő után alighanem a bővítésre is megérett, még ha nagyon fájdalmas is a gondolat.
Egy ilyen felújításnál nem a kábelek behúzása meg kötése a nagy dolog, hanem a nyomvonal kialakítása ha azt is kell. Pláne akkor, ha egyébként a lakás teljesen rendben van, csillog villog belül minden. Mert hiába a porszívós horonymaró, ott olyan kosz lesz, hogy ahol pl. faltól falig szőnyeg van azt onnan fel kell szedni, bútorokat vagy kivinni vagy ha van hely középre összerakni és letakarni, szóval ebből a szempontból majdnem olyan mintha kőműves munka, mondjuk egy vakolás lenne a lakásban, minden helyiségben. Csempéről és egyebekről ne is beszéljünk ha annak a folytonosságát is meg kell bontani.
Na ez az az ok amiért nem nagyon állnak neki, az ár csak másodlagos. Vagy ezért csinálnak olyat, hogy viszik inkább a lambéria alatt a párnafára fektetve, szőnyeg, vagy laminált padló szegélylécében kialakított kábelhoronyban meg egyebekben.
Most vették a házat, soha ennél jobb alkalom nincs a "vadulásra"...
Nem, nem. 2003 végén költöztünk, egy gyors tisztasági festés és kapcsolók, konnektorok, garázs tyúkbelezés cserék után.
Csak parázok ezektől az alu drótoktól. Sose szerettem őket. A poros, retkes részét ismerem. Tavaly volt 3 nyílászáró csere. Idén lesz még vagy 5. Talán most kéne véghez vinni ezt is. Legalább azokban a helységekben, ahol aktuális lesz a beporzás.
A bővítést hogy érted? Áram(erősség) szempontjából?
Egyszer én is csináltam ilyet, hogy csak egy szimpla festés meg kapcsolók-aljzatok cseréje után beköltöztem. Soha többet. Addig kell rombolni amíg az ember be nem lakja a kéglit, mert utána egyre jobban fog fájni ha valamihez hozzá kell nyúlni.
Idézet: És azt miért? Az megvan, hogy azok mennyit bírtak? Hol fog a réz annyit bírni? Az alu nagyon sok helyen 50-60 éve teljesít a mai napig is, hiba nélkül (pl. nálunk is). Nézd meg majd a rezet ennyi idő után... „Csak parázok ezektől az alu drótoktól.”
Szia!
Az eddig általam " talált" legrégibb rézvezeték --az 1911-s villamositás során került be a falba ! először 110V azután 40 évig 220V ra használták. Pár éve bontottuk ki . Még biztosan kibirt volna 10.20 évet. A vezetékért nem aggódnék annyira --Na De a kötések/kötőelemek ? Az a bizar !
Na egész jól alakul. A villanyórában az óra alatt van egy 16-os kismegszakító. Mellette a régi kinyomós megszakító... Na ha mind a 3 kivan nyomva, akkor is van áram mindenhol
Oszlopon is van furcsaság. Betáp 10Amper... Aztán elmenőn utána 16amper.... A hozzászólás módosítva: Ápr 2, 2019
|
Bejelentkezés
Hirdetés |