Fórum témák
» Több friss téma |
Az okai lehetnek:
- visszajelzős villanykapcsoló - nem fázist kapcsoló villanykapcsoló - egymás mellett futó vezetékezés A legegyszerűbb próba, ha több spot van egy körön, egy hagyományos izzót hagyj benne a körben. Ha másképp nem, az egyik spottal párhuzamosan kötött ellenállással kiküszöbölhető a dolog, értékét ki kell kisérletezni, meddő fogyasztást okoz.
A védővezető feszültségesése ,és egy távoli földpotenciálhoz képest mérhető potenciálemelkedése már életvédelmi szempontból veszélyes értékű lehet, legkedvezőtlenebb esetben elérheti a fázisfeszültség felét.
A 3. számmal jelölt személy veszélyben van, mivel egyidejűleg két, egymáshoz képest idegen potenciálnak minősülő potenciált érint meg. Ha a hálózat PEN vezetőjén zárlati áram folyik és emiatt megnő rajta a feszültségesés, ez a személy is áramütést kaphat.
Ha jól értettem, ezeket a jelenségeket bekapcsolt állapotban csinálják a ledes fényforrások?
Ebben az esetben valahol lehet egy rossz kötés, amin keresztül az összes fényforrás árama átmegy. Vagy lehet még az is, hogy a közelben van egy nagy fogyasztó, ami időnként feszültségingadozást okozhat. Nekem ugyanez fordul elő időnként normál (kis teljesítményű) izzólámpákkal is. Méregettem, és azt tapasztaltam, hogy ilyenkor (multiméterrel nézve) 5-8V-os hálózati feszültség csökkenés van. Ezt már észrevettem az izzók fényerejének változásában. A feszültségcsökkenés okára még nem jöttem rá. Az egész ház villamos rendszere (egészen a villanyoszlopig) az elmúlt években újra lett vezetékelve, nem hiszem, hogy azzal lenne a gond...
Tudnak hűlni azok a lámpák? Egy 40W-ra méretezett lámpában akár 3W LED is képes halálra melegíteni magát.
Azért az ilyen ha-val kezdődő mondatok után nem árt azt is hozzátenni, hogy ha ott zárlati áram folyik, akkor az automata le fog oldani, így a 3-as számú emberkének nagy baja nem lesz. Baja akkor lesz ha éppen szakadt a PEN, és éppen testzárlatos valami készülék, viszont ebben az esetben rajta is a távoli földpotenciálon kialakulni képes árammal csökkent áram kezd csak folyni. Extrém esetben akár nagy baja sem lesz. Mint az egyik volt öreg tanáromnak, aki az ágyon ülve fogdosta a fázist, és ajánlgatta ugyanezt nekünk is, hiszen csak finoman csipked.
Nagyon jó! És szerinted itt PEN, vagy PE fog tovább menni????????
És még tegyük hozzá, hogy "ha ott zárlati áram folyik, akkor az automata le fog oldani" jó esetben, de mivel ebben a szakmában egy hiba mindig előfordulhat...
Én biztos PEN-t vinnék tovább a 3 fázissal 4x16 mm2 Alu földkábellel, ha 30 méterről van szó.
De teljesen mindegy 30 méternél különálló épületnél és táplálásnál szükséges egy újabb földelés. Csoportos mérőhelynél, sorháznál is minden lakásnál kell egy földelőszonda. A hozzászólás módosítva: Ápr 17, 2019
Más ledes fényforrással is van gond?
Köszönöm a választ. Én is ilyen okokra gondoltam elsősorban. Mivel az új mennyezetbe épített spot-ok a régi lámpák helyére lettek bekötve és egyszerre két különböző körrbe épített fényforrásnáll is jelentkezik a probléma, plusz egy külön szobába is érzékelhető néha így elsősorban én is a feszültségingadozást tartom valószínűnek. Mivel több helyen jelentkezik a probléma úgy gondolom nem az újonnan épített rendszerben lesz a rossz kötés. A közeli nagy fogyasztó is lehet, de belenéztem a fali dobozokban és bár a ház vezetékezése kb 15 éves de vannak furcsa kötések a dobozokban, összecsavarások+szigetelőszalagozás, fekete vezeték zöld-sárgával összekötve... szóval simán lehet valahol hibás kötés. Majd átnézem a kötéseket. Lehet, hogy eddig is volt ilyen probléma csak a gyenge fényű fényforrásoknál nem volt érzékelhető.
Az új spotok kivételével még egy helyiségben érzékelhető (szomszéd szoba), ott két 11 W-os E27-es izzónál csillárban. Más helyen is van led fényforrás de azoknál eddig nem vettem észre bár a többi helyen jóval kevesebb fénnyel rendelkező izzó van, ha ez számít valamit.
A hűléssel nem lehet gond, 30 cm magas gipszkarton üregben vannak ami ráadásul felülről szellőzik. Plusz nem tűl melegek, kézzel simán érinthető, nem meleg, bár nem szoktam fogdosni, mert nincsenek földelve.
Valami oknál fogva feszültségesés jelentkezik és ezt látod a LEDeken, mivel kondenzátoros előtétje van, nem tápegysége. Nálam is beesik néha 200V alá a feszültség, az összes LED ami nem világít a cserélve lett más gyártmányúra ami rendes tápegységgel szerelt és széles feszültségtartományban üzemel megfelelően. Még egy hagyományos izzó világítása is drasztikusan esik a feszültségre, de nem érzékeny a hirtelen változásokra.
Köszönöm a választ. És esetleg tudnál ajánlani egy megbízható márkát amiben valódi tápegység üzemel?
Amin a feltüntetett feszültség nem 230V, hanem 175-265V vagy hasonlóan tág tartomány az jól üzemel. Amin csak 230V van feltüntetve az is lehet jó, de nem lehet belelátni, próbálgatni kell.
Az új tulajdonos viseli a költségeket, a mérőhelyet át kellet helyezni az oszloptől 10 m távolságra lévő tűzfalra. A szolgáltató a tűzfalig kicseréli a betáp vezetéket megfelelő méretre, és a falon elhelyezett dobozban elágaztatja az új mérőhely felé, valamint a másik, a lakásban lévő mérőóra jelenlegi méretlen vezetékrendszerére, tehát nem külön betáp vezeték megy egy másik fázisról az új órához.
Még hozzáfűzném, hogy az új mérőhelynél földelő szonda is kiépítésre került, mely már az óra után, a mért oldalon került csatlakoztatva a PE sinre, és Fi relé is alkalmazva, míg a másik régi mérőóránál, mely kb. 25 m. vezeték távolságra van az újtól sem védőszonda, sem Fi relé nincs alkalmazva. Közös a betáp fázisa és a PEN is.
A bejövő elágazó dobozban van elhelyezve az első túláramvédelmi eszköz ?
Egyrészt ott kell neki lennie, másrészt ott a helye a PEN szétválasztásnak és a fő földelőszondának is.
Kedves villanyszerelésben jártas kollégák,
Szeretném megérteni a problémámat, ami a következő: Adott volt egy 3 fázisú szivattyú, mely tönkrement régen. Lett véve helyébe egy ALKO hidroforos házivízmű. Gondoltam ezt egyszerűen bekötöm, a három fázisból egyet és a nullát, földet kivezettem egy konnektorba, gondolván a fázisfeszültség 230V. (előtte lemérve, mindhárom fázis megvolt, nullához képest 230V fázisfesz, egymáshoz képest 400V vonali. A szivattyú elindul, de a teljesítménye nem éri el azt, hogy a kikapcsoláshoz kellő nyomást , kb 2,5 bart elérje. (3ból két fázist kipróbáltam, az egyiknél a földelés ellenére a szivattyú burkolata ráz kicsit). Ha máshonnan hosszabbítóval odaviszem a 230at, hibátlanul működik. Hol rontottam el? Köszönöm előre is.
Nem keverted össze a nullát és a földelést? A villamos hálózatban van Fi-relé?
A három fázisban biztos nincs. Viszont a föld és a nulla között minimális az ellenállás, gyakorlatilag egy potenciál.
Nem kevertem össze, próbáltam csak nulla és fázissal, földeket kikötve, úgysem megy rendesen.
Esetleg létezhet, hogy régen a három fázist deltában, nullvezeték nélkül használták és lehet nincs is ott normális null?
Sorrend rendben van?
A régi háromfázisú szivattyú helyett most egy egyfázisú házi vízművet próbál működtetni, valamelyik fázisról meg a nulláról. Itt a sorrendnek nincs jelentősége.
Tégy a szivattyű helyére egy vasalót, mérd meg a feszültségét. Ha az jó, akkor más baj van, ha nem jó, akkor mérd meg a fázisokat egymáshoz ( bedugott vasalóval) . Ha úgy megvan, akkor a nulla nem nulla. Erre utal a szivattyú burkolata kicsit ráz dolog. Esetleg ha tudható, a régi szivattyúhoz hány ér ment? Ha csak négy ( miért lett volna több) akkor szinte biztos, hogy az nem a nulla.
Bakman kérdését:
Idézet: nem vetted teljes mértékben figyelembe.„Nem keverted össze a nullát és a földelést?” Azt írtad, a fázis-nullával próbáltad, de: Úgy kipróbáltad-é, hogy a vélt földet a nulla helyett kötöd be? (és átmenetileg a vélt nullát mellőzöd) A hozzászólás módosítva: Ápr 21, 2019
|
Bejelentkezés
Hirdetés |