Fórum témák
» Több friss téma |
Én műszakilag nem tartom jó ötletnek a képen látható perforációt. Túlságosan elgyöngíti a dobozt. Szerintem még el is törhet a perforáció vonalában, mint a vécépapír. A 0,7mm-es alu is gyenge. Ha már az alját 1,5mm-esből csinálod akkor a tetőt miért nem? Olcsóbb is lenne, hiszen nem kéne kétfajta lemezt venned. Ráadásul a lézervágó "egy fogásból" meg tudná csinálni.
Magánvéleményként halkan megjegyzem, hogy szerintem a perforáció nagyon rondán mutat a doboz élein. Az alumíniumot könnyű hajtani, nem kell hozzá tonnás hajlítógép, két 30-as szögvas között egy átlagos satubon megoldható. Persze az anyagvastagságtól függően a rádiuszra oda kell figyelni. Én mondjuk acéllemezből csinálnám, mert azt könnyebb festeni. A hozzászólás módosítva: Okt 9, 2018
Izraelben repülőgépet építenek, azonban mindíg letörik a szárnya. Bármit próbálnak, akkor is. Végül is Khón bácsihoz fordulnak tanácsért. Azt mondta erre az öreg, hogy apró lyukakat fúrjanak sorba a szárny tövébe. Dehát Khón bácsi, akkor még hamarabb le fog törni. Nem úgy van az gyerekeim, ifjúkoromban Budapesten éltem, és ott a WC papír sohasem ott szakadt el, ahol a perforáció volt.
A hozzászólás módosítva: Okt 9, 2018
Ez elég egyszerű teríték. Ha megvan az anyag, a perforációk nélkül is megcsinálható simán. De múszerdoboznak a dupla U szokott a legegyszerűbb lenni. Távtartókat, rögzítőket, lábakat én már egyszerűbben megoldom a 3D nyomtatóval. Az még nem drága technológia, de nem ördögtől való kínai műanyag távtartó készleteket vagy sarok és végelemeket sem venni 2-300Ft-ért. Abban aztán van minden. Ugyanígy le is hajlítható aumíniumból. A Dupla Unál nekem az jött be, ha az alját vastagabb, a tetejét vékonyabb anyagból csináltam, mert a vastagabba lehetett menetet is fúrni. Stabilabb is volt a doboz
Az én tervem is tulajdonképpen ugyan ez a doboz, a perforációt csak azért tenném rá, hogy ne kelljen hozzá szerszám a hajlításhoz, mert úgy kézzel meg lehet hajtogatni, legfeljebb egy satu, amivel a kis füleket befogja az ember, hogy azt is le tudja hajtani...
Ne tedd bele a perforációkat. Ahogy korábban is íródott, nagyon elcsúnyítja a végeredményt. A doboz tetejét, ami 0.7-es lemezből készül, nagyon könnyű lesz hajtani. Nézd meg a cikkeket amit írtam dobozolás technikával kapcsolatban.
A lézer is szerszám. Nem is olcsó. Annyiért szerintem egy műhelyben is lehajlítják neked profin. Van itt a fórumon is olyan társunk, aki dobozokat hajtogat. Én Két darab acél L vassal megcsináltam, ami nekem kellett, meg egy tetőléccel plusz egy békebeli satuval.
A hozzászólás módosítva: Okt 10, 2018
Ez az este valóban megtörtént, de Amerikában. Repülő, szárny reped, fejvakarás. Feladta a cég körkérdésnek, hogy miként lehetne megerősíteni tömegnövekedés nélkül. És az egyik munkás javasolta a perforálást... Bevált. Ha jól emlékszem, az egyik Aranysasban olvastam.
A nullavezető megszakítással kapcsolatos beszélgetés a Villanyszerelés témában található.
Készülőben van egy hőmérő, aminek a doboza majdnem elkészült. Hálás anyag a plexi.
Szépen lett megmunkálva! Mivel készült?
Köszönöm! CNC technológia.
Elismerésem.
Üdv. Polikarbonát lemezt használok rendszeresen, amit méretre vágva veszek. Eddig a polikarbonát törhetetlen volt, azaz hidegen is hajítható bármennyire, törni nem tudott. Most amit kaptam ugyanott az simán törik. Vettem máshol, ugyanúgy törik. Ahol vettem nem tudnak mit mondani erről, azt mondják ez polikarbonát.
Tud valaki erről valamit? Talán csak minőség romlás önköltség csökkentés miatt, vagy mi lehet az oka? Köszönöm.
Én is vettem polikarbonátot, na ez volt az első és egyben az utolsó ilyen alkalom is. Egy vicc, ráadásul jó drága. Nekem egy kisebb melléképület ajtajába kellett valami betét, az üveg nehéz, meg csapkodja a szél könnyen törik, de mindenképpen valami fényáteresztő dolog kellett hogy ne legyen bent sötét, mert az ablakok kicsik. Az ajtó kerete T vas, 4 részre osztva, mind a 4 részbe polikarbonátot tettem, bár ne tettem volna...
Kezdődött az érdeklődéssel, fickó azt mondja plexit ne vegyek mert 10 ezer körül van négyzetmétere, és a hulladékot is fizetni kell. Mondom jó, mutassa a karbonátot. Volt átlátszó 10mm-es, kezébe adtam a rajzot amin azt is jelöltem hogy hogyan kellene a darabokat vágni (keresztben hogy masszívabb legyen) erre természetesen levágta hosszában őket. És fizettem a 4 kis darabért 8100Ft-ot. Annyiért kaptam volna majdnem 2db bontott ajtót... A vágáskor még a műanyag forgácsok is bemennek a cellákba, amit ugyan megpróbált kompresszorral kifújni, kevés sikerrel, úgyhogy azok örökre benne maradtak. Nekem ennyi volt a rövid kapcsolatom ezzel az anyaggal.
Gépészetben gyakori "elsősegély" megoldás az elindult repedésnek pont a végére lukat fúrni. Így az erővonalak a lukban szétszóródnak, nem reped tovább.
Idézet: Mifelénk a polikarbonát 3x annyiba kerül mint a plexi. „plexit ne vegyek mert 10 ezer körül van”
Itt fordítva, a 10-es karbonát 3300 körül a 3-as plexi meg 10000 körül.
Pedig a plexi sokkal törékenyebb, azaz rosszabb anyag. Csináltam traktorba 20x30cm plexi "kezelőpanelt" tele kapcsolókkal, ez a plexi első tél után szétrepedezett sok helyen, úgy nézett ki mint a pókháló. Nem a kivágásoknál, máshol is. Traktor hidegben van. Utána polikarbonátra cseréltem a plexit, nem törik már 10 éve.
A hozzászólás módosítva: Nov 28, 2019
Ez ortogonális:
Polikarbonát <-> Plexi Cellás <-> Tömör
Kifejtenéd mire gondolsz?
Nekem ezek a szavak és jelek ilyen kupacban semmit nem mondanak. Egyedül az ortogonálist értem, ami merőlegest jelent, de azt már nem tudom mi köze van ennek akár a Polikarbonáthoz, akár a Poli-Metil-Metakriláthoz (plexi).
A polikarbonát egy építőipari "csemege". Jelentős mértékeben átengedi a fényt, jó a hőszigetelése (többféle kamrastruktúrával és változatos vastagságban kapható), nagyon könnyű, mégis kellően merev, nem rozsdásodik, sav és lúg-álló, nem engedi át a vizet, és ha el lehet hinni a gyártók állítását akkor még ellenáll az ultraviola sugárzás molekulapusztító hatásának is.
A belső kamraszerkezete miatt valóban gondot okozhat a párásodás és a szennyeződés, de a végek lezárásával (esetleg semleges gázzal való feltöltésével -fogalmam sincs ez lehetséges-e) ez is orvosolható. Persze biztosan van olyan funkció, ahová nem ez az ideális választás, de számos helyre szinte csak ez kínál értelmes megoldást.
Ebben az üzletrészben is "értelmesen" került felhasználásra, gondolom ez volt a reklám, mivel az üzletrész fém váza teljes egészében ezzel volt borítva. És mozgásérzékelő meg kamera csak a bejárat felől volt. Fog valaki egy akkus vagy egy gázos pákát, és nyit vele magának egy másik bejáratot a hátsó oldalon a karbonát falban. Tető dettó, láttam hatalmas csarnokot ilyen kupolával ami majd földig ért. Azért én olyan helyen nem szívesen hagynék elő drága dolgokat, ahova egy pákával be lehet menni...
Mink előző munkahelyemen energetikai szekrényeket maszkoltunk vele. Táblás ollóval vágtuk, kis gyakorlással szépen lehetett megmunkálni.
Idézet: Mert a többi műanyag nem olvad? Vagy az üveg éppenséggel nem törhető be egy kéznél lévő téglával. A biztonsági edzett üvegről nem is beszélve amit hangtalanul ki lehet műteni egy ablakból (tégla->pókhálósra törik->szilánkokat egyesével eltávolítod és már bent is vagy). „ahova egy pákával be lehet menni”
"Nekem ennyi volt a rövid kapcsolatom ezzel az anyaggal."
Nekem kicsit fura ítélkezni egy anyag felett, főleg, hogy semmi más nem történt, csak nem a neked megfelelő "szálírànyba" vágta fel a "szakember" és nem sikerült a forgácsot kiszednie. Ez mitől az anyag hibája?
Mivel ragasztod?
Üdv!
Olyan műanyag dobozt keresnék, amibe belefér egy kb 4*8cm-es nyák és egy 9v elem amit kívülről is lehet cserélni, tehát van külön fedele az elemtartó résznek. Sajnos a google nem volt a barátom a keresés során, pedig több kulcsszavat is próbáltam. Az aliexpressen szintén sikertelen volt a kutatásom. Ha valakinek van esetleg tudomása, linkje honnan tudnék ilyen dobozkát beszerezni, nagyon megköszönném ha megolsztaná velem. Csatoltam egy képet is, kb ilyesmi kellene.
A Vásárlás, hol kapható topikban jobb helye van az ilyennek.
De pl a TME-nél: Bővebben: Link Pl egy ilyen: Bővebben: Link
Hammondnak van tobb ilyen modellje, is, hestore-ban pl: https://www.hestore.hu/prod_10033339.html
Akár a lomexben is találsz...
Sziasztok,
a képen látható kezelőfelülethez hasonlót csinált már valaki? Ehhez hasonlót szeretnék majd készíteni igényesen, annyi különbséggel, hogy az előlapon semmi ne látszódjon, csak azok, amik hátulról meg vannak világítva, mint egy autó műszerfalán. Ezt milyen anyagokkal lehetne szépen kivitelezni? |
Bejelentkezés
Hirdetés |