Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Hangsugárzó építés, javítás - miértek, hogyanok
Témaindító: csonthulye, idő: Dec 10, 2005
Témakörök:
Olyanba én nem lépek bele. Tehát számomra marad elérhetetlen.
Ahogy gondolod. Ésszel használva okos és hasznos dolog.
Az URL alapján csoportot linkeltél. Csoportba csak tagok látnak bele.
Igazad van. Market Place. Sajnos csak ott hirdetik.
Sziasztok!
Megosztanám veletek az aktuális hobbi projektemet, illetve tanácsokat is szívesen fogadnék: adott egy hálószobai, lapostévé alatti soundbar, ami már most is sokkal hallgathatóbb, mint a létezésére egyáltalán okot adó tévé cincogása. HDMI-ARC kapcsolaton nagyon szépen együttműködnek, a funkcionalitással teljesen elégedett vagyok. Aztán a hifisebb beállítottságú füleim között, a fejemben csak megindult a vezérhangya: még szebb hang kéne! Az aktuális soundbar piac kínálatát és főleg az árait elnézve úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a meglévőnek: inkább ebből próbálok meg többet kihozni, mint hogy +50 ezreket öntsek a cserébe. A fejlesztés elsődleges iránya a magashang tartomány javítása lenne. Jelenleg oldalanként egy darab 5cm-es átmérőjű, 8Ohm-os, szélessávú sugárzó felel a közép és magas tartományért, ami bár lelkesen teszi a dolgát, de csodák nincsenek: a sziszegő, csilingelő hangok tompák, élettelenek. Adja magát az ötlet: "kétutasítsunk"! Autóhifis világban azonnal elérhetők erre kész megoldások: picike dómsugárzó szettek, hangváltóval, ami mehet is párhuzamosan kötve az ajtóban lévő hangszóró fölé. Jómagam is építettem már be ilyent rokon autójába, elégedett voltam a produkciójával. Nos, most ide is egy ilyen, 3-5 cm-es kis pogácsa kéne, amit még ízlésesen hozzá tudnék illeszteni a soundbar végeihez (elé / mellé / fölé), DE: az összes ilyen autós cucc 4Ohm-os! Kísérletezgetni csak úgy nem vennék, ezért először inkább kérdeznék a sokat látott, okos, kedves fórum-társaktól: Van bármi realitása annak, hogy a készen kapható autós cuccot elektronikusan is értelmesen illesszem a soundbar-hoz? Egy kereskedő bátorított: nyugodtan vigyem és jó lesz, mert ebben a hangtartományban nem annyira számít a 4-8Ohm, de azért vannak fenntartásaim. Némi hangkép állítgatás, ekvalizer funkció esetleg elég lenne az elektronika eltéréseinek simítására? Egyáltalán mit szólna ehhez a hangszóró mixhez a 8Ohm-ra tervezett, gyufásdoboznyi területű erősítő a rendszerben?! (papíron 2x17W RMS-t ígér, ennek átalakítására, cseréjére nem vállalkozok…) Netán tud valaki alternatívaként 8Ohm-os, jobbféle, de kicsi méretű magassugárzót (és egyszerű hangváltót) ajánlani az ismertetett projekthez? Előre köszönök minden észrevételt és tanácsot!
Nehéz dió, biztosan mókolni kell vele. Ha sok lesz a magas és az esetleges túlterhelés elkerülése érdekében sorba köthetsz vele megfelelő teljesítményű ellenállást. De az érzékenységen sok múlik, hiába 4ohm, nem feltétlenül lesz 2-szer olyan hangos, mint a 8ohm-os. Megmondani a tutit, akár adatlap birtokában is nehéz lenne bárkinek...sok sikert!
Szia, bele kellene nézni a soundbar belsejébe, szinte biztosan valami "d-class" erősítő van benne, abból ki lehet indulni. Más oldalról közelítve én felderíteném a beépített erősítő tápját és az audio bemenetet, innen egy szűrőn és potméteren keresztül "lelopnám" az audio jelet ami egy akármilyen TPA csipes erősítő modulra menne. Erre már lehet tenni a csipogót, a tápot ugyanonnan kapná ahonnan a beépített erősítő, a beiktatott potméterrel pedig "be lehet hangolni".
Szia! 2 µF soros kondenzátorral rákötheted a 4 Ω-os csipogót.
Amikor ilyet olvasok, azok a rossz ötleteim jutnak eszembe, amiket megvalósítottam.
Nem értek hozzá, de én rákötnék egy-egy rendes hangsugárzót az 5 cm-es hangszórók vezetékeire, hogy ellenőrizzem, egyáltalán eljutnak-e odáig a magas hangok. Nehogy olyat akarjak felerősíteni, ami nincs. És ha már ott vagyok, megosztanám az 5 cm-es hangszórón látható jelzéseket, hátha valaki tud cseredarabot, ami magasban kicsit jobb. Esetleg a soundbar típusát is meg lehetne írni. Az sem kizárt, hogy valaki a világban már hallgathatóra moddolta, vagy a kapcsolásban lehet variálni valamit.
Köszönöm mindenkinek az ötleteket, infókat!
Inhouse: közben találtam egy pont ideillő youtube videót, ahol bár csak szimulálják kb. pont az én kérdésemet, egy másodrendű hangváltóval akár működhet is a dolog. jimmi12: nos, az első, ismerkedős belenézésen már túl vagyok, bár ekkor még azért ügyeltem arra, hogy "nyom nélkül" össze is tudjam rakni, végül is még garanciás a motyó. Ha fejest ugrok a barkácsolásba és vágok-fúrok-forrasztok-ragasztok, akkor persze erről lemondok... Az általad javasolt jellopás meghaladja a képességeimet, maradnék a passzív hangváltásnál. Az elektronikának az érdemi részét egy kb. 16x5cm-es panel képviseli, ezt ugyan nem fotóztam le (a lentebb hivatkozott PDF-en azért vethető rá egy pillantás), illetve a nyák tömítetten ragasztva van a hátlapra. Reloop: Akkor a javaslatod egybecseng a kereskedőm álláspontjával, még arra kell fényt derítenem, hogy az említett 2 µF soros kondenzátor részét képzi-e a hangszóróhoz gyárilag csomagolt hangváltónak vagy pluszban szükséges bekötnöm? Ez vajon megvalósítja a fentebb említett "másodrendű" hangváltást? bolond6: Ilyen ötletem nekem is van bőven! Egy-egy ilyen (olykor sikertelen vagy zsákutca) projekt után rendszeren beszorzom a vele eltöltött sok órányi időt az órabéremmel, és megállapítom, hogy ebből az összegből egy igazán jó, mókolás-mentes, vadiúj cuccot simán vehettem volna bármelyik boltból... De ahhoz ugye nem kéne gondolkozni, tanulni, próbálkozni, ismereteket szerezni, infókért túrni a net legalsó bugyrait. Vissza az aktuális ügyhöz, milyen soundbar is ez? Mifelénk a Lidl forgalmazta Silvercrest néven. Aztán egészen komoly leírásokat, videókat találtam róla Platinum M10 néven A japán piacon pedig Gramolux TVSPK03 néven fellelhető. Ugyanitt még egy PDF formátumú Bluetooth tanúsítvány dokumentáció is előkerült, benne madártávlati fotókkal a belsejéből. Ez a PDF ugyan tartalmaz szétszedett fotókat, sajnos én úgy tapasztaltam, hogy az előlapi rács csak maradandó alakváltozással, netán roncsolással lenne levehető, márpedig enélkül a hangszórók kiszerelésére és tanulmányozására sincs esély. Az ellenállására is az elektronika oldalon kihúzott csatlakozón mértem rá, innen a 8Ω-os adat. A következő szétszedés során biztosan meghallgatom egy "normális" hangfalon, hogy egyáltalán mire képes az erősítő rész. Ebből legtöbbet a nappaliban lévő Dynaudio sugárzóm mutatna, ám az csak 4Ω-os, így az étkezőben lévő Samsung minihifi fadobozos, kétutas, 8Ω-os és egyébként egészen hallgathatóan szóló hangfalára kell hagyatkoznom.
Sziasztok,
sikerült két erősítőre szert tennem, egy házimozira, és egy régi, 50 éves receiverre. Szeretném mindkettőt használni, de már így is 6 hangfal van a szobában, nem szeretnék még két viszonylag nagy dobozt. Arra gondoltam hogy a házimoziban átállítom a két front surroundot hifi Hangfal módba (ez az erősítő menüjében kiválasztható) ill megszüntetem a centert (ezt is ki lehet kapcsolni a menüben) így a megmaradó két front hangfalnak szeretnék két jelet az egyes erősítőkből. Erre mit javasoltok? látok ugyan 20ezres Áron ilyen leválasztókat, de nem lehet ezt házilag megoldani? nekem egyszerű váltókapcsolónak tűnik a feladat, de lehet hogy nem látom a problémát rendesen. nem kell semmi flikkflakk meg távirányító, elég ha odamegyek és átkapcsolom simán. köszönöm
Mi sem értjük a problémát, vagyis Én nem értem, mit szeretnél mivel és miért összekötni, hogy szóljon(ne szóljon?)
Nem tudom, hogy milyen házi-mozi erősítőd van, de a két front hangsugárzót (L,R) be lehet állítani, hogy csak azok dolgozzanak, vagy a három front (L,C,R) és/vagy a Surround csatornák is, ha több van, az is beállítható, hogy 5.1, 6.1, 7.1, 7.2, vagy még. Az erősítő bemenetein vannak digitális és az analóg jelre RCA-csatlakozók és értelemszerűen, ha a két front van beállítva, akkor azokon fog a külső jelforrás megszólalni, mindenféle egyéb állítgatás nélkül. Milyen elválasztókat látsz? Mire kellene elválasztó? Nyilván a receiver és a házi-mozi erősítő hangsugárzó-kimenetei nem köthetők össze, ez felejtendő. Még átkapcsolóval sem biztonságos, ha erre gondoltál. Kínácsi vagyok a továbbiakra. Üdv!
köszi a kérdést. Nem olyan bonyolult a dolog. Egy pár hangfalat szeretnék használni a sztereo erősítőhöz ÉS a Front J+B Házimozi csatornákhoz. Emellett kikapcsolnám a centert, így kvazi 4.1 lenne a dolog. mivel nem lehet a hangfalat siman rakötni két erősítőre, kell egy átkapcsolás, ami a még kínából is 10-20e Ft. És nem értem, hogy egy 12 polusú kapcsolón túl mi a bánat van benne, hogy ez nem lehet olcsobb. A kapcsoló kb 1000 Ft, a csatlakozók párja 500 Ft, ebbol kell 6 azaz 3000 Ft, kis vezeték és egy doboz. Csodálkoznék, hogy ha nekem egy 5000 Ft-nál többe kerülne. csak nem tudom hogy van-e más is, amire figyelnem kell. Itt egy srac aki siman megcsinalta:
Hangfal átkapcsolás
Azt irják sokan hogy a nulla (föld) sokszor közös az erősítőkben és a hangfal switchekben, és emiatt nem tanácsos. Ezért gondolok a 12 Polusúra (ahogy a linkben is van) mert ott fizikailag is megszakitom mind a 4 vezetéket. Annyit még kitalaltam, hogy valóban veszélyes lehet esetleg az On-On kapcsoló, ezért inkább On-off-On állásút vennék, hogy nehogy akár véletlenül is áthúzzon. Ezzel gyakorlatilag ugyanaz történik, mintha kivenném magát a vezetéket az egyikből és bedugnám a másikba.
A hozzászólás módosítva: Dec 8, 2020
Én is ezek miatt, meg tapasztalataim alapján lebeszélnélek az ilyen megoldásokról. Előbb-utóbb valami meghibásodhat és akkor viszi magával a többi cuccot is, amivel össze lett kapcsolva.
Én azt javasolnám, hogy egyfajta hangsugárzót és erősítőt használj a céljaidhoz, mert annak egységesebb hangzása kevésbé fárasztó, mint hol ez, hol az szól, az egyik így, a másik amúgy, de egyik sem élvezhető igazán. Üdv!
Szia! Biztosan vannak olyan audiofilek, akik meg tudnák magyarázni, hogy milyen hatással van a jel útjába tett további kapcsolóknak, csatlakozóknak, NYÁK és kábeldaraboknak, érintkezési és forrasztási felületeknek a hallgatott hangra, illetve a rajtuk átszaladgáló Voltokra és Amperekre. Akik pl. ha tehetnék, saját aranykábelt húznának légvonalban Paks és a gránitlapokon és titántüskéken nyugvó jelkondicionálójuk közé
Amikor én egyszerre házimoziztam és hifiztem szintén két erősítővel és egy hangfallal, akkor úgy döntöttem, hogy a jóféle sztereo erősítőmre kötöm a hangfalamat, majd a házimozi erősítőmnél a két front vonalkimenetét vezetem a sztereo erősítő egyik bemenetére, és a maradék 3.1 csatorna volt direktben a házimozisról hajtva. Persze így két előfok volt frontok útjában, illetve házimozizáskor mindig egy adott fix hangerőre kellett állítanom a sztereo erősítőmet, onnantól már elvoltam. Komolyabb sztereo erősítőknél van olyan dedikált vonalbemenet, ami egyenesen a végfokra csatlakozik, az enyém sajna nem ilyen, de gyanítom, hogy a te 50 évesed gyártásakor sem volt ez még szempont. A minőségi sztereo hangforrásaim így kikerülték az egész házimozis apparátust. A házimozit pedig egyébként néhány év alatt teljesen leépítettem, az életem túllépett rajta (panellakás, kisgyerekek, idő szűke) Szóval összefoglalva: plusz egy IC kábellel és hangerő állítgatással kiválthatod a hangfalkábeles kapcsolót, illetve annál üzembiztosabb is.
Nem találtam jobb helyet: (újat emiatt nem nyitnék) Kis méretű, jó hangminőségű hangfalat keresek műszaki szempontok alapján. Mit keressek akár a használt kategóriában. Az OTP de más bank sem dőlt rám... Elvakult audiofülek kíméljenek.
A kis méretű mekkora? Mekkora térben és mire használnád? Pénz mennyi van?
Kb.14 m2 hálószoba 2,7m belmagasság. Polchangfal kategória (kb+-10cm. 30x20x20). Hogy valami szóljon és ne bántsa a fülemet. Árminimalizálás a cél, jó ár érték....Zenehallgatásra van két nagy Canton és BEAG stúdiómonitor az őskorból.
Szia!
Ha ilyen kicsi kell és olcsó, akkor esetleg Honecker elvtárs bosszúja lenne a javaslatom, ha már BEAG is van. Kicsi és szerintem jól hazudik: RFT B3010, az "ezüst" előlappal De ehhez tudni kellene még azt is, hogy a tervezett meghajtó tolerálja a 4 Ohmot, mert ez csak ennyi. Viszont most eladót nem látok belőle. A sárgás gyári "habszél" szerintem még egy atomháborút is túlél, mert majd 40 évesen sem porlad, a gumiperemes is örök élet +1 nap. Csak egyforma legyen és nem barkácsolt. De hallanod kellene vétel előtt, hogy a te füled hogyan tolerálja az NDK-s "hi-fi" hazugságokat. Átadom másnak a javaslat stafétát, mert én csak megnyitottam a sort. Üdv. és BUÉK!
Köszi, ez tényleg kicsi, és nem is drága. A radiomusemum szerint ez a legkisebb doboz ami tud(t)a a Hi-Fi normát. Csak eredetit kellene találni, ami nem könnyű. Amiket én néztem pl. Denon SC-G51 túlárazottnak érzem (20kFt).
Érdeklődnék, hogy épített-e valaki e rajz
https://www.somogyi.hu/data/product_documents/08054_03_02.pdf alapján sub ládát? Továbbá tudnátok-e ajánlani egy ehhez https://www.somogyi.hu/product/product-8054 hasonló erősítőt, ezt most nem lehet a Somogyinál rendelni. Köszönöm. A hozzászólás módosítva: Dec 30, 2020
Szia!
Bár Honecker elvtárs bosszújára nem bukkantam én sem eladósorban, de ha ló nincs, szamár is jó jeligére esetleg ez? Technics SB HD81 Már hallottam ilyet is (nem NDK Hi-Fi) és ez nem vészes ár érte (12 eFt) SZVSZ. Annyi, hogy ezen hátul van a reflex nyílás, amit az elhelyezésekor figyelembe kell venni. (Ha igazán kicsit szeretnél, akkor az ART Audio BA200 volt eddig a legkisebb, ami a kezembe került, de azt elajándékoztam nagyon gyorsan a szerelőnek próbadoboznak, mert szerintem borzasztóan zenélt.) Üdv.
Szia!
Hát tényleg jó vétel lett volna, de közben az árát levitték azután meg elvitték. 10 eFt-ért ez már ajándék volt. (ha minden rendben vele, persze csak akkor) Üdv.
JBL Control 1? Kellemes hangú kis hangfalacska, használtan is könnyen beszerezhető.
Üdv mindenkinek!
Van egy pár Orion pd201 hangszóróm szeretnék valami dobozkát csinálni neki. Szerintetek érdemes foglalkozni ilyen régi hangszóróval vagy engedjem el? Köszönöm a válaszokat előre is!
Nem kellene kidobni. Ha egy 1*1 m -es OSB lap közepébe beleteszed, és a szoba két sarkába állítod, akkorát szól, hogy meg fogsz lepődni.
Ha nem jön be, nem vesztesz sokat. A hozzászólás módosítva: Jan 29, 2021
|
Bejelentkezés
Hirdetés |