Fórum témák
» Több friss téma |
Tisztelt felhasználók!
Kéretik a politikai és egyéb felekezeti ill, obszcén viccek bemásolását mellőzni szíveskedjetek.
Bizony, rossz oldaláról közelítődött meg a kérdés.
Természetesen a macska elhagyható. A kétoldalt vajazott kenyér már közelít a megoldáshoz, de ha behatóbban megvizsgáljuk a szőnyeg és a vajas félre esés problémáját, hát előbb-utóbb feltűnik, hogy a vaj a lényeg, hiszen az esik a szőnyegre, tehát ha a kenyeret is elhagyjuk, akkor biztos a vaj vajas felére esés. De ez még kevés nekünk, hiszen leesett, és ott vége. De vegyük észre azt is, hogy a szőnyeg soha nem esik a vajas kenyér vajas felére, ebből az következik, hogy a puszta vajra mégsohább. Tehát a vajat kell a tengelyre rögzítni, a szőnyeget pedig zsinórral hozzákötni. Láttuk azt az előzőkben: soha nem esik rá a szőnyeg a vajra -tehát állandó távolságot tart. (E távolságtartás lelki okait ne vizslassuk, nem cihológusok, komoly fizikusok vagyunk. Másokkal is megesik, hogy az egyik vonzódik a másikhoz, amazt pedig taszítja az egyik) Mondhatnák a tamáskodók, ez kevés, hisze nem forog, csak távolságot tart. Nos, ezt már egyszerű megoldani, hiszen ha a vajat nem a tengelyvonalában tengelyezzük, hanem eltolva, akkor a zsineget feszítő szőnyegünk máris forgatónyomatékot kölcsönöz, eltaszítván magát a vajtól forgásra készteti a tengelyt. A hozzászólás módosítva: Feb 12, 2021
Kocsmában érdeklődik az új vendég.
-Miért szeplős itt mindenki? -A macska belesz.rt a ventillátorba.
Voltam tegnap délelőtt vérvételen, előttem egy öreg néni volt a sorban, dr. valaminé. Akkurátusan letámasztotta a botjat, és elkezdett kipakolni a nőverpultra.
Mondja neki a nőverke, hogy: AZT legyen szives, azonnal vegye le a pultról! Dehát maguknak kellett hoznom. Akkor is vegye le a pultról! De hova tegyem??? Ahonnan elővette. De csak két kezem van... Néni, azt a zacsko sz@rt (bocsánat széklet mintát) a mosdóban lévő állványra kell tenni, itt van hozzá a cimke, ezt ragassza fel rá. Jajj kedvesem, nem mozognak már úgy a kezeim... Akkor csak tessék letenni a WC-ben, majd bemegyek es felragasztom. Amikor én kerültem sorra, akkor már óvatosabb volt, mert miután rám nézett, megkérdezte hogy jártam-e már itt, és tudok-e vizeletmintát adni? Idézet: „Voltam tegnap délelőtt vérvételen” Idézet: Mindegy mit kapnak? „tudok-e vizeletmintát adni?”
Amikor kizöldül a Kodály-módszer után a rét
A koncert vájt füllel és a legautentikusabb hangrendszerrel hallgatandó.
Mert a vizeletmintából állapítják meg, hogy tudsz-e autót vezetni.
Bizony bizony. Az számít, nem a rutin meg az évek.
Nem lenne egyszerűbb elkérni a jogosítványt?
Ilyet a macskám is tud, ha rálépek a farkára
-Kodály után szabadon.
-De ki engedte ezt szabadon?
Nem tudom hogy szednek e valamit. Ha nem, akkor el kellene kezdeniük, ha igen, akkor viszont sürgősen abba kell hagyni. (Félreértés ne essék, szeretem a zenét, sokféle stílust, de ez valahogy... nem.)
Amikor anno először láttam és sajnos hallottam, a következő teóriám volt:
A rendes zenekar kiment pihenőre, a közönség meg a büfébe, ezek megkaparintották a hangszereket és elszabadultak. Szerintem az lehetne a méltó büntetésük, hogy hangról-hangra 3szor játsszák le ugyanezt a műsort. Addig nem mehetnek ki a levegőre. Persze gumiszobában és kompjuteres ellenőrző programot használva... Bár ettől a gumi is szétmállik kínjában.
Ezért a linkért megérdemelnél egy hét csendespihenőt.
Egy biztos, ezek nem kapnak sportszerűségi díjat, biztos, hogy füldugót használnak.
Búfelejtőnek szántam... Ha valakinek kissé fáj a feje, de ha jól hasba rúgjuk, a fejfájásra már ügyet sem vet.
No, engesztelésképpen...Ha kicsit gépzenének tűnik...?
A dobosra figyeljetek!
Ez kutya füle. Itt az igazi dobos: Bővebben: Link.
Okkké, az öreg nagyon odatette mágát!
De, nézzük például, milyen az, amikor maga a menyasszony csépeli az esküvőn a bőröket!
Ha már dobod: Bővebben: Link
Ezt a videót vártam dobos témában: Bővebben: Link De most itt van
Én ezt nevezném dobolásnak
Nem semmi a kis csaj!
Most hirtelen nem tudom, hogy erre Travis Barkert vagy Jess Greenberget linkeljek
A "20000 W-os" "900000 W-on" nem csoda hogy plazmát lövell ki magából...
|
Bejelentkezés
Hirdetés |