Így igaz, teli van az ember története haszontalanságokkal!
Az altamírai barlangokba valami lógós vonuló állatokat rajzolt fel, olyan lényeglátással, hogy Picasso (pfejj) egy egész bika sorozatot rajzolt azon ihletődve. Aztán ott ez a semmittevő Homérosz! Az Iliásszal hát nem átlóghatott napokat??? A Michelangelo meg a sixtusi képolnába festményeket csinált. Nem, hogy rendesen ment volna házról-házra szobákat mázolni?!
A zeneszerzők is piha! Csőrdöngölő és jólvan! Már a dszkózene is teljesen felismerhetetlenségig művészet, onnét aztán ne tovább!!! Az ilyen pótmegoldások, tévelygések, mint Wagner, Muszorgszkij, Mozart, vagy Louis Armstrong, Frank Zappa, Chick Corea, John Mclaughlin, stb. stb. megannyí léhűtő, ahelyett, hogy kertet ásott volna, az igen, az lett volna.
Most nézzétek meg, a kápolna kupolába mázolt Ádám teremtése c. kép nélkül fényesen meglennénk! Kár, hogy nem lett az utóbbi évszázadokban a társaságunk egyenletesen osztva, mennyivel előrébb lennénk! Szerintem, aki az írást is kitalálta, ha tudta volna, versekre is pocsékolják, kútba ugrott volna...

Most már tényleg túlzásokba tetszik esni.
De én még mindig büszkén nem szeretem Petőfit.
Szabad ember vagyok -például ezt is tanultam olvasás közben, hogy ki szabad mondanom azt is, amit én látok. Nem hiszem, hogy azt kell műveltségnek tartani, ha az elfogadott művészek neveit fel tudjuk sorolni.
És nem is fogom. Elárultam bár néked néhány kedves íróm, de többet úgysem fogok

Ne vedd semmibe vevésnek, én kérek elnézést.
Olyan vagy - mag én is - amilyen - ez van.
Kicsit csudálkozom, hogy mivel hivalkodnak emberek, de az is ez van...

Látod-látod, milyen szép a nyelvünk, és hogyan lehet más értelmet adni benne szavaknak, szófordulatoknak?
Azt írtad: "én kérek elnézést". Ez magyarul annyit tesz: "semmi okom elnézést kérni, de nagylelkűen engedek"
Ha elnézést kérek, akkor elnézést kérek.
(Nem haragszom, csak nem fogadom örömmel)

Hangsúlyosan nem célzom senkinek, de ide kívánkozik. Mi különbözteti meg a legénylakást a családi fészektől? Hát az egyik olyan üres hatású. Na és miért? Mert a másikat asszony telehordja a szir-szarjaival, amitől az agyunkra megy, de mégis ettől lesz otthonos. Amikor a gyerekeim elmennek egy hétre a nagyszüleikhez, akkor megint csak üres lesz a ház. Nem az az 50kg amit a két gyerek kitesz, hanem a gesztusok, az ölelések, a visítások, stb. Enélkül is lehet élni, de valahogy nem várom azt az időt amikor kirepülnek. Úgyhogy ki is használom az alkalmat, és megyek megcsiklandozom őket, hadd halljam a nevetésüket! Most, hogy még van rám igényük!

Csak úgy eszembe jutott:

"Mr. Thorn - kérdezte a titkárát egy ilyen tájékozódó szomorú estén -, mit tegyen valaki, ha nem akar dolgozni, és mégis szeretné bizonyos fokig megindokolni állandó jelenlétét a világon?
A titkár markáns, barázdált arcát dörzsölte az álla körül. Emanuel Thorn száraz, sovány ember volt, flegmatikus és álmos hangú.
- Mondjuk - ajánlotta megfontoltan - alapítson egyesületet azzal a címmel, hogy: "A Munka Nem Szégyen, De Unalmas!" Az egyesület éjjel-nappal terjesztené programját: Senki se dolgozzék, akinek a munkájára nincs szükség, vagy nem a megélhetéséhez kell pénzt keresnie. Ha ez megvalósul, úgy rohamos fejlődésnek indulna a világ, áldás következne az emberiségre, és az ön nevét együtt említenék Galileivel, aki szintén semmit sem dolgozott szerintem, mert csakis unalmában figyelhette meg, hogy a föld forog.

- Stop! Ön mégiscsak a leghasznosabb ember a szolgálatomban! Bármilyen hülyeséget mond, eszembe juttat valami épkézláb ötletet.

- Yes... - Bólintott, és hiányzó, ritkult, vörhenyes pillákkal bóbiskoló szemhéjait megelégedetten lecsukta. - Fő, hogy az ember valami módon nélkülözhetetlenné váljék. Eredmény a munka értéke, mert a legértékesebb munka sem alibi, és nem menti az eredménytelenséget. Azt hiszem, most nagyon jót mondtam.
Engem is meglep. Lehet, hogy meghűlt valahol. Az ideám mindenesetre elsőrendű! Világhírű leszek. Az egyetlen mód arra, hogy valaki munka nélkül jólétben élhessen, és ne kritizálják. Senki sem kutatta, hogy Edison dolgozik-e, amikor éppen nem találja fel az izzólámpát, a gramofont és más effélét. Vagy ki törődött azzal, hogy Darwin munkálkodik-e állandóan, miután úgy vélte, hogy felmenőági majmokkal tartunk rokonságot? Holnap közzétesz a lapokban egy hirdetést."...

"Rejtő Jenő
Piszkos Fred közbelép"

Hogy mik vannak. Egy ember saját gondolatokkal és értékrenddel. Egyáltalán, kitől kértél erre engedélyt?

Jó a részlet! Nem mellékesen Rejtő sosem avul, évül. Csodálatos elme volt.

Igen, az volt. És ha több időt kapott volna...

Nem véletlen említettem a tvonkit tegnap.
Azt a szerkezetet, ami tesz róla, hogy az ember mit olvashasson, mit ne. Mit nézhessen, mit ne. Mit gondolhasson, mit ne.

Ennyire nem fekete vagy fehér ez a dolog. A művészet lehet kreatív, megtaníthat dolgokra, vagy éppen szórakoztathat, egy alkotás lehet szép, örömet okozhat, de lehet értéktelen és semmire való is. A baj ott kezdődik, amikor adott a kötelező és elfogadott vélemény, pl. egy tankönyvben, vagy egy iskolai órán...
Ezzel sem értek egyet. Az nem tud megélni ilyesmiből, akinek a művei az értéktelen és semmire való kategóriában vannak. Aki jó dalszöveget ír, jó zenét, vagy éppen szép képeket fest, stb.. az meg is élhet belőle. Aki jól csinálja annak értékes lesz a munkája, aki meg szemetet gyárt, azt csak akkor fogják olvasni, ha mondjuk kötelező (lesz) a suliban...

Nagyon nem az a lényege hogy a megélhetést biztosítsa. Rengeteg példa van arra, hogy a silányat felemelik, az igazi pedig marad úgymond föld alatt. Ez sajnos (vagy nem sajnos) olyan dolog, amit talán egzaktan leírni nem lehet.

Vannak akiknek elég néhány csillogó girbe-görbe fémlemezt összeszegecselni, és műalkotásként sok pénzt ad egy város érte a főtérre kirakni. A fémtolvajok két nap múlva elviszik, mert csak hulladéknak látják.

Dehogynem lehet, pont ezt írtuk le. Nem az egyén dönti el hogy mi a szép, a jó, az egyedi, hanem vannak akik eldöntik ezt neki, helyette. És ha már egyedi, az embernél semmi nincs a világon ami egyedibb lenne, mert minden egyes ember és az ő élete az egyszeri és megismételhetetlen. Hasonlók lehetnek, de ugyanolyan soha nem volt és nem lesz. Ez az élet egyik csodája, szépsége. Valahogy mégsem mondják az egyénnek soha senki, hogy ő mekkora egy csoda, általában az ellenkezőjét szokták hangsúlyozni. Mert ugye ha van több milliárd önálló ember önálló gondolatokkal az nagyon nem jó, mert nem lehet irányítani. Különféle csoportokba (társadalmi, vallási, etikai, művészeti stb.) kell rendezgetni őket, mert a csoportokat már jóval könnyebb irányítani, meg jóval könnyebb nekik ellenségképet gyártani. El lehet nekik mondani azt is, mi a művészet és mi nem, ki a művész és ki nem. Nekem már a szó is teszik, tagolva meg pláne: mű vész.
Na meg, a felületes szemlélő az egészből ugye csak annyit lát, hogy hű, van több milliárd ember. Azt már nem látja, nem is érdekli, sőt nem is szabad hogy lássa, hogy mindenki egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, szóval egyik ember sem kisebb vagy nagyobb csoda a másiknál, csak vannak akik ezt nem így szeretnék láttatni.

Olvasd el még egyszer (vagy többször) amit írtam. Lehet, más "jön le" belőle.

Néhány napja volt szó itt a hôpapíros blokkok eltarthatóságáról (autópálya-matrica, blokk-garanciaként, stb). Van akinek szerencséje van és a kocsijában is gyönyöruen megmarad, másnak meg nem. Ma pakolászáskor kezembe akadt kb. két évvel ezelôttrôl egy rakás elrakott blokk (költözés után hát ha kell alapon). Ideális körülmények, se hôhatás, se pára, egy dossziéban mind. Kivettem párat amik hôpapírosak (Bauhaus, Praktiker, OBI), íme: A Bauhausos mindegyike elhalványult (hetekkel eltérô idôpontúak), a Prakitkeres is, az OBI-s pedig patent maradt. Tehát nem a tároláson múlik, hanem a papíron.

Taktikája a boltnak. Ne lehessen reklamálni, nincs blokk.

Értem, hogy mire céloztál, de a másik véglettel ugyanúgy nem értek egyet, és elemezgetni sem akarom az írásodat. Picasso is tudott festeni, aztán miután megőrült, "megváltozott a stílusa". Ezek a képek nem azért értékesek mert szépek, hanem mert Picasso készítette. Ha valaki más készítene ilyen képeket, az nem sok embert érdekelne, és főképp nem adnának érte sok pénzt sem.

Ezzel vitatkoznék. X ember művészetét életében semmire se tartották, nyomorgott, stb., a halála után pár évtizeddel vagy évszázaddal pedig millió dollárokért cserélnek gazdát a képei, rá mit mondanál?
(Most ne menjünk bele abba, hogy ma műalkotást venni mennyiben befektetés és mennyiben szól az adott műnek, de érted.)

Egyszerűsítek: Szubjektivitás, műveltség (látás, -gondolkodásmód fejlesztés).

Az, hogy azok a képek mennyit érnek nagyon sok dologtól függ. Nekem pl. semmilyen festmény nem érne meg milliókat. Általában olyanok adnak ilyesmiért sok pénzt, akiknek nem számít a pénz, gazdagok, gyűjtők, és/vagy befektetők. De ez a ló másik oldala, és józan paraszti ésszel belegondolva irreális milliókat adni mondjuk egy festményért, még akkor is ha az egyébként egy jó kép.
Az említett X embernek meg váltania kellett volna, és olyasmin (is) dolgozni amiből meg tud élni, és akkor nem kellett volna nyomorognia. Az ő szemszögéből teljesen mindegy, hogy a halála után mi lett a képeivel. Ha ma, egy modern művész szétkeni a székletét a festővásznon, az felőlem akkor is éhen-dögölhetne, ha 300 évvel később az lesz a világ legdrágábban gazdát cserélő festménye. Az én szememben akkor is semmirevaló az alkotása. A hülye sznobok meg hadd elemezgessék, hogy vajon mit evett a művész, a nagy mű elkészítése előtt

A műveltség, a gondolkodásmód megítélése is szubjektív, jobban mint a művészeté.

Volt olyan gondolat, hogy azok, akik "csak" művészkedtek, de nem éltek meg belőle, naugye?!
Teljesség igénye nélkül néhányan azok közül, akik szegénységben éltek, haltak meg:

Festők: Derkovits Gyula, Csontváry Kosztka Tivadar, Vincent Van Gogh, Paul Gauguin, Jan Vermeer

Írók, költők: József Attila, Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, William Blake, Sylvia Plath, John Keats, Franz Kafka

Tudósok: Galileo Galilei, meg 1 feltaláló is, akinek a neve most nem jut az eszembe, akiről autót is neveztek, meg valami váltó villamos dolgokat drótokkal...na majd eszembe jut.
...és még - állítólag - sokan mások...

Pár gondolat e meddő vitához ...
Egy anekdóta szerint Paul Cezanne élete egy részét egy fogadóban tengette. Lakbért fizetni vagy tudta vagy nem, de álltalában adós volt. A fogadós megelégelvén a dolgot bezárta a szobájába és közölte vele, addig nem engedi ki, amég nem rendezi tartozását. ( A csöppnyi ablakon nem fért ki ... )
Pár nap múlva Cezanne zörög az ajtón:
- Mit akarsz ? - kérdi a fogadós.
- Szeretnék kimenni ...
- Ha rendezted a tartozást !
- Tessék, ott van az asztalon.
A fogadós benéz és nem hisz a szemének. Az asztalon egy kupac pénz hever. Szélesre tárja az ajtót és siet bezsebelni a jussát. ( Közben Cezanne elsomfordál ... )
Nos, amég a fogadós kimazsolázta az asztalra festett képből a neki járó részt, addug hősünk már messzire járt ...

Egy ilyen jól sikerült képre én is vevő lennék - ha lenne rá pénzem ... Nem hiszem, hogy sok ember le tudná utánozni a művész munkáját. Aki igen, annak hajrá előtte a lehetőség ...

A másik:
Egy - egy koncertre melyikőtök nem adott még több pénzt, mint a napi ( heti ) jövedelme ? ( De a rádióban vagy egy "kalóz" felvételen meghallgatod azért ... )

Valamint:
Hány olyan autógyár van ( teljesség igénye nélkül: Bugatti, Aston Martin, Masaretti ... ) aki csak azzal megduplázza ( triplázza ) az autói árát, hogy bejelenti: Ebből a szériából csak x db. készül. És mielőtt a gyártás elindulna, már el is fogytak ...

Amég van fizetőképes kereslet egy árúra, addig lesznek is olyanok akik gyártani fognak ilyeneket.

30 éve az "átkosban" csak tátottuk a szánkat egy - egy külföldi katalógus láttán. Hányféle hálózati csatlakozó, milyen sokféle színben, különböző hosszokban ... Nálunk meg örültünk, ha volt valamilyen. Az se volt jó ... De szerintem ez sem az igazi.

Az irodalmi művek "elemzésétől" nekem is borsódzik a hátam a mai napig. Ugyan akkor Móricz novelláit a mai napig imádom, ugyan úgy, mint a Monte Cristó grófjá -t vagy a többit.

Száz szónak is egy a vége: Ha valakinek nem tetszik valami, ne nézze, ne vegye, ne használja ...
Amit meg manapság oktatnak az iskolában, szerintem semmivel nem különb, mint 40 évvel ezelőtt, legfeljebb más. Valamit meg kell oktatni ...

Nikolau Tesla

Lent és fent

Két teknősbéka beszélget a pár négyzetméteres mocsárban:
- Holnap korán elindulok és felmászok arra a kis hínár, káka szigetre!
- Na ne hencegj, oda? Az legalább 2 méterre van ide!
- Miért, te is kimásztál a partra, igaz egy hétbe telt!
- Az is igaz...Nézz csak fel, ott az a pici pont nem egy sas? Aki elképzelhetetlen távolságba ellát, hegyeket, erdőket?
- Ne képzelegj, tegyünk rá...
- Milyen igazad van. De..."Ne ítélj..." Fogócskázunk?
- Á, már késő délelőtt van, mire megiramodunk, sötét lesz...Majd jövő héten talán.

Pont neked nem jut eszedbe..., no akkor nekem sem jut eszembe az elektromágneses indukció mértékegységének neve.

feldobtam, leütötted...

Ez csak féligazság, és egyben igazságtalan kiszólásként használatos, sokszor ledorongolásként.
Hogyan tudtam volna meg, hogy nem szeretem Petőfit, ha nem olvasom?
De sok másra (például elég sokszor TV-műsorokra) használták ezt: ha nem tetszik, miért nézed? Nem kötelező! De hát: honnan tudtam volna, hogy nem tetszik az a műsor, ha nem nézek belőle néhányat? És miért ne mondhatnám ki: igen, néztem néhány Mónikát, olvastam Petőfit, hallgattam Hofit.
Ezért mondhatom meg, hogy nem jó.

Elfelejtetted hozzátenni: Szerintem.