Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » DSO-TC2 képtelen bekapcsolni
Lapozás: OK   1 / 1
(#) vtsoftware hozzászólása Jún 5, 2023 /
 
Sziasztok.

Beszereztem kb. egy éve már egy tárgyban említett ketyerét.
Igen, valahol játék, de legalábbis teljesen komolyan nem érdemes venni...
ugyanakkor hasznossá lehet tenni egy hobbista asztalán.
(Ha már csak az IR vevő dekódoló képességét nézem, tud haszna lenni... )

Azt hiszem, bekrepált a mocsok.
Semmi gond nem volt mindaddig míg az 1-2-es lábak közé egy 1000µF kondenzátort nem tettem.
Meg akartam mérni, megfelelő-e az alkatrész egy kb. 30 éves rádióban.

Ahogy a mérést megpróbáltam megkezdeni, azaz be akartam kapcsolni úgy, hogy az alkatrész már rá volt kötve, nem adott semmi képet.

A jelenség azóta úgy áll fenn, hogy bekapcsoló gomb nyomásakor az LCD háttérvilágítása mintha próbálna beindulni, villan egy igencsak haloványat, majd semmi.
LCD nélkül sem bootol be, a reléje nem klattyan...

A töltést veszi, úgy hiszem, legalábbis a jelzője piroslott, majd zöldre váltott a jóllakottságot mutatva.
De mégis az akksira gyanakodva labortáppal elláttam a kívánatos 3,7V-jával, s az látszik, hogy nyomvatartva a bekapcs gombot ~350mA-t fel is vesz. Ha felengedem, a fogyasztás is leáll.
Égésnyom nincs, melegedő alkatrész szintén.
A panel hátulján van egy piros LED, mely gombnyomásra világít; a jelentését nem tudom...

Nos, bízom benne, valakinek van ötlete az ébresztésre.
Van valami gondolat, mit tudok mérni rajta, hogy közelebb jussak?

Köszönöm előre is!
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Jún 5, 2023 /
 
Ha szerencséd van akkor van benne védelem

Nekem csak tranzisztor teszterem van, abba gyárilag be van építve a védelem AY-AT
Volt már hogy cserélnem kellett
A hozzászólás módosítva: Jún 5, 2023
(#) torokj hozzászólása Jún 6, 2023 /
 
Szia,
Valószínű az volt a baj,hogy bekapcsolás előtt a kondenzátort nem sütötted ki.Nagyon érzékenyek az analóg bemenet lábak,sztatikus kisülésre is
Sajnos nyírtam már ki én is így AVR -t figyelmetlenségem miatt.
Nagy eséllyel a mikrokontroller ment tönkre benne,éppenséggel ha van hozzá megfelelő SMD forrasztóállomásod és PIC programozód,cserélhető,de az eszköz olcsósága miatt kérdőjeles a javításra időt pazarolni.Doboz,kijelző donornak jó.
A Robis kolléga által is említett védelem a mérés ideje kivételével relével rövidre zárja a bemeneteket,megóvja az eszközt.
(#) uniman válasza vtsoftware hozzászólására (») Jún 6, 2023 /
 
Talán nem ártana a tisztességes nevén megnevezni...a "ketyere" nem az!
Meg akár mehetne a helyére: https://www.hobbielektronika.hu/forum/avr-es-alkatresz-tranzisztor-teszter
(#) robis01 válasza torokj hozzászólására (») Jún 6, 2023 /
 
Nem a relékre gondoltam
A védelem diódái túlfeszültségtől átmennek zárlatba, és mindent mindennel összezárnak (nálam ezt tették). Ezért nem tud elindulni az eszköz.
(#) vtsoftware hozzászólása Jún 6, 2023 /
 
Hmm; sajna valóban lehet, nem sült ki rendesen a kondi, nem jutott eszembe... csak most így későn.
Bízom benne nem nyírta ki csak a védelmet, ezt leellenőrzöm majd.
Köszönöm!
(#) vtsoftware válasza uniman hozzászólására (») Jún 6, 2023 /
 
Ezúton vehető a jelzésed kérésnek is; részemről áttehető a kérdés... Ezen ne múljon.
(#) vtsoftware hozzászólása Jún 7, 2023 /
 
Nos, körbemértem amit tudtam.

https://www.eevblog.com/forum/testgear/new-(toy)-dsolcr-meter-fnirsi-tc2-(june-2022)/?action=dlattach;attach=1771721;image

Van egy TVS diódapakk, a képen 12-es számú; U7 pozíción.
Neki az 1-6 lábai között rövidzár mindkét irányban, 3-4 közt oké, így ez tuti cserés.

De biztos, hogy mást is vitt ezen kívül az elkó, mert melegszik, ezen alkatrész nélkül is.
Rácsatlakoztattam egy 67W-os USB töltőre, s a bekapcs gombot 3-4 másodpercig nyomvatartva az induktivitás felforrósodik - úgy rendesen.

Viszont, ami furcsa, kiforrasztottam a csipogó melletti TVS diódát, rövidzár volt.
Míg ki nem forrasztottam; akkor kiderült, hogy a pad-ok közt is rövidzár van; igencsak beteg szegénykém.

A melegedés helyét nem tudom pontosan belőni, gyorsan melegszik fel nagyon, és egyre rövidebb idő alatt.
Amit még ki mertem mérni, az a ME6211C; a bemenete megvan, a kimenete zéró, azt is vihette, EN láb GND-en fixen kötött.

- bízom benne - mégha némileg naivitás is - hogy a stabilizátorok megvédték a mikroprocesszorokat.

Köszönöm az iránymutatást nektek.
(#) torokj válasza vtsoftware hozzászólására (») Jún 8, 2023 /
 
Próbáld meg áramkorlátos táppal ,és ha van infra tartományban "látó" mobiltelefon a környezetedben,az segíthet.Tedd be a fagyasztóba előtte.Ha szerencséd van akkor egy szupresszor dióda ment rövidzárba,de sajnos elég kicsi az esélye,ezek a kínai (játék) tömegcikkek nem erről híresek.Az hogy be se bootol nem jó jel.Még a uC külső táppal ,áramfelvétel méréssel diagnosztizálható.
A hozzászólás módosítva: Jún 8, 2023
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Jún 8, 2023 /
 
Melegedős hibát megpróbálhatsz alkoholos tesztel keresni, ahogy "Dominik" teszi javítós videóiban.
Mivel a hőkamera drága mulatság, ezért vettem hőmérő pisztolyt. 10-15 alkatrészes panelon egy perc alatt körbe lehet lövöldözni az alkatrészeket.
Esetedben olyan alkatrészt kell keresni ami kapcsoltban van a + és GND ággal. Ez szűkítheti a hibás alkatrészek körét. Erre útmutatás látható "Az elektronika barátai" videókban, ha jól emlékszem egyik részében Bosch kézi oszcilloszkóp javítását mutatta meg Lali.
Célszerű lenne korlátozni az áramot is hogy ne égjen szét a fóliasáv, legalább egy izzót kellene sorba kötni a tápfeszültség ágba. Persze ideálisabb lenne egy labortáp, de akár egy kínai szabályozható táppanel is jó lehet erre a célra.
Addig nem is érdemes a bootra számítani amíg a zárlat miatt nincs meg a stabil tápfesz minden ic-nek.
A hozzászólás módosítva: Jún 8, 2023
(#) dB_Thunder válasza robis01 hozzászólására (») Jún 8, 2023 /
 
Idézet:
„Mivel a hőkamera drága mulatság, ezért vettem hőmérő pisztolyt. 10-15 alkatrészes panelon egy perc alatt körbe lehet lövöldözni az alkatrészeket.”


Én meg eladtam a hőmérő pisztolyt, és vettem hőkamerát!!
SMD alkatrészek közt nem tudtam megmondani mi melegedett, és taperolni sem volt érdemes mert laza 160volt már nem játék..
(#) vtsoftware válasza robis01 hozzászólására (») Aug 1, 2023 /
 
Tisztelt urak!

Megjöttek a táp IC-k, de nem jó a végkifejlet.
Sajna az MM32F103RET6 zárlatba hisztizte magát, lehet eddig is ez volt, meg nem mondom.
Bár írtátok, hogy hamarabb a mikrovezérlő, bíztam, nem vesztettem igazán semmit.
Rosszabb nem lett... Én meg forrasztgathattam kicsit.

Mivel aliexpressről szépen megjöttek a stab IC-k, így rákerestem, a mikrokontroller is beszerezhető, nem is ökör áron.
Úgy vagyok vele, annyit még megér.
Ha STM-el égethető (miért ne lenne... oké, hitegetem magam, de hátha...) akkor megoldom, van hozzá minden.

Ám ennek a mocsoknak a programja nem gazdagítja az internetet.
Vagyis Én nem találtam.

Forrást tudna valaki?
Vagy ... ha valaki kiolvasná az eszközéből a programot és megosztaná velem.. hasonlóan szuper lenne.
(Nem kis kérés, de a kérdéssel nem vesztek sokat.)

Köszönettel,
Tamás
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Aug 2, 2023 /
 
fnirsi oldalán van firmware. Igaz már csak TC-3-at támogatják. Meg kell nézni mennyi az eltérés a TC-2-höz képest (lehet hogy csak külső változott). De lehet írni is nekik, hátha elküldik TC-2 frimware-t.

Ha jól látom az MM32FXXX gyártó más mint mint az STM32 gyártója. Az hogy mennyire csereszabatos a kettő IC ahhoz az adatlap-ot kell átlapozni. Ha nem egyforma, adódik a kérdés hogy mennyibe kerül az író? És van-e hozzá elérhető író szoftver?

Annyit talán megtehetsz hogy kiforrasztod az MM32-t és megpróbálod STM-es íróval (ha kompatibilis). Ha látja az író, akkor érdemes további hibát kell keresni a panelon (hiszen az ic jó). Ha semmit nem lát az író akkor maradnak a fentebb említett kérdések.

Esetleg még annyit tehetsz hogy írsz az eladónak akitől vetted, és megkérdezed külön alaplapot tud-e beszerezni.
(#) vtsoftware válasza robis01 hozzászólására (») Aug 2, 2023 /
 
A gyártónak írtam, a Fnirsinek; holnapra megkérdi, bár My friend szóval köszönt el, attól tartok véglegesen.
A firmware fájl ami letölthető tőlük, úgy hiszem, csak az Ő programjukkal mászik a procira, ami feltételezi a saját firmware meglétét. Szerintem. De bootloader minimum kellene hozzá.

A kereskedő még nem válaszolt.

Tuti van különbség, MindMotion vs. STMicro...
Nem teljesen mértem fel a különbséget, lábak, feszültségek passzolnak. Tán.
Abbam bízok nem olyan különbség ami ellehetetleníti az stm égetőt.

A kiforrasztott IC teljes zárlatban van, abból egy bit nem jön ki, azaz láthatatlan lenne bármilyen égetőnek.

Panel egymagában van ali-n, az a Z terv, 14 ezer forintért. Persze inkább mint 23-ért új kütyü, de akkoris'

Köszönöm a válaszod.
A hozzászólás módosítva: Aug 2, 2023
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Aug 3, 2023 /
 
Igazad lehet, valószínűleg kéri a felprogramozott MCU-t a firmware. Bár lehet hogy felprogramozott MCU-t is adnak el.

Ha jól láttam mindkettő ARM licenc. De azért a kompatibilitáshoz érdemes megnézni hogy milyen protokollt használ íráshoz az STM és milyet az MM.

Ami meglepő hogy egész korrekt ennek a gyártónak a támogatása támogatás. Ugyan nem pont az verzió ami neked kell de abból a családból való, de még az Arduino is fel van tüntetve MM32. Továbbá kapható hozzá író is programmer.

Ha tanulás a cél, érdemes lehet belevágni a dologba. Ha viszont csak a javítás akkor jobb ha hibásat eladod, olyan 5-6e-ért elvihetik, ehhez hozzá adod 14e alaplap árát akkor már csak 2-3e a különbség. Ha meg az eddig ráköltött összeget (nem számolva hozzá új MM32-t) is hozzáadod akkor anyagilag már nem éri meg javítani.
(#) vtsoftware válasza robis01 hozzászólására (») Aug 4, 2023 /
 
Leegyszerűsödött a történet, egy nagyon kellemes meglepetéssel.

Kérdezősködtek, videót kértek, de egy leírással megelégedtek.
Majd kaptam egy ali linket, amit kifizetve elküldik a két felprogramozott vezérlőt, potom 2,5 ropiért.

Egyáltalán nem néztem ki belőlük, hogy "képesek" ilyesmire.
Ebben végül igazad lett.
Ami azt illeti, aliexpressen az MM32-DAP égetőjének egyik terméklapján tényleg külön készüléket ajánl az STM32, GD32 és MM32-höz egy képen (most lusta vagyok lefordítani a kínai szöveget) azaz lehet ebben is van valami, de a jó hír, hogy ezzel nem kell most foglalkozni.

A segítséget és az elmélkedést nagyon köszönöm mindannyiótoknak.

Egyébiránt van különbség, még a vezérlő sem ugyan az.
https://www.aliexpress.com/item/1005005781021820.html

Tanulság számomra, hogy kondit mérni csak kisütése után.
Eddig is tudtam, de az idővel nem számoltam. Pihent az asztalon vagy 10 percet...
Nade magában állva nem fog kisülni.


Köszönet mégegyszer!
A hozzászólás módosítva: Aug 4, 2023
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Aug 4, 2023 /
 
Volt már meglepően jó tapasztalatom kínai gyártóval, ezért is bátorkodtam ajánlani a kapcsolat felvételt velük. Örülök hogy siker lett a vége

Valóban nem egyforma a TC2 és a TC3. Ez utóbbi már 400V-ot tud osszcilloszkóp módban, és 40V-ig mehet a bemenet, míg az előbbi csak 16V-ot enged meg.

MCU-nál gondolom a licenc díjak miatt van eltérés a gyártók között.

Ha gyakran mérsz alkatrészeket, érdemes lehet beszerezni egy olcsóbb atmega328 alapú tesztert is. Azt könnyebb javítani, és frissítésekkel karbantartott forráskód is van hozzá.
(#) vtsoftware válasza robis01 hozzászólására (») Aug 5, 2023 /
 
Van LCR mérőm, de a DSO volt az asztalon...
Lusta voltam elővenni; a jövőben bizonyosan jobban figyelek.
(#) vtsoftware válasza robis01 hozzászólására (») Aug 17, 2023 /
 
Siker lett a vége... sőt.

Megjött az IC tegnap, nem bírtam magammal, kicseréltem gyorsan és remekül működik!

Van a dologban egy nagy adag mázli, de örülök, hogy "ennyivel" megúsztam.
Kb. 3000 Ft-ért küldték el a két vezérlőt, a stabilizátorok kb. ugyanennyibe fájtak.
Ment a tanulópénzes bödönbe...


Köszönöm szépen mindenkinek!
A hozzászólás módosítva: Aug 17, 2023
(#) robis01 válasza vtsoftware hozzászólására (») Aug 19, 2023 / 1
 
Jó olvasni siker történeteket. És a tied az lett
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem