Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Hűtőborda
 
Témaindító: Dzót, idő: Dec 13, 2005
Lapozás: OK   16 / 17
(#) mek-elek válasza mcc hozzászólására (») Szept 30, 2023 / 1
 
Egy kis érdekesség kérlek szépen…
Az elmélkedésünk-kori bordám, ahogy említetted a technológiai problémát, ugye görbe volt, ám domborúan. Jobban, mint az általad bemutatott darabok homorúsága. Ezért maratni kellett. A most vásárolt darabok, ahogy a tiéid, már homorúak voltak. Szemre, úgy 0,2 mm-es a boltív csúcsa. Egyrészt mondhatnám zsírral elmegy, másrészt le is csiszolható manuálisan, mivel a két végén stabilan síkban tartja csiszoláskor. Ezeknek a daraboknak csak 5mm-es a hátfala, így kaptak egy
10mm-es puffert a jobb hőelosztás miatt. Feltételezésem szerint a FET, és a Drain ellenállások együttes melege volt sok (mármint szerintem) a régi bordának.
Megmunkálási tapasztalatok…
E hűtőfelületek az EVAmp-ME-hez készülnek. Ugyanis felújítás alatt áll. Ennek okát az audiofil témában említettem meg. A borda hossza túlzó volt, ezért egy lamellát lefűrészeltem róla.
Aztán jött a nagy talány a pozícionálás, a kettő rögzítéséhez. Fentről azt mondták, fiam ne három csavarral fogd össze, hanem hattal. Nem szeretek vitatkozni, hát lőn a hat csavar. És talán az engedelmességért lett a világosság a pozícionáláshoz, az egyszerű gépsatu. Szerencsémre bevált. Jó munkatempóban megoldódott a két elem megfelelő összefogása.
Kezdő építőknek (nem rád gondolva), a 1, és 2. képen látható módon a két elem befogása, majd
megfordítva az előzőleg 3mm központfúróval jelölt helyeken, 3,3mm-es fúróval a bordák átfúrása. Ezután satuból ki, a bordába középen két M4-es menet vágása, és a tömbe 4,2 mm-es
furat fúrása, majd a csavarfejeknek (7mm átm). Következett két elem menetekkel történő összefogása, rögzítése. Ezután a szerelvény egyik végét a satuval is rögzítettem, és a másik végén a két furatot átfúrtam, majd fordítva a satupozíción a másik végén is ugyanezt elvégeztem. Újra szétszerelés, és a bordába a négy menet fúrása, és lehet is összeszerelni az
egészet. A sorjázásokat nem említettem, de hát ez már természetes, ha az ember fúrogat.
Ezután azonban várt egy meglepetés. A hat csavart közepesen meghúzva eltűnt a borda, és a tömb között középen a légrés…
Azonban szétszedni ettől még kell majd nekem, mert a tömbön még jó pár rögzítésre szolgáló furatot kell készítenem.
(#) Gafly válasza mek-elek hozzászólására (») Okt 1, 2023 /
 
Én szeretem az ilyen fényképes építési leírásokat/beszámolókat.
(#) yagi hozzászólása Okt 7, 2023 / 1
 
Én most szerelgetem fel a hűtőbordákat a Hiragának a dobozára.
Sajnos apróbb szépséghibák vannak rajta, de ha minden jól megy akkor feketére eloxálás fog történni, ha az meglesz, akkor már nem igazán fognak látszódni ezek sem.
A hozzászólás módosítva: Okt 7, 2023
(#) mek-elek válasza yagi hozzászólására (») Okt 12, 2023 / 1
 
Jó annak akinek ilyen megmunkálási lehetőségei vannak! Gondolom erős szélben sem fog leesni az asztalról...
(#) Gafly válasza mek-elek hozzászólására (») Okt 12, 2023 /
 
Idézet:
„Gondolom erős szélben sem fog leesni az asztalról...”

osculati-forged-eyebolt-stainless-steel-male-m6
(#) yagi válasza mek-elek hozzászólására (») Okt 15, 2023 /
 
Van akinek ennél jobb lehetőségei is vannak, van akinek sajnos még ennyi sem, de egyébként egy hegesztőtrafó, asztali fúrógép, sarokcsiszoló . . . nagyjából ennyi gép kell hozzá, meg néhány kézi szerszám. A többi kézügyesség. Remélem én is, hogy nem fújja le a szél
(#) yagi válasza Gafly hozzászólására (») Okt 15, 2023 /
 
Jó ötlet, megfontolom a felszerelését
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Okt 31, 2023 /
 
Elérkezett az idő a bordák egyengetéséhez... Az idő vacak, menni sincs kedve az embernek, hát vásznakat ragadtam. Három munkaóra után azt mondtam ennyi volt, olyan, amilyen. A célom: ne szúrjon, ne vágjon, és ne üvöltsön, hogy kettőből van. Fekete lettem, és még ez csak a fele volt...
(#) mek-elek válasza mcc hozzászólására (») Nov 1, 2023 /
 
Tegnap csiszolás közben eszembe jutottál...
" Ugyanakkor a magasabb lamella a vége felé már kihűl és nem tud elegendő hőt leadni." Az embernek a monotóniában nem árt, ha leköti magát. Nem vitatva, csak elgondolkodtatónak...
Ha a hűtési folyamat végét elemzi az ember, akkor a folyamat vége a borda lamelláit érő levegő, annak áramlási lehetősége lenne a meghatározó hőelvételi tényező a lamellák felületének arányával. Én a felvetésedre azt mondanám, hogy nem a lamella végeinek hőleadádával vab a probléma, mert akkor az melegebb lenne, mint a visszafelé lévő felülete. Én úgy látom, hogy a lamella vége felé a kisebb keresztmetszeten folyó hőmennyiséget a lamella végeire áramló levegő jobban lehűti, mint a hátrébb lévő, ugyanakkor nagyobb keresztmetszet miatt, nagyobb hőmennyiséggel, szűkebb lamellahézaggal bíró hátsóbb lamellarészt. Fő problémának én a levegőáramlás megfelelő adottságait tartom. A mostani építésemnél sem tudom még igazán, hogy a jelenlegi bordám mire lesz képes. Nem vagyok tudósa a témának, se laborom, se időm ilyesmire, de a gyakorlat, majd választ fog adni jelen bordám, és a működési feltételeinek megfelelőségére. Fogalmam sincs, hogy horizontálisan, hogy fogja a borda vezetni a hőt. Hogy fogja a lamelláknak azt átadni, és ez az egész mit jelen nyáron a majdani dobozában...
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 3, 2023 /
 
Az elmúlt időben akadtak tapasztalataim hűtőborda téren.Milyen az ember, a szemével dönt, mivel
lusta átgondolni a dolgokat. Most azonban elméláztam a dolgokon…
Arra jutottam, hogy mivel most már lassan közeleg a bedobozolás is, vajon mit érek el a mostani nagyobb felületű bordával a készülékházon belül. A HC-TB-ME rendelkezik alul szellőző nyílással, és mintha nem lenne, pedig magas lábakon áll. Jó, a régi bordával bír még. Az a baj a belső bordákkal, hogy csak egy függőleges aknán (alsó, felső nyílás) át tud a melegtől megválni. Így kérdéses a nyílások nagysága, és azok hasznos felülete. Ezalatt azt értem, hogy a védőrácsazat, annak áteresztő képessége mennyit ront a vertikális hőcserélő huzaton. Én is vettem perforált alulemezt, mivel könnyű felszerelni. Ha igaz, megadják a felület zárt, és lukasztott arányát. Ha az alulemez árát nézi az ember talán elegendő adat lenne, de a sok kis cső (furat) átfolyási adatai nem ismertek. Mert, ha légörvényeket generálnak, az lassítja az áramlási lehetőségeket. Én az mondanám, hogy a ritka hálós megoldás előnyösebb a levegőáramlást figyelembe véve. De menjünk tovább…
Nekem jelenleg (munkamenet) fontosabbnak látszott a bordák ergonómiája. A repülők szárnyai sem szögletesek, mert nagy lenne a légellenállásuk, és gondolom az irányításuk sem lenne megfelelő, ha a repülésben jó a lekerekített él, akkor a hűtőbordák alsó felületén sem árthat a
lamellák lekerekítése a jobb áramlás okán! Mondjuk mindegy bevezetik levegőt a lamellák közé nem a lapos felületükkel légörvényeket generálnak a felfelé haladás elé.
Így újból reszelőt ragadtam, és igyekeztem megvalósítani eme elképzelésem sajna a másik oldal még hátra van. Az biztos, hogy nem egy napi munka, így manuálisan…
(#) yagi válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Kitartó vagy ezzel a hűtőbordával
De az elképzelésed nem rossz, bár én inkább kicsit túlméretezem a bordát ha lehet és nem faragcsálok ennyit.
(#) btamas81 hozzászólása Nov 4, 2023 /
 
Nem konkértan hűtőborda, de hozzá kapcsolódó kérdés.
Csinálnom kellene egy L idomot. Ahogy olvasgattam más topicoban, 4mm körüli lemezekből szokták csinálni az ilyeneket. Na itt a gond, nekem 1,5-2mm lemezeim vannak.
Az lehet megoldás, hogy egy 25mm*25mm*4 idom helyett egy 50*50mm*2 csinálok?
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) Alkotó válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Attól mert a lapját megnöveled, a keresztmetszet nem lesz nagyobb (a hő a keresztmetszetben áramlik).
Az egy totál maflaság, amikor kell valamilyen "alkatrész", és ha nincs azonnal egy szélsőséges alternatíva keresés merül fel. Ha nincs megfelelő idomod, akkor venni kell, és azonnal lesz. Ez pont olyan, hogyha kell egy műveleti erősítő, akkor azt is megrendeli az ember és máris van.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) szs válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Pont az ellenkezőjét fogod így elérni annak, amit a "hűtőborda" kínálna.
Eleve hibás elnevezés a hűtőborda. Nem hűt. Hőmennyiséget ad át a körülvevő közegnek (jelenesetben a levegőnek, ami körülveszi), és azért bordá, hogy azt minélkisebb térfogaton, de nagy felületen tegye.
Ha lereszelgetsz belőle, akkor a felületet csökkented. De nem az a cél, hogy a levegő minél kevesebb ellenállással találkozzék -hiszen akkor kevesebb hőt is visz magával... Valójában az volna a cél, hogy minél több levegődarab találkozzon a hűtőfelülettel, és csak akkor hagyja el azt, ha eléggé felmelegedett. Tehát: hagyd csak úgy, ahogyan gyártották, ne reszelgesd. Arra viszont igyekezz, hogy a felmelegedett levegő felfelé (szinte) akadálytalan tudjon távozni -és a (pótlásként) odaáramló (hidegebb) levegő útjában se sok akadály legyen. Maga a "hűtőborda" hadd legyen csak aerodinamikailak a legszerencsétlenebb. Akkor tudja a legjobban tenni a dolgát.
Nézd csak meg a radiátorod.
(#) btamas81 válasza Alkotó hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Erre voltam kíváncsi, köszönöm. Vennék én, de úgy megy nálunk faluhelyen.
(#) erbe válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Mihez kellene? Hátha másképp tudunk segíteni.
Mivel Magyarországon laksz, már pontosan tudjuk, ki lakik a közeledben, akitől kaphatsz egyet. Ha el nem szaladsz.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) btamas81 válasza erbe hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
VF2-höz. Borda van, egy 10cm-es darab L idom kellene hozzá. Néztem én bordát a jófogáson, amiből tudnék L idomot csinálni, de hiába ráírtam két emberre is, nem válaszoltak. Gondolom nem akarják postázni.
(#) Alkotó válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Milyen méretű, és milyen hosszúságú idomot keresel?
(#) Alkotó válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Ilyen méretű nekem szinte biztosan van. Jó eséllyel kicsit oxidos már, de enyhe csiszolással ez orvosolható. Viszont ez több mint 10 cm.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) btamas81 válasza Alkotó hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
25x25x100mm gondolom elég lenne hozzá vagy 40x40x100
(#) szs válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Ez jó kérdés, és elég nehéz választ adni rá. Pont azert, mert borda (azaz hőleadó) az megvan, nem arra van szükség, neked (ha jól értettem) csak közvetítő hővezető kellene oda -éppen L profilú.
Idézet:
„Borda van, egy 10cm-es darab L idom kellene hozzá.”

Hát, attól függ, hogy az a 4mm vastagságú "L" anyag miből van, és a te 2mm vastagságú "L" anyagod miből van...
Mert ha a te anyagod sokkal jobb hővezető, mint az említett (fórumokon olvastad) 4mm vastagságú, akkor miért is ne lehetne jó?
De ha ez csak közvetíti a hőt, nem ő a hőleadó, akkor nem megoldás, hogy neki növeled a felületét...

Eut a kutya nem fogja kiszámolni, még akkor is nagyon nehéz lenne, ha ismernénk a "fórumokon említett" anyagot, és a tiédet.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) btamas81 válasza szs hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Mondjuk én úgy logikáztam, hogy nagyobb felületen csak jobban átadja a hőt a bordának, de gondolom itt inkább az a probléma, hogy a tranzisztorokról is el kellene neki vinni, ahhoz meg kell a 4mm. Amúgy alulemezem van, meg gondolom más is abból csinálja.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2023
(#) szs válasza szs hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
(Bár... ha ügyesen reszelgetünk, még növelhetjük is a felületet. Csak akkor éppenhogy nem a levegő útját könnyítjük )
(#) erbe válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 4, 2023 /
 
Létezik alu "vinklivas" tetszőleges méretben, csak le kell vágni belőle megfelelő darabot. Nekem van is, de ilyet postázni? Pesti kollégának néhány éve felküldtem mással. De még mindig nem tudjuk, neked ki lenne olyan közel, hogy ne kelljen postázni.
0,5-től 10 mm-ig tudnák hajlítani. Na nem 5 tizedenként, de több méret is akad közte.
(#) vision61 válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 5, 2023 /
 
Szia!
Ha van a közeledben pl. Satex üzlet, náluk lehet kapni L aluprofilt.. Nem kell egész szálat venni, akár 500 mm-es darabot is adnak. Ilyen minőségben otthon nem hajlítod meg a 4 mm vastag lemezt.
(#) mek-elek válasza szs hozzászólására (») Nov 5, 2023 /
 
Nem tartom problémának, hogy eltérő a véleményünk a dologról.
"Arra viszont igyekezz, hogy a felmelegedett levegő felfelé (szinte) akadálytalan tudjon távozni -és a (pótlásként) odaáramló (hidegebb) levegő útjában se sok akadály legyen."
Ha nem tűnt volna fel, pont ez a tevékenységem célja...
(#) mek-elek válasza yagi hozzászólására (») Nov 5, 2023 /
 
Köszönöm megértésed. Sajnos gondolnom kell az adódó méretekre, mert az jelentős kihatással van a majdani készülékház méreteire is. És mint írtam előzőleg, nem olyan egyszerű a megfelelő levegőáramlás biztosítása egyébként sem házilagosan. Maga a borda mérete csak részben jelent megoldást.
(#) Peter65 válasza btamas81 hozzászólására (») Nov 5, 2023 / 1
 
Szia!
Ha van vastag alulemezed vagy alumínium síned (de réz sín is jó lehet ónozás után), akkor másképpen is meg lehet oldani. Úgy ahogy Király Tibor is szerelte, Bővebben: Link. De ha megtudhatjuk, hogy hol vagy, akkor lehet hogy én is tudok neked adni egy darab szögprofilt, vagy egy darab 10mm vastag síndarabot adni.
(#) mek-elek válasza Peter65 hozzászólására (») Nov 5, 2023 /
 
Bocsi, hogy belepofizok... Én úgy építettem meg a VF2-őt, hogy a bordára távtartókra tettem a paneleket úgy, hogy a FET-ek elérjék a bordát. Könnyű dolgom is volt, amikor átépítettem VF4--re, mert csak paneleket kellett cseréni... Azonban nem árt ehhez módosítani a paneltervet, mivel a bemeneti, és kimeneti irányok szerinti építkezés miatt. Így a hátfalon laposan lehet szerelni a bemenettől a kimenetig.
(#) btamas81 válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 5, 2023 /
 
Eszembe jutott nekem is, de
1. Úgy nem fér el
2. Ugyanúgy kellene valami 4mm alu
3. Nagyon nem akarom összefurkálni a bordát.
Következő: »»   16 / 17
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem