Fórum témák
» Több friss téma |
Köszi a tippet, valószínűleg hasznát veszem, csak még a másik fajtából van egy pár szett készleten, először azokkal próbálkozom. Feltettem az oldalamra hogy milyen lett a leégett egyenirányító a szélgenerátorban (6x6A), "próbadarabok-fotótár" címszó alatt lehet megnézni.
Akit érdekel esetleg hogy napelemmel ill. szélgenerátorral milyen mennyiségű áramot lehet előállítani, és nem a névleges hanem a tényleges adatok érdeklik, azok nézzék meg az oldalamon az "áramtermelés nálam" fül alatt. A kezdeti nehézségek után, most már naggyából összeállt hogy mit hogyan írjak a táblázatba, hogy értelmezni is lehessen. Az utóbbi pár nap adatai mellett már a pontos felhasznált KWh is szerepel, tehát tényleges mért adat! (Találtam egy olyan fogyasztás mérőt ami trapéz inverterrel is tökéletesen működik, és miután több fogyasztóval is ellenőriztem hálózatról és inverterről is, így biztosan állíthatom hogy ugyanazokat az értékeket mutatja.A készülékről sd kártyával az adatok számítógépre vihetők és a mellékelt programmal ábrázolhatók is). Akit esetleg a fűtés kiváltása érdekel napkollektorral, ugyanabben a táblázatban írom hogy rá kellett e segíteni a rendszeremre és ha igen akkor mennyit, ill. fenn vannak az én rendszerem adatai is. Ha valaki tudja, jelezze hogy az általam összebarkácsolt egyenirányítóra kell e valamilyen hűtés. ("próbadarabok-fotótár") Köszöntem! Erre az egyenirányítóra nem kell hűtés, mert nem is lehet rá tenni. Egy kicsit nehezen látom át az áramtermelési táblázatot.
Ezeket a diódákat nehéz hűteni, én szétszedett számítógép tápokból bontottam skottky -kat azzal próbálkozok.Sorkapcsokat, ha lehet mellőzd.
Nem tudom hogyan lehet úgy elmenteni az excel táblázatot hogy html módban cellarácsokkal jelenjen meg, akkor sokkal átláthatóbb lenne. A lényeg, hogy soronként egy napra vonatkoznak az adatok. Az első szám a dátum, a 2.-ik az üzemóra számláló állása. (Ahogy beindul az inverter , ketyeg az óra) 3.hogy aznap hány órát ment az inverter (a vége nem másodperc....100 as osztású). 4.-ik hogy napelem vagy szélgenerátor vagy mindkettő termelte az áramot. 5-ik: Az akkura kapcsolt napelemek névleges teljesítménye. A hatodik általában üres, csak ha történik valami a 2db szélgenerátorral, akkor írom oda. A színkód csak amiatt van hogy ha ránézek egyből látszik hogy a napos vagy a szeles napok voltak e többségben az adott hónapban-kvázi napelemet vagy szélgenerátor érdemesebb e telepíteni! A napkollektor felirat arra vonatkozik hogy az adott napon mivel fütöttem a házat. Utána jön a fogyasztásmérő által a mai napon mért felhasznált áram mennyisége. Az utolsó pedig a 2008.08.10. óta megtermelt áram mennyisége. Át lehet csoportosítani, ha valaki adna tippeket hogy hogyan. Mit lehetne hyasználni a sorkapocs helyett, mert pl. ennél az esetnél azok a saruk amik forrasztva voltak, leolvadtak, de a sorkapcsok nem engedtek el. Vagy pont az lenne a lényeg hogy ilyenkor engedjen el?
Sziasztok !
Segitség kellene . 70 A diodának egyenirányitáshoz mi a pontos tipusa ? A lényeg hogy jó szerelhető legyen . (A generátorról már egyenáram jön le ,de az akuk elé be kellett tenni még egy darab diodát a pozitivba ,hogy a tultöltésvdelem bekapcsolásakor ne szivja le őket.)-ehez kellene . Köszönöm .
Sziasztok!
Megépítettem az első szélkerekemet. Az alábbi linkre kattintva megnézhetitek a róla készült videókat. Fejlesztése még mindig folyamatban van, de már kezdek kifogyni az ötletekből, (és a rászánt anyagi keretből). Építő jellegű kritikákat várok, hogy mivel is lehetne még hatékonyabbá tenni. Linkem: http://www.youtube.com/profile?user=gezatoth1980&view=videos
Tedd fel a táblázatot mellékletként. Gondolom, Excel mindenkinek van.
Számomra, nem sok dolog derül k a videókból.
Szélkerék mérete, generátor teljesítménye és hasonlók. Nem, mintha tudnék segíteni, csak érdekel. Hasonló szerkezetben gondolkodom én is. A Pudding1-nek van függőleges tengelyű. Nekem a vízszintes elrendezés tetszene. Persze, csak hasraütés alapon. Jó alkalom lenne összevetni a két szisztéma eredményeit.
Csütörtökre viharos szelet jósoltak, akkor vizsgázik az egyenirányító és egyben kiderül az is hogy bekapcsol e a fékezés a szélkeréken és ha igen akkor mekkora teljesítménynél. Sajnos hiába van a nagy teljesítmény, ha nem tudom lehozni az oszlopról, mert a generátor és a csúszógyűrűk között elfüstöl a vezeték-így kénytelen kelletlen fékezni kell.....
B600C50000F egyenirányító híd (50A 600V) két váltó bemenetét összekötöd, Így 100A 600V lesz.
Átmérő 2,2 m. Generátor: 12V, max.: Kb. 50 A.
A rendszert még nem terheltem, csak üresjáratban hajtottam. A gyenge szelek miatt. Lassan eljön a szezonja
Jól láttam, hogy néha visszafelé is forgott?
Jó, gondolom, hogy a stroboszkóp hatás miatt tűnt úgy. Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. Hasra ütésre én 3méter átmérőben állapodtam meg magammal. Autó generátor van ráépítve? Ha igen, kell neki fordulat, ezáltal, áttétel is bőven. Többen írják, hogy annak a generátornak nagyon rossz a hatásfoka. Lehet benne valami, mert az autónál ez egyáltalán nem gond. Nekem, már a szélcsendre is van megoldás! Gondoltam, egy MÍG hajtóművel mozgatom majd a levegőt, hogy ingyen termeljen a lapátom.
a héten akciós a HQ-ban .. 584 huf
Bővebben: Link
Nem visszafelé nem pörög. A videók között van olyan is, amelyiken a lapátok irány ellentétes, ezzel variáltam a forgásirányon. Igen egy sima autó generátor van rajta.
Egyesek a fa korongra erősített állandó mágnesű generátorokra esküsznek.
Azt, még nem próbáltam. Mivel a tekercsekbe nem lehet vasat tenni, én szerény teljesítményűnek vélem. Persze, csak tipp. Hozzáfogtam egy aszinkron motor átalakításának. A forgórészt akarom gerjesztő tekerccsel ellátni. Lényegében, egy szinkrongépet próbálok fabrikálni.
Hali!
Ha tegyük fel én is autó generátorral szórakoznék, a végén kb. hány wattra számíthatnék 230v váltón?
Itt a kérdés kicsitt ,,,rosszul,,, hangzik.Ugyanis a maximális inverter teljesitményt elsösorban a felhasznált puffer akkumulátor(ok) Amperorája szabja meg.A szgenerátor csak az utántöltést oldja meg bizonyos szinten.
Feltettem az oldalamra a rendelhető mágnesek listáját, cirka 100 féle méret. Egy részük van raktáron, a többi általában egy héten belül jön meg.
Itt én is valami hasonlóra gondoltam, de kb. mennyi az 70-75ah?
Ebből mennyi lehet a végén szerinted?
Kicsit több info kellene különben senki nem tud választ adni. Mekkora fogyasztású lenne az a fogyasztó amit rá akarsz kötni? mekkora inverteren keresztül? (Valahogy mintha úgy lenne hogy a V x A=W ezek szerint a 70Ah akkuból 840W jöhetne ki egy óráig?Persze gondolom vannak veszteségek... Valahogy soknak tűnik.......valaki más esetleg?)
Itt azért szeretném felhivni a figyelmet az akkuk kisütő áramára is.Ebböl 2 féle van.Az első a gyors,nagy áramu,ebben az esetben az akku,ha huzamosabb ideig tart ,elég nagy mértékben károsul.(személyes tapasztalat)Ezért van hogy pl.öninditozás esetében a maximálisan ajánlott idő 5-1O Mp.Másképp nem csak az önönditó motor,hanem az akkú is elkezd melegedni,de nagyon.A második a kis áramu kisütés viszont lehet huzamosabb idejű,viszont ne lépje tul az akku kapacitásának a 15-2O százalékát,a károsodások elkerülése végett.Ezért kell a nagyobb teljesitmények elérésére az akkuk kapacitását,és a feszt növelni.
A másik dolog pedig, hogy az akuk nem süthetők ki teljesen. Általában a felét szokták hasznos kapacitásnak tekinteni. Amugy az általad használt 300W-os szélgenerátor adott már le 300W-ot valaha?
Igen adott le, legnagyobb bánatomra, mert amikor ezt tartósan tette, nem csak egy pillanatra, akkor az rendszeresen a töltésvezérlő ill. az egyenirányító halálát jelentette. A gyári vezérlőben ilyenkor a beépített szilárdtest relé halt meg, és attól fogva folyamatosan fékezett. A cseréje megoldhatatlannak bizonyult, mert be volt öntve az egész egy bakelit szerű anyagba. Ezután csak egyenirányító lett feltéve, mert nem gondoltam hogy a nagy teljesítmény volna a gond, inkább a gyenge konstrukcióra gyanakodtam. Legutóbb 23.-án a 6db 6A-es egyenirányító égett le, (képek az oldalamon.) Mind a két szélgenerátorban-pedig az egyik 6 a másik 4,5 méteren van, tehát nem is túl magasan. A 30A-es mérőműszerek is kiakadtak. Most dulpáztam, és rákötöttem reléket is, majd kiderül mennyire sikerült.
Azért a 3OO Watt egy kicsit sok a 12 voltos akkunak.Ezen a teljesitményen már sokkal jobb lenne a 24 volt.Ha gyári a generátorod,akkor kell lennie egy 12voltrol 24voltra kapcsolási lehetöség.Ezen a feszültségen már jóval kiméletesebb üzemmod alakitható ki.(Amperben)Ezekben a rendszerekben rendszerint a nagy áramerösség a gond,ezért ajánlott a nagyobb fesz.
nem sok a 300 W, csak az a kérdés mennyi akku van rákötve. Nálam 540Ah akku van és arra van kötve 2db 300W-os szélgenerátor és kb 500W-nyi napelem. Ahogy eléri az akkupakk a 12,8V-ot , bekapcsol az inverter, és már szippantja is le az áramot, úgy hogy semmilyen esetben sem fordulhat elő túltöltés.(természetesen mélykisütés előtt lekapcsol.) Gyári a szélgenerátor, de nincsen rajta semmilyen átkapcsolási lehetőség. Igazából amik nálam megfordultak azok mind valamilyen konkrét értékre voltak belőve, nem lehetett választani egyiknél sem. Ha esetleg olyan nagy lenne a termelés akkor fel lehet tenni még egy akkufigyelőt ami késleltetve kapcsol, így ha még mindig nagy a töltés akkor rákapcsolhat újabb fogyasztókat.
Szia ! Gratulálok az oldalhoz és a rendszeredhez .
Nagyon jo.Ha Szombathelyen járok megnézném -ha lehet. -Milyen aksikat használsz ? -Vákumcsöves kollektort is forgalmazol ?
Köszi. Meg lehet nézni, csak rám kell csörrenteni előtte. Akkuk, csupa használt, kiselejtezett darab, mivel a rendszer nem tárolásra hanem rövid idejű puffernak készült, és így is üzemel. (Amiket kivesznek az autókból, még erre a célra tökéletesen megfelelnek) Napkollektorokat is tudok adni, de ez nincs raktáron, rendelni kell. Üdv:pudding1
Említetted, hogy érdekelnek az építő kritikák. Én nem kritizálom a géped, csak összehasonlítom azzal, amilyet én is építettem és közzéteszem a gyenge pontokat, amik nekem, bizony bosszúságot okoztak.
Mivel a szél változó, nem mindig kapja a telibe a szélkereket, hanem csak a jobb részéből, vagy a balból egy keveset, ezért a farok könnyen letörhet, az oldalirányú megterheléstől. Ha letörik, az egész szélgenerátor hátból fogja kapni a szelet, az egész rendszer visszafele fog forogni. Lelazulhat, vagy le is eshet a szélkerék. A lapátok közül, ha valamelyik le tud valahogy lazulni, az meg is teszi és verődni fog a tartórúdhoz. Most egy olyan szélgenerátoron töröm a fejem, amelyiknek nincs farokrésze. Mielőtt komolyabban belemerülnék a tervezésébe, nekem is jól jönne pár vélemény. Csináltam egy nagyon leegyszerűsített rajzot, amit meg is mutatok. Amennyiben jónak látjátok, törni fogom a fejem a generátor kivitelezésén is. |
Bejelentkezés
Hirdetés |