Fórum témák
» Több friss téma |
Már korábban felraktam egy képet a talált egyenirányítóról.
Géppel fordíttattam le a cikket és abból azt hozta ki hogy ez fesz-dubler is egyben. Ebben a fornában lehetne használni ha kissebb a fesz a vártnál?MINI-GEN
Köszönöm a gratulációt,holnap teszek fel még képet róla.
A HP rajz után csináltam,sajnos amikor írtad hogy kicsit szélesebbet és vastagabb anyagból érdemes akkor már félig kész volt.de ez úgy is csak 8 tekercs és ferrit mágnes ezt el fogja bírni sztem.
Persze, ezzel tisztában vagyok, de ezeknek a sík tárcsás generátoroknak nem épp az az egyik jó tulajdonságuk, h alacsony (3-400 1/min) a névleges fordulatszámuk?!
Azt viszont jó lenne tudni, h amíg egy 3 lapátos rotor 500-al forog, addig egy 12 lapátos ugyanolyan körülmények között mennyivel? Amúgy a nyomatékot fellehet használni előnyként az áramtermelésben is, persze ez költségesebb. Dupla, esetleg egy plusz kisebb generátor, akár kuplunggal le is lehetne választani, persze ez már túlbonyolításnak tűnik, de összességében már kisebb szélerősségnél termelne.
Ez az egyenirányitó nagyon kis teljesitményre van tervezve.Külömben a mini_gen(erátor) is nagyon kis teljesitményű,kb 5-10Watt-nyi.Amolyan iskolai oktatási eszköz.
Amint te is irtad,a 3 lapátos még az 5OO-at is eléri ,amig pl.ugyanolyan átméröjű 12 lapátos még a 15O-et is csak nehezen.Ezenkivül a siktárcsás generátor éppen ebbe a forgás tartományba esik(15O-45O ford ),következik : a 3 lapátos ideális ugy fordulatban,mint a szükséges nyomatékban.Más elöny,mivel egy tengelyes,nincs szükség áttétel(ekre),ami(k) a megnövelt energiafogyasztás mellett nagyon sok hibalehetöséget is rejthet magában,erre, meg a felesleges komplikáció,és ár növelő hatása miatt nem hiszem hogy szüksége lenne bárkinek.
Biztos így van, de esetleg nem tudnál ajánlani vmi irodalmat, vagy web oldalt ahol vmi grafikonon v akármin látni lehet a fordulatszámot a lapátok fügvényében?!
Nekem volt h forgott mint a fene a 12 lapátosom, és sztem az több volt 150-es fordulatnál.
Majd megkeresem,de ha jol emlékszem.egyszer már feltettem itt a forumban,csak jócskán vissza kel lapozni.Mivel 12 lapát van,azért a viszonylag alacsony fordulat is nagyon soknak tünik,optikai csalodás,ezzel én is megjártam,esküdni mertem volna hogy mennyi,és a valoságban a harmada volt meg csak.
huh, már így keresem a vasmagos részt...ott legalább van konkrét szó, amire rátudok keresni!
Erre már kicsit nehezebb lenne
Hű de marha jól néz ki! Remélem jó erős mágneseid vannak, 10mm + hézagok már épp határérték a légmagos tekercsekhez... Szerintem ennek ellenére jó lesz, precízen néz ki!
Köszi.Felteszek még pár képet,bár mert fehér elég rossz fényképezni.A mágnes ferrit de méretes 50x50x25mm.
Hali!
A mágneseket milyen tárcsára szerelted?
Nagyon jój néz ki.
Elismerésem. A tekercseknek ill. a mágneseknek mekkora az átmérője?
Jól néz ki a szerkezeted, de attól tartok nem lesz nagyon hatékony. (Bár tévednék!) Szerintem csak nagy szélben fog működni ami elég ritkán van.Ráadásul a tekercsek és a mágnes párok száma is azonos igy kis fordulaton terheve elég "szögletes" lesz a forgása.
Üdv mindenkinek! Igaz, hogy késtem, 4,5 évet, de lehet, hogy valakinek segít a tapasztalatom. 12V/220V/400W-os inverter = PC szünetmentes táp. Savas akkumlátor feszültségét ugyan úgy felhasználja. (lehet, hogy töltésnek is jó (?) Bevallom, csak kísérleteztem vele. 220V/75W-os izzó 7,5 órán át, világított. Mikor leesett a limit szintre az akku, (mert zselésre van tervezve!) kikapcsolja magát, és nem ad kevesebbet, mint 220V, és nem meríti le az akkut sem egészen. Hátha valaki többet tud a Szünetmentes táp "lelkivilágáról", talán segít.
A gerjesztő feszültséget én egy "szélerőség mérővel" oldanám meg. Nem a forgóval, hanem egy lelógó lapáttal, mint egy zsanér, olyan 20x40 cm-es lapocska. A generátorral átellenben, ahol a szélirányra beállító függőleges lapátot is tenni kellene, az alá, vagy mögé. Ha alkalmas szél fúj, azt felemelve, egy mill-tak kapcsolóval. (250V16A de ennyi nem kell) gerjesztő feszültséget tud adni. Ha már valaki megoldotta, úgy, hogy a vasmag "természetes” mágnesosságát használná fel induló gerjesztésnek, az nagyobb terhelésnél "lemágneseződhet". Újra kell delejezni: Gerjesztő-tekercsre és a testre 12V feszt egy 10W-os izzón keresztül 3-4 impulzusokat adni Mint a töltés-kontakt ellenőrzéskor a szikrapróba. Utána, megint üzemkész. Úgy az igazi, ahogy megtervezték. Saját fesz-szabályzó, ami a fordulat-terhelés figyelembevételével gerjeszti a generátort. Így leadja a legnagyobb névleges teljesítményt is. VA-t. Szélvihar esetén, kifordulásra alkalmas megoldás lenne a legjobb. Ha másik szélkereket épít valaki, akkor javaslatként merem ajánlani a helikopter lapátjainak szabályzását. Ez nem fékez, hanem a szélerőnek megfelelően előre beállított erejéhez megfelelően, szélirányba elfordul. Akár 0-90 fok között is. A fordulatszám függvényében. Ahogy a helikopter emelkedését szabályozzák egy rúddal és nyom-csapágyokkal összeállított szerkezet, úgy ezt is meg lehet oldani, hogy a rudat egy, már említett zsanéros szerkezet szabályozza. A generátor fesz-szabályzója a feszültségre és áramra is figyel, ez pedig a viharos erejű szélre. A „kanalas lapátos” kerekem nekem is volt, de átálltam, olyanra, amit erős szél fel tud emelni. Négy ágon, egyenes síkban és lógva „várja a szellőt. A munka irányában ütközők tartották meg a szél ellen, amikor elfordult, akkor lelógott, majd vissza irányban, (ütköző a másik irányhoz van, itt nincs), a szél felbillentette. Szinte, minimális ellenállással volt jelen a széllel szembeni oldal. Forgás irány mindig azonos volt. A függőleges tengelyen kúpgörgők voltak, alul és 2/3 magasságban, három irányban kikötözve 6méteres 5/4” –s csövön. A generátor teljesítményét bőven leadta olyan szélben is, amiben, a kertben még nyugodtan dolgoztam. Amikor eladtam a telket, azt, otthagytam az utódnak. (az utóbbinak akartam csirkehálóból rácsot készíteni, de nem került rá sor.) További jó munkát a kísérletezőknek.
Némi segédlet a generátor tervezéssel kapcsolatban:
http://www.tinet.org/~sje/femm/acgen.htm http://femm.foster-miller.net/wiki/HomePage
Vasmagos tekercsben gondolkodóknak egy érdekes generátor terv:
http://www.nrel.gov/docs/legosti/fy98/24996.pdf Üdv! A mágneseket egy rétegelt lemezbe (fa) süllyesztettem(martam) bele majd beleragasztottam de mögötte kb 2mm-re egy autó féktárcsa van.(erre van felcsavarozva a lap remélem az erővonalak szóródását így is megakadályoztam) A mágnes külső mérete 50x50mm,tehát a tekercs belső mérete ugyanennyi. zolika60 lehet hogy igazad van nem tudom ,de ha kipróbálom szélben is akkor beszámolok róla.
ez egy marha jó gondolat!
Tekercs sokkal kevesebb -> kisebb réz /tömeg/veszteség/ár, egyszerűbb megtekerni . Ellenben a tekercsben 9 szeres a défi ->9 szeres U/menet.... Viszont a marhanehéz elindítani...
A mágneseket közvetlen a féktárcsára kell tenni, ,,,légrés,,,nélkül.Itt a rétegelt lemezre gondoltam.A rétegelt lemezt esetleg tartó övként használhatod.Minnél jobban fekszenek a mágnesek az alaplemezre,annál hatásosabbak.
Szia!
Úgy tudom közvetlen (fémes) kapcsolatnak kell lenni a tárcsa és a mágnesek között! Mekkora átmérőjű a féktárcsád? A két féktárcsát, hogy forgattad össze? Azért kérdezem, mert nekem is van 2 db. féktárcsám zsír új mindkettő, de nem igazán tetszenek a méretek!
A féktárcsáim.: 2db suzuki féktárcsa (kinézetre 1-1 vaskalap). A tárcsa legnagyobb átmérője 252mm, a perem (kalap karmája) 42,5mm, vagyis a "kalap rész" külső átmérője 167mm, magassága peremtől 32,5mmm, karima vastagság 17mm, tehát a teljes magasság 49,5mm. Ami nem tetszik.: a 17mm perembe(karima) cca. 6mm-es lyukak vannak fúrva, ez a féktárcsa hűtése. Ezekkel a tárcsákkal a következők miatt a lehetőségeim korlátozottak.
1.) A furatok miatt a mágneses szóródással aggályaim vannak. 2.) A 252mm- es legnagyobb átmérő kevésnek tűnik. 3.) A 42,5mm-es peremfelűlethossz max. 40mm hosszú mágnest feltételez. 4.) A két tárcsa a tekercsek helyei miatt, csak "ellentétesen forgathatóak össze, így a rotor+ mágnes+státor+ légrés a berendezés hosszát optimális esetben 2X 49,5mm (2db. tárcsa) + (2 sor mágnes) 20mm+ 10mm(státor)+ 1-1mm légrés=131mm Ez elég nagynak tűnik!
Előnyök:
1.) Sikerült olcsó 40mm hosszú mágneseket találni ( N52-es 40X18X10mm), ebből az adott kerületre tárcsánként 14-14db fér el azonos méretű hézaggal, ami összesen cca. 25000 Ft. 2.) A tárcsák egyenes futása kíváló, így minimális légréssel, precízen, pontosan lehet dolgozni! Idézet: „Sikerült olcsó 40mm hosszú mágneseket találni ( N52-es 40X18X10mm” A mágnesek pólusai is megfelelően helyezkednek el?
Ha lehet tegyél egy képet a féktárcsárol.
Bocs! Nem irtam a linket! www.magnet-magnete.eu
A fotózással semmi gondom, megoldható! A feltöltés viszont már a lapátoknál sem sikerült, azt hiszem túl nagy volt a mérete! Azért megprobálom, csak az asszonytól el kell kunyizni a gépet, mert azt mindig magánál hordja, imádja a természetet fotózni!
|
Bejelentkezés
Hirdetés |