Fórum témák
» Több friss téma |
Idézet: „A büdös életben nem fogja tudni megakadályozni senki, hogy ne tegyen xenont valaki az autóba.” És akkor már segítenünk kellene neki, hogy át tudja verni a rendőröket, akik esetleg kiszedegetnék az ilyeneket? Egyébként pedig meg lehet akadályozni. Ha a rendőrök figyelnék a cuccot és az ilyen magukkal nem bíró illetőktől ott a helyszínen elvennék a forgalmit, beülnének mellé és azonnal műszaki vizsgára mennének, és utána nyakába akasztanának háromhavi fizetést büntetésként, akkor majd mindenki elgondolkodna, hogy megérte-e... Idézet: „Mégegyszer hozzáteszem, hogy a gyári xenon is vakít bizonyos esetekben, amiket leírtam. Arról nem is beszélve, ha pl. belemegy egy gödörbe, vagy egyenetlen az út, és az autó billegését nem tudja olyan gyorsan lekövetni a gyári szintező elektronika.” Sőt a halogén is vakít, ha rosszul van beállítva, ne kezdjük előlről a vitát. Senki sem állítja az ellenkezőjét. Csak ott van az a bizonyos esetek szemben az állandó vakítással a nem xenonhoz tervezett tükör miatt. Kicsit más az, hogy csak villan egyet a gödörből kijövet, vagy pedig állandóan a szemébe világít az embernek.
Szia!
Most inkább had ne írjam le, hogy hány szabály rossz a közlekedésben, mind az autósokat, mind a bicikliseket illetően. És mégis ott vannak az utakon. A szabály, az szabály, csak sokszor nehéz, vagy nem is lehet betartani őket. Itt most nem a xenonra gondolok, mert azt egyszerű lenne. Nem kell megvenni. Viszont hány zsír új autó futkározik, aminek a felszereltsége külföldön engedélyezett, itt Magyarországon meg nem, és nem is lesz még évekig. Pl. a biciklisek jogszabályait egy kicsit idézem: A kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek 116. § (8) A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók. Na mutass nekem egy olyan mai kerékpárt is ami ennek megfelel, és nem dinamós. Max házilag tudsz ilyet készíteni. Mondjuk nekem ilyen van, egy tápról megy az első, és a hátsó világítás, és egy kapcsolóval is kapcsolom, de ezt én csináltam. Viszont aki 2db lámpát vesz előre, és hátra, az külön kapcsolható, külön tápról. Jópár hibát fel tudnék sorolni az autók körében is. Idézet: „nem villogtak rám” Akkor leírom az én álláspontomat is ezzel kapcsolatban, nem kizárólag számodra írva, csak úgy általánosságban, hiszen ezt a villogást mostmár többször olvastam. Mikor valaki kivakítja a szememet, miközben vezetek, én speciel nem szoktam tenni semmit, mert az égvilágon semmi haszna nincs! Tudod miért? Mert ha villognék, mi változna úgy igazából? Annyit tennék, hogy villogok. Naés? Ki veszi észre? Egyáltalán foglalkozik ezzel a többség, ha vakítás miatt villog valaki? Nem. Na, ezért nem villogok soha, nem látom az értelmét, hiszen 100 vakítós autóvezető közül talán 1 állítaná be a cuccát, ha számára megfelelő mennyiségben sokan villognak. Lehet, hogy az az 1 ember is 2 villogás után észbekap, de lehet, hogy csak az 500-adik villogásnál. Ez utóbbi esetben már megette a fene az egész ügyet. Nem tudom, átérzed-e, de ilyen formában a te álláspontod és az én álláspontom egymással körforgásba kerülnek. Te azért nem módosítasz semmit, mert nem villogok, én meg azért nem villogok, mert tudom, hogy lustasági alapon 100-ból talán csak 1 javítaná ki az autója vakítását.
Ehhez még annyi, hogy szerintem a gyári xenonok is vackok, pont azért, mert nem szórnak semmit, és nappal, esős időben a fehér, pontszerű fényük közel sem olyan feltűnő a mindenféle vizes felületről visszacsillanó fények között, mint egy halogén nem annyira pontszerű és sárgásabb fénye.
Idézet: „Mert ha villognék, mi változna úgy igazából?” Esetleg annyi, hogy az amúgy sem kellemes "tompítottja" mellé felnyomja a refit is (mert mit képzelsz te, hogy rávillogsz?), te meg lehúzódhatsz az árokszélre kicsit szemet pihentetni.
Szia!
Igazából szerintem feleslegesen is veszekszik itt mindenki egymással, ugyanis ez egy ok-okozati összefüggés. Időrendben visszafele mennék: Ha nem vakítana el a xenon, mert normálisan be lenne állítva, és menet közben is állítaná az illető, ha pl. emelkedőnek megy, vagy többen ülnek a kocsiban, akkor nem lenne ez a vita. Ha nem találták volna fel a xenont, akkor nem lenne ez a gond. Ha megfelelő lenne a sima izzós világítás, akkor nem lenne xenon. Ha az ember jobban látna sötétben, böven megfelelne a sima izzós világítás, és tényleg nem kellene a xenon. Hát valahogy így lehetne ezt levezetni. A büntetéssel kapcsolatban csak az a véleményem, hogy semmivel nem fogják jobban megbünztetni azt, aki xenont használ, mint akinek villog a féklámpája. Tudod miért? Mert a rendőr csak a jogszabályok szerint járhat el, és a xenon sem felel meg a jogszabályban leírtaknak, de a villogó féklámpa sem. Semmivel nem követ el nagyobb szabálysértést az egyik a másiknál. A Merc, Volvo autóknál már előszeretettel használják a villogó féklámpát, de a magyar jogszabályok nem engedélyezik.
Sajnos előfordul ez a mentalitás is elég szép számban, igen...
Persze, most Silious, nem rád írtuk ezt. De most láthatod, mindezek nem egyéni tapasztalatok az utakról és annak használóiról.
Én is örülök a xenon izzók "kellemes" fényének, de jobban örültem amikor hoztak egy megégett kerámia tokos ellenállást 8 ohm 25 vagy 50 Watt (már nem emlékszem pontosan), és közölték az árát.
Jó, volt rajta egy zsugorcső, de 6 eFt-os ár klissé megmosolyogtatott. Tudom, hogy ez a mókás történetek topicba tartozik
Sziasztok, én csak most tévedtem erre a fórumra, de amúgy a hobbielektronika forumait gyakran olvasom. Először is üdvözlök mindenkit. Az előző hozzászólásokban sok érvet, meg ellenérvet olvastam a xenonnal kapcsolatban. A lényeg azonban nem a magasságállítás meglétében, vagy nem meglétében van, hanem magában a lámpatestekben, és azok működési elvében. Az autók többsége ma H1, H7, H4 izzókra tervezett lámpatestekkel készül. Az utóbbi idők autóinál javult a helyzet, mert a lámpatestek szerkezete megváltozott. Újabban már szinte csak elektromos állítású, vetítőtükrös, és vetítőlencsés lámpákat tesznek be az autókba. A tükrös lámpák szinte biztos, hogy vakítanak, akár van fényszórómosó, és magasságállító, akár nincs. Ugyanis a tükörlapokból összerakott fényszórótükör a xenon fényét ( mivel az statikus, terül, és nem pontszerű, mint a halogén izzóé ) javarészt szétszórja. Ezért ilyen rendszerű lámpával felszerelt autók esetében nem is érdemes gondolkodni a xenon beépítésén, mert nem fog jobban világítani, ugyanis mindenhová világít, csak az útra nem. Ha egy ilyen átalakított fényszóró vetítési képét megnézzük egy beállításra szolgáló műszeren, akkor azt látjuk, hogy egy asszimetrikus sáv helyett aminek a vonalra kellene esnie, egy nagy paca van. Ez azt jelenti, hogy a fényszóró a leadott fény 50-60%-át szétszórja a környező térben, nem tereli azt a megfelelő felület irányába. Ez = vakítással. Tehát az ilyen autóknál nem érdemes, és józan ésszel nem is tesz be senki xenont utólag, hiszen sötét úton, főleg ködben és esőben saját magát is elvakítja, és semmit nem fog látni Ő maga sem. De láttam már ezerkettes zsiguliban, kis polskiban , és zaporozsecben is xenont.... az emberi hülyeségnek nincs határa. Azonban, pl, nekem Opel Vectra C-m van. Az autó gyárilag H7-es lámpákkal volt szerelve. ( tompított ) Azonban a lámpatest minősítve van xenonra is, gyárilag. Tehát ennek a lámpatestnek tök mindegy, hogy a tompitott lámpába halogén, vagy xenon izzó kerül, mert a belső felépítés olyan, hogy mindkét fényforrás esetén ugyan azt a vetítési képet adja. Ezt a xenon beépítése után műszerrel is ellenőriztük, és tényleg így van. A lámpában lévő magaságállító motor ugyan az, mint a gyári xenon esetében, mivel itt a xenon izzóhoz csak egy adaptert használnak, ami a lámpa hátuljára van csavarozva 3 csavarral. Ez is csak a nagyfesz. foglalat miatt van, h7 esetén ez csak egy gumilap. Ebben az esetben tehát érdemes az utólagos xenon beszerelésén elgondolkodni, hiszen csak a fényszórómosó ( 8000 ft kompletten ) és az automata magasságállító hiányzik. Az automata magasságállíást ebben a típusban 2 modul vezérli, az egyik figyeli a futóművek helyzetét, és a karosszéria helyzetét, a másik az előbbi jeleiből állítja az állítómotorokat. Azonban a gyári rendszer sem egy kapkodó idegbolond. Ez egy tévhit. A gyártók rájöttek, hogy egyenetlen, rázós, rossz minőségű úton haladva, mivel a magasságállító állító motorok nem tudják követni a folyamatosan változó utasításokat, - és ennek nem is lenne értelme- , ennek hibajelzés a vége... ezért az új rendszerek már erősen késleltetve vannak, 1-5 másodpercig nem is veszik figyelembe a magasságállításra utasító jeleket amiket annak a vezérlőegysége küld, ha már előtte jött egy folyamatosan változó, ellentétes előjelű jel. ( tehát, pl, le-föl-le-föl. stb. ) Az elektromágnes azonban csak az un. bi-xenon fényszórókban van, és az a felaldata, hogy az egész lámpát állítsa, vagy újabban a sebesség és a kormányszög jelek függvényében egy bizonyos szinten tartsa, vagy fordítsa, vagy az AFL esetében a szembejövők fényét figyelve is állítsa a lámpa szögét. De a régebbi rendszerű autókba, amik alkalmasak lennének xenon lámpák fogadására, de hiányzik az automata magasságállító és fényszórómosó, erre ki lehetne találni egy egyszerű vezérlőt, pl, mint a mágneses, amiről korábban írtatok itt. A lényeg az, hogy ebbe is be kell építeni a fentebb említett két funkciót, a blokkolást ( időzítve, a bemenő jelek függvényében ) és az állítási időzítést. Ebben az esetben lehetne a futóműnél mágneses érzékelők útján figyelni a szintet. A hellának létezik ilyen elektronikája, ott van az előbb belinkelt honlapon, de az közel 100 ezer forint. Sokaknak sztem nincs erre pénze, vagy nem akar ennyit kiadni, de azért értékelni kell, hogy legalább törekszik arra, hogy megvalósítsa a gyárihoz közeli megoldást, miközben maga is jobban szeretne látni. Szemben a zsigulis, stb emberekkel, akik valóban felelőtlenek. Gondolom nem kell leírnom, miért. A kis 9500 ft-os elektronika csak a gyári rendszerek kötelezöen előírt bekapcsolás utáni próbáját imitálja. Elvileg ez is kötelező, de ezt ezt az elektronikát már legalább nem kell kitalálni, olcsón meg lehet venni. Egy automata magasságállítóval és fényszórómosóval kombinálva, ha a lámpatest amúgy minősítve van xenonra is ( jel: DC, HDC, DR, DCR, és nem HCR! mert ez utóbbi a halogén de a vectrának pl, erre is minősítve van a tompítottja, mint írtam is ) akkor simán kielégítené a követelményeket, és senkit nem vakítana.
Hello, C Vectra van egyik ismerősömnek. Tettünk bele xenont, de a computer be sem akarta kapcsolni őket, csak egyet villantak és annyi. Valószínű a túl nagy indítási áram miatt. Meg kellett relézni. Azóta világít, csak a fedélzeti computer izzóhibát jelez, mert nem folyik áram az izzó felé. Valami műterhelés kellene oda. Te hogy oldottad meg ezt a problémát?
Hi!
Teljesen igazad van talpas! Aki a barkácsoláson töri a fejét az megszívlelhetné amit írtál. Annyit tennék hozzá, hogy itt sokan a KRESZ szabályokat emlegetik, na ennek nem sok köze van konkrétan a xenon-hoz, a 35/2000 Köhém. rendeletnek és kiegészítéseinek viszont igen. Barkács előtt ezt át kell böngészni és ennek fényében alakítgatni. Azt se felejtsük el, hogy most már az EU szabályai is érvényesek ránk nézve. Ha megcsípnek egy közúti ellenőrzés során akkor ezek alapján még szígorított NKH-s műszakira is berendelhetnek, plusz a feljelentés. Ha meg komoly balesetet okozol átalakított xenonnal, az ig.szakértő elélvez olyan szakvélemyényt ír a xenon veszélyeiről. Ez a barkács elég gáz.
Kell venni hozzá CAN FAULT canceller-t, 2500 ft a bárdi autóban. Nem egy sima kondi, ahgy elsőre látszik. De be van öntve, sajnos nem sikerült kideríteni, mi van benne. A type-r xenon készletekhez lehet rendelni, de bármelyikhez jó
Ezért is írtam, hogy nagyon nem mindegy, hogy az ember milyen feltételek mellett fog bele ilyesmibe. Az átalakítás legdrágább költsége a lámpatest. Annak mindenképpen xenonra( is ) minősítettnek kell lennie, abba már nem köthetnek bele, hogy milyen típusú xenon készletet használok, hiszen akkor a márkába is beleköthetnének, hogy osram, vagy philips... ha a lámpatest minősített, tehát szerepel rajta, hogy xenon üzemeltetésére alkalmas, akkor már "csak" a többi tartozékot kell megoldani. sajnos az opeleknél is csak a C vectra volt ilyen, hogy alapban az első lámpák tompítottja minősítve volt a xenonra is, hiába H1/H7 izzókkal jött ki alapként. Sajnos az automata magasságállítót nem lehet kihagyni, de jó lenne tudni, a Hella milyen szenzort alkalmaz az utólag beépíthető készletében, és azt, hogy ennek a vezérlője miként működik. Biztosan meg lehetne oldani olcsóbban is.
A német 3 betűs autókban, a szintérzékelést differenciál elven alkalmazzák. Az első és hátsó lengőkarokállását figyeli 1-1 db szervó poti. A kettő külömbsége adja a jelet, hogy éppen hogy áll a kasztni. A késleltetése kb 80-90sec. Ha túl gyors lenne akkor belibegne a szabályzó kör. Ha valakit jobban érdekel nézzen be az apró hirdetésekbe, és ott meglátja az érzékelőket.
Sziasztok
kell a fényszóró mosó kell a magasság állító és kell az üvegbe egy betű ami azt jelzi hogy xenonos különben vissza dobják vizsgán meg a rendőrők egyike másika tudja ezt sajna
Bocs, hogy beleszólok, de a H4-es bi-xenonban nem azért van elektromágnes, hogy magasságot állítson... Magát a izzót mozgatja előre hátra, 2 állásban. Tompított-távolsági.
Annak semmi köze a magasságállításhoz. Csak az izzó fénypontját állítja. Amúgy a H4 bixenon, és általában a H4 xenon soha nem lesz szabályos. Nincs olyan lámpatest, amiben az nem vakítana. Ha barázdált a lámpa búrája, akkor azért vakít, ha meg sima, akkor azért. Sok munkával lehet egy terelőlemezt gyártani, és beépíteni az izzóra, és akkor a vetítési kép egyező lesz a H4 halogén izzóéval, de akkor is vakítani fog valamennyire. Mellesleg ilyen lámpára soha nem fogják megadni az engedélyt, és az NKH dörzsöli majd a markát. Tehát felesleges automatikus magasságállításon gondolkodni ebben az esetben. Elsősorban a H1/H7 izzókkal, és vetítőlencsével ellátott fényszórós autóknál érdemes ebben gondolkodni, vagy, ha az eredeti lámpát kicseréli a gazda egy " angel eyes " rendszerű, vetítőlencsés fényszóróra. Ezekre általában, ha a feltételek teljesülnek, akkor megadják az átalakítási engedélyt.
Üdvözlet mindenkinek,
Az ötlet nem rossz, de sajnos ettől még nem legális. Azon sem csodálkozom, hogy ismét szembesítve lett az egyszeri autós a lámpamosó és a fényszóró magasságállítás jogszabályi kötelezőségéről. Sajnos még a felügyelet is ilyen nyilatkozatokat ad ki paragrafusokra hivatkozva. Nem tudom, hogy rosszindulatból vagy csak nem elég tájékozottak. Ugyanis 2010.08.19 vel hatályba lépet az Az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) 99. számú előírása — Egységes rendelkezések gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások jóváhagyásáról. Ami a xenon izzókra vonatkozik és ezzel egy időben a ENSZ-EGB 98. számú rendelete ami EGYSÉGES FELTÉTELEK GÁZKISÜLŐ FÉNYFORRÁSSAL ELLÁTOTT GÉPJÁRMŰ FÉNYSZÓRÓK JÓVÁHAGYÁSÁRA vonatkozik. Ami annyit jelent, hogy lehetőség nyílt a hagyományos fényszórók átalakítására és átkódolására. Abszolút nem kell gyári xenon fényszórót vásárolni, ebben a rendeletben mindent leírnak lépésről lépésre, hogy kell egy hagyományos lámpatestet a feltételekhez beállítani módosítani. Ugyancsak itt rendelkeznek az egyéb, műszaki feltételekről. Egyáltalán nem kötelező a fény szóró mosó, az elkoszolódott, homályos lámpának a fénytörését kell a megadott értéken belülre állítani és kész. Az aktív magasságállítás sem kötelező egyes lámpa fajtáknál nincs is rá lehetőség pl. a külön izzó közös lámpatestben. Ezeknél szintén előírás értékre kell beállítani és ott rögzíteni kell lehetőleg oly módon "plombálva", hogy a tulajdonos ne tudja elállítani. Jelzem, hogy ez uniós rendelkezés amit a magyar hatóságoknak is be kell tartaniuk. Ezzel együtt a magyar jogszabály amire a felügyelet mindig utal sem kötelezi az autóst ezeknek a berendezéseknek a kötelező mivoltjára. A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 44. § (7) Ha a személygépkocsi terhelési állapotának megváltoztatásakor a tompított fényszóró rendeletben előírt beállítási értéke másként nem tartható, a fényszórónak szerszám használata nélkül átállíthatónak kell lennie. Úgy gondolom, hogy ez azért jelentős mértékben eltér a folyton emlegetett active magasság állítós fényszórótól. Nemde? Egyébként a "mi" rendeleteink nagy mértékben függenek az ENSZ-EGB rendeleteitől. Egyszóval gyakorlatilag bármit lehet. D.Zsolt
Látom otthol vagy a témában, ha lehet kérdeznék.
Régebbi autókon, amikben gyárilag sohasem volt xenon fényszóró azokba is lehetséges valahogyan szabályosan belerakni azt? Nekem egy opel calibra típusú autóm van, és ebben gyárilag sohasem volt, ezért érdekelne. Amíg benne volt a xenon, addig láttam is, most éjszaka csak botorkálok xenon nélkül.
Istenem...és még az autósok 90%-a legalább ott vakoskodik kint, nem is tudom, hogy kitapogatják az utat?
Pár éve még senki nem is tudta, mi az a Xenon... Üdv Inhouse
Nem minden autóba jó, ez tény, de azért van amelyikbe sokkal jobb mint a hagyományos égő, és nem vakít.
A caliknak híresen rosz a lámpája, legalábbis sima izzóval. Mivel viszont projektoros a lámpa, ezért xenonnal nagyon jó, és nem is vakít. Ez tény, a calibrások 80%-a még most is xenonnal jár, mert azzal legalább látnak. Én is csak a szervek miatt szedtem ki, látni azóta alig látok éjszaka. Ha valaki jön szembe 30-ra kell lassítanom, és még így is csak métereket látok. Szerinted ez jó így? A fényszóró be van állíttatva mielőtt belekötne valaki. (ha egy kivilágítatlan bringást elütök, mert nem látom, akkor is ezt mondod majd?)
Először egy kicsit reagálnék Indahouse pár sorára. Természetesen el lehetett karistolni a régi autókkal is. Régen halogén sem volt. De mobiltelefon sem volt. Én azt mondom, hogy jó dolog a fejlődés minden téren. Nem gondolnám, hogy a xenon csupán fa....zás lenne. Ne felejtsük el, hogy jön a led technológia is. Én már láttam 100W-os ledet működés közben. Mondhatom, hogy brutális fénye van. Egyszóval az autógyártók egyre jobb, gyorsabb autókat alkotnak. Ezzel párhuzamosan szükség van ezekre a hatékony, gazdaságos fényforrásokra. Természetesen precízen, szabályosan beépítve. Akinek nem volt még az nem is fogja megérteni, hogy a különbség az kb. mint a csokitorta meg a szar közötti. Azt nem értem, hogy amikor bejöttek a nagy teljesítményű izzók 50%-70% növelt fényerővel, miért nem volt ekkora vízhangja? Ugyan olyan baromira vakítottak mint a xenon, főleg ha rosszul voltak beállítva. A másik káros hatása a gyenge fényű lámpáknak, hogy az autó vezető ott is reflektort használnak ahol nem indokolt, mert nem ill. rosszul látnak. De lehetne sorolni.
Szóval, a calibrára visszatérve. Valóban "gyenge" a lámpája. Csinosnak mondanám, de sajnos pár év után az a kismérető műanyag foncsor hamar elhomályosodik. Ha jól emlékszem 84 körül már volt calibra. Viszont nem volt még xenon. Visszatérve, akkoriban úgy oldották meg, hogy egyre nagyobb watt számú izzókat tettek be. Ezzel kompenzálva a fakulást. Kérdésedre azt tudom mondani, hogy természetesen lehet a te lámpádba is utólag beszerelni. A jogszabályok lehetővé teszik. De ha elfogadsz egy jó tanácsot első körben cserélj foncsort. Nem kell komplett projectort venned. Van külön is. Azért kellene ezzel kezdeni mert a homályos foncsor a gyáritól nagy mértékben eltérően szórja majd a fényt és talán a beállítást is lehetetlenné teszi. Ha a környezetedben nem találsz szakhatósági jogkörrel bíró műhelyt, akkor az új foncsorodba tegyél be egy "HELLA gyártmányú 50% növelt fényű" izzót. Csak jókat tudok róla mondani, nem fogsz csalódni a különbségben. Amennyiben, mégis hibátlan a lámpa foncsorozása akkor az opelnél tipikus feszültség esés a gond. Oxidáció, csatlakozók kontaktja tizen évek alatt ellenállást képeznek. Ilyenkor akár több voltot is veszítesz az izzóknál. Egy jó trükk, hogy fogsz egy olyan hosszú vezetéket ami kényelmesen elér az akku pozitív polusától az izzó pozitív polusáig. Üzem közben, tehát ha a lámpa világít nekiérinted az izzónál a pluszhoz. Ha látványosan megemelkedik a fényerőd akkor újra vezetékelés, relék cseréje és már jó is. Ebben az esetben viszont az a fránya xenonnál nincs különbség, mert az elektronikája 9V nál is begyújt. Még egy érv a xenon mellett, idős autóknál a végpontoknál mérhető feszültség esés miatt nagymértékben csökken a fényerő. Biztos mindenki találkozott már halványan világító autókkal. Kérdem én ezeket nem kellene a szakhatóságnak vizsgálni? Esetleg kivonni a forgalomból? Ugye az emberek ilyenek semmi sem jó. Véleményem szerint a jól beállított xenon fényszórók, nagyobb biztonságot nyújtanak és hosszú távon üzembiztosabbak. Talán segítettem, üdv Deki.
Tehát, ha pár év alatt fakul a foncsor, akkor az azt jelenti, hogy a Calibrába a németek rossz lámpát raktak, és erősebb izzókat, de inkább xenont kell bele rakni, hogy láss?!
Mi lenne, ha foncsor lenne cserélve? Érted, elkezd eldugulni az üzemanyagrendszer, erre raksz erősebb szivattyút, hogy csak nyomja már át rajta a benyát! Üdv Inhouse
Hali, nem rossz lámpát raktak bele, csak viszonylag "hamar" 2-3 év alatt homályosodott. De az biztos, hogy a németek nem tettek erősebb izzókat. Ők komplett új lámpát cseréltek. Nekik nem tétel. Más a mentalitás, ott húsz éve sem álltak neki szögelni az autót, hogy megspóroljanak pár márkát. Természetesen itthon a leleményes magyar tette ezt mindig. Amúgy a foncsor cserét első körben javasoltam.
Szervusz talpas cartárs. Na jó, majdnem (Vectra B).
Az Angel Eye lámpatesteket ne említsük, mint xenonos lehetőséget, mert belső átalakítás nélkül az sem felel meg a xenonnak, mivel a projectorban lévő árnyékolólemez a fénykéve balra felfutó "ágát" nem vágja le, tehát egy jobbkanyarban xenonnal a szembejövőnek felér egy szoláriummal. Ezek az angel eye lámpák többségükben taiwanról származnak és a beléjük épített projectorok elég gyatrák. Bár xenon esetén néhány dolog előnyt jelenthetne abból a szempontból, hogy nem vakítana, de ugyanez hátrányt is jelent annak, akinek a kocsijába be van szerelve. Az egyik, hogy oldalirányban nem szórja a fényt, tehát elég szűk a megvilágított útfelület. A másik, hogy a fénykévét levágja, így nagy a kontraszt a bevilágított és be nem világított útfelület között. Más szóval, ha előttünk halad bringás, az hirtelen tűnik fel a sötétből és nem úgy, hogy egyre jobban válik láthatóvá.
Feltettem pár képet, mert teszteltem két projectort. Az egyik egy angel eye lámpatestből való, a másik egy VW passat gyárija. Elvileg maga a lámpatest nem xenonos, de maga a projector igen.
Az első képen a két projector egymás mellett: baloldali a passat, a jobb az angel eye projectora Második kép: A passaté sima halogén izzóval Harmadik kép: a passaté xenonnal Negyedik kép: Az angel halogén izzóval. Jól látszik a jobb oldalon felfutó fénykéve. A képeken a megvilágított rész feletti szakasz - ami elvileg nincs közvetlenül megvilágítva - nem a fényképezőgép beállításai miatt ragyog, hanem ennyi volt a szórt fény.
Nos látom eléggé ment a vita a topikban de megoldás nem született! Az én ötletem nem tudom kivitelezhető de mi lenne ha egy PIC vezérelné a lámpát! A conrad oldalán láttam távolság érzékelőt azzal lehetne szabályozni a szintet! A lényeg hogy a világítás felkapcsolásakor mind a két lámpa végállásba menjen le fel, majd utána álljon be a megfelelő szintre amit a távolságérzékelő állít be! Ez még szerintem nem is annyira nehéz feladat igaz nem értek a PIC programozáshoz... a nehezebb feladat, hogy ha valami elromlik pl a távolság érzékelő vagy valamelyik vezeték megszakad, akkor a legalsó állásba állítsa a motorokat! Ezt hogy lehet megoldani! A szembejövő elvakítására szerintem egy szélvédő mögé helyezett fény érzékelővel meg lehet oldani, ha szembe jövő autót fénye kapcsolja az áramkört és egy picit lebuktatja az első lámpákat! A másik lényeges dolog az állító motor, a legtöbb 3 állású és elég lassú, nekünk olyan lámpa kell ami gyorsan reagál a jelekre! Sok ilyen lámpát látok mert új autókkal foglalkozok! Többnek már át is néztem a mechanikai és elektronikai részét is! Valaki tud megoldást erre a leírásra? És mielőtt jönne a leoltás a szembejövő vakításáról, KPM meg rendőrséggel, engem csak elméleti síkon érdekel a dolog!
Sziasztok. Kicsit utánanéztem az előírásoknak. Az ENSZ -EGB 98-as, és 99-es csak a lámpatestekre, és a fényforrásokra, valamint ezek gyártására, minősítésére, jóváhagyására tér ki, nem tartaltalmaz követelményeket a gépjárműre felszerelt lámpatesttel szemben. Ezt a 48-as teszi meg. Az pedig ezt írja( részlet az előírásból, amely szabadon letölthető, hozzáférhető ):
"6.2.6.1.1. A tompított fény sötét-világos határvonalának kezdeti lefele irányuló hajlásszögét, – amelyet az üres járművön, csak a vezetőülésben ülő személlyel kell beállítani, – meg kell határozni a gyártó által meghatározott érték 0,1 % pontosságán belül, és világosan olvasható és kitörölhetetlen módon fel kell tüntetni a 7. számú mellékletben bemutatott jelképpel minden jármű fényszórója mellett vagy a jármű gyártójának adattábláján. Ennek a lefele irányuló hajlásszögnek az értékét a 6.2.6.1.2. bekezdés szerint kell meghatározni 6.2.6.1.2. A tompított fényszóró referencia tengelyének irányából látható felület alsó peremének méterben kifejezett beépítési magassága (h) függvényében üres járművön mérve, a tompított fény világos/sötét határvonalának függőleges hajlásszöge, az 5. Mellékletben közölt valamennyi terhelési állapotban, a következő határértékek közötti és a kezdeti beállítás a következő értékű legyen: h < 0,8 határértékek - 0,5 % és – 2,5 % között kezdeti beállítás - 1,03 %és – 1,5 % között 0,8 Ł h Ł 1,0 határértékek - 0,5 % és - 2,5 % között kezdeti beállítás - 1,0 % és - 1,5 % között (... ) vagy pedig a gyártó szándéka szerint: határértékek - 1,0 % és - 3,0 % között kezdeti beállítás - 1,5 % és - 2,0 % között A jármű típusjóváhagyás iránti kérésekor ez esetben közölni kell, hogy a két alternatíva közül melyiket választották. h > 1,0 határértékek -1,0 % és - 3,0 % között kezdeti beállítás -1,5 % és - 2,0 % között N3G kategóriás járműveknél (terepjárók) ha a fényszórók magassága 1200 mm felett van, a világos-sötét határ függőleges lehajlásának határértékei: -1,5 % és -3,5 %, a kezdeti beállítás: -2 % és - 2,5 % Ezután pedig ez van érvényben: 6.2.6.2. Fényszóró szintkiegyenlítő készüléke 6.2.6.2.1. Olyan esetben, amikor a fényszóróhoz szintkiegyenlítő készülék szükséges a 6.2.6.1.1. és 6.2.6.1.2. bekezdések követelményeinek teljesítéséhez, ez a készülék automatikus legyen. 6.2.6.2.2. Kézzel vagy folyamatosan, vagy szakaszosan beállítható szerkezetek azonban megengedhetők azzal a feltétellel, hogy legyen olyan megállítási helyzetük, amelynél a lámpa visszatéríthető a 6.2.6.1.1. bekezdésben meghatározott eredeti hajlás-irányába a szokásos beállító csavarokkal vagy hasonló eszközzel. Az ilyen kézi szabályozó szerkezetek a vezetőülésből legyenek működtethetők. A folyamatos működésű beállító szerkezeteken legyenek olyan referencia jelek, amelyek jelzik azokat a terhelési állapotokat, amikor a tompított fény más beállítása szükséges. Az olyan beállító szerkezeteken, amelyek szakaszosan állíthatók, a beállítási helyzetek száma annyi legyen, hogy a jelen Előírás 5. Mellékletében meghatározott minden terhelési állapotban a6.2.6.1.2. bekezdésben előírt értékek tartományának megfeleljenek. Ezeknél a szerkezeteknél az 5. Melléklet olyan terhelési állapotait, amelyeknél a tompított fény beállítása szükséges, szintén világosan meg kell jelölni a beállító készüléknél. 6.2.6.3.2. A 6.2.6.2.1. és 6.2.6.2.2. bekezdésekben leírt szerkezetek hibája esetén a tompított fény ne foglaljon el olyan helyzetet, amelyben a tompítás kevesebb, mint volt akkor, amikor a hiba a szerkezetben előfordult."... ennyi tehát. Szóval manuálisan is használható, csak az a lényeg, hogy állíthatónak kell lennie. Ez van még: Az 5.5.2. bekezdés követelményeit ne alkalmazzák tompított fényszórókra. Olyan objektív fényárammal rendelkező fényforrással ellátott tompított fényű fényszórót, amely nem haladja meg a 2000 lument, csak a 45. számú Előírás szerinti fényszórótisztító készülékkel együtt szerelhetnek fel. 4/ Azon felül, a függőleges eltérésre tekintettel a fenti 6.2.6.2.2. bekezdés rendelkezéseit ne alkalmazzák. A 2.000 lument meghaladó objektív fényáramú fényforrással vagy LED modul(okk)al rendelkező tompított fényszórókat kizárólag a 45. számú Előírás 8/ szerinti fényszórótisztító berendezés(ekk)sel együttesen szereljék fel. Függőleges dőlés szempontjából a fenti 6.2.6.2.2. bekezdés rendelkezéseit ne alkalmazzák olyan tompított fényszórókra, amelyeknél: (a) LED modul(ok)tól származik a fő tompított fény, vagy (b) olyan fényforrás szolgáltatja a fő tompított fényt, amelynek az objektív fényárama meghaladja a 2.000 lument. Gáztöltésű fényforrással rendelkező tompított fényszórót csak fényszórótisztító készülékkel párosítva használhatnak a 45. számú Előírás szerint. 11/ Ezen felül – figyelemmel a függőleges hajlásra – a 6.2.6.2.2. bekezdés rendelkezéseit ne alkalmazzák, amikor ezeket a fényszórókat felszerelik. |
Bejelentkezés
Hirdetés |