Fórum témák
» Több friss téma |
Ha arra gondolsz amire 3,7 volt van írva akkor igen mert annak üresjárati feszültsége olyan 7 volt körül van, de itt az 555 ic beállításaira is oda kell figyelni.
Az 1N4148-as diódát csak a végén tedd a kapcsolásba,mert ezzel itt voltak problémák volt aki be tette volt aki nem.
Nem tudom, el is írtam, de megérthetted volna. PC tápból kitermel trafóról írtam, igaz rosszul ragoztam. Az tökéletes a célra, nekem még nem sikerült sima hálózati trafóval jó eredményt elérni. Azért mondtam, hogy az jó
Na akkor értelmezzük, miként is lehet a pc tápjából kitermelt trafót alkalmazni ebben a kapcsolásban?
A PC táp trafó ferritmagos, tehát jóval nagyobb frekiről lehetne hajtani, illetve, ha az eredeti meneteket megtartjuk, úgy is kéne. 50-100kHz? Kb. millió féle kapcsolóüzemű elrendezés van, ide amennyire néztem a push-pull lenne a legjobb, de szinte bármiből össze lehet gányolni.
Ha a méret nem fontos, felesleges a nagy freki, és a ferrit trafó. Egy 500Ft-os 9/230-as trafó bőven elég, feszkétszerezővel a másik felén. Ezek még elketyegnek 1kHz körül, és így nem is kell spéci félvezető hozzá. Nagyfrekire ugye nagysebességű diódák kellenének, nem elég a sima graetz. Egyébként egy EE25-ös picike ferritre simán megvalósítható egy 10W-os inverter, kis ellenállású mosfetekkel meghajtva. Ez jó lenne villanypásztorba is, de bonyolultabbá teszi, a spéci alkatrészek drágábbak, és az egész kapcsolás érzékenyebb.
Üdv!
Szeretnék a telkünkre építeni egy egyszerű villanypásztort a vadak ellen (őz, szarvas stb.) 12V-os kocsiaksiról üzemelne. Azonban az a probléma, hogy általában a telket havonta 2x-3x látogatjuk, napközben pedig nincs, aki "lekapcsolná". Arra gondoltam, hogy olyat lehetne építeni kiegészítésként, hogy csak éjszaka kapcsoljon be magától? Illetve hogy eső esetén lekapcsoljon, vagy ez nem számít neki? Erre keresek jó, és könynen kivitelezhető ötleteket. Az alapot egy 12V-os gyujtótrafóból szeretném csinálni. Ahhoz esetleg melyik a legjobban használható ötlet? Köszönöm előre is a segítséget
Szevasz!
Ezeregy villanypásztor recept van itt, attól függően, hogy mekkora a területed és mennyire gazos az alja választasz egy kapcsolást és ok! A nappali ki be kapcsolásra meg vegyél egy időzíthető konnektort 1000-1500ft, az eső meg nem számít.
Hi minden kép egy inverterest válassz azzal nem fogsz szívni és tökéletes.
Az eső az nem árt a rendszernek ha szakszerűen normális szigetelőket használsz,persze a készüléket azt nem árt olyan helyre tenni ahol nem ázik az 555 ic-re lehet tenni egy foto diódát a 2 vagy 4 láb kőrnyékére de most nincs előttem a rajz,de itt majd meg mondják,hogy kell, egy un alkony kapcsoló kell neked.
Vagy lehet boltban is venni...
Hát gyönyörű ennyi erővel ruhaszárító kötélként is használhatnád a karámvezetéket (szallagot),de ami még borzasztóbb az a sárga hosszabbító szigetelőszallaggal megtekerve a szabadég alatt.
Tuti halál esőben. :yes:
Megépítettem a nokiatrafós változatot.
Egy szikra sincs és kb. 2A áramfelvétele van. Az 1N4148 nincs a helyén ahogy javasoltad. Szerinted mit rontottam el?
A trafó vasmag süt 10 perc üzem után.
Szkóp szerint a bd675 szaggatja a 12V-ot a trafónak, de semmi szikra nem keletkezik.
Szia!
A tirisztor melleti kondenzátor feltöltődik?
Szia!
Műszerrel rámérve 0V, de a trafó kimenete is 0V. Ha simán rámérek a szekunderre (230V oldal) kell tudnom fesz.-t mérni?
Mekkora frekvenciával megy az inverter? Ha semmilyen feszültséget nem mérsz a szekunderen, akkor valami nagyon nem passzol. Veddki az összes alkatrészt a tirisztoros rész mellől, csak a Graetz-et hagyd benne. A Graetz kimenetére kösd rá a 3µF-os kondit és mérj feszültséget a sarkain.
R1=470, R2= 6,8k, C=100nF
Ezekkel elméletileg 2kHz a frekije az inverternek. Kivettem mindent csak a graetz és a kondi maradt bent. A kondin dc 40V és folyamatosan esik. Cseréltem trafot is ugyanaz a helyzet.
Hallod a 2kHz-es hangot a trafóból? A szekunderen milyen impulzusok vannak szkóppal nézve?
Nem hallom a 2kHz-et, a kimenő jel a szekunderen mellékelve.
0,05V/cm 10us/cm
Úgy is nézd meg, hogy a trafóra semmi sincs rákötve.
ilyen a jel ha csak a trafó van.
Ez elég halovány. A BD bázisában dióda van? Olyan, mintha a Darlington nem zárna le időben. Ettől folyhat olyan nagy áram a kapcsolásba és ez melegítheti a trafót is. Milyen kitöltési tényezővel járatod a tranzisztort? Viszonylag keskeny négyszögáramokkal kell vezérelni a tranzisztort. Ha túl sokáig vezéreljük a tranyót akkor a vas telítésbe megy és a bepumpált energia hővé alakul, ráadásul kikapcsoláskor a vasban tárolt energia nem tud a szekunderre "áttevődni", mert már újra kezdődik a mágnesezés.
Nincs a bázisában csak 2db 100 ohm.
Mellékelem a tranyó bázisáról készült jelalakot. Szerintem sokáig vezérli a tranyót. A kitöltési tényezőn kell variálni?
Ha nincs a tranyó rákötve az 555-re, akkor milyen a jelalak?
Ez nagyon nem jó. A képen azt látni, hogy sokáig van bekapcsolva a tranzisztor, a kikapcsolási idő pedig nagyon kevés. Egy diódás PWM-el kellene belőni azt, hogy a tranzisztor kis ideig kapjon vezérlést. Több PWM: PWM rajzok
Átszrevezem a kapcsolást és szkóppal ellenőrzöm.
és jelentkezem a fejleményekkel. |
Bejelentkezés
Hirdetés |