Fórum témák
» Több friss téma |
Ezt akarom majd én is megcsinálni. Valahol olvastam, hogy ezt használta a Norm is, azért maradt meg bennem. A lényeg hogy a második rajz alkalmas egy 30k-s gyári galvó meghajtására. Az meg azt hiszem bőven elég nekem.
Amúgy rozsdamentes anyaggal próbálkoztál már? Azt könnyebb beszerezni mint a lágyvasat. Ahogy nézegettem elég szűkös itthon most a kínálat. Pedig úgy emlékeztem van még pár önindító.
Van már róla nyákterved? A rozsdamentest még nem próbáltam. Kicsit besokalltam ma. Összeraktam az egyik motort, akartam járatni, 2 perc múlva valahogy sikerült az utolsó lézerdiódámból LED-et csinálnom. Kicsit pihenek azt hiszem.
Eleinte én is könnyelműen bántam piros diódákkal, mert volt belőle bőven. De mostmár nekem is az utolsó dolgozik.
Még nincs nyákterv, eddig nem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak, majd talán holnap. Hétfőn hozok megfelelő méretű rozsdamentest és akkor letesztelem azzal is. A másik terv, hogy sima mezei vasból megesztergálom ami kell és hevítéssel kilágyítom. Lehet, hogy ez lesz a tuti megoldás.
Rozsdamentesből annyi,mintha aluból csinálnád.Legalábbis,a rozsdamentes,savállóként ismert acélok nem ferrites anyagok,ergo nem is mágnesezhetőek.
Esetleg a permalloy és egyéb ötvözetek,de ezeket megint csak nehéz és drága mulatság megfelelő méretben beszerezni. Tudomásom szerint,ha a szénacélt kilágyitod,csak a kristályszerkezet változik,de ugyanúgy felmágnesezhető.Nem vagyok benne biztos. Adj neki 900C°-ot(szerk.),majd kiderül
Köszi mindkettőtöknek. Akkor nem is hozok anyagot. Ki is ment a fejemből, hogy mágnesezhetőnek kellene lenni.
A vas hevítést más területen is használják, ahol elektromágnes kell. Igaz ott eleve lágyvasat hevítenek, és úgy javítják az elektromágneses tulajdonságait. Na majd hétfőn talán kiderül, hogy mennyire járható út.
A vezetékes telefonok fénykorában az ARF központok tele voltak olyan relékkel, aminek a vasmagja optimális lenne erre a célra. Még jó hogy tizen jónehány évvel ezelőtt kiszórtam őket. Most alig lehet találni.
Nekem van néhány ilyen relé, jó ötlet kipróbálom!
Esetleg az is megoldható, hogy egy trafólemezből hajtanánk egy csövet, és azt tennénk egy alu csőbe bélésnek. Itt csak a tekercs erővonalainak lezárása a lényeg, nem számít az, hogy milyen vastag a jól mágnesezhető réteg. Bár lehet, hogy tévedek, szerintetek?
Ha jó az átmérő, akkor tuti jó anyag! Szerencsés akinek még van na! Hát meg lehet próbálni hajtani trafólemezből valami csak kisül belőle. Ha más nem max a tekercs
Fogok készíteni egy diódás védelmet a tekercs túlhevülése ellen. Ha meglesz felteszem. Nem ígérem, hogy gyorsan kész lesz, mert most van pár sűrgős és hosszan tartó dolgom.
Hogy képzelted el a tekercs hőfok figyelését?
Erre kiváncsi leszek,mert ha használható,akkor az új galvóimhoz jóljöhet. Bár,lehetne a kimenetet vagy a bemenetet figyelni. Létezik egyfajta védelem,de az másról szól,inkább biztonságtechnikai,ha jól emlékszek "scan-fail monitrnak" hivják. ha megszűnik a vezérlőjel,késes mechanikával elállja a sugár útját,vagy lekapcsolja a drivereket(blankol). Ezt forditva is lehetne alkalmazni,csak itt szervókimenetet kapcsolja le,vagy söntöl.
Láttam már képet olyan galvóról ahol volt egy olvadóbiztosíték beiktatva. Az mondjuk jó esetben megvédi a tekercset a szénné égéstől.
Egyszerű: dugsz egy NTK, vagy PTK ellenállást, esetleg egy diódát a tekercshez, a jelét feldolgozod és kész...
Van olyan PID-es erősítőrajz amin lehet találni ilyen részt is.
Dióda a tekercshez, illetve a házba, vagy a házra, és egy komparátorral letiltható a vezérlőjel. Nem nagy ügy szerintem, de sokat segíthet.
Hali.
Olvasgatva itt a problémákat és a megoldásokat, gondolkoztam én is mivel lehet megoldani a hőmegfutást kordában tartani, révén hogy én is tervezek egy hasonló galvó beszerzését. Én erre a megoldásra jutottam, egyszerű kicsi, pontosan lehet beállítani a hőmérsékletet, min mikor visszakapcsoljon, max mikor lekapcsoljon, szóval pont ideális, nem engedi addig működni míg nem hűlt vissza kellően, igaz kicsit drága, de aki ilyennel foglakozik, az nem ezen fog fennakadni. Üdv.
Az egész akkor lenne szép, ha egy mikrovezérlő vezérelné a galvókat és két TC77, vagy hasonló lenne a hőérzékelő, és PWM-el lenne a galvó mozgatva program szerint. Igaz, hogy akkor a megszokott PC-s programok nem lennének kompatibilisek, bár szerintem lehetne valami konvertert írni hozzá.
Egyébként nekem is szimpatikus a megoldás, amit belinkeltél.
Rendben.Értem én.
Házi készitésbe be lehet tervezni.De milyen áron? Egy ptc,ntk mekkora?Egy dióda?NEM kicsik. Hova helyezzem?Mert a galvótest belsejébé örülök hogy a levegő elfér. Hova tegyük? Mi a helyzet egy készen vásárolt rendszerrel? De,bárki dobja is rám a követ,állom,mert én nem foglalkozok házilagos galvó épitéssel.
A tekercs egy fém házban van. Minden bizonnyal a fém ház átveszi a hőt elég gyorsan, ezért erre lehet utólag szerelni a hőérzékelőt bármi legyen is az.
Egy normál sebességen megméred az üzemi hőfokot és e fölé állítod a komparálási szintet, illetve megsaccolod, hogy mennyit bírhat ki a tekercs és a mágnes és arra állítod. Én 50-60°C fölé biztosan nem engedném. Bevallom nem tudom milyen meleg egy gyári üzem közben, nézte ezt már valaki? Fogta meg már valaki a fém testet? Meg lehet fogni?
A gyári galvók,a vas befogatóból kivéve nem melegedtek,esetleg hosszabb idő alatt kézmeleg 30-35C° lett volna.
Ezt a hőt a befogató konzol elszállitja. Viszont baj esetén nem kell egy perc sem hogy tűzforró legyen az egész scanner rendszer. Rosszul értelmeztem a védelmet,mert úgy gondoltam a tekercsekhez lenne helyezve az érzékelő. Elég,ha egy furatba van dugva a befogatóban. A küszöböt szerintem 40C°közelébe érdemes állitani,hogy minél hamarabb kapcsolhasson hiba esetén.Ezt normál körülmények között nem szabadna elérnie.
Ha túl akarja hajtani valaki úgy, hogy ne sérüljön semmi, akkor 50°C-ra simán el lehet menni. Persze kérdés, szükség van-e erre. Szerintem van mikor igen.
Nem tudom ilyen felépítése van a te galvódnak és mi az a konzol, de a tekercsek egy fém csőben szoktak helyet kapni, ami közvetlenül érintkezik a tekerccsel. Ennek a csőnek a külső falára kellene fogatni az érzékelőt. Ez a cső hamarabb melegedne, mint a mágnes. A mágnes érzékenyebb, mint a tekercs, mert van olyan tekercs is, ami 200°C is kibír, de a gyengébbek is simán 100....150°C kibírnak. Tehát ha a vasházat kontrolláljuk, akkor az megvédi minkettőt!
Idézet: „PWM-el lenne a galvó mozgatva program szerint. Igaz, hogy akkor a megszokott PC-s programok nem lennének kompatibilisek, bár szerintem lehetne valami konvertert írni hozzá.” Miér ne lennének?? A PC digitálisan adja a jelet még át sem kell alakítani analóggá, sőt PID algoritmust is lehet bele programozni... A párhuzamos porton meg tudjuk hogy jönnek az adatok..
Igazad van, átgondolom.
Az infókat hol találom, hogy milyen adatok jönnek az LPT-ről?
Igazából leírva még sehol nem találkoztam vele (ettől persze lehet hogy valahol leírták)
De elég beszédes maga a a DAC áramkör kapcsolása, ha annak a működését megértjük, akkor mindent tudunk. Egyébként elsőnek az X csatorna adatait majd az Y csatorna adatait küldi ki, ezután jönnek a színek (fényerő) a ha van... Mivel én nem tudtam olyan ic-t szerezni annó, mint amilyet írtak a legtöbb kapcsolásban, ezért nekem kellet egyet terveznem egy DAC-ot a beszerezhető ic-vel. Akkor veséztem ki a működését...
Igen, hogy most belegondolok, ezek csak számok egymás után, amik adott pozíciót határoznak meg. Kell egy olyan mikrokontroller, amiben van két, vagy három(fényerő) PWM fokozat, és kell egy program, ami átalakítja a számokat PWM jellé, miközben némi PID-et is kalkulál. Ez utóbbi megírása nem is olyan egyszerű, ha több csatornáról van szó, lehet, hogy egy komolyabb uC-re lesz szükség. Olyan kéne ami H hidas motorvezérlést tud, és gyors A/D van benne. Van is ilyenem azt hiszem. Még át kell gondolnom, hogy egyáltalán meg lehet-e oldani az analóg meghajtó fokozatok feladatát digitálisan, illetve milyen erőforrások kellenek hozzá. Remélem nyáron lesz rá időm, mert már régen foglalkoztat a téma!
Sziasztok
Ti hol szoktatok galvótesteket esztergáltatni? Nem igazán tudom, hogy hol csinálhatnak ilyen precíziós esztergálást. Sima mezei esztergályos elhajtott, mert neki csak nagy gépe van, ilyen apró dolgokkal nem foglalkozik. Hirtelen az órás mesterség jutott eszembe, hogy ott talán lehet műszerész eszterga. Ti mit ajánlotok?
Szia!
Én itthon esztergálok egy kis 300-as esztergán. Ha van ismerős aki megcsinálja, vagy odaenged a géphez akkor érdemes nekiállni. Marós-esztergályos ha elvállalja akkor olyan ajánlatot fog adni hogy hanyattesel. Akkor már érdemes venni egy kínai szettet.
Én speciel a garázsban
már ha galvot akarnék csinálni, de a dióda házakat ott szoktam... mert ott van az esztegamisinám. És az, hogy az iparosnak nagy gépe van ez eléggé kamu duma, mert én is egy E400-al megcsinálok minden aprót és azért ez sem egy kis gép, bár kétségtelenül egy vörös proletár esztergához képest azért mégiscsak kisebb.. Szóval úgy gondolom, hogyha az iparos nem vállalja akkor ne erőltesd mert nem is tud finoman és pontosan dolgozni...
Bizony elég drága lesz... ha kész tervrajzot viszel neki amit egyből fel is fog, akkori mire beszerszámoz meg elkészít neked 2db-ot ott hagyhatszt nála minimum egy ötöst és akkor utána még reszelgetheted mert tutira nem lesz pontos, ha meg profi az illető és elsőre olyat csinál, hogy ámulsz rajta akkor legalább egy tizest fog kérni...
Értem, én inkább építeni szeretnék, minthogy vegyek gyári szettet, mert szerintem az nem rendes házi készítésű lézer, azt bárki összerakja, ha van rá pénze, hogy megvegye. Persze ez lehet, hogy nem lesz olyan gyors, meg nem két nap az összeszerelés, de akkor is én építem. Akkor lehet, hogy holnap elugrok az óráshoz, elég rendes bácsinak tűnik, gondolom foglalkozik esztergálással is, nameg a háta mögött a 40 év tapasztalat. Már régi önindítóból is szereztem lágyvas magot. Köszönöm a hozzászólásokat.
Megmondom neked őszintén én ugyan könnyen beszélek, hogy nem építek galvót,
mert van gyári most éppen 5 db is, de ha ebből akarok összerakni egy rgb cuccot akkor azért még annyi munka van vele, hogy azt sem győzöm. Pl. tükörtartók, lézerek, hűtések, ezt mind össze rakni beállítani, akkor tovább lépni, hogy ne csak egy kis halvány cucc legyen hanem van 6-8 db piros dióda meg 2 zöld és 2 kék is... szóval elég nekem az áramgenerátor paneleket elkészítenem, meg mindent össze drótozni, nem hogy még pideket meg tekercseket tekergessek és közben 6szor elhajítsam mert nem úgy sikerül, meg mágneseket szerezzek, meg tengely ragasztás, meg stb... |
Bejelentkezés
Hirdetés |