Fórum témák
» Több friss téma |
Ha szkóp-képet teszel fel, legyen látható a kezelőszervek beállítása, vagy add meg a beállításokat!
Szia!
Köszönöm a segítséged, most már minden rendben!
Szia!
Igen köszönöm szépen, megérkezett a rajz. Az értelmes alatt a használhatóságra gondoltam, hogy mennyire lehet hiteles, pontos a készülék. Én is úgy gondolom, hogy mindenképp megcsináltatom majd, már csak azért is mert csöves a készülék, a csöves dolgok iránt pedig megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek. Tanulni biztosan jó lesz, az rám is fér még most ismerkedem komolyabban az elektronikával, bár így is csak hobby szinten sajnos. Még egyszer köszönöm!
A csöveket én is szeretem. A félvezetők működnek, vagy nem, de semmit nem árulnak el a saját működésükről, legfeljebb annyit, hogy melegszenek.
A csöveken látszik, hogy működnek. Félhomályban sejtelmesen világítanak, néha nagy kivezérlésnél kékes fény is megjelenik a ballonon belül a maradék levegőmolekulák ionizálódása miatt. A terhelés félreillesztését, a túl nagy anódáramot a beizzó anód vagy rács jelzi. Megfigyelhető, hogy a meghajtás visszavételével kihűl az anódlemez. Ezzel visszajelzik a konstruktőrnek, hogy amit csinált, annak milyen következményei vannak. Mindezt legtöbbször túl is élik. Egy tranzisztor felrobbant tokja semmit nem árul el arról, hogy mitől történt a baj. Pedig ezt fontos tudni, hogy tehessünk ellene. Szóval a vonzalom talán a működés könnyebb megérhetőségével magyarázható. De azért csövekkel soha nem születtek volna mondjuk olyan mobiltelefonok, amik ma elterjedtek.
Első találkozásom a csövekkel elég apró koromban történt, a nagyapám régi rádiójában. Hallgattam de nem is a műsor miatt, hanem hogy leshessem a csöveket a hátuljában. Nem tudom miért de annyira megnyugtató volt nézni őket, ahogy komótosan, halványan pislákoltak, és közben a rádió mély és lágy brummogása, nem egyszer aludtam el így Ez a mai napig így van. Egy Orion AR 205-ös van az ágyam mellett, és lefekvéskor szívesen hallgatom a Kossuthot. Mindenben keresem a csöves technikát amiben lehet, ami így kivitelezhető, szeretem körülvenni magam vele A gitárerősítőm is egy régi csöves Fender. Zenében a csöves hangzás számomra etalon. Azt hiszem elég rendesen meg lettem fertőzve!
Hello!
"De azért csövekkel soha nem születtek volna mondjuk olyan mobiltelefonok, amik ma elterjedtek." De nem zörögne a zsebed, és nem fázna télen a kezed.. Az első polifonikus szintetizátort a barátommal, az URAL2 számítógép leselejtezett moduljából készítettük. (Ez egy csöves bistabil multi volt talán ECC82 ruszki megfelelőjével, kis fém rack-be). Na, ott a szobát sem kellett fűteni, mikor a 63db. csöves oszcillátor egyszerre működött. De sajnos játszani sem lehetett rajta, mert mindig szétmásztak a hőtől a frekik. De a fennemlített hangulatnak messzemenően megfelelt. üdv! proli007
Egyébként van egy csöves rádiótelefonom 1955 ből alig nagyobb mint egy vaskosabb könyv. "Ceruza csövek" vannak benne. Jó, nem olyan mint a maiak
Üdvözletem!
Vettem egy OML-3M típusú orosz gyönyörűséget.A problémám a következő:Ha a vízszintes pozíciót állító potmétert teljesen balra tekerem,a vonal csak a 2-3 raszterig hajlandó elmenni,a függőlegeset állítót pedig teljesen fel,akkor csak a 0-1 raszter között áll.Ebben az állapotban is lehet vele jelalakot nézni,de mérni szerintem nem.Mi lehet a probléma?Volt már úgy,hogy normálisan működött. Köszönettel:Máté. [OFF]Feletettem ezt a kérdést a topicjába is,de egy hónapja nem érkezett válasz,viszont mostmár szükségem lenne rá.
Készítettem egy videót a hibáról,hátha jobban érthető.Bővebben: Link
Máté.
Szia!
A belső trimmerpotméterekkel kellene beszabályozni a korrekt mértékű eltolásokat. Rajz: kattints a Get Manualra
Köszönöm!
Nem értem,akkor miért miködött egyszer-kétszer jól? Máté.
Ennél a típusnál az Isostat-kapcsolók is gyakran bizonytalankodnak, ettől is lehet ilyen időszakos hiba.
Első körben akkor megkínálom grafitos műszerolajjal.Írok az eredményről!
Grafitossal inkább ne. Persze a forrasztásokat, testeléseket is nézd át.
Azt Ne! kapcsolókhoz sohase használj grafitos kenőanyagot, de potenciométerek javításához kiváló.
Jó,hogy szóltál!
WD-40 megfelel? Ma este nekiállok és méregetek!
Igen, oxid oldó, tisztító. Kenés nem fontos.
Sziasztok, hamarosan hozzám kerül egy oszcilloszkóp kontakthibával, a kérdésem az lenne, hogy több helyen olvastam több féle megoldást poti illetve jaxley kapcsolók kontakt problémáinak megszüntetésére, és ezekkel ellentétes állításokat is. Például volt aki a WD-t javasolta potméterre, de volt aki azt állította, hogy lemarja az ellenállás pályát, olvastam olyat is, hogy grafittal kell teleszórni, de elkóból kifacsart elektrolittal is lehet kezelgetni őket. Na most nagy dilemmába vagyok. Tudom a tuti a csere, de ez nem mindig lehetséges több okból sem. A kérdésem az lenne, hogy tudnátok javasolni valami tényleg használható szert vagy megoldást esetleg? A gép előző gazdája azt állítja, eddig még nem volt fujkálva semmivel, használható a műszer, csak kontaktos. Gondolom akkor olyan rossz nem lehet.
Kapcsolók kontaktusait olyan anyagokkal kell tisztítani, amik zsír (kosz), és oxid (ezüst, réz, vas) oldók, és valamilyen konzerváló anyagokat tartalmaznak, amik nem vezetők. Pl. nagyon kevés műszerolaj, de ez nem annyira fontos, mert ha sok van belőle, akkor összegyűjtik a környezetből a port, és ismét átvezetést, kontakthibát okoznak. Potmérerek "javításánál" speciális grafitos tisztító-kenő anyag kombinációja a jó, ritkán lehet jóminőségűhöz hozzájutni, és elég drága is. A csapágy kenésre használatos nem jó, mert túl sok zsiradékot tartalmaz, és ez is idővel kontakt-hibássá teszi újra a potit. Kontakt 60, 61, Tuner 600,
Köszönöm a választ, titkon a kontakt 60-ra gondoltam, de nem bíztam benne ,de így oké. Az isostat kapcsolókba is fújhatok kontakt 60-at vagy oda is inkább műszerolaj?
A csúszóérintkezős kapcsolók a rugónyomás miatt képesek öntisztulásra, vagyis a kialakuló oxidréteg képes magátol lekopni akkor, ha a kapcsolót járatják. Szerintem az olaj, mivel éppen a surlódást csökkenti, inkább védi a kialakult oxidréteg felületét, és így megakadályozza a szennyeződés fellazulását.
Ha egy yaxley sokáig nincs átkapcsolva, akkor az érintkezési pont kivételével mindenhol kialakul rajta az ezüstszulfát réteg, mert a levegő kénnel szennyezett. Az érintkezési pont eközben jó marad, de csak az első átkapcsolásig. A kapcsoló kotyogása miatt a kanál soha nem tud pontosan visszatalálni az előző pozicióba, ahol jó lenne a kontaktus, hanem az oxidált felületre fekszik fel. Látszik, hogy mi a megoldás: az oxidréteg eltávolítása onnan, ahol a kontaktusok érintkeznek. Ezeket a pontokat legjobban maga a csúszó érintkező tudja megtalálni, tehát azt kell hozzá felhasználni. Addig kell kapcsolgatni amig az oxid lekopik. Ezután kifújni, vagy olyan anyaggal lemosni a keletkező törmeléket, ami nem hagy nyomot, például olajfilmet, mert minden idegen anyag, ami a kontaktusok között van rontja az érintkezést. Néha elfáradnak a kontaktusok, és kicsi a felületeket összeszorító nyomás, és nem működik az öntisztítás. Ekkor már érdemes a tárcsát cserélni, bár az álló érintkezők jusztírozása is segíthet. A kontaktus kenőanyagok meg azért jók, mert a gyártók profitját növelik.
Köszönöm a tájékoztatás, még okosabb lettem mindenképpen. Akkor arra gondoltam, hogy amit pucuka javasolt, a kontakt 60 , szóval ezzel kezelném a potikat, és mivel olvastam róla, hogy ez jó oxid oldó akkor befújnám a tárcsákat, jól megjáratnám, majd valami párolgó olajoldó szerrel (mondjuk lakkbenzin, alkohol) lemosnám, és megszárítanám. Az isostat kapcsolókat meg nem bántanám, inkább sokat kapcsolgatnám aztán mosás párolgó anyaggal.
Szia!
Olajoldásra, tisztításra a legjobb az izopropil-alkohol (IPA).
Értem, akkor potira kontakt60 isostatra, jaxley-ra sok mozgatás majd IPA.
Erre annyit mondok, hogy az IPA-ban még nem csalódtam. Ha poros, olajos kosztól kell megszabadulni, akkor ez egy nyerő választás. Előnye még az is, hogy nagyon gyorsan szárad és nem támadja a műanyagokat.
Hát, igazából, még nem tudom mi vár rám, jövőhéten érkezik a műszer, csak már előre betárazok, ne érjen váratlan meglepetés, illetve nem baj ha van itthon ebből a két szerből. Régebben WD-t használtam de az az igazság , hogy csak ideig óráig volt jó, sokáig nem, mostmár tudom miért.
Hello!
Az összes oxid oldókat kétkedve kell kezelni. Amit befújsz, azt már tökéletesen eltávolítani nem lehet, és tovább mar. Voltak közömbösítők, de azok sem voltak megfelelők. (Amikor ez az őrült spray korszak elkezdődött, befújták a vízlágyítóban a mágneskapcsolók segédérintkezőit, majd egy év múlva az összes visszahúzó rugó eltűnt 62 tolózár működtető köréből..) Én is az izopropilt javasolnám. De valaha volt TUNER600-as spray az is megfelelő volt. De volt egy "csodaszer", egy (ha jól emlékszem) K6 nevű keréktárcsa tisztító spray. (Később kerestem de nem kaptam) Ez remek volt. Tisztított, majd nyomtalanul eltűnt, dőlt belőle az anyag egy csövön, olajokat is kimosta. De ha az érintkező hozzáférhető, nagyon jó lehet egy mezei filces polírozás is Tehát dörzsölés, de nem csiszoló papírral, majd a törmelék kitisztítása alkohollal, sűrített levegővel. (Az izopropil némely műanyagot megtámadja, és megváltoztatja a szilárdságát. De csak ha áztatva van benne..) üdv! proli007
Kontakt 60 való kontaktusokra, erős esetben Kontakt 61, Potira a Tuner 600. Mindegyik alkoholos alapú. Volt ennek csehszlovák megfelelője is, rettentő büdös volt, és némely műanyagot meg is alakította, pl zsebrádiók hangerő potiját. De ezeket is csak óvatosan használni, nem kell tocsogni.
Proli és Pucuka, köszönöm a válaszaitokat, és persze a többiekét is, sokat tudtam meg a témáról, okosabb lettem.
Adjon Isten Urak!
Tud valaki olyan szakit aki EMG TR-4655-2 (1568-2) szkóp javítását vállalja? A fókusz nem jött be középre,csak bal oldalon volt vagy arrafele kiment, majd azt vettük észre kis idő után hogy a magasfesz részeknél sorba átüt a kondi a diódára...Megmértük,12kV ! a szikra feszültsége,holott legfeljebb 8,5kV-nak kellene ott kolbászolni.Aki tud valamit szóljon! Köszönöm!
De, Trubiánszki művész úr, mesterien javítja ezeket a szkópokat. Csak fizesd meg. Viszont nem gányolja össze. Volt EMG-s fejlesztő mérnök.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |