Fórum témák
» Több friss téma |
Az a 21Ohm számít a nagy ellenállásnak?
Igen, a legnagyobb, amit mérni tudsz. Esetünkben a 21, és a rajzod szerint van még egy 21,9 is. Ez a kettő a nagy ellenállás.
Oké,akkor lemegyek és bekötöm helyesen. A pufferek is lemerültek remélhetőleg.
Azokat egy ellenállással süsd ki, mert jót tud zsibbasztani
Én csak izzóval szoktam. Bekötöttem normálisan a trafót,még mindig nem jó valami. Nem csinál semmit. A glimmlámpa sem világít.
Ha nem villog a glimm, akkor ott lesz a hiba. A triakot kipattintottad már?
Zárd rövidre a gyújtótrafóhoz vezeő két vezetéket, vagy tegyél közé egy 1 ohmos ellenállást. Próbáld úgy, mert ha nincs közte kicsi ellenállás, akkor nem fog villogni a glimm. (ez helyettesíti majd most a gyújtótrafót, ha így jó lesz, majd visszatesszük azt) Mérd ki azt, hogy feltölt-e a fóliakondi, aminek ki kéne sülnie a gyújtón. Ha nem tölt fel, akkor ott lesz a hiba. HA feltölt, akkor a tirisztor lesz a bűnös. Triakot cseréld ki.
Én hiányolom a Tirisztorról a Gate és a T2 közzül az ellenállást.
Ma gyakorlat órán megcsináltuk a stroboszkópot. Az igazság az,hogy az általam csatolt rajz egy kalap sz*r. Az ellenállások értékei iszonyatosan nagyok benne. A valódi hiba,amiért nem szuperált az a gyújtótrafó volt,valami gond volt vele. TV kimenővel próbáltuk utána,majd tekercseltünk neki egy új gyújtótrafót. Még lesz rajta változtatva,ha kész lesz a "remekmű" felteszem a módosított működőképes rajzot,ha igény van rá. Addig is a segítségért sok-sok köszönet Zatykó tanár úrnak,és neked is.
Ezt örömmel hallom! Amikor még sokat foglalkoztam vele, nekem is volt átalakított (felturbózótt gyújtású) és stb kapcs rajzom hozzá. De már nem találom sehol.
Sziasztok!
Tegnap megtaláltam egy anno gyártott strobimat, szétszedtem és átalakítottam folyamatos üzemre. Ha valakinek segít az építésben. Az előtét ellenállásokat hűtőbordára szereltem. Ezenkívül kapott egy ventilátort is, ami befújja a levegőt a házba, hűti a bordát és úgy távozik a házból, hogy a csövet is hűti. Ennek a vezérlése is a fénypultból megy. Tegnap fél órát járattam max frekin és simán bírta. Egy kérdésem lenne, ti milyen vastag üveget alkalmaztatok UV szűrésre?
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy ti hogyan oldanátok meg azt, hogy a stroboszkóp a zene ritmusára villogjon? Annyit én is tudok, hogy kell egy aluláteresztő szűrő csak az a baj, hogy bizonyos számoknál a zenei hangok legmélyebbjei egy frekvencián vannak a dobbal. Ez gondolom az elektronikus zenében használt fűrész meg négyszögjelek miatt van. Szóval a bajom az, hogy így össze-vissza fog villogni. A jelenlegi konstrukció amivel kísérletezek: aluláteresztő szűrő utána pedig tranzisztor ami 5 voltot kapcsolgat a csúcsoknál egy PIC bemenetére. A PIC minden csúcs után vár 0,4 másodpercet (140BPM) hogy biztos ne villanjon kétszer egy csúcsnál és vezérli a LEDeket. Gondolkodtam olyan megoldáson, hogy ne egy bemenete legyen hanem kettő és ne aluláteresztő szűrővel hanem RLC körrel (ami csak egy bizonyos frekvencián enged át). Tehát két RLC körös bemenet, az egyik mondjuk 300 Hzre a másik 100Hzre hangolva. És a mikrovezérlő csak akkor villant ha minkét bemeneten megjelenik a csúcs. Egy zeneszerkesztőben tanulmányozva a mélydobokat úgy látom, hogy egy "ütés" mindig nagy frekvenciáról (pár száz Hz) és nagy amplitúdóval kezdődik aztán mindkettő csökken (a frekvencia egész a HF tartomány aljáig). Szóval ez mindkét bemeneten látszódna, viszont véleményem szerint (jó lenne ha valaki felvilágosítana a témában) a zenei hangok még ha ilyen fűrész meg négyszög jelek is akkor is csak a felharmónikusaikon rezegnek mert különben "nem hangoznának jól". Egy hangnak pedig nincs két olyan felharmónikusa amit minkét bemenet átengedne. Remélem érthetően sikerült leírnom, hogy mit akarok. Szóval szerintetek ennek a megoldásnak van értelme? Egyéb ötletek a vezérlésre? Köszi előre is!
Szia!
Hát alaposan tanulmányoztad a zenét, az már biztos. Egy ötlet a vezérlésre: Én úgy oldottam meg, hogy egy fényorgonát építettem bele a fénypultomba. Aktív szűrésű. Ennek a 3 kimenetét (magas, közép, mély) egy-egy relére csatlakoztattam. (azért relére, mert itt már igencsak magasra rúgta a költségek, és átment low cost-ba, vagyis építsünk abból, amink van De ha simán megépítjük a fényorgonát, triakokkall, akkor is ugyan ez az eredmény. De ez csak a hálózati feszt adja a vezérlésnek vagyis a vezérlés tápellátását kapcsolgatja. Jelenleg csak a mély csatorna kimenetét használom, de így akár 3 sávra van vezérlésünk. Ez a következőképen működik. Amikor jön a zenei csúcs, akkor nyitnak a triakok (relé az én esetemben) és tápot ad a vezérlésnek. Amíg tart a zenei csúcs, addig kapja a tápot a vezérlés. Azon belül lehet a frekvenciát állítani, így egy-egy csúcsnál nem feltétlenül egyet vilaln, hanem amíg az tart, addig működik. Nekem nagyon bejött, mert így nem egy egyszerű zenére villogó lámpát kaptam, hanem a stroboszkóp hatás is megmaradt. Az egyedüli dolog, ami zavaró, hogy a keverőpult mellé téve hallom a relé kattogását alacsonyabb hangerőn
Ha érdekel a lehetőség működése, akkor csinálok róla videót.
Szia!
De neked nincs ilyen gondod ezzel a fényorgonával amit írtam? Pontosan mit takar az az aktív szűrés? Az általam leírt probléma jelentkezik pld a Love don't let me go című számnál. Próbáld ki! Ha ennél is jól működik akkor érdekelne a fényorgonál kapcsolási rajza. Üdv Gabi!
Szerintem legutóbbi partyn jól vitte ezt a számot. De kipróbálom, hogy tényleg jó-e. Aktív szűrés alatt azt értem, hogy nem sima "kondenzátoros/diódás" passzív szűrés. A fényorgonát megtalálod a fényorgonás topicban Alkotó kollégánk alkotta.
Sziasztok. mar jo regen nem irtam ide. Azotta all a strobim. minden kesz, mar csak egy tirisztor hianyzik bele. Mivel lehetne heleyetesiteni ezt a trisztort? TIC106-os a neve. Lasd a kepen
TIC116 van az enyémben kivállóan működik azzal is.
Szinte akár-milyet használhatsz, csak tirisztor legyen. Ha sokallod érte a majdnem 400 Ft-ot, akkor BT 149 D is használhatsz, én ilyeneket tettem a fénypultomba, simán jók. Csak akkor a megváltozott lábkiosztásra kell figyelned.
Remélem ma ki tudom próbálni.
Na kipróbáltam. Hát ez a szám nem hangvezérlésre való az már biztos. Viszi, viszi, de nem az igazi. Vanank olyan számok, amiket szépen visz. Erer ki kell kapcsolni, vagy beakpcsolni rá egy manuális frekit, és az vigye végig, vagy néha kapcsoljon be.
Ha sikerül olyat alkotni, ami ezt is szépen viszi, akkor értesíts feltétlenül. De csináltam egy videót egy másik számról, ha érdekel. Az is bonyolult, de azt még viszi.
Szia. Probaltam en mar TIC126-ost is, meg orosz hasonlo tirisztorokat is. egyszeruen nem nyit ki a tirisztor. lehet hogy az optokapuval lehet a gond. De probaltam a tirisztor helyere egy ledet bekotni. Azzal siman mukodott az optokapu.
Szia!
Más számoknál én is meg tudtam oldani a vezérlést. Még kísérletezek az RLC körös dologgal és ha nem megy akkor írok a PIC re olyan szoftvert ami felismeri az ilyen kehetetlen számokat és magától kezd el villogni mondjuk 130 BPMmel. De ha sikerül vmi jót alkotni akkor írok. Üdv Gabi!
Nekem is van még pár ötletem, ha valamelyik sikerül, akkor szólok én is.
A lábkiosztása biztosan jó? Egyszer én megvicceltem magam egy fordítva betett tirisztorral...
Tisztelt Fórumozó Társaim!
Azt szeretném megkérdezni, hogy 12V DC-ről hogyan lehetne egyszerűen villogtatni egy XOP15-ös villanócsövet? (Első hallásra szerintem sehogy.)
Elsőnek kell egy inveter, ami előálítja a nagy feszt.
Egy nagyon nagy és brutális inverter ha pontosak akarunk lenni Ráadásul XOP15 már nem használ kondenzátort, hanem simán megy a hálózatra.
Hello!
Lenne egy nagy kérésem. Van egy Megastar Megasrtobe Stroboszkópom, http://lighting-effect.com/ebaypics/kls/anymegastar2.jpg használtan vettem,(elvileg 1500W), de egy idő után elkezdett lassulni, és szétszedve láttam hogy 2db 200µF kondi ami régebbinek tűnik és a cső pufferéhez tartozik felrobbant, 350Voltos volt és elég régiek, sztem az idő vas foga.. Ez a két kondi mellet volt még 4 egyforma 220µF os úgyhogy működni még működött. Vettem helyette 2 Db 220uf 450Voltost betettem és látom hogy ugyan olyan lassu, lassan töltődik a kondi, a kondikkal vannak ellenállások párhozamosan, ahogy néztem 330Kohmosak voltak, 470Ksom volt otthon azt tettem ,be.Mellékelek egy képet a kondik bekötéséről.. Kép a kondik bekötéséről, A két első kondi nem volt összekötve.. http://kephost.hu/image-42C8_4D93537D.jpg Ha jól gondolom a kondikra pakolt ellenállások értékét kellene drasztikusan csökkentenem, perpill 4-5sec/ villanást tud.. Válaszokat előre is köszönöm..
A simán megy a hálózatra úgy értem, hogy nincs kisülőkondenzátor.
Hello!
Először is kössz a válaszodat, Igen én is úgy gondoltam hogy ott az első kettőnek is összekötve kellene lennie, ezért úgy is próbáltam, panelen, nem látszik semmi sem égettnek.de holnap megpróbálok róla képeket csinálni, amúgy az ellenállások 330Kohmosak, csak a kapcsoláson nem írtam be őket és az alapértelmezett 1k. bocs.. kössz addig is. |
Bejelentkezés
Hirdetés |