Huh, nekifogok még egyszer. Lehet jobb is így, hogy a második nekifutásra írt kerül fel. Estére megcsinálom.

Igen, és engem is érdekel.

Már késő.... A meghajtókat és a végtranyókat már kicseréltem, volt még nekem régebbről mindenből és maradt is, az olaszokat pedig eltettem. Nem volt egy nagy ügy, kb. félórába telt, mindenhez jól hozzá lehet férni. Lehet, hogy nagyon csökönyös vagyok, de azt a szinusz-degenerációs tesztet így azért már meg merem csinálni és természetesen úgy, hogy egyenesen a végfok bejáratánál, tehát minden előtte lévő cucc kimarad.

Valamint sejteni véltem, hogy a végfok előbb kezd klippelni, mint az előfok vagy az azelőtti kapcsoló IC. Ha a végfok OK (márpedig, ha szimuláltad, akkor valószínű úgy is van), akkor utána a sját előfokával gondoltam variálni. Egyébként a Hifi magazinosok erre a végfokra gondoltak, mert a cikkük 1982-ben íródott és ezt az Orion-verziót már a néhány számmal korábbi Hifi Magazinban (8.) már bemutatták.

Amúgy az alapprobléma az, hogy ennek az erősítőnek a hangját ugyan jónak, de kissé hűvösnek ítélték, ami igaz is, sokan hasonlóan hallják. Pl. egy Arcam Delta fényévekkel jobban szól, össze sem lehet hasonlítani. Nem azt szeretném ebből kihozni, hogy csinálnék az Orionból egy Arcam Deltát, de legalább jó lenne megközelíteni.....

Nálam hosszú időre volt szükség, amíg legalább az alap problémára választ tudtam adni magamnak.

Milyen erősítőt tartok a jónak?

Azt-e, ami a legdrágább cuccok hangján szól? - amiken még a kevésbé sikerült felvételek is jól hallgathatóak?

- vagy azt, amin még a keverési hibák is hallhatóak, ami kihozza hallgatási lánc részegységeinek legkisebb hibáit is?

Avagy, Kondo Ongaku, vagy pl. Arcam Delta?

Igen, ez tényleg nem mindegy... Nekem egyáltalán nem ezoterikus dolgaim vannak, hanem nagyon is alap-kategóriás holmik és 99 %-ban klasszikus zenét hallgatok. Amikor elmegyek egy koncertre, nagyon figyelek, nemcsak a zenére, hanem a hangzásra is, szinte memorizálom, hogy milyen, hogy emlékezzek rá, amikor valami gépzenét meghallgatok. (Egyébként az első foglalkozásom zenész, zongorista vagyok, úgyhogy van némi rálátásom a zenei hangképre, mint olyanra.) Az erősítőket illetően, van 2 db Orion SE 260, egy NAD 3020A, egy Telefunken STP1 + STM1 kétdobozos, egy 6P3SZ csöves és egy Arcam Delta. Ezek közül fülre az Orionnak tetszik a legkevésbé a hangja, mert tényleg, kicsit hűvös. A legjobb az Arcam Delta. De, az Orionnak is ugyanolyan, vagy talán még jobb mérési parái vannak, mint a többinek és ethosz2 szimulációja szerint nem is TIM-es. Ha jól gondolom, még a hőtorzítás szempontjából is ideális a 2 végtranyó párhuzamosítása.... Akkor pedig mi a baj ezzel az erősítővel, miért nem ugyanolyan jó, vagy inkább pontosabban úgy fogalmaznám, hogy miért nem ugyanolyan jól szól, mint a többi? Szerintem nem tudjuk, de talán valami kideríthető, amire a mérési parák nem hiszem, hogy nagyon választ adnának. (Lásd: Hifi Magazin: A fekete macska farka.) Ki tudja? Talán a Hifi magazinosoknak van igazuk, hogy az előfok? Vagy át kell kábelezni az egészet és Alps potikat bele, Bennic kondikat bele, stb... - Na neee, ezt azért már mégsem... - Na, mindegy, most már végigcsinálom vele, amiket kitaláltam, a végfokkal is és a saját előfokával is, ez utóbbira is van ötletem....

Sziasztok!

Olvasva az eddigi hozzászólásokat felmerült bennem egy kérdés, hogy a nagyfrekvenciás kompenzáló kapacitások típusa nyilván nem mindegy, ti milyet használtok illetve ajánlotok? Köszönöm előre is!

Ha jól látom, nekem az Orionban valamilyen kerámia kapac van.

Egy kicsit visszatérve még a TIM-hez és az Orionhoz... Ezt a cikket találtam: TIM - méréstechnika - hogy ne nagyon kelljen keresni, a vége felé, végkövetkeztetésként ez olvasható: "A mérési eredményekből két tipikus esetet tüntet
fel a 9. ábra. Az „A" erősítő „hagyományos" tervezői
szemlélettel készült, melynek tulajdonságai a
nagy nyílthurkú erősítés, a sávszűkítő kompenzálással
kialakított alacsony, a hangfrekvenciás sávba eső
nyílthurkú domináns pólus frekvencia, a nagymértékű
negatív visszacsatolás. A „ B " erősítőre jellemző
a sávbővítő kompenzálással elért nagy jelemelkedési
sebesség, önmagában visszacsatolt erősítő
fokozatokkal (hidegítetlen emitter ellenállások)
nagy nyílthurkú sávszélesség és nem nagyobb, mint 20 dB-es, a teljes áramkört átfogó negatív visszacsatolás."- Ekkor gondoltam arra, hogy ennek a cikknek az alapján az Orion SE 260 TIM-gyanús; nem mondom, hogy TIM-es, hanem csak gyanús. Ugyanis valahogy minden összevág: a nagy nyílthurkú erősítés, amit mértem is, amelynek a legmagasabb értéke 84 dB és itt a hurokerősítés 58 dB, aztán a hangfrekvenciás sávban lévő töréspont: kb. 5 kHz-en, amely a BC640-esen lévő kompenzáló kapacok és ellenállásokból adódik, amelyet ki is mértem. Amit a végfokkal én csináltam és amiről korábban is írtam (33 kohm a BC640-en lévő kompenzálás helyett), azok következményeként ezek megszűnnek, a hangfrekis sávban nincs töréspont, mert elmegy egészen 100 kHz-ig és a nyílthurkú erősítés ebben a tartományban 62 dB és ebből adódóan a hurokerősítés 36 dB. (OK, nem 20, de akkor is, a 36 kevesebb, mint az 58.) Azt is írtam korábban, hogy az eredeti nyílthurkúnál bizonyos tartományokban a szinusz szemmel láthatóan is kicsit csúnya volt, míg az új beállításban tökéletesnek látszik, tehát, ebből arra következtetek, hogy az eredeti nyílthurkúban a visszacsatolás nagysága még ebből a szempontból indokolt is, mert van mit javítania. A Hifi magazinosok megcsinálták azt a Variációk egy Orionra II-ben, hogy a visszacsatolást csökkentették 14 dB-lel, mivel az volt az elképzelésük, hogy az előfokot kihajítják és csodálkoztak rajta, hogy akkor sz@r lett az egész... Amit én kitaláltam és eddig megmértem, úgy néz ki, semmi sem rosszabbodik, a négyszögek ugyanolyan szépek, mint eredetileg vagy még talán szebbek is, gerjedés nincs, még a műterheléssel párhuzamosan kötött 3,3 µF sem tudja nemhogy begerjeszteni, hanem nagyon meglengetni sem a rendszert. (Persze, jó lenne még torzításokat is mérni....)

Az előfokkal is eljátszanék, pl. csökkenteném a felső határfrekvenciáját 100 kHz-ről 40-50 kHz-re és/vagy akár az erősítését is a visszacsatolásával. - Ez utóbbival nem hiszem, hogy rosszabb eredményeket kapnék pl. a torzítására, de, ha nem így van, kéretik megcáfolni. Igen, tudom, hogy akkor a 130 mV-os bemeneti érzékenység is romlik, de kb. 200-240 mV fölé már nem mennék, az pedig szerintem már senkit nem zavar, mivel manapság a CD-játszók is voltokat adnak ki....

A végső döntést amúgy is a meghallgatások fogják meghatározni. Az a terv, hogy a végfok- és az előfok-módosítások kombinációit hallgatnám össze a másik, módosítatlan SE 260-nal és vagy lesznek az eredetinél jobb (kellemesebb) hangú verziók vagy nem...... Ha lesznek, akkor még további hallgatásokat is tervezek, más hangfalakon, más akusztikai körülményekkel, más bemeneti forrásokkal, stb...........

Úgy döntöttem rövidre fogom és a lényegre szorítkozom. Az egység ugrásra, vagy az ahhoz hasonló nagy kitöltésű tömör zenei jelekre adott válaszban rejlik a megoldás.

Egy nagy meredekségű felül áteresztő szűrőre engedve az ilyen jeleket, az állandósult állapotot követően is mérhetőek nagy amplitúdójú lengések a szűrő után.

Egyszerűbben mondva egy ilyen kb 20Hz töréspontú szűrő szépen kiszintetizál a zenei jel mellé 20-40 Hz frekvenciájú lassan lecsengő lengéseket, amik jelentősen elszínezik az eredeti hangot.

A helyzetet fokozza, amikor ez sok töréspontos szűrés felülvágó típusú, pont mint a tápvezetékben megszokott RC tagok. Ilyenkor a végtranzisztor mintegy demodulálja ( félszínuszok a tápra!!) a zenei jellel kimodulált tápfeszültségre ült 50Hz-es fűrészjeleket, amiknek azután igen szép és bőséges harmonizáló tartalma a táp RC tagok után gyönyörű alacsony frekvenciás lengésekkel dúsítja a műsorjelet.

Állandósult mérőjelekkel mindebből semmit sem lehet kimérni, semmit sem.

Szimulátorban 5 perc alatt belátható mindez. Van egy rossz hírem, ez a jelenség igen fokozottan van jelen a stúdió berendezésekben, tehát reális élethű hangot legfeljebb saját mikrofonos felvételektől remélhetünk.

Mivel a múltkor jól összekevertem a V4580-at, CLC420-al, most majd jól meghallgatom végre ezt is.

Mindenkinek más a stílusa, de azért azt hiszem értem a felvetett problémát, és a létrejöttének mechanizmusát. A DC csatolások fokozott alkalmazása, / a táp ágakba RC tagok helyett Zener-s tápszűrés csökkentheti a problémát?
Találkoztam már olyan berendezéssel, ahol a táp rész egy nagyságrenddel bonyolultabb volt mint maga az erősítő. Kapcsolóüzemű táp, utána néhány voltos áteresztő tranzisztoros fesz. stabilizátor a teljesítmény egységekhez.

Sziasztok !

Van egy SIVA PPA 1600-as ZÖLD nyákos végfokpanelom. * szétégette valaki.
Valaki tudna nekem segíteni abban, hogy a forrasztási oldalt lefotózza, ( 5-6 db ellenállás )
( illetve azoknak a pontos értékeit leírni ) Nagyon megköszönném
Akitől vettem megpróbálta javítani de nem jött össze neki....

Me. Ha valaki tud eladó panelt az is érdekelne, és akkor nem szenvednék ezzel.
Kössz előre is.

A kérdés az, hogy mekkora teljesítményűnek kell lennie egy erősítőt kiszolgáló transzformátornak. A felvetést az egyszerű számításra tekintettel ( kerek számok) úgy teszem fel, hogy mekkora teljesítményű transzformátor szükséges ahhoz, hogy azzal ki tudjunk szolgálni egy 2x200W-os szinuszos teljesítményű erősítőt.

Tisztelem a tudásod -és írigylem-, de egyéni véleményem szerint, egészen másról van itt szó mint az ohm törvényről (a külföldiek sem mások mint mi, ők is a tényekre szoktak alapozni).
- A trafó impulzusszerű túlterheltősége elvitathatatlan tény, értelmetlen vitatni.
- Mikor "100W-os erősítőről" beszélünk, akkor egy olyan eszközre gondolunk, ami képes maximum 100W teljesítményt leadni, adott impedancián (ez mérhető pl. szinusszal). De aztán mikor használjuk ezt az erősítőt, akkor a hallgatott zenének CSAK a csúcsai lesznek ilyen teljesítményűek, de az átlag jelentősen elmarad e mögött.
Kár ebbe az elektorinkai törvényeket belekeverni. Sokkal inkább racionális méretezés kontra indokolatlan túlméretezés kérdéskörében kell az okokat keresni (a két dőltbetűs szó rendkívül szubjektív).

Az én véleményem:

Egy (pl) 4 ohm-os hangszóró esetén 200W kimeneti teljesítményhez 80Vpp feszültségre van szükség torzítatlanul. Ez azt jelenti, hogy félperiódusonként 40V csúcs feszültség szükséges. Ebből az következik, hogy a feszültség csúcsban 10A fog folyni, mint pillanatnyi csúcs áram. Ohm törvénye alapján ez 400W csúcs teljesítményt jelent, ami természetesen az ellenkező félperiódusban is rendelkezésre kell, hogy álljon.

Ideális ( 0 V szaturációjú ) erősítő esetén tehát szükséges az, hogy a tápegységből egyszerre álljon rendelkezésre 400W és 40V. Ehhez kétutas ( ideális, tehát nyitófeszültség nélküli) egyenirányítás esetén, szinuszos váltóáramú hálózati betáplálást figyelembe véve 28,36V effektív értékű, azaz 40V csúcsfeszültségű, azaz 80Vpp szekunder feszültségű transzformátor szükséges.

Egyszerűbben 28,36V-os, 400W-os transzformátor kell, azaz olyan transzformátor, ami egyszerre tudja a két adatot.

Mi történik, ha 28,36V-os, de csak 300W-os transzformátor áll a rendelkezésünkre?

Az egyenirányítást követő pufferekben a feszültség feltölti a puffereket a csúcsfeszültségre, azaz 40V-ra, ám amint az erősítőt teljesen kivezéreljük, a kivezérlési csúcsban az eltárolt energia egy részét kivesszük ( 400W), amitől a pufferen a feszültség lecsökken, egészen a vezérlőjel következő félperiódusáig, amikor a következő 400W-os terhelési pillanat bekövetkezik. Ettől ismét tovább csökken a puffer feszültsége. Könnyen belátható, hogy 50Hz-s táplálás és 1kHz vezérlőfrekvencia esetén tíz alkalommal következik be a 400W teljesítmény igény, amitől a puffer feszültsége jelentősen lecsökken, amíg a hálózati következő 50Hz-s félperiódus a diódákon keresztül ismét tölteni képes lesz a puffert. Ám mivel nem tud a transzformátorunk egyszerre 400W-ot ÉS 28,36V-ot, ezért a kapocsfeszültsége lecsökken és csak akkora feszültségre tudja tölteni a puffert, amit a 300W-os 28,36V-os transzformátor 400W terhelés mellett szolgáltatni tud. ( fontos, hogy a 300VA-s transzformátor mást jelent, mint a 300W-os transzformátor)

Vitathatatlan tehát, hogy a vezérlőjel legelső 40V-os feszültséget igénylő csúcsát követően soha nem lesz többé a tápfeszültség 80V, azaz a táp bezuhan.

Márpedig, ha nincsen meg a 80V, akkor nem lesz meg a 200W-sem a 4 ohm-os terhelésen.

Mindkét csatornára figyelemmel egy 2x200W-os szinuszos teljesítményű erősítőhöz, olyan transzformátor szükséges ami képes 28,36V effektív feszültséget és 800W-ot egyszerre szolgáltatni.

Akkor jöjjön az örök kérdés: Milyen erősítőbe és milyen transzformátor?
Ezeket érdemes lenne külön esetekre bontani, mert ami elég egy tiszta B-osztályban üzemelő erősítőnek az nem elég egy tiszta A-osztályosnak (bár még nem láttam 200 w-os A-osztályban üzemelő kapcsolást). Itt jön a másik főbb kérdés, hogy hol helyezkedik el a trafó. Láttam már olyat, hogy az erősítő közepén volt, teljesen zárt dobozban ilyenkor nagyobb trafó kell mintha nyitott dobozba, esetleg ventilátorral tudjuk hűteni.

A "Watt vitához" egy kis szösszenet.. Az erősítők névleges teljesítményét wattban (W) adják meg, általában az RMS (Root Mean Square) módszer alapján - ez a valós kimeneti teljesítmény mérésének módja, ellenben a valószerütlen "peak" vagy PMPO csúcsértékméréssel. A watt-érték és teljesítmény kimenő jel exponenciálisan arányos: hogy megduplázzuk az 1 wattos teljesítmény erejét, 10wattra van szükség, hogy azt is megduplázzuk 100 wattra. Tehát a 100 wattos erősítő kimenő jele csak négyszerese az 1 wattos modellének! Ez azt is jelenti, hogy egy 10 wattos sztereo erősítő, amelynek teljesítménye csatornánként 10 watt, ugyanazzal az effektív kimeneti jellel bír, mint egy 100 wattos mono modell.

Üdv! Egy másik megközelítést szeretnék bemutatni.
A trafó amúgy elvan magának, kell rá pár menet a veszteségek kompenzálására, és esetleg melegedni fog kissé, mint azt Alkotó is megjegyezte.
Az AB osztályú erősítő 50%-os hatásfokát leginkább háromszög jellel lehetne belátni, de a halmozottan fellépő veszteségek miatt ez szinusz jelre is elmondható a gyakorlatban.
Amiről írni szeretnék az a terhelés jellege.
Ez a hang ábra egy zenei felvételről készült. Próbáljuk meg átlagolni a burkoló görbéjét. Nem tartom túlzásnak azt állítani, hogy a csúcsértékhez képest a burkoló görbe alatti terület az 50%-ot sem éri el.
Ebből vonom le azt a következtetést, hogy a csúcsteljesítményhez szükséges tápkapacitásnak nem kell folyamatosan rendelkezésre állnia. A megmerült pufferek kényelmesen újra töltődhetnek a dinamika csúcsok között.
Az eddig épített erősítőim közül eddig egyetlen esetben tapasztaltam a transzformátor enyhe melegedését, mikor is 300VA-es 2x30V szekunderű toroid trafót 2db TDA7294 híddal 8 ohm hangsugárzóval terheltem. Az egy csatornából elvileg kivehető teljesítményt 200W-nak szokás említeni ennél a felállásnál.
Volt alkalmam egy 600VA-es transzformátorral is próbát tenni. A trafó hűvösségén kívül semmilyen érzékelhető változást nem tapasztaltam. Nehéz elképzelni, hogy további 200VA-rel izmosabb trafónak bármi hozadéka volna.

A nagyobb terhelhetőségnek van előnye. Pl a szekunder tekercs huzalátmérőjéből fakadó kisebb belső ellenállás, ami ugye nem egy hátrány.

Előre bocsátom, teljesen egyetértek veled. Az én álláspontom sarokköve az, hogy én azt és csak azt az erősítőt nevezem 2x200W-osnak, amelyik egyszerre mindkét csatornán lead 200W-ot szinuszos jelet. Tehát egyszerre mindkét csatornán folyamatosan 4 ohm-ra tud 80Vpp-t produkálni szinuszosan.

Való igaz, hogy ahhoz, hogy zenei jellel 80Vpp-ig vezéreljünk egy erősítőt messze nem szükséges 200W átlag teljesítmény, de ilyenkor nem is veszünk ki a tápból sem 400W-ot, de még 300W-ot sem. Az én méréseim szerint átlagos popzenén az átlag feszültség a csúcsfeszültség 35% ( kb) azaz az átlag teljesítmény a csúcs teljesítmény 10%-a csupán.

Innen közelítve zenére valóban szükségtelen az általam méretezett hatalmas trafó, de hidd el, hogy a TDA hidat, ha egyszerre terhelnéd mindkét csatornát szinusszal klipp-ig, akkor még fele teljesítményt sem mérnél, mint amire számítasz.

Ezt színezi még a VA és W mértékegységek közötti különbség ( az egyik a trafó rövidre zárásakor a trafóban maradó teljesítmény minimumát adja meg, amíg a másik az adott kapocsfeszültségre terhelt állapot mellett leadott teljesítményt) ebből az következik, hogy mindenkinek igaza van, mert egy 30Veff 300VA-es trafó simán képes 450W leadására, jó nagy feszültség esés mellett. ( a maximumot az illesztett terhelés mellett lehet mérni ugye)

Tehát a vitát két dolog generálta:

1. én szó szerint vettem a 300W-os trafót, pedig aki írta az 300VA-re gondolt valószínűleg.
2. írtam egy marhaságot is korábban, mert nem a kivehető maximális teljesítménnyel kb azonos teljesítményt fűtenek el a végtranzisztorok, hanem a legnagyobb átlag teljesítménnyel kb egyezőt.


Azt viszont fenntartom, hogy a zenei jel kitöltési tényezője nagyobb a szinuszénál ( Fourier sor mint bizonyíték erre). Ezt azonban most te értetted el, mert az effektív értékre asszociáltál és nem arról beszéltem.

Írtam neked privátot.

Ahhoz, hogy kezelni lehessen ezeket az adatokat, azt kellene bevezetni, hogy csak a terheletlen kapocsfeszültséget és a ( mondjuk) 5% kapocsfeszültség eséshez tartozó terhelést használjuk egy transzformátor leírásánál.

pl

230V
28V ( terheletlenül)
450W ( 26,6V-nál)

Ez tehát egy 26,6V-os 450W-os transzformátor, nem pedig egy 28V-os 450W-os. ( mert amikor ki van 450W véve belőle, akkor már nincsen 28V-os)

Ebből az is következik, hogy 26,6V-os 450W-os transzformátor, az nagyon sokféle lehet, sokféle kapocsfeszültségű és terhelhetőségű. Ezért muszáj a transzformátor adatainál a terheletlen kapocsfeszültséget, a terhelés mértékét és a terhelt kapocsfeszültséget is ismerni.

Nézd, nem óhajtalak meggyőzni. Azt gondolsz amit akarsz. Ezzel szemben álljanak itt a tények.

Adva van egy 25VA-re specifikált gyári AC tápegység, adatlapja szerint 2x12V AC. ( lásd a fényképet)

Ez a belsejében pucér transzformátort tartalmazó tápegység a következő adatokat produkálja mérés alapján.

28V eff - 0 A ( terheletlen kapocsfeszültség)
24V eff - 1,08A 25,92VA ( 25 ohm -al terhelve)
22,5V eff - 2,83A 63,8VA ( 8 ohm -al terhelve)
17V eff - 4,25A 72VA ( 4 ohm -al tehelve )
14V eff - 7A 98VA ( 2 ohm -al terhelve)

Tehát a gyártó ebben az esetben azt adta meg VA-ben terhelhetőségnek, amikor a transzformátor a 28V-os üresjárati kapocsfeszültség helyett, az 1A terhelésre leadni tudott.

Ugyanakkor a transzformátor ennek a négyszeresét is képes volt leadni.

Tanulság?

A VA szorzat cseppet sem állandó ( és ezen nincs is mit csodálkozni, nem is lehet állandó, hiszen akkor terheletlenül végtelen nagynak kellene lennie a kapocsfeszültségnek, ugye...)

Egy 30V-os 300VA-es transzformátor helyett nyugodtan használhatunk 40V-os 200VA-st. ( ha a kapcsolásunk egyébként kibírja a magasabb tápfeszültséget)

Az a gond, ha a 200VA-es trafót túlterheled, amperszag lesz a vége...

Zenével nehéz lesz, figyelemmel arra, hogy az erősítő maximális teljesítményének max 25%-a az, amit a klipphatáron az erősítő felvesz. Persze ha valaki tiszta szinuszt hallgat 100W-al, akkor lehet amperszag.

Elfelejted az időt. A transzformátorban van anyag és idő kell neki, mire felmelegszik. Hangosítottam saját építésű erősítővel és ami otthon röhögve kibírta a 3 órás döngetést az estétől reggelig igencsak büdösre melegedett még zenével is. 300VA-es trafó volt 2x46V AC-vel és 4ohm terhelés volt rajta (kétszer 4ohm, sztereó volt).

Szóval az, hogy nyugodtan lehet használni, csak feltételekkel igaz, de a maximális kivezérelhetőség szempontjából rendben van a dolog.

Ami a változott a mai világban diszkó körülmények között aza DubStep, ami folyamatosan max amplitudójú mélyhangokat jelent. A rockzene is sokkal jobban terheli az erősítőt, mint egy erősen huppogó tucc tucc zene és ezek mind olyan feltételek, amik mellett nem lehet elmenni.

Legyen egy zene dinamikája csupán 6 dB. ( ezt extrém nehéz megcsinálni..). Nos ebben az esetben egy 100W -os erősítő feszültség kivezérlése, csupán 50%, tehát a teljesítmény leadása 25W.

Ezen kár vitatkozni.

A mondanivalóm lényege az, hogy transzformátor vásárlásnál követeljük meg, hogy az eladó határozza meg, mekkora kivett teljesítmény mellett esik a kapocsfeszültség 5%-ot. Csakis ez lehet mérvadó arra, hogy tudjuk mekkora trafót veszünk, mert a VA adatról a Jóisten sem tudhatja, mekkora kapocsfeszültség esésnél vették fel.

Elfelejted azt a tényt is, hogy a zene nem csak színuszból áll. Fokozottan igaz ez a mai trendnek megfelelő ronggyálimimitált zenékre, amikben erősen jelen van a négyszögjel is. Én is próbáltam annó, valahogy objektív módon mérni a valós teljesítményeket (nem gyártok elméleteket, mérek) és a kilpelésig vezérelt szinusz jel mellett jóval magasabb maradt a tápfesz, miközben zenénél még a maximális kivezérlésre sem volt szükség ugyanahoz a feszültségértékhez.

Ezért is hajlamosak felrobbanni a hifi erősítők házibuli körülmények között. azt nem vitatom, hogy a gyártók által megadott értékek is erősen kérdésesek lehetnek, de erre kár is elméletet gyártani.

Elfogadom az állításodat, hiszen cáfolni nem tudom. Valószínűleg a véleménykülönbségünk oka az, hogy amiről te beszélsz, azt én nem nevezem zenének. Azt én zajnak nevezem, de ez generációs probléma, hiszen ez valószínűleg kölcsönös vélemény.

Ha viszont elfogadom az állításodat, akkor a pár hozzászólással korábbi véleményem igazolódik. Vagyis az, hogy ilyen "zenéhez" akkor olyan transzformátor kell, ami egyszerre tudja a maximális kivezérléshez szükséges feszültséget és a maximális kimeneti teljesítményhez tartozó teljesítmény kétszeresét.

Ha hiszed, ha nem már én is kinőttem ezekből, de sajnos figyelembe kell venni, főleg, ha az eber nem sajátmagának épít.