Hangérzékelő szerv, amelyben a beérkező hangjelenség idegjelenséggé alakul át és hangérzetet kelt. A hangérzékelő szerv külső része a fül, amelyre a hangjelenség a vivőközeg nyomásingadozása révén hat. A fül külső és belső felépítése: a külső hallójárat nyílását a fülkagyló veszi körül, amely mint hanggyűjtő felfogja a külvilág hangjelenségeit és azokat a belső hallócsatornába vezeti. A hallócsatornába érkező hanghullámok rezgésbe hozzák a hallócsatornát lezáró dobhártyát, amelynek középfül felőli oldalán levő hallócsontok átveszik a rezgéseket. A belső fülben van a csiga, amely folyadékkal van kitöltve. Ez a hangérzékelés legfontosabb szerve, a teljes hallószerven belül. A hallócsontok ide közvetítik a hangrezgéseket, amelyek a csiga folyadékában nyomásingadozást keltenek. A csiga alaphártyáján, a Corti-féle íveken mintegy 16 000 rugalmas szőrsejt van, amelyek egy-egy idegvégződéshez kapcsolódnak. Ezek a szőrsejtek a beérkező hanghullám hatására rezgésbe jönnek. Minden egyes rugalmas szál más-más frekvenciára érzékeny, tehát mindegyik csak a saját rezonanciafrekvenciájával megegyező beérkező hangfrekvencia hatására kezd rezegni és így közvetíti a hangrezgést az idegvégződéséhez. Az idegvégződésekre ható ingerek az agyba jutva hangérzetet keltenek. Az emberi hallószerv működésére jellemző, hogy az összetett hangokat mint egyszerű szinuszos rezgésű hangok öszszességét érzékeli, tehát képes bármilyen összetett hangot összetevőire felbontani.
Lásd még:
