Feszültséget közel állandó értéken tartó áramkörökben használatos, gáztöltésű elektroncső. Az egyenáramú tápfeszültséget a stabilizáló feszültségnél nagyobbra kell választani L a többletet a stabilizátorcsővel sorba kapcsolt ohmos ellenálláson - vagy jobb stabilizálás elérésére pozitív hőmérsékleti együtthatójú ellenálláson - ejteni. llyen kapcsolások -vel párhuzamosan kapcsolt fogyasztó számára a tápfeszültség-ingadozás és a terhelés két határértéke között (a terhelő áram alsó határa gyakran nulla) mintegy 0,5°%-on belül állandó feszültséget szolgáltatnak. A stabilizátorcső szokásos feszültségfokozatai: 75, 85, 100, 140, 150 V. Nagyobb feszültségek stabilizálására a - ket sorba kapcsolják; ma már nem használatosak a régebbi, 280 V-os stabilizátorcsővek, melyek több sorba kapcsolt szakaszt tartalmaztak. Nagyobb terhelésű stabilizátorokban a -stabilizátorcsővet csak feszültségösszehasonlító áramkörben, referenciafeszültség előállítására használják. A referenciafeszültség és a tényleges feszültség különbségével, a hibajellel, a stabilizáló áramkör áteresztő elemét (pl. tranzisztort) vezérlik. Léteznek kis terhelhetőségű, nagy feszültségállandóságú feszültségreferenciacsövek is. A stabilizátorcsőt újabban kiszorítják a zénerdiódák.