Fórum témák
» Több friss téma |
Mielőtt kérdezel, a következő két dolgot ellenőrizd!
I. A helyes tápfeszültségek megléte.
II. A kimeneten van-e egyenfeszültség.
Élesztés.
Mint írtad is, érdemes lesz kimérni a régi jelvezetéket. Az árnyékolás szakadása, átmeneti érintkezési hibája okozhat ilyen végzetes károsodást.
Kimérem,csak kínlódok valami hangot szeretnék csiholni a gépbe,de hangkártya vásár lesz sajna.
Sziasztok!
Egy Lg HT503TH házimozi rendszerről lenne szó. Nyáron a nagy melegben kezdte el azt, hogy egyszer csak elmegy a hang a front hangszórókból a mélynyomó még szól egy kicsit majd az is elhallgat. Aztán 1 mp elteltével minden vissza az eredeti állapotra, majd megint nem szól. Ez a jelenség ismétlődik, de érdekes mert reggel amikor frissen kapcsolom be akkor vagy 1 óráig jó utána kezdi el, illetve új jelenség, hogy bekapcsolom és kikapcsol magától egyből majd megint be megint kikapcsol kb 5. bekapcsolásra sikerül hogy bekapcsolva is maradjon. Most levettem a burkolatot gondolom a hűtéssel van valami pedig a kis ventilátor megy benne, így nem hallgatnak el a hangszórók, de a bekapcsolási probléma megmaradt. Véleményeteket szeretném kérni. Üdv.
Mivel ma sikerült beszkennelni a bakelites lejátszót, ezért az eredeti dokumentumokat közzéteszem. A gép gyakorlatilag meg se szólal. Kb ennyi a baja. Ugyanakkor problémát okoz a félvezetők beszerzése és jó lenne tudni mivel lehet őket helyettesíteni.
A hozzászólás módosítva: Okt 4, 2013
Sziasztok! Szeretnék pa célra készíteni erősítőt, de rájöttem hogy ha építek 4 panel vf2-őt drágábban jönnék ki mint valami olyan kapcsolást készítenék ami bírja a 2 ohmot. Oldalanként 2top és egy dupla top kerülne rá. Így jön ki a 2 ohm. 2 ohm-on kikéne jöjjön 900-1000w. Tudtok valami jó bevált kapcsolást, amit jól megtoldani vegtranyókkal, hogy bírja a 2 ohmot. Szivesebben épitenék tranzisztorost, mint fetest. Kiszemelt végtranyóim a jó kis 2sc5200+2sa1943 lenne. Kérésem az lenne, hogy mutassatok néhany kapcsolási rajzot.
Szia erre a célra MJ végtranyók kellenének,azok birják, 2Sa SC nem Pa-ra van az hifi.
Szia Gábor! Hová tűntél a Skype-ról.
A hozzászólás módosítva: Okt 4, 2013
Igaz én is gondoltam rájuk, mert darabjuk 200w-os ami azért nem semmi. Már csak maga a kapcsolás lenne a lényeg. Egyedül amiatt félek az mj-ktől(amire én gondolok) to-3 tokban van, aztán L idomozni. De mint láttam van más tokban is. Milyen kapcsolást ajánlasz? Aminek a végét érdemes megtoldani.
Hát hemzseg a net ezekkel a kapcsolásokkal,van egy 10 pár tranyós 1500w rajzom,de az is MJ vel van,persze rajzolás kérdése.
Én olyan kapcsolást szeretnék, mint pl: az st151, milyen szépen ki lett turbózva. Én egy sima kis általános kapcsolást készítenék el, aminek megvan bikázva a meghajtó és a végtranyós része.
Szia! Ez egyszerű, és bővíthető.
Köszönöm, ez tetszik! Gondolom a 2 diodát nem árt kicserélni egy tranzisztor-trimmer kombóra(szuperdioda), amit bordára kell szerelni. +/-70V ról kijönne 8 ohma 250-300W, ami 4 ohmon mar 600w, 2ohmon 1200w ez jó is lenne. Hány végtranyóra lenne szükség ha esetleg a 2sc mellet döntenék?
A hozzászólás módosítva: Okt 4, 2013
Szia! Megpróbálnám a végfok IC és a hűtőborda között a hővezető paszta frissre cserélését.
A szellőző nyílások tiszták? Port, szöszt eltávolítottad?
A diódákat ebben a kapcsolásban nem kell lecserélni, pont kellő áramot biztosítanak az R16,17 ellenállásoknak. A Q9 és a nála magasabb pozíciószámú végtranzisztorok tiszta B-osztályban működnek!
Na az úgy még jobb. Végre egy kapcsolás ahol nem ez az első tennivaló. Szerinted a kívánt teljesítményt, illetve eredményt elérhetem ezzel az erősítővel? Meg még arra lennék kíváncsi, hogy topoknak is jó ez? Mert ahogy látom azt írja subwoofer amp. Igaz attól működhet jól fullrangebe.
A hozzászólás módosítva: Okt 4, 2013
A hangfrekvenciás sáv felső részén valószínűleg kissé megemelkedik a torzítás, ezért ajánlja Elliott szub erősítőnek. Ettől még hangosítási célra megfelelőnek tartom.
Ha 4 párral növeled a végtranzisztorok számát, akkor az egy tranzisztorra jutó terhelés megegyezik a korábbi 4 ohm-ossal. Nem lesz olcsó mulatság
Sziasztok, ismét jöttem segítségért.
Építettem egy TDA8947J-s végfokot ami számomra elég meglepően jól szól ezzel nincs is baj. A kérdés nem is közvetlen ehhez kapcsolódik ezért is mertem ide írni nem a saját témájába. A konkrét bajom kikapcsoláskor jön elő, mégpedig a kikapcsológomb megnyomásakor a kimeneten torzul a jel rövid idő alatt felhangosodik torzítva és aztán el hallgat (zavaróan), főleg ha alapból kis hangerő volt beállítva, nagyobb hangerőnél még rövidebb idő alatt elhallgat (szinte nem is zavaró). Szerintem a tünetek alapján a pufferben maradt feszültségről szólhat még a rendszer és ahogy ez fogy úgy torzít be a kikapcsolás után. (A kapcsoló direktben a hálózatot kapcsolja) Szerintem a megoldás az lehetne hogy a puffer után kapcsolom ki az áramkört csak így szükség lenne még egy kapcsolóra ami nem szerencsés. A kérdés adja magát: hogyan szüntethetném meg ezt a jelenséget viszonylag egyszerűen? Elnézést az összeollózott paintes rajzért
Szia! Mi sem egyszerűbb, mint a koppanásgátlók mintájára figyelni az AC feszültség meglétét, és ezzel vezérelni a némítás lábat. Gondolkodj el rajta, nézd meg az adatlap milyen követelményeket támaszt. Súgó az AC figyeléshez.
És tényleg adja magát hogy nekem nem jutott eszembe
Felraktam az adatlap ide vonatkozó részét, jól értem hogy ha a mode1 es lábra 4.5V rakok akkor az összes csatorna mute állapotba kerül? Ebből már ki lehetne indulni nem?
Szerintem a Mode1 testre húzható, nyugodtan lehet az erősítőt készenléti állapotba is vinni, bár tényleg csak feszültségosztó kérdése. Az IC témájába írtam megvalósítási javaslatot.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a TDA 7294-es erősítőmnek is van mute funkciója, de én alapból nem használom, így be sem kötöttem).
Pedig van hozzá ötletem: Bővebben: Link
Gondolom ez a 4 párral való növelés az alap 4 párhoz van. Az az 8 pár/ch. Hát lehet csak olcsóbban kijövök 4x vf2 kd monster-el. Ott összesen 24 fet kell, itt meg 32 darab sokkal drágább tranyó. Csak a monsternél kell maradjak. Erre adnál egy választ légszives, természetesen a saját témájában.
Sziasztok,csinálgatok egy Fischer erősítőt,jó pár tranzisztor halott benne,lehetséges hogy ami benne van azokat helyettesíteném más fajtával?persze NPN PNP és fesz figyelembe vételével,amim van az mje340-350,BD139-140 és MPSA 42- 92,a végek helyére pedig 2Sc5200-2SA1943,a bent levők helyére.Csatolom a Fischer rajzát doksiját.
Köszönöm
Erre a kérdésre továbbra sem kaptam választ: (lásd a péntek 18:35 perckor kelt hozzászólás).
Én is erre gondoltam, hogy ezek a tranyok vannak a legjobb ár/arányban. Kiváncsiságból megépitenem, mert még nem csináltam B-osztályu erositot. Meg vegul lehet olcsobban jovok ki.mikor hazaerek gondosan atszamolom.
Meg sem mukkan de már félvezetőket keresel bele, nem nagyon értem hogy miért. Ott a rajz, el kell indulni a táptól és megnézni hogy eljut-e minden fokozathoz.
Akkor nem értetted mi a bajom: behalt az alkatrész. Ok. Csere. De mi van akkor ha az az alkatrész nem beszerezhető? Hasra ütés szerűen mondjak valamit a boltosnak, hogy mi kell helyette?
Szia! Elég sok FUSE feliratú, biztosítékként is szolgáló ellenállás van benne. Csodálkozom, hogy ennek ellenére tömegszerencsétlenség történt a tranzisztorok terén.
A BD tranzisztorok kivételével (azok 80V-osak, és úgy nézem ebben az erősítőben 120V a legnagyobb feszültség) jók a helyettesítők. |
Bejelentkezés
Hirdetés |