Fórum témák
» Több friss téma |
Nyugodtan próbálhatod terheletlenül, semmi baja nem lesz. A probléma csak annyi, hogy úgy jóval kisebb az áramfelvétel, nem biztos, hogy ami lent tökéletesnek tűnik, terhelve is az lesz.
(Amúgy bár minden autón olyan helyen lenne, mint az Escorton. )
Keresztbe írtunk.
A rugó utakra figyeltem, érzés szerint rendben. A javítás, belenézés reménytelen - ennél hidegen rásajtolták az acél házat. Azt lefeszegetés után strapabíróan visszakalapálni? A csavarokat is beragasztották, de ez gyenge trükk volt. Leginkább az zavar, hogy a helyén nem adott át, kiszerelve átad.
A terheletlen próbát, így felbátorítva még megcsinálom. Valamit azért mutat kisebb áramokkal is (hang, felpörgés sebessége, stb.). Persze szét kellene szedni, a szénkefe környékét is rendbe tenni, átnézni. Természetesen nincs 7-s csőkulcsom, csak azzal lehet hozzáférni a tőcsavarokhoz, de úgyis több napos program lesz ez.
Javítható az, mondom. Külön kapható a bakelit a csavarokkal, és a híd, ami összezárja.
A ragasztott csavarok is kijönnek, csak jó csavarhúzó kell. Ha már lent van, mindenképp szedd szét, legalább kitakarítani. A kefék is lehetnek kopottak, a bolygómű műanyag fogaskereke is gyakran törik. Egyik se nagy tétel. Ha rendbe van téve, egy jó ideig megint bírja.
Ez a mágnes kapcsoló tényleg nem szedhető szét. Ha egyértelműen ez a hunyó, nem túl vészes egy eredeti új - 4500 Ft az Alig utcában. Ezért is akarom a többi lehetőséget kizárni.
A motort mindenképp szétszedem minimum kitakarítani, csak be kell szereznem pl. a 7-s csőkulcsot. Autó szerelésben barkács viszonyaim, inkább csak kényszer hibaelhárítási tapasztalataim vannak. Általános villamos ismeretekkel, gyakorlattal jól elvagyok. Örülök a gyakorlati tanácsoknak. Feleslegesen pénzt kidobni, akár további kárt tenni nem akarok.
Ez a mágneskapcsoló tényleg szétszedhető, nagyon sokat tényleg szétszedtem, és tényleg össze is raktam, és tényleg jó lett, és tényleg nem fogom ezt tovább bizonygatni.
Az eredeti új nem annyi, az az utángyártott új, a javítókészlet meg harmada, és 20 perces munkával szépen meg lehet csinálni. Kinek mi éri meg. Ha nincs 7-es csőkulcsod, 2 db hatos anyát rákontrázol a kiálló menetre, és 2 tízes villáskulccsal is szét tudod szedni.
Nem kételkedek, kérdezek:
Hogyan? Amit én ráperemezésnek sejtek, lehet, hogy csak ütköztetés és ki lehet tolni a belsejét? Vagy miképp? (BOSCH I 331 303 140 640) A kontra anya olyan jó régi ötlet, hogy akár nekem is eszembe juthatott volna. Kösz! Imbusz helyett már hasonló trükköt csináltam is. Pánik helyzetben lebénul az ember.
Jól látod, peremezés, de elég jól kezelhető, egyszer-kétszer szépen szétszedhető, utána persze letöredezik.
Vagy egy jó éles csavarhúzóval fokozatosan felhajtogatod a peremet, vagy ha merészebb vagy, összetörheted a műanyagot, aztán fogóval szépen kiegyenesíted a peremet. Csak a 2 forrasztott tekercsvégnél kell vigyázni, nehogy kiszakadjon, előzőleg ki kell melegíteni, hogy mozogjanak a lyukban. Összeszereléshez egy kisebb kalapács, meg egy alkalmas vasdarab kell, amivel fokozatosan körbe kocogtatva (több körben) tökéletesen visszaperemezhető. Alkatrészrendeléshez inkább az önindítószámot add meg, az az állórészen kívül található, 0 001-gyel kezdődik (talán 110 a folytatás a tiednél).
Sokat segítettél, kösz!
Ma szétszedem a motor részt a kontra anyás trükkel. Szemrevételezés, tisztítás mindenképp ráfér (18 éves, 350 000 km) és, ha észrevehető hiba nincs, akkor már szinte biztos a mágneskapcsoló gond. Ha a kiperemezés nagyon rosszul sikerül, legfeljebb mégis új mágneskapcsoló, de kaptam egy esélyt.
Sziasztok!
Szeretnék egy kis segítséget kérni , van egy F astrám , 1.7 TD ( opel motoros ) , tönkre ment az önindítóm , darabokra tört a "bolygómű müanyag fogaskereke" , hála a fórumnak és persze a hozzászólóknak sikerült beszereznem az alkatrészt. Már- már majdnem sinen vagyok , de nem tudom melyik irányba szedhetem le a müanyag kerék közepéből megmaradt (bronz?) hüvelyt. A tengely végén van egy pici csapágyszerü cucc , pici zégerkarikával a besejében , kissé kibányászhatatlannak néz ki ; innen lehúzható lenne a tengelyről sorba minden? vagy a bolygókerekek felé jön le , de az is nagyon rajta van. ( a 11. képen is az van , a házból már kivettem ... ) köszönöm előre is
Azt a gyűrűt le kell ütni egy kis kalapáccsal az alatta lévő acél karikáról, a bendix irányába. Ezután egy csavarhúzóval kifeszíted, kitolod a horonyból a karikát, és sorban lejön minden.
Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni , hogy a behúzónak melyik az 50. számú érintkezője? ( a szénkefés vagy a másik ? ) Most jutottam el a visszaszerelésig és a visszakötésen fennakadtam.
Audi A4 1996-os benzines, kézi váltós!
Csak 3.-ra indul be hidegen, de ha csak kicsit is hűl, újraindításkor ugyanez a helyzet. Miért nem kap benzint, vagy levegőt? Benzinszivattyú kicserélve....
A behúzónak nincs szénkeféje mivel az relé, szóval a szénkefés az valszeg az önindító teste lesz, ami persze lehet a behúzó teste is.
(szerintem)
Szia!
Az 50 lábra a gyújtáskapcsoló 50-es lábáról megy inditózáskor áram, a behúzómágnes tekercsére.Általában csúszósaru (papa), vagy kisebb (M4-M6) csavar. üdv: hp
Köszönöm a hsz-eket.
Van 2 db vastag kábelem és 1 vékony (a vékony kisebb sarus , ennek megvan a helye ) A 2 vastagból az egyik az dupla vezeték ( piros és fekete ) a másik vastag pirosas , inkább narancsos szinü. Az opel kézikönyvben az 50. csatlakozóra megy a piros-fekete ami amúgy gégecsőben van. A vastag kábelek közül egyik saru kerekített , a másik négyszögletes és persze rá tudom tenni bármelyik pólusra. Azt amúgy tudom hogy melyik pólus aminek ha tápot adok akkor forgatom az önindítot. Sajnos kiszereléskor nem voltam elég figyelmes , meg amúgy is nehezen lehet rálátni , szinte tapogattam a dolgokat , nem aknából szerelek. Az önindító amúgy teker és már nem olyan mint egy a daráló , úgyhogy a nehezén túl vagyok. ( még kiszerelve - bikakábellel próbázva )
Nem barna inkább az a narancsos?
Szerintem az lesz a test, Opelnál az egyik felfogatócsavarnál szokott lenni. De azért győződj meg róla, annak kell az aksi negatív sarujához mennie. A másik vastag meg a plusztól jön, megy a mágneskapcsoló nyolcas csavarjához, onnan tovább a generátorhoz. Ha megvan még a hővédő lemez az indító fölé, vigyázz, hozzá ne érjen a vastag pluszhoz, elég közel van hozzá.
Igen a test volt az. Így a maradék vezetékeknek is egyértelmüen meglett a helyük. Tegnap kész lett és működik. Az annó működő állapotához képest is sokkal halkabban teker.
A hővédő is megvan, minden ok. Köszönöm.
Üdv mindenkinek! Fiat uno önindító problémával köszködök. Az önindító semmit nem csinál, kiszedve néztem a bendix behúz de a motor megsem nyikkan. Szénkefék nem kopottak bár mintha nem belevalók lennének, mert ez nem az a kemény kefe hanem normál szénkefe, bár nem hiszem hogy ez befolyásol és eddig ezzel ment. Szerintetek hol keressem a hibát? Válaszotokat előre is köszönöm!
Szénkefe nem jó önindítóba, csodálkoznék, ha eddig ment volna azzal.
Sziasztok van 1 kis problémám..Van egy 1.3 kadettom aminek kicseréltünk a bronz keféjét ami működött is 1 darabig tökéletes de utána elkezdett játszani hogy 2.3.4re sikerült felváltva mikor milyen kedve volt és pár napja meg teljesen megált nem indít...az önindító kap áramot rámértünk ...de viszont a komutátort nem csiszoltuk be a borz kefe cserénél,az lehetséges hogy annyira elkoszolódott hogy nem nincs kontakt?Csak ismétlen valamikor 2szer próbálkoztam valamikor 4szer mikor milyen kedve volt és beindult és most teljesen megált...előre is köszönöm a választ ......zoli
Inkább a behúzómágnes kapcsolójára tippelnék. Ha egy alkalmas eszközzel rövidre zárod a két 8-as csavart meglátod forog-e. Vigyázz nehogy testzárlatot csinálj, mert attól az akku is oda lehet. (Majd mindjárt kapok a többiektől a fejemre ezért a tanácsért.) Ha megfelelő körültekintéssel jársz el nem lehet baj.
Miért kapnál? Én is így csinálnám.
Nem árt, ha a váltó üresben van, mert előfordul, hogy perdülettől a bendix összezár a fogaskoszorúval.
A kérdés egyszerű:
Ha indítózol és hallod hogy kattran az önindító (behúz a szolenoid) akkor biztos, hogy nem kefével kapcsolatos a hiba, hanem a behúzómágnes érintkezői adták be a kulcsot. Ha semmilyen hangot nem halassz, de a gyujtáskapcsoló jó akkor a kefe áramkörébe lesz a hiba, mivel a behúzó szolenoid ezen keresztül testelődik. Rosszabb esetbe kiolvadt a forgórész tekercseinek csatlakozása a kommutátoroknál. Próbáld ki amit az előttem írtak Üdv
Sziasztok!
Én egy nagyon érdekes problémával találkoztam... pontosan még most sem értem igazából mi lehetett.. a lényeg az hogy van egy audim és azt vettem észre hogy amikor elfordítom a kulcsot és inditanám be, néha nem indit csak ha töbször elforditom a kulcsot egymás után akkor elkapja és indit... azthittem a gyujtáskapcsoló a bajos... na ennyibe maradt a dolog mert beindult mindig igaz többszöri fordításra de beindult de egy idő után már abszolut nem indult be a kocsi csak ha folyamatosan inditási helyzetben tartottam a gyujtáskapcsolót mintha indítanék akkor hallottam kis nyöszörgő hangot mintha az önindító nagyon nagyon lassan forogna ... de ez érdekes mert a bendix nem csattant tehát nem zárhatta össze az inditó áramot az öninditó motorral de mégis hallottam ezt a hangot.... a lényeg az én mégiscsak a gyujtáskapcsolóra gyanakodok... fujkáltam kontakt sprével és olyankor mindig megjavult... igaz 1 napot birt.. de megjavult... de besokaltam vettem egy uj gyujtáskapocsót ment egy hétig kb szuperül minden indításra... aztán jött ujra a probléma... mint a régi kapcsolóval hogy nem minden inditásra indit... későbbiekben egyáltalán nem indit csak ha sprézem aztán megint kb 1 napig jó és pár napja ez is megadta magát teljesen... már nem is indit... nade gyanus ez egy kicsit hogy 2 kapcsoló ilyen hamar tönkre megy?? alábujtam a kocsinak adtam az önindítónak direktbe az aksiról áramot és semmi... leszedtem az öninditót lezsedtem rólla a behuzó mágnest kipróbáltam az akksira kötve hogy rángatja e a mágnes de csak kicsit mocorgot... namost ott tartok hogy szerintem rossz a behuzómágnes .... de közben szétszedtem az öninditót mert az sem mozdult ha direktbe adok neki áramot és gyanus volt aztán látom hogy szénkefe az ugy elkopott hogy elis fogyott csak a vezeték volt... demost a kérdés az hogy hogy tud egyszerre elromlani a behuzó mágnes meg a brozkefe is elkopni??? és pont ugyan akkor adja meg magát a behuzó mágnes amikor a bronzkefe elkopik??? és ha ez igy van márpedig a bronzkefe elkopott teljesen akkor miköze volt a gyujtáskapcsolómnak ahoz hogy ha be spréztem akkor elkezdett inditani de egy idő után az sem.... meg áááááá nem is értem mi lehet erre a magyarázat???? Talán az hogy a bronzkefe kopottsága olyan kontakthibát okozott hogy kinyirta a bendixemet meg a gyujtás kapcsolómat is??? ja és mégvalami a gyujtáskapcsolót kimértem tehát ami kisfeszültség jön le a kapcsolótól a behuzó mágneshez ott van áram amikor elforditom a gyujtáskulcsot... tehát az elméletileg jó.... de ha az jó akkor néha a kontakt spré miért inditotta be mégis??? valaki aki nagy elektronikai zseni ezt magyarázza el nekem mert nagyon érdekelne!!! köszönöm
Nos a behúzótekercsben két tekercs van. Egyik a fém házon testelődik, a másik az indítómotor tekercselésén. Ha a kefe elkopik, akkor nem tud testelődni és nem is fog behúzni. Így nagy valószínűséggel jó a behúzótekercs, csak a kopott kefék miatt nem húzott be.
A gyújtáskapcsoló betét fújkálása pedig szerintem nem függ össze a dologgal, csak a véletlen műve volt.
Ez gondolom egy Bosch önindító. A bronzkefék a testet a végén lévő csapágy porvédőjét tartó 3mm-es csavarokon keresztül kapják. Itt gyakori az oxidáció. szerintem ha kitakarítod jó lesz. A gyújtás kapcsolónál gyakori, hogy a kulcsos rész is megkopik, így nem viszi rendesen a betétet. Betét cserére ideiglenesen mgjavul, mert az új nem olyan kopott mint a régi, de hamar elromlik, mert a kopott kulcsos rész hamar kirágja a műanyagot.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |