Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » B5 és B8 végerősítő
Melegedett az MPSA és a TIP is. Azért cseréltem nagyobbra őket. Beljebb a 12K-n kívül a rajz alapján van. Így is melegszik a TIP , de legalább az MPSA nem (annyira)
Így már világos, hogy az emelt ellenállások is a tervező ajánlásai, ha jól vettem ki a szavaidból.
Nekem a végfok is melegszik minimum hangerőn, pedig csak 70mA al megy. Tapasztalat, hogy így kevésbé melegszik a meghajtás. Elég sok értékkel próbáltam, mert 1 éve kísérletezgetek vele és így a legjobb melegedés és hang szempontjából is.Lehet hogy máshol máshogy szól vagy melegszik, nemtudom. Nekem ez a hűtő is kevés, máshol a kisebb is sok.
70mA pl. +/-40V tápfesz mellet már kb. 5,5W-ot disszipál a két végtranzisztoron, két végfokra ez majdnem 11W, ami már viszonylag jól melegíti a bordát.
Mennyire árthat ennek az erősítőnek a 100mA szerinted? Esetleg kellő hűtéssel már nyugodtan lehetne használni gondolom. De az már a duplája az ajánlottnak
Felesleges egyébként ,csak kérdezem.
Én csak a működését vizsgálgatom, nem építettem meg még a B5-öt. Ahogy meg KD is mondta, amit én építgetek, az már más történet kicsit, mint a B5, bár szerintem munkapontbeállítás szempontjából elég hasonló. Szerintem alkatrészügyileg ártani nem árt, de a hideg állapotbeli 100mA melegen még nőhet, ezt a növekedést főként a TIP-ek melegedése okozza. Ezért jól kell azt hőkompenzálni (lásd alulemez+ rászerelni BD139). Ugyanis a végtranzisztorok bázis-emitter diódája a TIP-ek kollektorkörében van, ami áramgenerátorként viselkedik, és így hiába csökken a végtranyó U_BE nyitófeszültsége hőmérsékletnövekedésre, a bázisáram alig változik, ezért nem kell a végtranyókat kompenzálni. Viszont a TIP-ek emitterkövetőben vannak a meghajtás oldaláról nézve, és a BD139-el felépülő "U_BE multiplier" a bázisukat egyenáramú szempontból fix feszültségen tartja, így ha csökken a TIP nyitófesze hőmérsékletre, nő a bázisáram.. ezért kell kompenzálni, közös felületre szerelni vele a BD139-et. Valamint az MPSA-k és a BC-k is melegszenek kicsit idővel, ezzel ők is növelve a nyugalmi áramot, bár egyenáramúlag azok elég rendesen vissza vannak csatolva.
Kész lett a tápegység - védelem...
Holnap készülnek a végfokok... Sajnos a Remix kondik kicsit nagyobbak lettek, de kisebb nem volt, úgyhogy ezek elég idiótán állnak, de majd ha találok kisebbet kicserélem őket... Úgy mértem, hogy a táp végén 2x45,4V -van a táp másik felén meg picit több... sajnos nem teljesen egyforma a két trafó...de ennyi még gondolom belefér... Tehát ez esetben az R11-R12 az 18k -s kell, hogy legyen... Más: Most kicsit megkavarodtam itt a nyugalmi áramot illetően...mivel 100mA az ajánlott elvileg...legalábbis a leírás szerint indítás után be kell állítani 50mA -re...de ez később 100mA -re fog felmenni... Akkor most melegen nem 100mA -nek kell lennie? Két 350VA -s toroid van most rajta, én hülye véletlen nem jól ültettem be a dióda hidat először... hát nem kicsit berezget az asztal a két trafótól... elég durva volt ... tanulság: nem szabad fáradtan éjfél felé elektronikával foglalkozni már...
[OFF]"tanulság: nem szabad fáradtan éjfél felé elektronikával foglalkozni már... "
Annakidején én is nem egyszer megfogalmaztam eme bölcsességet Fáradtan, éjfél előtt figyelmetlenséggel tönkretettem már régebben egy LM1036-ost, pár stabkockát, egy TDA7294-est (pedig azt nehéz kivéve, ha a hűtőfület szigeteletlen a fém házhoz csavarozod, ami GND-n van.... ), nameg a notebook hangkártyámat úgy ahogy van (oszcilloszkópként használtam, az akkori erősítőmet nézegettem vele, csak elfelejtettem, hogy ha feltekerem a hangszínt, az 16x erősítés.. 16V-ot meg már nem szerette a bemenete, és az egész elszállt). Ja, és éjfél után jutott pár éve eszembe 2x40V-ra feltöltődött 2x10000 mikrót a műszertüskémmel kisütni a +- ágban, 80V-on Az se volt kellemes.. Bár ezek vagy 3 éve voltak.. azóta azért fáradtan is óvatosabb vagyok.. de havonta így is elsütök balgaságból legalább 1 pár végtranyót. Szóval műszakilag veszélyes időszak az éjfél környéke.
A "REMIX" kondi az nem szentírás. Mármint nem az a lényeg, hogy ki gyártja, hanem hogy legyen ott egy NEM elkó. A panelon 12,7mm széles hely van, és 9 raszter lábtávval, illetve az alatt bármi más elfér. Tahát ha WIMA kondid van, akkor azt is rakhatsz oda, sőt az értéke sem szigorúan betartandó. Akár még ki is hagyhatod.
A filozófia bonyolult tudomány... A hibáknak semmi köze az időbeliséghez. Vagy megvan a szükséges figyelem, vagy nincs. Viszont a "mikor", ebből a szempontból teljesen lényegetelen.
Mi a baj azokkal a Remixekkel ? Belefér az a lényeg. Ha meg nagyobb a kapacitása hasznosabb, és csak azért hogy dizájnosabb legyen nem érdemes kicserélni. De ahogy érzed Amúgy szerintem 50 és majd menet közben felmegy.
[OFF]Csak hát a koránkelő ember éjfélkor már figyelmetlen..
Na hát készen lett a végfok, csak éppen nem működik... a 0.33 -as ellenálláson ugyanis semmit sem lehet mérni, viszont a kimeneten 12V -t is mértem... és min. csak 3V -re lehet levinni...
Valami baj van csak nem tudom mi, mert minden jónak tűnik...:S
A kimeneten egészen 43V -t is lehet mérni azaz majdnem fél tápfeszt... de semmi baj nincs a kapcsolással... legalábbis már átnéztem jópárszor de semmi...
A tranzisztorokon az UCE is jó... bár az egyik felén pár voltal nagybb fesz van... kivétel a BD139, mert azon nem lehet mérni semmi feszt a CE között... Hát nincs ötletem mi lehet a baj... kellene egy kis segítség...mert valami alkatrész úgy néz ki, hogy hibás... :S Ezen tervek alapján építettem meg...:
Ez ilyen Nézd át 10x az ellenállásokat hogy helyén vannak e. A feszültségszabályzó potit tekerd le teljesen és SOHA ne tekerd fel teljesen. A szimmetriabeállítót meg középre . Sokáig ne hagyd áram alatt így a végfokot, nehogy lefüstöljön. Ja és (nagyjából)10R 5W ot tegyél a biztosítékok helyére. Valószínűleg csak beállítás problémád lehet. Hangsugárzót egyenlőre mellőzz. Mivel viszed le 3V ra a kimenetet?
Viszont ha mindent jól ültettél be, akkor lehet hogy a BD a rossz.
Szia!
Természetesen biztosíték a foglalatban, meg labortápról van indítva... az offset beállító helitrimmerrel egészen 43V és 3V között tudom szabályozni a kimenetet... ami már régen elég rossz... A nyugalmi beállító poti 1k-ra van tekerve ahogy az írva is van a leírásba... de hiába tekergetem semmit nem lehet mérni a 0.33 -ason ellenálláson...nem tudom mi a baj lehet...:S
Hát a BD -n nem lehet mérni semmi UCE feszt az biztos... de most rohadt boldog vagyok, hogy szedhetem ki, mikor már szépen rajta van a bordán meg minden... egy álom lesz mindent szétszedni...
Mekkora nyugalmi áramot mutat a labortápod (azt írod erről éleszted)? Mindkét oldalt mond meg. Jó lenne egy éles fotó a panelről, hátha észreveszünk valamit rajta.
Ez a DIY egyik szépsége Nameg a tapasztalatszerzés melegágya.
0.01 A felvétel van... egyenlőre csak egy panel van kész...
BD-t kicseréltem de változatlan... semmit nem lehet rajta mérni... eszem nincs hozzá, hogy mi a baja... Csatoltam egy képet... Multival megmértem... negativ ágban 8.3mA van... pozitivban meg 7.3mA
Srácok ha tudtok segítsetek egy kicsit..mit nézzek át, vagy mire mérjek rá. Mert amit tudtam azt már megnéztem, semmi nincs rosszul beültetve. Annyit tudunk, hogy a 0.33 ellenálláson semmit nem lehet mérni hiába tekergetem a potit...de ez mellett a kimeneten meg ottvan dc 3-43v ezt az offset állitoval tudom szabályozni. A bd tranyon meg sehol semmilyen feszt nem lehet mérni..de ezt már cseréltem is. Szoval összegezve ennyit tudunk.
Az áram kevés, a végtranzisztoron nem folyik semmi. Azokat kéne ellenőrizni az elején.
Ettől egy sokkal jobb fotóra gondoltam, mert ezen nem látszik semmi. Az R21, R22 számú 68R-os ellenálláson mekkora feszültség esik?
Ha hazaérek megnézem, mennyi esik a 68r -en. A végtranyókon semmi, mivel nyitva sincsenek...a tip-eken is csak ilyen 200-300mV Ube fesz van, szóval azok sicsenek nyitva... a végtranyókon meg semmi Ube nincs ugye..
A végtranzisztorok "remélhetőleg" még jók.Tehát az 1K trimmert hiába tekered nem változik semmi. Ha mindent tutira jól ültettél be tehát az ellenállások sincsenek megcserélve sehol, akkor valamelyik félvezető a rossz. Más nem lehet, mert nincs más.
Igazábol a kapcsolást nézegetve...oda jutottam, hogy az mpsa- kat kellene megnéznem mivel a bd -semmit nem lehet mérni. A tipeknek kicsi az Ube- je, tehát nyitva sincsenek, igy pedig a végtranyok sem lehetnek nyitva ha jól gondolom. Tehát ha hazaérek, mert most névnapomat ünnepeljük, akkor kicserélem az mpsa -kat hátha.
Kíváncsi vagyok mi lehet! Ahogy elnézem ezen a gyenge képen, a polaritások, tranzisztorok(B.C.E) jók. Lehet hogy gyárilag hibás, de ezt viszont nehezen hiszem...
MPSA -k cserélve... semmi változás... viszont ha az offset potot kitekerem annyira h 43V jöjjön ki a kimeneten akkor 600mV körüli Ube fesz mérhető a végtranyókon is.. hát azt hiszem rejtély marad ennek hibája... elméletileg minden jó...gyakorlatilag meg nem működik...
Na, az a helyzet, hogy minden tranzisztor ki lett már cserélve, végső elkeseredésembe, de semmi... minden jó és mégsem működik...
Itt egy nagy felbontású kép, hátha láttok valamit, de szerintem semmi nem lehet már baj, és mégis közép állásban van a helitrimmer és 10VDC van a kimeneten... KÉP
Huhaa... azt hiszem a probléma megvan... azaz elnéztem egy ellenállást... végig néztem mégegyszer... úgy néz ki rossz a szemem... az egyik 2k2 -es helyett 220 -as volt bent... ezt kicserélve... tudom állítani a nyugalmi áramot, és nincs a kimeneten DC, de még mindig érdekes a dolog ugyanis nem lehet mérni a 0.33 -on semmi feszültség esést... de a labortápon látom, hogy van áram felvétel... és állítani is tudom az 1k -s potival... biztos jó helyen mérek én nyugalmit? a középső 0.33 Ohmosn kellene nem?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |