Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » PC táp javítása
Sziasztok!
Szeretnék tanácsot kérni, merre induljak el a tápjavításnál. A jelenség a következő volt: A számítógépet bekapcsoltam, majd kb. 10 mp múlva (Windows betöltése közben) egy pukkanás a tápból és a villanyóra szekrényben az automata lekapcsolt. Szétszereltem a tápegységet és csak egyetlen alkatrészt találtam, amelyen sérülés nyoma látható, egy kondenzátort, amelyen fekete folt volt. Ezt kiforrasztottam és megmértem; végtelen ellenállás, megszakadt. Az üveg olvadóbiztosíték, viszont sértetlen. Gondolataim szerint egy ellenállás ok nélkül nem ég szét, ezért gyanítom, hogy más alkatrész is odalett. Esetleg graetz egyenirányító??? Előre is köszönöm a válaszokat!
Az a kondi már "gyárilag" megszakadt, mert hát olyannak is kell lennie ha DC-vel méred. Vedd magad elé egy PC táp rajzát (százával találsz a neten), indulj el az NTC-től és mérj végig mindent a tranyókig.
Ha egy táp eléri a 2,5-3 éves kort, nem árt szétszedni és az összes kondit ESR mérővel végigmérni.
Elnézést, rosszul írtam, nem kondenzátor, hanem ellenállás égett szét.
Ettől függetlenül, megfogadom tanácsodat és méricskélek.
Nézd meg nem-e az egyik nagy puffer ment át zárlatba.
Van 21 éves AT tápom, ma is üzemképes és még kondenzátort sem cseréltem benne. ???
Nekem is van, igaz csak 15 éves de szerintem tizede annyit sem ment mint a mostani, és nem is erőművet hajtott hanem csak valami vackot.
Az akkori gépekhez a tápok túlméretezettek voltak, a mostaniak pedig alul méretezettek.
Üdv, a problémám klasszikus. Gép nem indul, táp kisüt, visszadug gép indul. A táp egy félhidas kapcsolású FSP ATX-350PNF típus. Gondolom milliószám produkálják idővel ezt a dolgot ezek a tápok. Mi szokott ilyenkor a ludas lenni? Van donortáp ugyanilyen 6 darab ami letérdelt, szóval alkatrészben nincs hiány. Ez még megy, csak ez vele a gond.
Ha néha működik, akkor át kell nézni a kondikat ESR mérővel addig amíg nagyobb baj nem lesz.
Helo mindenkinek az lenne a kérdésem hogy van egy pc tápom aminek belül nem latszik semi baja de a biztositekot már vagy 4 szer kilőte
megneztem hogy nem ér e össze valahol de sehol semi. Előre is köszönöm a válaszokat!
Üdv. mindenkinek.
Most ismerkedek hobbi elektronika honlapjával idős ember létemre segítségüket kérem idők folyamán be gyötörtem egy pár rossz PC tápot,kapcsolási rajz nélkül nem sokra megyek,a google-ben nem találtam. A következő tápokhoz kéne kapcsolási rajz: Codagen sowah 300W Mercury 350W dana SWITCHING POWER 300W Codagen 400W De más pc táp kapcsolási rajz is jöhet. Köszönöm a segítséget
Hello!
Nekem nem PC táppal van gondom hanem egy xbox táppal. Most ismerkedem a kapcs.üzemű tápokkal. TUSCANY Rev1.0 (20040506) névre hallgat, sajnos kapcs rajz. nincs róla. Nincs standby fesz. sem rajta. A primer oldal alkatrészei jónak tűnnek, de a vezérlő IC (KA1M0680) vagy nem indul el, vagy halott. Az IC megkapja a 14V-ot a 3-as lábán, a 4-es 5-ös lábakon pár mV mérhető AC-ben és DC-ben is. Az 1-es lábon 400V egyen van. A trafo primer oldalán is 400V egyen van, tehát nem kapcsolgat az IC. A sec oldalon nem tudok semmilyen feszt mérni sem AC-t sem DC-t. Mit mérjek még? Vajon meghalt a vezérlő IC? HA igen helyettesíthető -e KA1M0880B-vel? --- Üdv! Tom
Egy adott táphoz elég nehéz rajzot találni, de egyébként rengeteg PC táp rajz található a neten. Be kell írni a gugliba hogy "ATX schematic", utána az ablak felett kiválasztani hogy "képek" és máris ott lesznek százával.
A 14V nekem neccesnek tűnik, az épp hogy az induló küszöb feszültség, vagy még az sem. Egy ESR mérővel és egy szkóppal többre mennél. Ki kellene venni az IC-t és megnézni hogy úgy elindul-e. A tápja lehetne 15-20V között, a drain-re pedig egy ellenállás és mondjuk 30-50V DC.
Sziasztok!
Hátha már valaki belefutott ebbe és nekem nem kell napokat méricskélnem. Szóval: CHIEFTECH ATX-1136H típusú 360W-os ATX táp. Készenléti 5V hiányzott. Elkó és zárlatos FET csere után van 5V SB, és a zöld rövidrezárása után működik a táp. Rátettem egy öreg alaplapot, azzal is szépen működött. Visszatéve az eredeti számítógépbe, bekapcsoláskor a PC elindul, elkezd bebootolni, majd amikor a a videókártya átvált nagyobb felbontásba a táp sípol és leáll. Nyilván terhelésfüggő a dolog, de mit tippeltek mi okozhatja?
Esetleg elment a Graetz fele is (szakadásba), és kis terhelésnél nem feltűnő?
Sajnos nem jött be Megmértem a graetz diódáit mind jó. Ellenőriztem a 2 db 680µF -os kondit a diódák után. Megvan a kapacitásuk, és ESR mérővel is jók. Milyen tippetek van még?
Bocsi megint én. Nincs véletlen valakinek rajza (esetleg link) a CHIEFTECH ATX-1136H típusú táphoz? Úgy látszik jobban bele kell mélyednem, de ez rajz nélkül nem lesz egyszerű.
Sajnos csak 1 műszer áll rendelkezésre. Kiforrasztottam, adtam neki 20V Vcc-t meg a drainre 1,5k ellenálláson keresztül 15V-ot (ennyi volt csak kéznél). Az ellenálláson nem tudtam mérni sem AC-t sem DC-t. Ergo vagy nem indult el az oszcillátor vagy szakadt a kimenet és nem kapcsolgat a ketyere. Szerintem rendelek egy másik KA1M-et.
Ha kivett IC-vel indítom el a tápot akkor 25V körüli az IC tápfeszültsége, ha visszarakom leesik 13-14 V-ra és ingadozik. A kivett IC a tesztkapcsolásban nem terhelte ennyire a tápegységet, létezne hogy csak az IC tápellátása betegeskedik?
Üdv mindenkinek!
Kaptam két tápot, egy CODEGEN 300W-tosat, és egy DELL 145W-tosat. Egyik sem indul. Ha CODEGEN-t akarom indítani, ott hallok egy halk egyszeri halk kattanást. A táp próbál elindulni, de nem jön létre a rezgés. A DELL totál halott. Hol fogjak hozzá a hiba kereséséhez? Előre is köszi minden segítséget!
Első menetben: szétszedés, szemrevételezés, puklis kondi csere, 5V segédtáp ellenőrzése, diódák, ntc, biztosíték ellenőrzése.
Köszönöm, ezeket átnézem!
A segédtápot a meghajtó IC-én mérjem? A codegen esetén szerintem ez meg van, mert próbál indulni. Ott félvezető bajra tippelek.
Ott is lehet, de legegyszerűbb a tápcsatlakozónál, a szélső sárga melletti lila kábelen kell +5V-nak lennie kikapcsolt táp mellett is.
Köszi még egyszer!
Nem vagyok egy profi műszerész, de pc táp javítás terén abszolút kezdő vagyok!
Kicseréltem a vezérlőt KA1M0880B-ra és elindult a táp. Valószínűleg hőgutát kapott.
Sziasztok!
Én is egy rossz táp reménybeli javítása ügyében fordulok hozzátok. Az ominózus táp egy Fujitsu Esprimo p5600-as számítógép tápegysége. 230W-os, ATX-es. A típusa NPS-230CB. A panelen egy helyen olvasható: newton power limited nps-230cp. Sajnos már több napja keresgetek a neten kapcsolási rajzot siker nélkül. Még csak ilyen nevű céget sem találtam. A hibát egy -a gyerekek által a táp hátuljába dugott- ötforintos okozta. A gép kikapcsolt állapotában (sajnos bedugott tápkábellel), ahogy megmozdítottuk a gépet, elmozdult az érme és valami zárlatot okozott. A tápban lévő csöves biztit multiméterrel kimérve rövidzárlatot mérek. Szerencsére a gép többi része működik. Sajnos ez egy speciálisan kialakított táp, nem csereszabatos a normál méretű tápokkal. A panelen három alkatrészen látok hibát, amiből az egyiknél nem jövök rá, hogy milyen értékű lehetett. Csatolok képeket. A panelen a bekarikázott alkatrészek látszanak hibásnak. Sajnos egyik IC-ről sem találtam infót, hogy esetleg hasonló kapcsolásból kitaláljam milyen ellenállás lehetett az a nagyon szétégett. Szerintetek érdemes Javítással próbálkozni?
Elég elvetemült alkatrészek...
Az AP431-et TL431-ként megtalálod, de ha ezt nem ismerted fel, akkor kár nekifogni a szerelésnek... A DWA101N N141-re egy orosz oldalon 2 tipp is van, az egyik egy LM339-re cserélné, a másik azt mondja, hogy DR0183-nak megfelelő vezérlő IC, ami hasonlít a 2003-asra. Én inkább erre az utóbbira hajlok, de ezt te látod meg az IC bekötése alapján... Ez egy 400W-os táp visszarajzolva, DR0183-al Itt beszélgetnek az oroszok Üdv Inhouse
Jó lenne esetleg egy olyan kép, amin nem csak részletek vannak, hanem a trafók és a meghajtó tranyók és azok viszonya az IC-khez...
Vagy mégiscsak a DAP07 lesz a vezérlő IC, vagy az inkább csak a segédtáp vezérlője és ettől függően a DWA101N lehet műveleti erősítő, vagy PWM IC is... látni kellene a bekötését... Ha az LT1004 az, ami a tiedben van, akkor annak csak a 4-6-8 lába van használva. Üdv Inhouse
Van egy rossz tápom, és benne 2 db TO220 tokozású C2810 jelű félvezető. A google az alldataseetre adott 2SC2810 találatot. Megvallom őszintén én is erre tippeltem, de helytálló ez a feltevés és tipp?
Topográfiailag a főtrafó felé néz a primernek háttal. Képet most nem tudok készíteni, mert kint van a táp a műhelyben, de aki ismeri a tápok topográfiáját, el tudja képzelni. |
Bejelentkezés
Hirdetés |