Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Bojler javítása, kérdések
Szia
Azt tudtam volna javasolni mint zolika60. A fűtőszál ha zárlatos akkor nem így szokott viselkedni. Ha nagyon vízköves még a fűtőbetét el deformáládásához is vezethet, ami aztán szétnyílik "víz" kerül a fűtőbetétbe és ha megfelelő a védelem akkor az leold, mert zárlat keletkezik. De ilyennel még nem találkoztam, hogy egy része zárlatos, vagy zárlatos az egész vagy nem. Bojlereket általában 3-5 évente szoktam javasolni vízkőteleníteni (ez helytől és használattól is függ). Idézet: „zolika60 írta: 5,2-5,3A” Ezt mire írtad? Arra lennék kíváncsi ohm méréskor mennyit kellene mutatni a multiméternek? 1200W os a fűtőszál
Sziasztok!
Utóbbi időben a Hajdu bojlerünk (tipusát nem tudom) nem mindig kapcsolt be, leszedtem az alsó burkolatot és kiderült valami érintkezési hiba miatt nem ment, mert ha a vezetékeket mozgattam volt hogy bekapcsolt és ha megállt rendesen működött. Kiderítettem, hogy 2-es képen is látható fekete alkatrész ami fel van dugva (gondolom ez a biztonsági termosztát) nem stimmel, azt kocogtatva kapcsol ki-be. Szétszedtem és a kis műanyag részek le vannak törve benne, öt rugóval működik. De nem értem hogyan, mert lent van két kis lemez ami egy-egy átkötés végülis, meg amit bedugok az elvileg mechanikusan tud fel és le mozogni, gondolom ez kapcsolná ki ha baj van, de nem értem a két kis lemez hogy kerülni ki a körből, meg mi mozgatná ezt meg egyáltalán ott belül? Mert visszaraktam rugók nélkül, úgy is ment az állítható termosztát szabályozta is szépen a vizet, kikapcsolt rendesen mint eddig, de most már az sem akar kikapcsolni, ha jól látom csak melegítene a végtelenségig... mert ha visszább tekerem nem kapcsol le kevesebb hőfokra, de kikapcsolni kitudom teljesen letekerve. meg eddig 60 fokra melegített rendesen, most meg hogy nem áll le érezhetően sokkal melegebb a víz. Most ki is kapcsoltam. Most akkor tönkre mehetett a hőfokszabályzó, amiatt a fekete alkatrész (biztonsági termosztát?) miatt, vagy más a probléma? Igazság szerint neten szétnézve nem is találtam ilyen, a 2. és 3. képen látható alkatrészt sehol...
Most már ilyet használnak helyette. Bővebben: Link A szerepe az, ha elromlana a hőfokszabályozó, akkor megakadályozza, hogy felforrjon a víz. Ha kiold, csak szétszerelve lehet visszakapcsolni. Mindenképp cseréld ki, nehogy bomba legyen belőle. :yes:
A hőfokszabályzót is cseréljem az is meghalhatott akkor? Mármint abból gondolom hogy most az se kapcsolja le, vagy ez nem biztos? Valamint akkor a bekötése ennek a kettőnek hogy van, mert látom ezen a hőkioldón is van ilyen réz érzékelő, akkor kettőt kell feldugni együtt a bojlerbe a szabályozóéval együtt?
Igen azt is. Valószínűleg annak a hibája okozta a hőkioldó tönkremenetelét.
A bekötés lemaradt:Bővebben: Link
Köszi a segítséget, a két réz érzékelőt egymás mellett kell feldugni vagy mindegy? Amúgy világos minden, köszi még1x.
Egymás mellett nem férnek el, az egyiket kicsit lejjebb kell tenni, de adja magát.
Nagyon köszönöm, ezt fogom tenni.
A másik bojler vize, már valóban nem büdös.
Sziasztok!
Szeretnék egy kis segítséget kérni. Hajdú bojleremből folyamatosan folyik a víz. Arra gyanakszom, hogy tönkre ment a biztonsági szelep. Mást nem tapasztalok, nem lett melegebb a víz pl. Ha valóban a biztonsági szelep a ludas, akkor engedjem le a vizet a bojlerből, és cserélhetem is? Köszönöm a választ!
Szia!
A biztonsági szelep a bojleren kívül van. Ott folyik?
Szia!
Igen, kívül folyik. De gondolom a szereléséhez le kell engedjem a bojlerből a vizet.
Zárd el mindenhol a melegvíz csapokat és persze a hidegvíz betápot is. Ha szerencséd van, akkor a légnyomás benn tartja a vizet a bojlerben.
A bojlerbe bemenő hideg vízcsapot zárd el- gondolom utána van a biztonsági szelep. Nyiss ki egy meleg víz csapot, engedd le belőle a nyomást- de csak a nyomást, és ne az egész vizet. Fogj pl egy boros üveg parafadugót, hegyezd ki egy fél colos cső belső méretéhez. Szedd le a flexi csövet, majd a biztonsági szelepet- vigyázz, ha kiesne a kezedből, ne verje le pl a kád, zuhanyzó, járólap bevonatát. Gyorsan dugd a helyére a dugót, így a víz nem fog folyni, legfeljebb csöpögni. Szedd le a régi kendert a menetről, újrakenderezés, dugó ki, gyorsan rá az új biztonsági szelep, stb.
Üdv
csak óvatosan azzal a biztonsági szelep leszedéssel mert ha nagyon meg van húzva vagy rá van gyógyulva akkor járhatsz úgy hogy a cső törik ( reped) ki a bojler testből. Tehát ajánlatos ellen tartani egy másik fogóval.
Igazad van. Azt azért gondolom te sem várod el, hogy minden egyes lépést- hogyant, miértet- leírjon az ember. Nem teljesen kezdőknek való az ilyen, nem árt egy kis tapasztalat hozzá. Ilyen alapon mondhatná az ember, áramtalaníts, mert ha leugrik a csőfogó, eltöri az elektromos védődobozt, és pont áram alatt van, megrázhat, stb. Nulla tapasztalattal ne kezdjen ilyenbe senki- főleg azért, mert szerszám is kell hozzá. Egy jó szaki min. 2 db csőfogóval megy, továbbá kenderezni sem árt ha tud az ember- igaz ezt sem magyaráztam el, balra, vagy jobbra tekerve, fentről, vagy lentről kell kezdeni.
Hello!
Van egy 120l-es olasz "junior" 2000w-os (Merloni thermosanitari nts 120 2k) bojlerünk, amit több mint 3 éve vettünk. még sose takarítottuk ki. szuszog / nyöszörög is rendesen, valamint nem melegíti fel kellőképpen a vizet. mivel 5-en használjuk, így 80c-ra van feltekerve. Van egy kis műszer a tetején, aminek a mutatója régebben teljesen kitért jobbra ha végzett a felfűtéssel. most viszont alig mutat egy kicsit középen túlra. Sajnos meleg a burkolata, elég gagyi lehet a szigetelése gyárilag. (előtte egy szintén 120-as, de régi Hajdu volt, fel kellett volna inkább újítani. annak hideg volt a külseje még 80c-on is.) Mit érdemes cserélni benne egy kitakarítás után? elég csak a tömítést? Vagy kell új anód is? előre is köszi!
Sziasztok. Az miért van hogy a Hajdu bojler túlfolyóján egyfojtában csepeg a věz, nem csak akkor amikor fűt? És levegő is jön belőle, sziszeg elég rendesen.
Tönkre ment a túlnyomás szelep. Cseréld ki.Bővebben: Link
Igen, vagy tönkre ment, vagy valami szennyeződés került a szelepülés közé. Ha olyan a biztonsági szeleped, hogy kézzel ( műanyag kupakot tekerve ) kinyitható a szelep, akkor tekerd meg, nagy nyomással jöjjön ki belőle a víz, hátha kimossa a trutyit, Ha 2-3 próba után is csepeg, marad a csere. Levegő nem jöhet belőle, mert vízcső- csak úgy tűnhet neked.
Köszönöm. Közben utána olvastam, és én is erre a következtetésre jutottam. Már a szelepnek is utánanéztem, nem nagy összeg, úgyhogy neki állok, mielőtt tárcsáznék egy szerelőt.
Három éves az elektromos boylerem. Gondolom, egy kicsit már elkéstem a karbantartással. De sebaj, a kérdésem: mit tegyek?
Korábban egy boylert már szétszedtem, tehát nagyjából tudom, milyen nehézségekre számítsak. Ez egy 160 l-es modern szlovák boyler, van benne egy + vízkör napkollektorhoz. Ezért is szeretném, ha nem menne idő előtt tönkre. Ha konkrét adatok kellenek, megküldöm.
Ha nem túl kemény a víz és nem jár 80C° felett, nem vagy elkésve. A szokásos eljárást kövesd. Vedd le az alját szedd ki a vízkövet. A többit látod van-e még tennivaló. Tömítést vegyél előre, ne tedd vissza a régit.
Anód rudat sem árt hozzá beszerezni, már el lehet kopva. A napkollektor csőspirálja nagyon fontos, hogy ne legyen vízköves, mert az nagyban befolyásolja e leadott teljesítményt, így a hatásfokot is. Tisztítása magas nyomású mosóval- ha sikerül-, vagy pl foszforsavval.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |