Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Egyfázisú motor forgásirány váltása mágneskapcsolóval
Témaindító: Pedrobácsi, idő: Jún 12, 2008
Témakörök:
Üdv! A rajzod szerint a kondit a 6-10 pont közé kell tenni.Akkor a kondit kössem ki a motor kap. dekni alól,hogy külön tudjam bekötni a kondit és a SF. a kapcsolóba.Mivel eredetileg a Z1és Z2 közé sorba van kötve a kondi és a SF. (U1-U2 FF.) csigi
Sziasztok, már átnyálaztam az egész fórumot, de megoldást nem találtam, csak hasonlókat, de nem működik.
Kérdésem következő lenne. Adott egy szerszámgép, (Álványos fúró) szeretném megoldani a forgésirány váltását. ami látható: a vezetékek közül, összesen 4db jön ki a motorból, abból is 2 közös szerintem(szinük egyforma ellenálás 0) .tehát van 3 kivezetésem,.Amit próbáltam eddig nem jött be, kondi átkötés, stb Szerintem nincs kivezetve az összes tekercsvég. nem tudom gyártói szinten mi a szokás,hol vannak a hiányzó végek, de ha már találkozott valaki ilyesmi motorral, és tud segíteni , nagyon megköszönném.Szerintetek mennyire lehet eldugva, és hogyan tudnám átkötni úgy hogy egy kapcsolóval tudjak forgásirányt váltani. Tettem fel képet róla, megszámoztam a kivezetéseket, és oda írtam mellé a mért ellenálásokat. Előre is köszönöm. Üdv zasti78 motor01
A kondira menő piros szálat kösd le a kondiról és helyette a kék szálról vigyél egy vezetéket a kondira úgy fordítva kell neki menni!
szia. Ha hazaértem megnézem. De emlékem szerint a 3 .és 4 re. a minden variácio kiprobálva. A kihozott szálakkal nem megy a másik irányba. Ha megfigyeled a képet. Mint irtam az 1 és a 3 piros vezeték. és szerintem azonos. Csak két különböző helyröl van kihozva.
szia. Tesztelve. Csak zúg. De nem indul el. Ha behajtom kézzel. és menetközbe rakom rá le is fogja a motort. Ha nem megy akkor ráteszek egy másik motort amin kint van mind a 6 szál. Az a fajta nem okoz gondot bekötni. Tudod ez ilyen hobby gép. Olyasmi mint amit az einhell jellegű olcsó játékokba raknak. Tanultaim szerint én is ezt próbáltam legelöször. Arra gyanakodtam hogy hátha raktak bele valami védelmet ami nem engedi. De csak tippelni tudok és remélni.hogy valaki már találkozott evvel a fajtával.
Megvan a megoldás, csak kicsit kapkodós estém volt, és mire leírtam összekevertem a dolgokat. az egyik piros szálat levágtam a fenébe, minek 2. és most így maradt a 2,3,4-es rendezési sorrendben: a 3-2-4. A 2-a fázisra, a 3-4 a kondira, és ezeken váltogatom a nullát, nem is volt bonyolult. Köszönöm szépen a segítséged, és mindenkinek aki megpróbálta
Sziasztok!
Alaposan szét néztem a fórumban de nem találtam megoldást a bajomra. Egy mosógép motorjának ütemezett forgásirány váltását szeretném megoldani. Minden adott hozzá (a forgásirány váltást két relé végzi) csak a relék késleltetett vezérlését nem tudom hogyan oldjam meg. A kritérium: 1; meghúz az 1.sz relé, és benttart kb: 5 másodpercig, 2; elejt az 1 sz. relé, majd kb: 3 mp múlva meghúz a 2 sz. relé és szintén 5 mp-ig benntart, majd kezdődik előről. Valami egyszerű időzítős megoldást szeretnék (valami 555, vagy ilyesmi és nem PIC). Kérem aki tud segítsen! Köszönettel: Metabo
Hello!
Tessék! A ciklus bekapcsoláskor a várakozással kezdődik, de az első várakozás, kb. kétszer hosszabb, mint a következők. üdv! proli007
Sziasztok, van egy tolókapu motorom ami egyfázisú és 3 vezeték jön ki belőle, kell rá egy kondi azis megvan. Amúgy egy proteco mover5-ös motor. Elpilledt a vezérlése Mágneskapcsolókkal láttam itt a forgásirány változtatást, de erre a motorra nemtom hogy kössem be
Szevasz!
Ez (innen letöltve) nem segít? Üdv: StMiklos
A három eres vezeték bekötése (általában ) Barna -fekete közé a kondi , kék a nulla -és ha a fázis a barnára van kötve akkor az egyik irányba megy ha a feketére akkor a másik irányba .
Üdv!
StMiklos által linkelt rajz 10. oldala. Kék vezeték a nulla, barna és fekete közé kell a kondi. Egyik irányba a barnára kösd a fázist, másik irányba a feketére! Üdv! Tomi
Sziasztok
Megint Én megint motor bekötés gondokkal. Esztergámon behalt a motor, és van itthon egy méretben paraméterekben passzoló, gondoltam felteszem(ez volt porelszívó motorja, 750W 220V -os.(gyárilag 120uf kondival. 4 vezeték jön ki a motorből,kék sárga és 2db piros ebből 2 piros ugyan az(gondolom 0.5 Ohm ot mérek de ez adódhat a műszer+ vezeték) ,(kék és piros a főtekercs egyébként) Nos,fázis pirosra,a nullát pedig váltogatom a kondi két lábán(sárga vagy kék) a forgás irány váltáshoz.Működik de, forgásirány változtatásnál, balos forgás esetén a motor ki-be kapcsolgat. Terhelés nélkül semmi gond, mindkét irányba azonos idő alatt pörög fel,(kb 1 mp) hangja csendes, de terhelésnél, nem hajlandó csak a hivatalos forgás irányba menni. Kérdésem a következő lenne: Nincs lehet a motorokba véletlenül valami elektronika ami a jelenséget produkálja?? Vagy mit kötök rosszul hogy ezt produálja? Köszön előre is Üdv Zasti78 JaJ mégvalami, Valószinűleg olyasmi lehet mit az eredeti, röpsúlyos, ahogy esik a fordulat kikapcsolásnál, hallani hogy kolompol.
Üdvözletem!
Az lenne a problémám, hogy van két motorizált antennám autóhoz. Ezeknek van 3 kivezetés. Rájöttem, hogy hogyan kell feszt adni, hogy ki illetve be mozogjon. Kifelé mozgáshoz: Sárga - ; Barna+ Befelé mozgáshoz: Sárga+; Fehér- Régen volt egy hasonló ablakemelőm, de abba beépítették a kívánt elektronikát. Egy relé vezérelte a pólusokat és volt egy "Remotte" szál, ami, ha behúzta a relét akkor kiment, amikor lekapcsolt, akkor visszahúzta.(A rellé 2 körös volt emlékeim szerint) Az antennákban vannak beépített végálláskapcsolók. Segítségeteket kérném, hogy, hogyan tudnák egy illyen relés forgásirányváltót csinálni, illetve melyik pontot hogyan kell kötnöm. Köszönöm előre a segítségeket! Üdv. Speed008
Hello!
Pld. itt van egy. Ha a végállás kapcsolókat nem szeretnéd használni, akkor annak helyét rövidrezárod. Ha a relé ejtve van, egyik irányba megy, ha húzva, akkor a másikba. üdv! proli007
Üdv!
Köszönöm, pont erre gondoltam! Köszönöm a segítséget!
sziasztok,
nekem lényegében egy mosógépet kellene csinálnom 10 másodpercet megy egyik irányba, 5 másodpercet áll, majd elkezd mosni a másik irányba ismét 10 másodpercet,majd 5mp pihenő és kezdődik az egész elölről . Arra gondoltam, hogy a fordulatirány váltását azt egy dupla dpdt relével lehetne megoldani legegyszerűbben, mivelhogy a motor az magas fordulatú szénkefés mosógép motor. A kérdésem az az hogy 555 el és 4017el a a fenti MOSOGEP-sch kapcsolás az alkalmas e erre a célra, vagy valaki látott e erre alkalmasabb kapcsolást valahol? Üdv: László
Hello! Alkalmasabb kapcsolás biztos létezik, de ezzel a kapcsolással is megoldható a probléma. Csak az R1 és R2 időzítő ellenállást kell az időzítési követelményeidnek megfelelően megválasztani. üdv!
Üdvözletem!
Tudom nem mágnes kapcsoló az amit kérdezek, de 3 fázisú köszörűgépet kapcsolna jobbra balra forogva, és ehhez volna egy irány váltó kapcsolóm, ami egy takarítás alatt sikerült szét ejtenie az előző tulajdonosnak és azóta ha vissza van kötve a gépre vagy nyöszörögve elindul egyik irányba , és a másiknál lecsapja a biztosítékot, vagy mind 2 irányban leveri az automatát, jó lenne nekem egy sematikus rajz vagy pár fotó hogyan is kéne összeforgatni az érintkezőket hogy az megfeleljen. Képet holnap délután tudok adni róla csak, viszont gondoltam hátha valaki szedett már ilyet szét és megtudja osztani a tapasztalatait Ha túl sok lenne vele a meló lehet inkább beújítok egy kapcsolót csak sajnos ezek aranyáron futnak Előre is köszönök bármilyen segítséget
A 3f~ motor forgásirányát egyszerűen meg tudod változtatni. Csak két fázist kell felcserélni.
Azért pár dologra figyelni kell. A forgásirány váltás közben a motornak állnia kell. Ügyelni kell arra is, hogy a kapcsoló kontaktusai az átkapcsolás közben ne okozzanak fázis zárlatot.
Üdv
Elszívó ventilátor (AC) forgásirányát szeretném megváltoztatni, hogy fújja a levegőt. Ehhez szeretnék segítséget kérni hogyan tudnám megoldani elektronikusan. Előre is köszönöm!
Szia!
Hogy néz ki ez a ventilátor? Ha két vezeték jön ki belőle és nincs indítókondenzátor rákötve, akkor esélytelen a forgásirányváltás.
A ventilátornál megfordítod a forgásirányt akkor lehet hogy fújni fog de sokkal kevesebb lesz a légszállítása mint szívó üzemmódban (a ventilátor lapát is más a szívó illetve a nyomó ventilátoroknál)
Igazából funkcionálisan nem lesz feladata, csak egy szemléltető eszközhöz kell, minimális légszállítás is elég, néhány szalagot kell lengetnie.
Ez egy egyszerű időzítő nélküli axiális csőventilátor, nem tudok kondiról.
Ha nincs kondija esélytelen a forgásirány váltás elektromosan . Maximum mechanikusan (állórész tekercs megfordítása) lehetséges de az gondolom neked nem megoldás .
|
Bejelentkezés
Hirdetés |