Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » USB kommunikáció, avagy PC<=>PIC18F4550
Lapozás: OK   1 / 1
(#) Pepu hozzászólása Okt 7, 2005 /
 
Körülbelül 1 éve kezdtem el foglalkozni a PIC mikrovezérlők alkalmazástechnikájával és teljesen magával ragadott a téma. Lenyűgöző, hogy ezekkel a kis apróságokkal mi mindent lehet véghezvinni. Eddig azonban alapvetően csak 16F-es PIC családdal foglalkoztam, és most érdekelnének a 18F-es széria újdonságai is.

Ez első dolog, amit szeretnék megvalósítani a 18F4550-s típusú PIC felhasználásával, a PC-vel folytatott USB-s kommunikáció. Átnéztem a MicroChip honlapján található leírásokat, de egyenlőre túl sok volt az új információ.
Ezért ha esetleg már valaki foglalkozott az adott felhasználással, szeretnék kérni tőle egy kis segítséget, csupán az elinduláshoz. Érdekelnének a főbb dolgok mind a PIC-es, mind a PC-s oldalon is (Én Delphi-be képzeltem el a kommunikáló program megírását).

Előre is köszi a segítséget!
(#) mspike válasza Pepu hozzászólására (») Okt 9, 2005 /
 
Helló, én bár nem csináltam még USB-vel semmit, pár dolgot tudok róla, végig ültem a microchip által tartott előadást =) Igazából a pices részéről semmit nem tudtam meg Sajna. Viszont Delphibe könnyen elintézhető ha letöltesz egy jó komponenst hozzá, igazából egy fontos dolog, hátha segít valamit, a soros (Com) és az USB között a fő különbség, hogy az USB nél van master/slave (nem így hívják de érzed... ) Szóval a PIC nem küld ekte csak kirakja az USB-re az adatot és a PC-nek kell lekérnie, hogy van-e valami a porton... Ez ugye máris elég lényeges különbség... bár a delphi komponensek nagy része ezt elintézi helyetted (mármint az időközönkénti viszgálást...) Másik amit ajánlanék, hogy keress egy microchipes demopanelt... és ha megvan a neve keresd meg a kapcsrajzát (gugli segít) aztán azt építsd meg. A demópanelekhez az összes forráskód fent van a microchip honlapján... ezekből már össze lehet szedni valamit... Ha guglin nem találsz kapcsrajzot még mindig ott a DC++... Jó munkát
(#) Pepu válasza mspike hozzászólására (») Okt 9, 2005 /
 
Először is köszi ezt a gyors visszajelzést és, hogy nem PIC-eltél a segítségkérésemre!
Én is valami ilyesmibe gondolkodtam, tehát akkor remélhetőleg a hardveres rész megoldható.
Abból amit leírtál én úgy vettem ki, hogy nem újonc vagy a Delphi terén, ezért a megfelelő komponens beszerzésében szeretnék még egy kis apró segítséget kérni tőled (Őszintén bevallom, hogy magamnak szeretnék időt spórolni, mivel egy éjszakám már ráment a keresgélésre, eredmény nélkül). Esetleg te nem ismered a megfelelő komponenst, vagy nem tudsz egy jó kis Delphi komponens adatbázist ajánlani?

Ha túl telhetetlen vagyok azt létszi jelezd, de mégegyszer is köszi!
(#) mspike válasza Pepu hozzászólására (») Okt 10, 2005 /
 
Hello, Delphibe elvagyok, azért nem úgy ahogy kéne, de most térek át C-re mert 10000 bonyolultabb, viszont 10000-szer jobb is Ha prog témába keresel nálam a kiunduló pont (Link1). Másik itt egy komponens (Comp1) Ez is a témával foglalkozik konkrétan egy joysticot kezel usbn(link2) újabb link3 meg még 1: Link_sokadik meg még : Link_mégtöbb és egy kis microfosh megjegyzés USBről utsó link

Remélem ezekkel mész valamire, nem volt időm elolvasgatni, csak gyorsan összeollóztam neked pár linket. Jómunkát.
(#) mspike válasza mspike hozzászólására (») Okt 10, 2005 /
 
nah, látom link2-t nem ette meg, de sajna nem emlékszem melyik volt, keress rá link1-en, hogy usb a tudástártémákban.
(#) Gory válasza mspike hozzászólására (») Feb 21, 2006 /
 
Hello!

Én most kezdtem el babrálni a 18F4550-essel. De nemigazán akarja a windows látni hogy új usb device van a rendszerben. Próbálkozom a microchip firmware dolgaival, de eléggé elveszek a sok bootload meg minden közt. Nem tudom a drivert felinstallálni a bootload firmvare-hez sem valamiért.

Ha valaki ért hozzá vagy esetleg összehozott egy működő bármilyen USB-s dolgot, az légyszi ossza meg velem a tapasztalatait. Egyelőre a PIC része érdekel, a PC-s software az majd csak ezután.

Köszi
(#) Pavel válasza Gory hozzászólására (») Márc 19, 2006 /
 
Hali

Lehet nem ide kellet volna írnom, de nem akartam új topicot nyitni

Most kezdtem foglalkozni a PIC 18F458 - al és egy 2x20 karakteres lcd - t akarok meghajtani, c18 - as compilert használok!tudna ebben nekem valaki segíteni, használható a c18 beépített xlcd füügvénykönyvtára vagy inkább írjak újat? nekem nem müxik
(#) sirály12 hozzászólása Szept 5, 2008 /
 
Egy kis segítségre lenne szükségem.

Sikeresen lefordítottam a microchip-es usb demót, de nem tudom kipróbálni, mert ebben is a bootloaderes lkr file van. Mire cseréljem ki?
Találtam ugan lkr fájlokat de annál meg hiányolja az adc konfigot vagy mit.

Nekem nem kell bootloader, mert közvetlenül be tudom égetni a picbe a kódot.
(#) sirály12 válasza sirály12 hozzászólására (») Szept 6, 2008 /
 
Senki sem használta még bootloader nélkül?


Valami tanács?
(#) pipi válasza sirály12 hozzászólására (») Szept 7, 2008 /
 
én használtam már, ha jól emléxem egyszerűen ne a mellékelt, hanem a fordítóban lévő linkert használd.
Ha összehasonlítod látod a különbségeket.
ha be tudod égetni akkor nem hiszem hogy problémás lenne a bootloader besütése is
(#) sirály12 válasza pipi hozzászólására (») Szept 9, 2008 /
 
Kipróbáltam.
De akkor nem fordul le a projekt, hanem ezt a hibát dobja: "Error - could not find definition of symbol 'ADCON1' in file './main.o'."

Ilyenkor mi a teendő?
(#) sirály12 válasza sirály12 hozzászólására (») Szept 11, 2008 /
 
Közben sikerült megoldanom.

Már megy a progi, kivéve az usb.

Ha beírom a progiba, akkor egy ledet be tudok kapcsolni, de számítógépre dugva az xp azt írja ki ismeretlen eszköz, és nem lehet telepíteni.
Már nem tudom mi lehet a baja.
(#) ciw válasza sirály12 hozzászólására (») Szept 12, 2008 /
 
A Vusb lábon van megfelelő értékű kondi ?
Mert ha nincs, vagy nem jó értékű akkor hasonló hibákat okoz.
Ha jól rémlik 470pF.
(#) sirály12 válasza ciw hozzászólására (») Szept 12, 2008 /
 
És igen, ez volt a megoldás, egy forrasztási hiba miatt nem érintkezett a kondi lába. Pedig már vagy egy tucatszor megnéztem, de ost átforrasztás után egyből jó lett.

Ezer köszönetem.
(#) gozi válasza ciw hozzászólására (») Szept 12, 2008 /
 
Inkább 220 nF.
(#) arc_angel22 hozzászólása Szept 21, 2008 /
 
Sziasztok!

Most kezdtem el PIC-et használni azon belül is a 18f4550-et! a probléma az h akármilyen bootloadert égetek bele nem történik semmi! már raktam bele új kvarcot is de semmi. alapkapcsolásnak a Gory féle minimal hardvert használom. ha van valakinek valami ötlete az írjon.

előre is köszönöm a választ!
(#) sirály12 válasza arc_angel22 hozzászólására (») Szept 22, 2008 /
 
Azt hogy érted, hogy nem történik semmi?

Nem tudsz csatlakozni hozzá?
A 220nF-os kondi ami nekem rosszul volt beforrasztva neked jó? USB + és - szálai jó helyen vannak?
(#) ciw válasza arc_angel22 hozzászólására (») Szept 22, 2008 /
 
Hát a bootloader az nem is sokat fog csinálni.

Ha bent a bootloader a picben, akkor indítsd el a pdfsusb.exe programot és töltsd be az fw/demo/_output könyvtárból a hex-et, majd program device.

És innentől kezdve lesz működőképes.

Ha jól rémlik én nem kinlódtam a bootloaderrel, hanem közvetlen a MCHPUSB.HEX-et töltöttem be és ment.

Ha végképp nem megy, akkor van egy factory hex fájl, azzal mennie kell.(ezzel adják a demopanelt).
(#) arc_angel22 válasza ciw hozzászólására (») Szept 22, 2008 /
 
Köszönöm a segítséged!!!

A factory hex fájlal tökéletesen működik!
(#) unbreakable hozzászólása Dec 23, 2009 /
 
Sziasztok!

Két gyors kérdésem lenne:

Gory USB HID-es cikkjében csatolt Delphi programban a következő művelet ( procedure TForm1.ComPort1RxChar(Sender: TObject; Count: Integer); ) megszakításos formában működik-e?

Illetve, mit takar a következő sorban - ComPort1.Read(InBuffer,2); -a: ,2 ?

THX
(#) g.scorpio.d hozzászólása Szept 30, 2013 /
 
Sziasztok!
Gory cikkében a 7.lépésen belül a 4. pontot nem tudom megcsinálni-->
-"A legördülő menüben válasszuk ki "PICDEM FS USB 0 (Boot)"."
mert nincs miből választani.
Pc-re csatlakozáskor adja a megfelelő hangot és megfelelően működik a pic-em.
Némi segítség kellene.

Köszi előre!
(#) g.scorpio.d hozzászólása Szept 30, 2013 /
 
Sziasztok!
Sikerült ,de hibát ad ki -
USB Write Failed.
Failed with error 997:Átlapolt I/O művelet van folyamatban.
(#) g.scorpio.d hozzászólása Szept 30, 2013 /
 
Hy!
sikerült!!!!
Go to the Device manager and select your PIC device. Right-click and select properties. Go to the power-management tab and deactivate the option "Allow the computer to turn off this device to save power". Run PDFSUSB as Administrator and in Windows XP SP2 compatibility mode.
ez a megoldás
(#) zenetom válasza g.scorpio.d hozzászólására (») Szept 30, 2013 /
 
Ez szuper!
(#) kutyafajat22 hozzászólása Jan 7, 2015 /
 
Elnézést kérek, de szeretnék elővenni egy régi "gumicsontot" a PIC18f4550<==>PC kummunikációt!
2005 októberében voltak itt próbálkozások, de valamiért leállt a téma.
Jómagam nem vagyok nagyon gyakorlott PIC-es, de már nem vagyok kezdő.
A piccoló program keretében van egy látszólag egész részletes leírás, de a végén csak nem működik.
Kb. 300 karakteres táviratokat szeretnék küldeni USB-n a PIc és a PC között.
Egy egyszerű lecsupaszított programot szeretnék kérni Tőletek, hogy a alap-programhoz ne kelljen 12 header és egyéb C file-okat csatolni, ahol rengeteg új változó és procedura lép be. (Ezekre később legtöbbször nem is lesz szükség!)
Ha valakinél van egy működő rendszer nagyon megköszönném, ha megosztaná velem.
Van PICKit3 programozóm, és bootloader nélkül szeretném használni.
A porgramom amihez ez a távirat szükséges elég sok helyet foglal, ezért kell a bootloader "helye" is.

Előre is köszi a segítséget!
(#) Topika válasza kutyafajat22 hozzászólására (») Jan 7, 2015 /
 
Szia!
Próbálkozzál MCP2200 USB-soros portos átalakítóval. Én ezt használom és nagyon bejött.
Adatsebességben is jobb. A PIC-nél a bootloadert használom így a fejlesztés is gyorsabb, mert nem kell az IC-t áttenni az égetőbe.
(#) kutyafajat22 hozzászólása Jan 7, 2015 /
 
Köszönöm a gyors reagálást!
Próbálkoztam már vele, de csak XP-re van használható drivere, nekem meg Windos 7 re kellene.
PIC18f14K50-el tudom használni RS232 protokollal. Ma már a PIC32MX250F128-at használom.
Az adatlapok szerint közvetlenül ki tudná szolgálni az USB kommunikációt. Az angol tudásom sajnos nagyon minimális, ezért nem igazodok el a részletekben.
Mint említettem a piccolo program leírásai alapján építettem meg mindent (Pic18f4550-el).
A PC-n megjelenik az új port. A CDCterminál program felismeri az új portot, de a konnektálást már nem végzi el. Nem hiszem, hogy ez olyan bonyolult lenne a gyakorlatban, mint ahogy ezt elbonyolítják.
Egy egyszerű verziót keresek. Azt viszont közzétenném, mert szerintem sokan vannak hozzám hasonló helyzetben.

Javaslatot még egyszer köszönöm!
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem