Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Akkumulátor töltő
Ez nem is olyan ördöngős. Még a végén lesz belőle valami. Van egy tekercselő műhely a környéken. Feltételezem, hogy akad maradék huzal amivel ők már nem kezdenek új munkába és meg lehet vásárolni. Remélem hajlandóak belenézni a szétszedett töltőbe, hogy a megfelelő huzalt vásároljam meg.
Akik képesek amatőrök számára is érthető nyelvezeten beszélni, nagyon sokat segítenek akit pedig valóban érdekel a téma elolvas mindent a kezdetektől a mai napig és lassan érthetővé és áttekinthetővé válik a legtöbb olyan leírás ami korábban kínainak tűnt. Mindenkinek köszönöm a segítséget.
Hali! van egy akkumulátortöltőm amiben van 6 fokozat
5-10-15-20-25-30 A amivel lehet tölteni. Az volna a kérdésem hogy ebbe szeretnék bele tenni egy ampermérőt ami meg is van. 40A -ig mér szlovák gyártmány. annyi van még rá írva hogy 150mV. Gondolom ennyi kellene neki mert 12V-al egyből a végére ugrik a skálának. Az volna a kérdésem hogy mi kell ellé? ellenállás vagy valami Shunt vagy nem tudom mi de ez érdekelne. illetve ennek a mérete/tipusa. Válaszokat előre is köszönöm!
Próbáld sorba kötni az aksival. Áramerősség mérőknél ezt szokás tenni.
Hello! Szeretnék egy autó generátor (14v 45A) megforgatásával egy zselés akkumulátort (12V 18Ah) feltölteni! Mi a megoldás erre a nagy amperkülönbségre? Bár egy kis útmutatót kérnek, merre induljak el! Előre is köszönöm a válaszokat!
Beteszel egy 12 V / 10 W -os égőt az akkumlátoroddal sorba, és megvárod, míg feltöltődik. Ha az autógenerátor jól van beállítva, nem lesz gond. Az égő is csak azért kell hogy a lemerült akku ne vegyen fel túl sok áramot.
A hozzászólás módosítva: Nov 25, 2013
úgypróbáltam annyira értek hozzá. de ki akad az óra egyből mert 150mV van rá írva ez meg ugye 12V
A műszerrel önmagában ne méregess 12 V ot, mert ha esetleg túl is éli, könnyen csapágyas lesz. Ez csak egy alapműszer, árammérésre söntöt, praktikusan olyat amin 40 A hatására 150 mV esik, feszültség mérésre előtét ellenállást kell alkalmazni.
A 40 A az csak a múszerre rajzolt skála.
Nem érted a mérést.
Ha egy árammérőre rákötöd a 12V-ot, akkor azzal rövidre zárod a feszültség forrást, és a zárlati áramot méred. Nyilvánvalóan nem ez a cél! Így csak a műszert teszed tönkre, és esetleg a forrást is. A sorba kötés azt jelenti, hogy a feszültségforrásra egy fogyasztót kötsz, amin átfolyik valamekkora áram. Ha ebbe a körbe sorba kötöd a műszeredet is, akkor mérni fogja a körben folyó áramot. Feltételezésem szerint, ha a maximális áramot méred, akkor esik a műszered belső söntjén 150 mV.
Szerintem van abban a műszerben egy belső sönt, és ha azon 150mV esik, akkor maximális lesz a kitérése.
én úgy próbáltam hogy egy teljesen lemerült akksival sorba kötetöttem és úgy kezdtem el tölteni.
5 A -al próbáltam és úgy is kivágja egyből a mutatót.
Kiszállok a témából. Nem akarod megérteni.
akkor nekem az akkuval párhuzamosan kéne kötni?
Ha nincs benne belső Shunt, akkor külső kell hozzá. 150mV/40A=3,75milliohm.. Gyártani nehéz, mert megfelelő ellenállás anyag is kell, hozzá. Venni néha lehet, feltüntetik az áramot és a feszültséget. Kb. 3000Ft az ára ha találsz. (Légy oly kedves a mondatokat nagybetűvel kezdeni..) üdv!
Sziasztok!
Készülök venni egy 12V 4,5Ah -ás akkut, töltőnek pedig javasolták a labortápot 13,8V 450mA-re állítva, vagy ebben a topikban az izzós megoldást. Arra gondoltam, ha már labortápról is lehet tölteni, akkor lekreálom a labortápomat, egyszerűsítve, és megépítem csak akkutöltőnek. (Összedobtam eagle-ben, lsd.: kép) Ezzel lehet majd rendesen tölteni? A másik kérdésem, hogy mivel keveset lesz használva (feltölt, használ 1-2 órát 300-400mA terheléssel, majd akár hónapokig ismét nem használom), Hogyan lehet tárolni? Használat után feltöltöm, majd bevágom a sarokba? Amit itt átolvastam 14 oldalt, megtudtam, hogy használat közben nem nagyon engedhetem 10V alá, mert tönkre mehet. Kellene egy célezköz ami jelez ezen fesz alatt. Ezt egy komparátorral gondoltam megoldani. A választ előre is köszönöm.
A PB137 pont ilyen alkalmazásra való.
Nekem is van hasonló gondom, egy fűnyíróban van akku, nyaranta használom 3-5x, aztán télire pihenő. Ha csak simán elraktam az akkut, rendre tönkrement. Ha télen töltögettem, szintén. ez az első nyár, hogy kibírta a 2. szezont, most úgy teleltettem, hogy csepptöltőre tettem, és egész télen rajta volt egy akku regeneráló kapcsolás. Ez azt csinálja, hogy egy kondiba gyűjt 30-40V-ot, majd impulzusként rásüti az akkura. Persze nem figyeltem, és elment a deszt víz belőle a csepptöltéstől, de ennek ellenére az akku kibírta a 2. nyarát. Most idén ésszel, figyelve a savszintre töltöm csepptöltővel, és szintén rajta van fixen az akkuregeneráló. Azt én a konrádnál vettem, de az ebayon is láttam elég olcsón.
Ha jól látom, ez egy 13,7V-os stabil tápot ad és max 1,5A, de mi szabályozza az áramot?
Azért gondotam a 317-el mert abból van itthon, minden van hozzá csak potit kecll venni, ehhez meg kell más is
A két LM317-en esik jó 4 volt, ha belefér a bemenő feszültségbe, akkor nem szóltam. A PB137 belső áramkorláttal rendelkezik (1 - 1,5A).
Tehát akkor elég egy LM317 fesz.generátor üzemben? Illetve a hosszabb használat nélküli tárolásra mit lehet használni?
elég bőven. Van benne asszem 1.2 vagy 1.5A-es túláram és hővédelem. Ha netán nagyon le lenne merülve az akkud, az akkor is megfogja a töltést. A töltés végeztével, tényleg alig lesz áramod, épp csak az önkisülés.
De regeneráló funkció nélkül nem hiszem, hogy hosszú életű lesz az akksi... én legalábbis ezt tapasztaltam. Azt amúgy meg is lehet csinálni, kell egy 30-40Vra fesz többszöröző oszcillátor, ami feltölti az 1000uf körüli kondit, és egy bika fettel le kell nyitni az akkura. Az se olyan bonyi....
Értem, akkor majd összedobom a töltőt, a tárolásával kapcsolatban mit kell tudnom?
Szevasztok!
Ha jó 12 v-os tőltőt akartok, miért nem egy ilyennel kezdetek, ami induláskor emelt feszre rölt, és utána ha lecsökkent az áram, visszavesz a töltési feszből csepptöltésre. Bővebben: Link A hozzászólás módosítva: Nov 26, 2013
Sziasztok nagy segítséget szeretnék kérni tőletek , van egy 230voltos 12/ 24 voltos 20amperes trafóm és szeretnék belőle akkumulátor töltőt készíteni, autó akkumulátoraihoz. És abban szeretnék tőletek segítséget kérni hogy megszeretném való sítani a trafónak a teljes erejét kitudjam használni ebben az áram erősség szabályzását potméteres ,megoldás kenne megvalósítani illetve 12vagy ha átkapcsolom akkor 24 voltos feszültséggel tudjam használni ha lehetne a kapcsolási rajza valami egyszerű legyen mert ha nem muszáj nagyon nem szeretném bonyolítani a hosszaszólásokat és a segítségeket előre is megköszönném.
Az a baj, hogy 12 V -os akkumlátorok töltéséhez 14 - 15 V, a 24 V -osokhoz 28 - 30 V feszültséget leadó transzformátor lenne ideális. 12/24 V -os traföval az egyenirányítás után nem marad feszültség a szabályzónak. A 24 V egyenirányítása után a 12 V -os töltéshez meg sokat kell eldisszipálni.
ezt eddig tudtam de azért megszeretném csinálni majd hozza a kapcsolást ha netán késseb tudok nagyobb trafót majd hozza szerezni.
Nem hiszem, hogy van benne sönt.
Ha ráteszi egy 12 V ot, akkor a 3,10 mohm -os sönt megrogyasztaná 12 V -os forrást, vagy ha nem is, biztosan füstölne. Táblaműszeren ekkora áramot nem vezetnek keresztül, a sönt az áramkörben közvetlenül rövid, vastag vezetékkel van bekötve, a műszer pedig az előlapon egy sokkal vékonyabb vezetékkel van a söntre kötve. A hozzászólás módosítva: Nov 26, 2013
Ezer köszönet
|
Bejelentkezés
Hirdetés |