Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Házilag építhető fémkereső
Idézet: „Mondjuk ennél azt nem értem, hogy hogy van ez kiegyenlítve? Gondolom az L2 menetszámával, vagy az átmérőjével (L3-hoz lévő távolságával) variálnak.” A vevő tekercsre van rátekerve fordított irányban pár menet,ez a 2. adó tekercs,egy fordulaton belül nullázódik,ha megvan akkor már mozgatásra szinte érzéketlen lesz. Csináltam már omega fejet is,centis műanyag lapba lett marva a forma,egyik oldalon a pontos omega,a másikon egy kerek széles bemarással három centi mozgatási lehetőséggel. Csak azzal nem számoltam hogy hiába mérem meg a tekercset,nem biztos hogy belefér,a negyedik omega tekercset tudtam csak berakni a helyére,a többi vagy kicsi vagy nagy lett. Gyakorlatilag örök életű mert nem lett beépítve a kábel,csak egy műanyag vízzáró csatlakozó ment rá.
Ki kell próbálni, én olyat csináltam, hogy a belseje fordított volt, az jól működött, de csak asztalon próbáltam. A cibolát nem Te csinálod? Hogy haladsz? Eladtak egyet nem rég, gyárit, 60ezerért, ezekre örök gari van, ilyenkor elgondolkodom, érdemes-e vele dolgozni. Talán ha előbb látom, még meg is veszem, de legalábbis megnézném, mit tud.
Ha úgy lenne ahogy írod, szerintem mi is értenénk, de a képen más van.
Ez sem lesz olyan hatalmas tervezés, mert egy már meglévőt rajzolok csak át. Ez egyáltalán nem olyan vészes, egy pwm végfok nyákját megtervezni sokkal nagyobb kihívás, én már csak tudom. Csak hát nagyon nem szeretek nyákot tervezni.
Ha beválik a gép és olyan lesz a talajban amilyennek szeretném, akkor úgyis megcsinálom neki a nyákot. Mivel kisebbet akarok, lesznek rajta SMD-k is a lábas jószágok mellett, elkó pedig összesen csak 2db lesz rajta, a betápon a 220uF, meg a féltápon a 100µF és slussz. Máshol nincs szükség rá, a 4u7 pedig mindenhol 1206-os X7R anyagú multilayer kerámia. Ez tökéletesen bevált hidegítéshez is, tehát az összes 100nF is ilyen. De megnézem majd még a vevőt is alaposabban, mert a tranyókat is szeretném kidobálni belőle (az OPA-ban is az van, ráadásul sokkal jobb paraméterekkel, egy csipen, kisebb szórással, drifttel, stb.).
Az elvet értem, az adótekercs egy része ellenfázisban van hajtva, ebben van benne a vevőtekercs. De ez még nem jelenti azt hogy az ott tökéletesen ki van egyenlítve, biztos hogy kell játszani a menetszámmal, és a két tekercs helyzetével is egymáshoz képest. Ezért ennél nem hajlítgatni meg huzigálni kell mint a DD esetében, hanem a menetszámmal és az átmérővel kell finomhangolni.
Ez teljesen más mint az omega, mert ott a tekercs egyetlen omega formába van megtekerve.
A koncentrikus beállítása úgy történik, ahogy deexteer leírta. De arra kíváncsi lennék, hogy ott is annyira számít a két tekercs tömege, mint a DD-nél.
Amúgy, egypár hozzászólással ezelőtt beillesztett képnél van kis hiba, szerintem, mert a koncentrikus fejnek az érzékelési zónája nem olyan, mint amilyennek az ábra mutatta.
A cibolát nem, abban nem láttam elsőre akkora potenciált hogy érdemes legyen nekiállni. Mondjuk ha jól emlékszem az erősítő fokozatuk ezeknek szinte teljesen egyforma (SMW, cibola, tgsl, ALL 1, sceatta, stb.), csak az eleje meg a vége más (vevő, fázistoló, kapcsoló, audió).
Hogy mennyire érdemes velük dolgozni az majd kiderül ha végre jó idő lesz, és tudok csinálni egy normális földtesztet. Azon a gyorsteszten amit csináltam nagyjából egálban volt az SMW a GS-emmel, de kapkodnom is kellett, meg egyik sem volt jól beállítva, az SMW főleg nem. Ha esetleg lepipálja majd a GS-t akkor nyugodtan mondhatom azt, hogy megérte foglalkozni vele mert jobb lett, és fele annyiba sem került mint a GS használt ára. Ha mindent magad csinálsz a fejtől a nyélen és a dobozon át az elektronikáig, és nem számolod azt hogy mennyi munkaórád fekszik benne, akkor nagyon is megéri. Akkor kell csinálni amikor amúgy sem csinálna az ember mást (mert nagyon ráér, vagy a hideg miatt nem lehet kimozdulni a lakásból), és olyankor inkább tűnik az egész szórakozásnak (hobbinak) mint munkának.
Hát igen a profizmus, biztos jó lesz, jó gépnek néz ki aránylag kevés alkatrésszel, ha sikerül megcsinálnod smd re érdekelne ha csinálnál ,eladásra is panelt beültetve . vagy panelt mert engem megelőzött az smd technika ehhez már nincs türelmem.--elnéztem a detektorokat holibilis összeg -ott a Garett alacsony kategóriás gépei csillog villog de amit csinálni kéne neki ott nem produkál --ahogy múltkor néztem itt fent egy smw tesztet lehet te csináltad az nagyon tetszett hogy bírta a talajjal növénnyel való ütközést nem jelzett össze vissza, és az nagyon jó mert nyáron nélkülözhetetlen mert minden zöld és azért a fű sem 1-2-cm . Akivel járok keresőzni annak nagy Garettje van 2500-gti na annak is nyikog a nagy fűbe tehát hiába a teljesítmény ha nem lehet kihasználni --és szerintem az smw veri mélységben érmére és fűállóságba olyan mint a Golden mask 4
Az ütődés-állóságot a fej mechanikai stabilitása befolyásolja. A fű-állóságot a sztatikus árnyékolás.
Csináltam koncentrikusat is,több drótot kell rátekerni és azt menetenként vissza,a szkópon ugyanazt látni mintha tolnád egymásra a dd tekercset,csak itt nem tized milliméter mozgatással állítod be,hanem 1-2 centi drótfejtéssel.
A középső vevő tekercset csak kb. kell középre rakni,1-2 centi nem számít.
- VLF gépet sosem építettem, ez az első, és az egyetlen, amiben láttam fantáziát, és amiről azt gondoltam a rajz alapján hogy ennek érdemes nekiállni. De mint tudjuk, a puding próbája az evés. És ahogy a Galla mondta, "mindig étkezés előtt és után között van az evés, jómagam eszerint korrigálok".
- Az egész nem lesz SMD mert semmi értelme, csak néhány kondi és ellenállás hogy az IC-ket közelebb lehessen tenni egymáshoz, ezáltal egy kompaktabb nyák legyen a végeredmény. Ez esetemben azért is lesz fontos, mert nem a hagyományos dobozkialakítása lesz, hanem olyan lesz mint a Feri Cobra-ja, tehát a kezelőszervek nem elöl, hanem a doboz tetején lesznek. Ennek az az előnye hogy a nyélen feljebb lehet tenni az egészet (azaz távolabb a fejtől), és mivel az akksit sem akarom a dobozba tenni ezért jóval kisebb méretű lehet, mint amilyen egyébként lenne. Az akkutöltő csatlakozója az a dobozon lesz, de nekem szimpatikusabb ha az akku külön van, és egy csatlakozóval bármikor le tudom választani. A nyél alsó felén pedig bárhol elfér az ember karja alatt.
Akkor ennek a beállítása sem kis meló, az omega fej még talán egyszerűbb.
Na most már az adótekercset is fogom árnyékolni -a gyári gépemnek is fű undora volt
Mit jelent a fekete tdrület az érzékelési zónában?
Szerintem inkább az a terület az érzékelési zóna, mint az eredeti ábrán lévő.
Ja, hát ez azért kialakításfüggő, meg a rárgyméret függő is, sőt, talán még attol is füg, az adótekercs hogy van meghajtva, rezgőköri elem-e. Szerintem inkább az eredeti ábra a helyes, legalábbis azoknál a gépeknél, amikrt én láttam. De abból a szempontból, amiért betettem, az eredeti a helyes, inkább még nagyobb tér van oldalra mindkét esetben.
A tárgyméret egyébként érdekes, senki nem említi. Pedig már a fejnél kezdődik, hogy nagy tárgyat, érmét vagy aranyrögöt keres a gép.
Az a kép úgy ahogyan van semmire sem jó,bekötöttem a koncentrikus tekercset és megnéztem hol érzékel,csináltam egy ábrát is,a kép szerint a zöld vonal lenne,de valóságban a piros az.Bővebben: Link
Igen, csak a tekercs méretek és a tárgy méret arányában változik a kupola. A nagyobb céltárgyra ez jön, kissebbre elnyújtottabb. De ha már így teszteled, össze tudod hasonlítani egy dd-vel ugyan azon a gépen?
Klassz! Azért azt már megállapítottad, hogy a sok propaganda a cc ellen a dd javára nem teljesen fedi a valóságot.
Megnéztem, ha a teszttárgy lapjával a fej középpontára néz mindig, akkor a piros vonal, ha a fejjel egy síkban mozgatom akkor a zöld, a kisebbik 20cm koncentrikus, a nagy 28cm DD.
A DD fejnél nem annyira sarkos a zöld vonal négy vége, csak így tudtam megrajzolni, illetve ha oldalról mozgatom a tárgyat akkor keskenyebb lesz az érzékelési területe. A koncentrikus érzéketlenebb az érme forgatásra,mindkettőnél 50 eurocent volt a minta,illetve egy 8cm-es saválló korong,ennél csak a kőr mérete lett nagyobb formára ugyanaz. Bővebben: Link
és hogy alakulnak a távolságok?
Miután a dd sokkal nagyobb, minimum 15%-al kellene többet tudnia csak a méretből kifolyólag. Nekem a 45 cm-es fej is nagyon jól érzi a legkisebb érméket is, a fülbevaló stekkert már a 30cm-es fejem érzi jobban, de csak minimálisan. Valahol 40cm-es fejméret körül van az a határ, ahol a kicsi érmékre kezd csökkenni a távolság (a nagyobbakra pedig még jobb).
A 28 centis DD az 50 centet 35 centi sugárban,a 20 centis koncentrikus csúcsa 27cm szélessége 24cm.
Egyre inkább azt gondolom, hogy a dd propaganda hátterében az egyszerűbbgyártás technológia áll. Bár azért földben keresve nekem gyakran feltűnik, hogy a dd a keresztezési pontoknál érzékenyebb, ezért a nagy fejjel is lassan kell haladni. Ebből kifolyólag ezeket a jeleket nyilván nehezebb felszedni a koncentrikussal. Viszont az oldalra való kisebb érzékenység egyértelműen a cc mellett szól. mondjuk aki megszokta a cc-t a dd pozicionálással vért pisil eleinte. Egy haverom pl akinek 20 éves gépe van, azt mondta a dd-fejes expire, hogy antikereső, mivel sosem ott volt a tárgy, ahol várta és össze vissza áskált, míg a saját gépével csak egy 10cm-es bontókapát használ amivel csak egy sávot vesz ki.
A cc-s tekercset, ha jól van méretezve, egy hangolószállal vagy a szálra tett kis fémmel ki kell tudni hangolni, De olyat is lehet csinálni, hogy a belső tekercs magasságával is lehet játszani. A hozzászólás módosítva: Jan 26, 2014
tekercs adatok (fogalmam sincs jók-e)
Tekercs építők, használjátok egészséggel!
Ha ugyanakkora a DD és a koncentrikus fej is,akkor szinte semmiben nem fog különbözni az érzékelési terület,legalábbis levegőben nem,földben lehet hogy más lesz,de azt nemigen lehet letesztelni. Az omega fejnél hasonló az érzékelési távolság oldalra,pedig az elvileg kevesebbet lát a koncentrikus fejnél,mégis ugyanannyi az érzékelési távolsága.(omega fejem is 20centis van)
Hálás köszönet, tudományos státuszhoz kéne még pár vizsgálat ugyan, de azt már most is kimondhatjuk a kísérleteid nyomán, hogy a cc-t elég méltatlanul mellőzik (pl nagy dolog, hogy kevéssé érzékeny az érme helyzetére), a dd előnyei mellett pedig komoly hátrány az oldalérzékelés. Köszönöm, remek! Kerítek egy cc fejet!
A hozzászólás módosítva: Jan 26, 2014
A cc is érzékel oldalra,csak kisebb a fej,ezért kevésbé tűnik fel,de akárhogyan is nézem,egyáltalán nincsen az az éles tűhegy az alján.
Azért ha jó idő lesz,kipróbálom földben is,azt mondják hogy a DD jobb vasoxidos talajban,Magyarországon belül meg nem hinném hogy bárhol is oxidosabb lenne a talaj mint itt nálunk,majd kiderül.
nem, ha megnézed az arányokat, a cc kevésbé, ehhez hozzáteszem azt a gyakorlati tapasztalatot, hogy a régi fisherekkel, sem a spiderrel, sem a fehérrel soha nem volt azzal gond, hogy hogy viszi az ásót az ember, de még acél orrú bakancsban is lehetett használni a gépet és a mélység az már nehéz, mert ugye azt kéne tudni, mit hagytunk el és nem azt, mit szedtünk ki, de gyakran ástam mélyebb lyukakat mint az expi 10"-os gyári tekercsével
|
Bejelentkezés
Hirdetés |