Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Labortápegység készítése
Tudom, hogy jobb a hőleadása, De több hely kell neki, és a táp dobozában alig lesz. A TO3-nak nem fér el a hűtőbordája.
Nagyobb dobozt célszerű választani, ha az áramkör nagyobbat kíván.
Eredetileg egy másik tápot terveztem megépíteni, (fentebb van róla kép) de az egy rakás kaki volt. Ezért választottam ezt a változatot. Ahhoz pont jó volt a doboz Ez a változat pedig épphogy elfér benne.
Olyat láttál már, hogy a hűtőborda kívül volt (vagy maga a készülékház).
Láttam!
Megoldható lenne, csak eléggé macerás, mert minden a hátlaphoz van csavarozva. (EI lemezez trafó, hálózati csatlakozó aljzata, biztosítékfoglalatok.) És elég kevés hely lenne. (rakok fel képet is ha akarod).
Ha muszáj, én kitenném távtartókkal a dobozon kívülre (felül/oldalt), és szép vastag dróttal kivezetném a tranyókat. Akkor lenne a legjobb a hűtés (mivel ventinek sincs hely ezek szerint).
Nem okos dolog mindenáron ragaszkodni valamihez. Értelmes nyitottság kell az amatőr élethez, és fel kell ismerni azokat a pontokat, ahol a korábbi elképzeléseket félre kell tenni, mert a körülmények túlhaladtak rajtuk.
Az ilyen típusú készülékeknél fontos lehet a jól szervizelhetőség ténye, aminek egyik feltétele a hely.
Akkor valószínűleg kívülre teszem!
Köszi a válaszokat!
Itt van pár kèp is:
Szabad mindkét oldal, de bőven elfér csak a jobb oldalon is. Jó vastag dróttal kell kivezetni.
A hátulján pont elfér 2 hűtőborda! Amin 2-2 hely van a tranyóknak. (TO3)
Esetleg ha 4db 2N3055-öst tennék bele, akkor tudna 4-5A? Milyen módosításokat kellene végezni rajta? A hozzászólás módosítva: Jún 22, 2015
4-gyel megy 4-5A. Mindegyikhez kell a kiegyenlítő ellenállás.Nem tudom melyiket csinálod, lehet erősíteni kell a vezérlést.
Ezt csinálom:
Helló.
Ezt érdemes elolvasni, a lap közepén ki van tárgyalva a tokozások közti különbség a hőátadási tényezőket figyelembe véve, pont nem a 2N3055 előnyére. Bővebben: Link A hozzászólás módosítva: Jún 22, 2015
Itt csak beteszed a negyediket (+0.22 Ohm), és passz.
A hozzászólás módosítva: Jún 22, 2015
Most néztem én is amikor beszúrtam ide. (addig lusta voltam! )
Köszi a választ!
Én még mindig fel tudtam szerelni a TO3-at akármilyen bordázatú hűtőre. Az "L" idomos kivezetés csak flanc (hogy finom legyek). És természetesen rontja a hűtés hatásfokát. Én rézlemezt is szoktam alkalmazni.
Üdv ismét!
Megépítettem a 2.7.4-es tápegységet duplán. Külön-külön teszteltem őket, az első tökéletesen működik, semmi gond nincs vele. A második is jól működik, szépen lehet állítani a feszültséget és az áramkorlátot is, annyi baja van csak, hogy mindig világít az áramkorlát LED-je, ha elértem a beállított értéket, ha nem. Ha elértem, akkor pici fényerősség különbség van. Cseréltem 324-es IC-t, hátha, de nem segített. Mi lehet a megoldás? Köszönöm előre is!
Nézd meg, hogy az R16 és R17 értékei jók e (12k és 47k).
Megmértem a két ellenállást, mind pozícióra, mind értékre jól vannak beültetve. Délután átnéztem a NYÁK-ot, de nem találtam szakadást a vezetősávokat tekintve.
Akkor viszont mérni kellene. Az IC 4-es(24V), 11-es(-5V), 6-os(19V) és 5-ös(21V) lábán mekkora feszültségek mérhetők? Zárójelbe írtam, hogy mekkoráknak kellene lenniük.
A LED-et ellenőrizted? Belebotlottam már olyan nagy-fényerejű típusba (fehér tok, és pirosat világít benne egy apró kis pont -egyikkel jó volt, másikkal nem), ami már egészen pici áramtól is fényt adott, és nagyobb áramra is mérsékelt volt a fényerő változás.
Helló mindenki!
Olyan gondom lenne,hogy építettem egy labortápot toroidokkal ami terhelés alatt össze omlik 30,5- röl 25v-ra,de ha leveszem a vezérlést akkor is ugyan ez a hiba elöjön. A graetz hídnál a váltó lábaknál, fél volt esik 2,08A esetén míg az egyen lábaknál 5V A kondik 2db párhuzamosítva 4700µF-ak de kipróbáltam ennek a duplájával is és ugyan ezt tapasztaltam! A Graetz kb 10A lehet MS10-9! A toroid magában 11A-nál is csak 5v-tot esett! Tudna e valaki valami ötletett a megoldására! Köszönöm! Üdv! Benedek
Szerintem rakd össze sima diódákból a Graetzet; MS10-9-ről sehol semmi. És nézd át jól a kötéseket.
Nos, kicseréltem a LED-et, de nem oldódott meg a probléma. Az IC lábain az alábbi értékeket mértem:
4-es=22V 11-es=-5V 6-os=20,5V 5-ös=17,8V.[b][/b]
Bocsánat a duplázásért, mobilról nem engedte a módosítást. Közben rájöttem, hogy az elektronikának 24V kell és ez nincs meg a műverősítő pábain. Érdekes, mert a párjánál ugyan ezt a trafót hadználva minden rendben megy. R2 tetején 37.7V-ot mértem, tehát megvan a kellőfeszültség.
Ez érdekes, 22V esetén az R16/R17 feszültségosztón 17,5V-nak kellene lennie. Te pedig 20,5V-ot mértél. Valami turpisság lehet a panelon. Nézd át, lehet összeérnek valahol a vezetősávok.
kiprobáltam másik graetzel de azzal is ugyan ezt produkálta! ha nincs vezérlés az egyen irányitáson akkor ha megterhelem menyire kell össze esnie?
Hagyd most kicsit a labortápot.
Csinál egy normális mérést, és írd ide az eredményét: trafó -> terhelés először, majd trafó -> diódahíd -> pufferkondi -> terhelés. Ez legyen az összeállítás, és így mérd meg az AC és DC feszültségeket. A terhelés a névleges közeli legyen, lehet nagy teljesítményű ellenállás(ok)ból, vagy izzó(k)ból. Ha a trafót közvetlenül terheled ugyan azzal a terheléssel, mint egyenirányítóval és pufferrel, akkor kb. ugyan annyira esik vissza a feszültséged (plusz kb. 2V esik még a diódahídon)
Minden ellenállás jó, azt már tudom és pozícióra is jó. Most vettem észre, hogy nem kötöttem be egy átkötést módosított NYÁK terven,mert sorkapocsnál volt a furata. A BD249 bázisa nem volt összekötve BD244 kollektorával. Most pótoltam, minden ugyan úgy jó, de a LED változatlan. 324-es csere sem segített. BC337 csere is kellene?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |