Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Helló!
Köszi a kapcsolást, ki fogom próbálni. Igazándiból nem kell pontos 5V, hanem logikai H, ami gondolom olyan 3,x volt fölött jó, de én az egyszerűség kedvéért 5V-ot adnék neki. Jaja, a +7voltot tranzisztorral kapcsolnám, az tiszta sor. Az alkalmazása amúgy egy programozóban lenne, ahol 12V a programming enable voltage, a logikai H-val pedig a ROM visszaolvasását lehet kieszközölni.
De pont az a baj hogy nem mutat semmit. Már az összes méréshatáron próbáltam de változatlan a helyzet.
Ha egy áramkörbe épített ellenállást akarsz mérni, akkor abban az eredményben benne lesz a vele sorosan kapcsolódó elemek ellenállása is. Másik dolog, hogy azzal is tisztában kell lenni, hogy ellenállásmérésnél rábocsát egy vizsgálófeszültséget a multi az ellenállásra, szóval feszültség alá kerül az áramkör mérendő része.
Én ezt értem, de a többinél mutatják az eredményt rendesen.
Egy ellenállás szakadásba is át tud menni. Ha sehogy nem tudsz rajta értéket mérni, akkor az minden bizonnyal hibás.
Akkor lehet hogy ez a baj mert már mindent kipróbáltam és télleg semmi eredmény.
Hali. Tv távirányítónak a gombjai hogyan működnek? Hogy hívják azt? (fekete szén réteg, vagy mi az?..)
Ahogy Bakman írja, szénréteg. És tipikusan nem tesz jót neki a belefolyó különféle folyadék, pl. kutyanyál, citromos tea stb. Előbbit szerencsére nem, utóbbit már mostam ki távirányítóból.
Vagy a mindenre használható WD-40...
Octavia ablakemelő gombok is így működnek. Nem magyarázom most mi a szitu, lényeg hogy ilyen kapcsolóval kellene kapcsolom relét. Hogyan tudnám? Tehát 12v bejön az egyik oldalt, és a szénrétegű kapcsoló után egy tranzisztort, ami kapcsolná a relét? Egyébként egy ilyen kapcsolónak összezárt állapotba milyen ellenállása van?
Sziasztok,
Egy egyszerű de számomra bonyolult kérdéssel fordulok hozzátok. Mégpedig Led tápegység ki be kapcsolásával kapcsolatban. Adott egy lépcsőház, ahol ledesre cseréltem a világítást.. A világítás mozgásérzékelős, működik is szépen, ellenben a led tápegységektől a relé beég. Létezik valami egyszerű technológia, hogy hálózati feszültséget kapcsoljam relé nélkül ?? A gyengeáram része megy a vezérlésnek, az időzítőt is én csináltam (itt tanult infók alapján) miután 1 év alatt a 3. időzítő pukkant el, de bármilyen márkájú relét teszek be egyszerűen feladják a harcot, feltehetőeg beégnek. Jó-jó egy ideig, majd bekapcsolva marad a világítás napokig, majd pár nap múlva megint jó lesz.. A relé csere megoldja ideig óráig a dolgot.. Ezt a 12 voltos relét kellene kiváltanom. Van erre valami egyszerű megoldás ? Válaszotokat előre is köszönöm.
Szilardtest rele. Vagy hazi kivitelben triak + opto (pl. MOC2030).
A legegyszerűbb, egy SSR (szilárdtest-relé) alkalmazása lenne.
Azt DC törpefesz.-t kér, és AC240V-ot lazán kapcsol nullátmenettel.
Egy ilyen "kapcsoló" ( nyomógomb) nem arra való, hogy 10 mA-t is kapcsolj vele ( 1 kohm-12 V ?)
Az átmeneti ellenállása nagyban függ a nyomóerőtől is - két tiszta tapogatóval le tudsz mérni te is egy ilyen korongot. Akár pár kohm is lehet ez az érték. Ebből adódódan inkább fetet javasolnék, akkor nincs gond, a gate kapacitás feltöltése csak egy villanás.. ![]() Az 1N4148 pici relékhez elmegy, 100 mA húzóáram felett nagyobb áramút javasolok.
1. Hogy jön ki a LED-re 120mW Power dissipation ha ugyanebben az Absolute Maximum Rating táblázatban 30mA van, és a karakterisztikánál 2,4V a Max?
2. Ha a dörzsdinamóra teszek egy kétszerezőt, és egy ilyen 10-12V 350mA LED-et, és mondjuk 2tranzisztoros áramgenerátorral pár 1. kérdésben linkelt LED-et, akkor ha tekerek, és megállok, hogy változik a feszültség, és a töltés? Szóval mennyi idő múlva alszik ki a nagy LED, és ezután mekkora feszültségről működhet az áramgenerátoros, és meddig?
1., A csillagozott részt is nézd meg, kitöltéstől függő csúcsáram*Uf esetén talán van egy 50 mA környéke, amit ne haladj meg. Oda már kell egy kis pwm.
2., Először próbáld meg a kétszerezőt egy jó sebességgel, lehetőleg schottky diódákkal, hogy több maradjon és tud-e adni 300 mA-t a ledednek. A linkeltből pedig áramgenerátortól függően ( mennyi esik rajta ) 4 db sorban talán elmegy. A nagy led hamar kialudna, mert sokezer µF kéne, ami vmeddig is tartja a töltést. Számolj utána.. Fúrógéppel meghajtva, "biciklis" fordulattal, asztalon kikísérletezheted.
1. A csillagozott 100mA*2,4V az 240mW, mi az az 50mA? 50%-os kitöltésnél, vagy mi?
2. Pont a számolás érdekel. Hogy ha lenne x kapacitásom, akkor az nagy led mennyi idő alatt aludna ki, és addigra mennyi kapacitás, és mennyi feszültség marad a kondenzátorokban? Pont azért, mert a nagy lednek nagyobb a nyitófeszültsége, és teljesítménye is, gondolom az nem sokáig világítana. A hátsó pedig innentől mennyi feszültségből, és kapacitásból világíthat, és meddig?
Nézd meg az adatlapot, ahonnan csatoltad, talán megvan egy karakterisztika az idő függvényében.
A 30 és a 100 csúcs között értettem az 50-et, igen.. úgy még elmegy a 120 mW. A nagy leddel túlzottan nem érdemes "álló helyzetben" világíttatni, mert a kétszerező valszín nem tudná áramgenerátorosan táplálni, mert arra is számolni kell 1,5-2 voltot, 10 alatt meg nem megy a led, tehát a minimum 12 volt, ami kell hozzá. Ezért írtam, először dinamó-kétszerező kontroll 100-200 mA-nél, addig kár akármekkora időre gondolni. Oda már egy pici aksi kéne, pl. 3-4 telóé sorba, amit "üresben" töltenél. Ebből egyébként kis gondolkozással számolhatsz is: U=Q/C=I/C⋅t, figyelembe véve a 12 volt minimumot pl. .. és egy oldal hozzá: kondenzátor A hozzászólás módosítva: Jún 29, 2015
De engem a számolás érdekel, nem az, hogy szerinted akkuval kéne, mert abból nem tudom meg. Tisztában vagyok vele, hogy a nagy led hamarabb kialszik, ezt írtam is, ettől még érdekel, hogy mennyi idő alatt, de mivel gondolom, ez még 42000µF mellett sem lenne hosszú ahhoz képest amennyi ideig a sokkal kevesebbet fogyasztó kicsi világíthatna róla, de nem mindegy, hogy mikor már nem világít, akkor mennyi kapacitás, és feszültség marad a kondenzátorokban, mert ha az áramgenerátort mondjuk 12V-ra építem, hogy akkor adjon 30mA-t, akkor nem mindegy, hogy a nagy led 1 másodperc alatt leszívja 4V-ra, és 2 LED se lehet sorba, de még 1 is csak pislákol, vagy legalább a hátsó kihasználhatja a kétszerező nagy kapacitását, és akkor hány voltról, mennyi ideig használhatja a mennyi megmaradt töltést?
Betettem egy linket, ott minden számítást megtalálsz.
Figyeld, hogy mit írsz (.. ![]() A kisebb ledeknél már jobb a helyzet, 2 db sorosig leengedheted generátorral együtt, akkor még működik kb. 7 volt pufferig. Van ott elég számítás, elmélet, csinálsz egy excel táblát, oda minden változót be tudsz írni és kiszámolni az eredményt, vagyis µF-ot és másodpercet is. A te fejedben vannak az elképzelések, ha így, ha úgy mi lenne, az pedig elég sok verzió. Arról pedig még fogalmad sincs valszín, a dinamód mit tudna adni az említett kétszerezővel, áramgenerátorral, nagy leddel... A hozzászólás módosítva: Jún 29, 2015
Sziasztok!
Szeretnék egy 5V érzékelőt, illetve egy arduino mikrokontrollert (~9V) táplálni egy gép PLC-jéről, aminek a kimenete 24V 2A kb. Milyen módon lehet ezt a legegyszerűbben megoldani? Van több féle adapterem is: 230V -> 5V, 100V -> 5V, 230V -> 12V, 100V -> 9V stb.. Ezeket az adaptereket ráköthetem a PLC kimenetére? Tehát arra vagyok kíváncsi, ha mondjuk egy 230V -> 5V adapter rá kötök a PLC 24V kimenetére, akkor az adapter másik oldalán így is 5V-t kapok majd, vagy azt kizárólag csak 230V-tal lehet használni?
Azt előbb néztem, minthogy bármit kérdeztem volna. Egy verziót kérdeztem végig, csak mivel nem válaszoltál, elkezdtem magyarázkodni, hogy miért is szeretném tudni.
Teljesen mindegy, hogy a dinamóm mit tud(azt írták róla jó, de amúgy csak drága), de először feltölti a kondenzátorokat. A kérdés még mindig ugyanaz az eset, feltöltött kondenzátorok esetén dinamó leállta után 1.; mennyi idő alatt esik 10V alá a feszültség, és ez mennyi kapacitást emészt el? 2.; Mennyi kapacitás marad, és mennyi idő alatt mennyire csökken a feszültség? Vagyis ezeket hogy kell kiszámolni?
Az a PLC kimenet 24 V DC-t ad ki max. 2 amper terhelhetőséggel, tehát a felsoroltakból egyiket sem teheted rá.
Keress egy step-downt vagy vegyél, azt már rákötheted minden további nélkül. A hozzászólás módosítva: Jún 29, 2015
Nem nézted meg a linket? 11:21-kor tettem be, "kondenzátor" névvel.
Ott találsz képleteket, mekkora kondi mekkora árammal töltve hány voltra töltődik fel "y" idő alatt. Ebből már átrendezve kiszámíthatod, mivel téged az érdekel, hogy "x" kapacitás "z" árammal terhelve mekkora feszültségre merül le pl. 13,2 voltról 12-re pl., ebből pedig adódik az "y" idő.
Ezeket az adaptereket nem teheted rá (esetleg egy 24-240V AC-DC bemenetűt), de bőven van megoldás. Először is tisztázzuk , hogy a PLC tápegységéről van szó, ami általában 24v DC és ebből szeretnél tápfeszültséget 5v-ot 9v-ot, akkor két, pár száz forintos step-down kell. Ha a PLC kimenetéről van szó, ami általában nyitott kollektoros tranzisztor oda nem kell semmi, az emitterre lehet kötni a +5v ot és a +9v-ot, ha PNP a PLC. Ha az érzékelő és a mikrokontroller vissza is küld jeleket a PLC-nek akkor tovább kell gondolni, mi is ez a kapcsolás, milyen PLC, milyen érzékelő stb...
A hozzászólás módosítva: Jún 29, 2015
|
Bejelentkezés
Hirdetés |