Fórum témák
» Több friss téma |
Üdv!
W8.1-ről frissítve nálam jó.
Ezzel megint sokra mentem. Van az a sokerű szalagkábel, úgy vettem észre, ha benne hagyom, nem okoz semmi galibát. Már írtam 1-2 oldallal előbb, hogy 50, ill. 51 fokosak voltak. Azt amelyiken a Windows XP van, nem akarom, hogy fölöslegesen fűtsön, ezért húzom ki. Egymás felett vannak. Amelyik éppen nem fűt, elillik akár hűtőbordának is, mert össze fogja őket a vaskeret. Azt éri a szél direkt,amelyik alul van. Amelyiket kihúztam, az van emennek takarásában, tehát nem kell kiszerelni. Mind a kettőn azonos tartalom, eltekintve 1-2 fölöslegesnek ítélt dologtól, ami hátha mégsem az. Nem próbáltam még ki mindent a Linux alól, például a multifunkciós HP nyomtatót sem, de nem is akarom, mert nehéz nagy dög, és csak olyankor dugom a HP 5150 helyére, hogyha scannelni, fénymásolni kell, ami nálam ritkán van. A multifunkciós nyomtatót úgy kapta a fiam a szomszédtól, és csak félig sikerült az XP alá feltenni, emez helyére be se fér, de kár kidobni, mert a scanner része jó.
Legyen. Az 50 fok az nem számít melegnek.
Kérdésedre: Elvileg galibát nem okoz, ha benthagyod de nem kap áramot, akkor olyan mintha nem lenne. Azért ez a fémkeret-hűtőborda, a két lemez közötti hőközlés miatt nem feltétlenül állja meg a helyét. Ha közvetlen egymás felett vannak, akkor így valamivel hűlni fog, nem lesz egy másik hőforrás mellette.
Sziasztok!
Asus M2N-E lap. Olyan történt , hogy ki kellett cserélni az alaplapi elemet és ez által elveszett a Bios beállítása a lapnak. Le volt tiltva az A meghajtó, most azzal kezdte, hogy meg kell formázni azt. Letiltottam megint, mert nincs is a gépben A meghajtó /flopy/. De nem is az a baj, hanem az hogy a processzor hűtő több mint háromezerrel forog. Hogyan lehet csökkenteni a sebességét, mert eddig szép halkan szolidan ment és a teljesítménynek az arányában pörgött. Most meg megy mint a meszes.
A FAN settings-nél kell átállítani PWM-re, ha van ilyen opció.
Megcsináltam. Csendes módba kellett állítani az opciót. A történet a következő. A gép bootolásakor, mikor megjelenik az alaplap logója, akkor a logó körül mintha pixelhibák jelennének meg. Szint úgy a Win7 logójánál a kis zászló körül, mint ha pezsegne a pixel. De csak közvetlen körülötte, majd egy perc után a kis zöld pixelek egyszerűen felszívódtak eltűntek. Ez a jelenség váltakozó volt, hol helyre jött egy napra, majd megint kezdte elölről. Ez kb. már egy hetes folyamat /volt/. Mára odáig durvult a helyzet, hogy csak az F1 megnyomása után töltődött be a WIN 7. Utána néztem mi lehet a gond, azt olvastam, hogy lemerült alaplapi elem okozza a gondot. 5 éves alaplapról van szó. Kicseréltem az elemet és megszűnt a pixelesedés, és nem kell F1 sem nyomni. Szóval ilyen furcsasággal találkoztam, de még soha nem volt részem ilyenben. Remélem ez volt a gond. Most működik rendesen, csak el ne kiabáljam.
Üdv!
Egyik napról a másikra a gép amit használok olyat produkált, hogy a kijelzőn minden kissé szellemképesen jelent meg, pixelesnek tűnik minden, a színek teljesen mást mutatnak, egyszóval elég zavaró minden szempontból. GeForce GT630 kártyám van, erről hajtok hdmivel egy Philips Led tévét. Kábelcsere, másik bemenet, rendszer újra, driver újra megvolt és kifogytam az ötletekből. Mellékelek egy képet, remélem látható másnak is mi a problémám.
Mivel nincs összehasonlítási alap, így hogyha minden beállítás rendben van, akkor VGA hibára tippelnék.
Holnap kipróbálom egy másik gépben, hátha. Az alaplap volt gariztatva, hátha az a ludas, bár nem sok reményt fűzök hozzá.
Itt a képen nem látok semmi hibát. Képernyőmentéssel csináltad? Az nem tud megmutatni olyan hibát, ami a képalkotás után keletkezik. De én is a VGA-ra tippelek.
Másik gépben kipróbálva DVI-VGA átalakítóval nézve másik monitoron tökéletes. 1280x1024-es felbontással és analóg megjelenítővel nem jött elő a hiba. Kipróbálom dvi-hdmi átalakítóval a saját megjelenítőjén.
Sziasztok
Hogy tudom eltávolítani az avastot ha nem engedi magát eltávolítani a vezérlőpulton?
Ezt próbáltad már? Bővebben: Link.
Sziasztok egyvolyan problémám lenne, hogy van egy MSI MS7033 alaplapom ami egy gombnyomásra el is indul de kb 1-2 másodperc múlva leáll szerintetek mi oehet a probléma? Válaszotokat előre is köszönöm!
Nincs internetem ,pont az avast miatt (elvileg)
Szia!
Valószinűleg táphiba. Próbáld ki egy másik tápegységgel. Ezelőtt egy alapos gép kitakarítást is érdemes elvégezni, hogyha nem volt több mint egy éve.
Szia!
Táp, vagy esetleg valamilyen hardverelem zárlata, amitől a tápodban, ha van zárlatvédelem, akkor az "letilt" és leáll a táp.... Vagy akár az is lehet, hogy valamiért az ATX csatlakozó ami a tápról az alaplapra megy pont a zöld szálnál kontakthibás, ami aki/bekapcsolást "vezérlő" szál... Hogy jobban be lehessen határolni, hogy vajon mi lehet, próbáld meg esetleg először, hogy áramtalanítás után az alaplapról lehúzod a tápból oda menő összes csatit, aztán vissza, és megnézed, hogy most jó lett-e, lehet csak ennyi volt a baj, hogy valamiért nem érintkezett jól valami... Aztán, ha esetleg ugyanúgy nem jó, akkor jöhet az, hogy kb mindent kikötni, lehúzni az alaplapról, annyit hagyj csak rajta, ami ahhoz kell, hogy láss képet a monitoron, meg egy billentyűzet legyen, még egér se kell.. -szóval vinyó, dvd, ha vannak bővítőkártyák (pci, pcie ,stb), ha van több RAM modul abból is akár csak 1db maradjon, akár ha van még plusz venti a házban azokat is lehúzhatod, szóval egy extra-minimális konfigurációban nézd meg, hogy mi történik, ha elindítod... ha ott van kép, akkor próbálj meg belépni a bios-ba... Aztán ha ez jó, akkor lehet tovább szűkíteni, hogy esetleg melyik hardver miatt nem indult el stb stb... Ha úgy se jó, akkor meg lehet tovább gondolkozni, hogy akkor mit lehet kb kipróbálni... A hozzászólás módosítva: Aug 18, 2015
Az avast védelmeket ki lehet kapcsolni. az ikonján jobb egérgomb és Avast védelmek kezelése -> összes védelem kikapcsolása véglegesen. Ha ezek után sincs interneted akkor indítsd el csökkentett módban a windowsodat.
És miután csökkentettben indítottam el?
És miután csökkentett módban indítottad el, töltsd le azt a programot. Ha nem sikerül, akkor kérd meg valamelyik ismerősödet, hogy töltse le neked.
Szia! A táp, egér billentyűzet, monitor is egy működő konfig. (most is arról írok, tehát ezek már kizárt, hogy zárlatosak legyenek ) ugyanezzekkel próbáltam a rossz alaplapot is nem lehetséges az, hogy valamelyik kondenzátor van kiszáradva? (mert egyszer ugyanígy jártam egy atx táppal ott a kondicsere megoldotta a problémát)
Azért én adnék egy esélyt és végig próbálnám amit abcd írt, egyetértek vele...
(nem kell kell feltétlen hibás alkatrész ilyen jellegű hiba megjelenéséhez, rossz kontakt is okozhat ilyet : Idézet: )„lehúzod a tápból oda menő összes csatit, aztán vissza, és megnézed, hogy most jó lett-e, lehet csak ennyi volt a baj, hogy valamiért nem érintkezett jól valami...” Annyival kiegészíteném, hogy esetleg a procit kivenni, helyének tisztítása után vissza rendesen.
Szia! Nem egészen értelek, hogy mit mondasz azzal, avagy a mondatod értelmét nem látom, hogy:
Idézet: „A táp, egér billentyűzet, monitor is egy működő konfig.” Egy táp egy egér meg egy billentyűzet milyen rendszert alkotnak? Mondd azt, hogy külön-külön jók, vagy másik gépen, úgy már OK ha ez a helyzet... Vagy azt (is) akarod mondani, hogy a tápot ezek szerint kicserélted a rossz gépben valami másikra ami jó? Meg a billentyűzetet, meg az egert? De egyébként nem is arra gondoltam, hogy ezek lennének zárlatosak(leginkább), olvasd újra a mondatomat, a "táp" szó után van egy vessző tehát a hiba forrása vagy a "táp", VAGY valami zárlatos... (vagy az ATX vagy a 12V-os csatlakozó kontakthibásan csatlakozik az alaplapra) és a "zárlatos" hardvernél főleg nem a billentyűzetre gondol az ember... például winchester, vagy akármi más, ami lekapcsolja az egyébként JÓ tápot, amiben van zárlatvédelem, és így a táp ilyenkor lekapcsol... Szóval, akkor mi az amit próbáltál? Mert azt viszont a korábbi hozzászólásodban nem is írtad, hogy valamit próbáltál már hibakeresés ügyben egyébként... A hozzászólás módosítva: Aug 18, 2015
Először is bocsi a helytelen fogalmazásért úgy értettem, hogy a táp, egér, billentyűzet egy működő számítógépból lett kivéve a próba idejére, szóval ezek nem lehetnek rosszak. Amit próbáltam: az aplap, processzor, ram videókártya volt csak az alaplapon de sajnos ugyanazt produkálja mint eddig.
Van olcsón eladó régi laptop, nem tudom érdemes-e megvenni, használható-e win7-el. Nincsenek win7 driverprogramok hozzá, xp-s driverek az utolsók amik léteznek, de ezek nyilván nem jók. A win7 valami saját illesztőkkel esetleg működtetné? Ha igen, talán csak jóval lassabban? Egyszerű dolgokra, kell, főleg netezésre.
A gép Asus L3800c, 2GHz, Norhtwood magos, Ati7500 video. Köszönöm.
A Northwood egy ősi, elavult CPU, a 7500-as VGA egy kövület. Az egyszerű dolog ma már nem a netezés, a Web2, HTML5 nagyon épít a hardveres gyorsításra és a korszerű utasításokra, ezek mind hiányoznak a NW-ból. Még egy sima Freemail jellegű oldal is borzalmas lesz rajta, közben a hűtőventillátor meg fel akar szállni.
Köszönöm a segítséget, nem veszem meg, ettől féltem.
Üdv.!
Egy kérdésem lenne. Az utóbbi időben (kb. egy éve) észrevettem,hogy egyes youtube videókon nincs hang. Általában újabb feltöltéseknél, valószínűleg hiányzik valami a gépemről, csak nem tudom, hogy mi. Ha valaki tudja kérem segítsen. Win8-at és Googlet használok. Köszönöm! Péter! |
Bejelentkezés
Hirdetés |