Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Központi zár
Még sok is a 7. Elég lenne 6. +12V, test, 2db motor kimenet, 2db motor mikrokapcsoló bemenet.
Ez itt egy öreg Fiat Uno-ból visszarajzolt. Tehát meg kellene találni a +12V-ot és a testet. A relék NO és NC érintkezője ezeken lesz, a 2 COM a motorok 2 szála, a relék behúzójának egyik lába is ezek közül az egyiken van. A NYÁK-os kép alapján balról jobbra: 1. motor kimenet 1 (relé 1 COM) 2. talán bemenet 1 ? 3. vagy test, vagy +12V (relé 1 NC?) 4. motor kimenet 2 (relé 2 COM) 5. vagy test, vagy +12V (relé 1+2 NO)(a 3 és a 4 ha az egyik a +12V, akkor a másik a test) 6. ez is +12V vagy test, valamiért nincs összekötve a 2 relé azonos érintkezője (relé 2 NC?) 7. talán bemenet 2 ?
és hogyan kössem össze? ugyanis 1 motor 5 vezetékes 3motor pedig 2 vezeték
Kérdésedből ítélve nehéz lesz.
Ahogy már ebben és a kettő másik rokon topicban kifejtettük, az 5 vezetékes motorban a + 3 vezeték egy mikrokapcsoló váltóérintkezői. COM, NO, NC, azaz, közös, alap helyzetben nyitott és zárt. Tehát a közöst alapból a NC-hoz zárja, a másik állásban pedig a NO-hez. Ebből tudja a vezérlő, hogy zárva, vagy nyitva van. Az 5 vezetékes motor megy a vezető felőli ajtóba, a többibe pedig a maradék, azok csak szolgák, utánozzák, amit a mester. Annyit tudtam megállapítani amit leírtam, a többit neked kell kitalálni. Ez utóbbi nem az ész nélküli összekötést jelenti, hanem meg kell vizsgálni a panelt és kizárásos alapon kikövetkeztetni a bekötését. Ha nem megy, keress valakit a környezetedben, aki ért hozzá!
Tisztelt fórumozók!
Olyan kérdéssel fordulnék hozzátok/önökhöz, hogy tulajdonképpen vettem egy központizár szettet tehát motorokkal távirányítóval rendesen amelynek a típusa GIORDON V686 használati útmutató ez lenne a hozzá adott használati útmutató ez mind szép és jó kiterítettem a szőnyegen és összekötöttem majd egy aksival teszteltem gyönyörűen működött is ahogy annak kell ,de a kérdés az indexre hogyan kössem rá? megmértem a 2 kimeneten (barna-barna) nincs feszültség, de folytonosság mérővel sípolt úgy ahogy a relé kattogott 2 katt amikor kinyit és 1 katt amikor bezár úgy volt a multiméter sípolásával is ,de amikor egy izzóval teszteltem egyik vezeték az akkura a másik meg az izzó aljára és az oldala az akku másik sarujára kiégett a 7.5A es biztosíték akkor most nem is tudom mi lehet gondolkodtam hogy a 2 vezetéket majd az autó elakadás jelző kapcsoló 1-1 kimenetére 1-1 barna kábel de akkor meg minek 2 relé, ha megtalálom a relét ha az van benne akkor meg a kapcsoló nem kapcsol vagy nem is tudom ezen gondolkodom. Be be tudom tenni meg be is fűzöm szépen ,de ezt nem tudom az indexet hogyan, ebben szeretném a segítségeteket kérni. Egyébként egy 2006-os kis Suzuki Altocskáról lenne szó nem egy lambo de érzelmi értékkel bíró kis szekérke. A hozzászólás módosítva: Feb 10, 2016
Szia a leírásban, amit linkeltél, ott a rajz azt mutatja, hogy a két indexlámpa egy-egy sarkát össze kell kötni, ezt az összekötött oldalt a földre (akku negatív) kötni, és a két izzó másik oldalát pedig külön-külön a készülék "barna" "barna" vezetékére...
Vagy pont így csináltad?
Tök egyszerűen kell bekötni. Az ajtómotorok-táp rész tiszta, ahogy írtad is.
Az indexeket meg nem kell túlgondolni. Keresel 1-1 vezetéket, amiken a jobb és bal indexek vannak. Pl.: a bajuszkapcsolónál. Magyarán az egyik oldal vezetékére kötöd az egyik barna vezetéket a másikra a másikat. Szerintem azért van két relé, mert egyrészt olyan 4-4A áram megy át oldalanként, ha egyszerre felvillannak, másrészt, meg ha egyetlen kábel lenne, akkor ha indexelsz az egyik irányba, a barna kábelen a pozitív átmegy a másik oldal izzóira és kvázi elakadásjelzőzés lesz az indexelésből. Nekem sima utólag beépített központim van, csak nyit meg zár, de szerettem volna indexeket is villogtatni vele. Úgy oldottam meg, h a nyitó-záró vezetékről töltök 1 kondit, ami egy tranzisztor-relé kombót hajt. A relé kimenetén pedig párhuzamosan két dióda van, hogy megakadályozzam a fent leírt jelenséget. Így nekem is két vezetékem van, amiből egy a jobb a másik a bal oldali indexek vezetékére csatlakozik. Nálam egy ilyen csati, ahol a két oldal vezetéke egyszerre jelen van, pont az elakadásjelzőnél van, de nekem egy 120-as Skodám van. Remélem segítettem
igazából még nincs bent a hétvégén tudom betenni ha jó idő lesz ,de kipróbáltam ugye hogy ne akkor kelljen keresni a hibát ha baj van na és egy 21W-os lámpát megfogtam rákötöttem az egyik barna vezetéket ennek az izzónak az oldalához a másik barnát az akku saru nem is tudom melyikre asszem +ra majd az izzó alját az akku negatívjához de kiégett a biztosíték igaz a cucc még jó hála isten a multiméteres tesztel jó sípol a folytonosság mérő úgy ahogy kattog az a relé szerűség a dobozban.
Értem amit írni tetszett de nem ismerem ennek a gépkocsinak a vezetékezését sajnos kapcsolási rajzot nem találok hozzá... így marad a sötétben tapogatózás
Jó aki villamos mérnök és ezek a kisujjában vannak, sajna én nem vagyok az, de az ön által leírt az tényleg jónak tűnik az a baj hogy az index csak gyújtáson működik ha nincs benne a kulcs és elfordítva on állásba akkor semmi nem működik leszémítva ugye a lámpát meg az elakadásjelzőt és a féklámpát ezek működnek kulcs nélkül de semmi más.
A hozzászólás módosítva: Feb 10, 2016
Mindkét barnára tegyél egy-egy izzót, vagy csak az egyikre és a másikat hagyd szabadon. Az úgy nem jó ahogy csinálod.
A bekötési rajz is mutatja, hogy kell: Barna kábel az izzóra, legyen ez az oldala, az izzó aljáról a vezeték meg az akku negatívra. (A barnára nem kell külön pozitív, azt a piros 15A-es biztosítékkal védett kábelről szedi, csak úgy mint a motoroknak.)
Én sem vagyok villamos mérnök. Konkrétan gépészmérnök vagyok, szakmailag távol állok a villamosságtól, csak hobbi
Nem is kell, hogy működjön az index kivett kulccsal. Ha arra a kábelre rácsatlakozol és pozitívot adsz oda (amit tulajdonképpen a központi zár index-villogtatója is tesz), attól még égni fognak az izzók, mert azon a kábelen vannak
Kedves jog27!
Köszönöm a választ holnap megfogom próbálni remélem jó lesz és akkor már lesz sejtelmem arról hogy hogyan is kell működnie veszek még egy 21Wos izzót mert csak 1 van megnézem vele és majd valahogy megpróbálom kisilabizálni a cuccot de addig legyen bent a motor meg a kábel dzsumbúj mert azt van rendesen bár kitudok rajtuk igazodni, bár a matekkal is így lennék. azt esetleg nem tudja valaki hogy hogyan lehet úgy leműteni az ajtókárpitot hogy ne sérüljön van 1 pöcök kiszedem de jobban tartja valami mint eddig.
Ez majd talán segít egy kicsit a próbához!
Szia!
Légszíves használj mondatkezdésnél nagybetűt, mondat közben és végén pedig írásjeleket! Köszönöm. Idézet: „egy 21W-os lámpát megfogtam rákötöttem az egyik barna vezetéket ennek az izzónak az oldalához a másik barnát az akku saru nem is tudom melyikre asszem +ra majd az izzó alját az akku negatívjához de kiégett a biztosíték” Nincs a rajzon olyan, hogy bármelyik barnát az akkumulátor bármelyik pontjára kellene kötni, ez zárlat! Az izzók egyik kivezetés az autódban alapból testen van. A másik kivezetésükre kapcsolsz irányjelzéskor, vagy a vészvillogóval +12V-ot. Tehát csak a 2 oldali irányjelző izzók szálát kell megkeresned. Ez lehet, hogy a legegyszerűbben úgy teheted meg, ha van az első ajtók előtt oldalsó izzód. Ezek vezetékei általában egyből bebújnak a műszerfal alá. Közvetlenül meg lesz a 2 kivezetés. Az adott oldal izzói párhuzamosan vannak kötve, mindegy, hogy melyiknél kötsz rá, mind világítani fog.
Köszi a segítségeket nagyon!!!! )
Igaz 2 napomba került de végül sikerült tegnap elkezdtem kifúrtam a motoroknak a helyét(nem tudom ki tervezte ilyen vékonyra az ajtókat ,de lenne pár baráti szavam alig fértek be a motorok úgy hogy ablak is legyen meg minden.) igaz egyiket elbénáztam a sötétben ma korrigáltam egy lyuk maradt de az nem vészes mert nem látszik mert bent van a burkolat alatt de azért tettem rá sixalagot az indexet is sikerült bekötnöm igaz ki kellett vezetnem sárhányón belül egy vezetéket befűztem így nem látszik kimértem multiméterrel hogy melyik a + tökéletesen villog az index is jó az elakadásjelző is nagyon köszönöm a segítséget! ) Köszi mégegyszer is!
Szia. Szívesen. Örülök, hogy sikerült.
Anno egy hagyományos bogárhátúba raktunk kp zárat, na annál volt igazán kevés hely, pedig kívülről olyan kis gömbölyű.
Help. Itt mit mivel kell összekötni?
Több kép
Most akkor hogy állunk? A bontóból vett kp zár vezérlő is kell, meg vettél egy vezeték nélküli vezérlőt is? Mindkettő kell?
Üdv!
Kellene egy kis segítség. Vettem egy bicskakulcsos központi zár vezérlőt. A bekötési rajzát mellékeltem. 1 vezetéken kívül már mindent bekötöttem, azt az egyet viszont nem igazán vágom, hogy mire való, és hova kellene kötni. Az említett vezeték a bemenőnek jelölt "Side door triggering" elnevezésű. Fel tudna világosítani valaki?
Sziasztok! A problémám a következő! Vettem egy központi zár vezérlőt (http://coolautoo.hu/kozponti-zar-vezerlok/3089-univerzalis-taviranyitos-kozponti-zar-vezerlo.html) két vezetékes motorokhoz, be is kötöttem, vezetékek voltak hozzá csak a motorra kellett rákötnöm őket, működik is csak az a bajom hogy a legtávolibb motor amit a leghosszabb vezetékre kötöttem nem nyitja illetve zárja az ajtót működik csak nincs ereje elhúzni a szerkezetet. Akkumulátorra direktbe kötve nyit és zár működik rendesen. Rámértem és a vezérlőből kijövő kábelen amit a motorhoz kötöttem annak a fezsültsége 7 volt körül van ami szerintem kevés és ezért nem dolgozik rendesen. A kérdésem hogy miért van ez és hogy mivel küszöbölhetem ki?
üdv.
Azt a motort nagyobb keresztmetszetű vezetékkel kössed be. A jelenlegi bekötő vezeték kis keresztmetszetű vagy sérült, azért esik rajta ekkora feszültség.
Nem hinném, hogy a vezetékkel lenne baj, vékony, de elegendő szokott lenni. A 7V mérés az hibás mérés, egy multiméter nem tud rendesen megmérni egy 0,75-1s impulzust, erre ne adj. Ha magában megy és beépítve nem, akkor vagy hibás a motor (előfordul), vagy nem jó a beépítés, esetleg szorul a zár. Rakj fel képet a beszerelt motorról!
hello! kb 5 db motort kipróbáltam egyikkel sem megy, a zár biztos működik mert ha az akksit odaviszem és úgy próbálom csak a motort akkor simán nyit és zár
Így már más a leányzó fekvése, másképp értettem elsőre...esetleg nem sérült meg a vezeték behúzás közben, vagy egy gyenge kötés, rossz csatlakozás?
A hozzászólás módosítva: Jún 25, 2016
Amikor előtted erről írtam ezt válaszoltad:
Idézet: . „Nem hinném, hogy a vezetékkel lenne baj”
Igen, tudom, én írtam. A gyári vezetékkel működni szoktak, hiába a jobb hátsó a leghosszabb szakasz. Igazából nem értem mire írtad, hiszen még mindig nem derült ki a baj oka, most is azt mondom, hogy inkább egy (akár be nem vallott toldásból adódó) rossz kötés, vagy egy laza saru (ezt sem tudjuk, hogy milyen van rajta a motoroknál...), de nem a hosszból és keresztmetszetből adódó, bár minden alkatrészen nyomon követhető a spórolás, időről időre. Van is valahol egy képem a szerelvények "evolúciójáról".
A hozzászólás módosítva: Jún 25, 2016
sziasztok
segítséget szeretnék kérni vettünk egy központi zár vezérlőt és be szeretnénk szerelni renault meganeba amiben már gyárilag van központi zár csak nem reagál a táv irányítójára ezért vettünk egy DELIGHT UNIVERSAL CENTRAL LOCKING REMOTES -t de fogalmunk sincs mit hová kéne kötni ha valaki tud segítsen köszi |
Bejelentkezés
Hirdetés |