Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Ott volt az eredeti kérdésben, bali114 azt szerette volna, ha mindig világít a led, hogy éjszaka megtalálja a kapcsolót. Időközben maga is rájött a megoldásra, csak megerősítést kért. Zamatőr meg le is rajzolta neki, ezzel szerintem megoldódott a kérdező problémája, nem kell tovább ragozni, mert megint csak elbizonytalanítjuk a kérdezőt.
Én meg azt hittem, hogy most meg ez a baj:
Idézet: „Így bekötve a led midig világít (ha van áram).” Bedugulok
Köszönöm, azok a teljesitmény adatok mire vonatkoznak amik felvannak sorolva az első lapon?
Ennek értelmezését meghagyom tanultabb kollégáknak, én most megyek vacsorát csinálni
Hangváltóknak és a hangszóróknak is nagyobb teljesítményűeknek kell lenniük a végfokozat kimeneti teljesítményénél. A 2 -szer akkora már jó.
Szóval neked a 80W kimenő teljesítményhez minimum 100W, de inkább 150W hangváltó, és 8Ω -os hangszórók illenek... Viszont a magassugárzók ellenállása akár nagyobb is lehet, főleg ha piezzo magassugárzóról van szó. Először válaszd ki a hangváltót, nézd meg az adatlapját, és ahoz a frekvenciamenethez szükséges kiválasztani a hangszórókat is. A lényeg, hogy a hangváltóhoz kell kiválasztani a hangszórókat, nem pedig fordítva. A hangdoboz építés pedig külön szakma, és az adott hangszórókhoz kell méretezni és tervezni a hangdobozokat is. Ha tervezés nincs, akkor az "ahogy esik úgy puffan" elv fog érvényesülni. Ha mindenképp magad akarod építeni, ezt a hangfal építés doksit érdemes elolvasni. ( *.pdf 1.8Mb) A 4Ω -os hangszórókat általában autókban használják, ahol a tápfeszültség eleve kissebb, ez által biztosítják a nagyobb leadható teljesítményt és hangnyomást... A hozzászólás módosítva: Dec 29, 2017
A hangváltók megvannak, már egy előző projektből
SAL Hv 316
Minden darab hangszóródnak legalább 80W-osnak (de inkább 120) kellene lennie, mert elvileg külön-külön is megkaphatják a max teljesítményt. Viszont a hangváltót úgy kellene választani, (építeni) hogy minőségben, teljesítményben, váltási frekvenciában illeszkedjen a hangszórókhoz, mert azok tulajdonságai adottak a pénztárcánkhoz, nem a gombhoz keresünk kabátot. Elsőre biztos a kudarc, ha nem egy már bevált összeállítást, méretezést valósítasz meg.
Szia, Köszi!
Mit kell nézni a hangváltó éa hangszóró adatain hogy jók legyenek, pl hogy illeszkednek e egymáshoz? Ami rávan Írva a hangszóró tulajdonságaira a Teljesitmény melyiket kell néznem 120/80W stb stb?
Elterjedt, hogy az elektromos teljesítményen kívül, vagy helyett a zenei teljesítményt adják meg mind az erősítőknél mind a hangszóróknál, a lényeg, hogy a névleges teljesítmények passzoljanak. Amiről már beszéltünk az az impedanciájuk is illeszkedjen. És még alapvető, hogy a hangszóró optimális keresztezési frekvenciáján váltson a váltó, gyakorlatilag az adott összeállításhoz legyen tervezve. De ezeket a dolgokat nem lehet fórum hozzászólásokból megtanulni, de próbálkozni persze lehet : Bővebben: Link
Sziasztok!
Azzal kezdeném, hogy én tényleg kezdő vagyok ezen a téren. Napokban kidobástól mentettem meg egy mikrohullámú sütőt. Gondoltam legalább a 2 motort megmentem. A ventilátor motorból szeretnék csinálni egy elszívót a pincémbe, de sajnos nem tudom, hogy hogyan üzemeljem be. Annyit megtudtam, hogy SMF745EA,230V/50HZ,ASSY-FAN-MO ez a kódszáma. Tehát 230V/50Hz-es. A képeken jól látszik, hogy 3 csatlakozása van"gondolom szabályzásra", de nem tudok neki kezdeni, hogy működjön, leégetni meg nem karom. Gondolom most nagyon amatőrnek tűnök, de szeretném megérteni a dolgot. Amit szeretnék, hogy szabályozható legyen a teljesítménye "gondolom a mikróban vannak olyan alkatrészek amivel ezt megtehetem" és egy számomra érthető elmagyarázást. Nagyon köszönöm előre is!
Nézd meg közelebbről. A három kivezetésből kettő a tekercs két végére kell, hogy menjen, a harmadik pedig vagy üres, vagy védőföld (és akkor a vastestre van kötve).
Szabályozás nem szokott lenni... Egyszerű aszinkron motor, közvetlenül hálózati feszültségre köthető.
Csináltam még egy képet, mert ez mindegyik a tekercshez megy.
Balról jobbra nézve ezek a számok vannak rajta: "0"-"24"-"R"
Lehet, hogy transzformátorként is használva volt a motor tekercse. Nagy valószínűséggel a "0" és "R" pontokra kell kötni a 230 V-ot, a "0" és a "24" között pedig 24 V mérhető, ezt használhatták további részek ellátásához. Viszont, biztosat csak mérések után mernék mondani.
Mérj ellenállást a kivezetéseknél és a legnagyobb ellenállású kapcsokra kösd a hálózati feszültséget.
(Nem szeretnélek elkeseríteni, de mérete alapján ez nem nagyon fog "elszívni" a pincédből, inkább csak kavarja a levegőt.) A hozzászólás módosítva: Dec 30, 2017
Bal oldalon nincs vezeték?
A képen látható, hogy van, csak hátul megy a szegecshez.
Ott van az, csak máshol van elvezetve. A forrpont alatt, a csévetest bevágásánál kanyarodik be.
Sziasztok!
Olyan kapcsolast szeretnek kesziteni ami egy leddel jelez egy elore beallitott atfolyo aramerosseg eseten. Egy 12v 20A tapom van. Azt szeretnem ha pl.8Amper felett kivillanna a led.
Ez már elég nagy áram ahhoz, hogy pl. 15-20 menet egy reed-csőre már behúzzon. Persze egyszer ki kell szenvedni a pontos menetszámot. A többi megoldás már elektronikus, HALL-érzékelő a vezeték mellett (vagy 1-2 menetben), árammérő sönt, azon feszültségmérés....de a legegyszerűbb a Reed-relé.
110 csőbe fogom bele rakni. Nekem már az is jó ha keveri a levegőt
110-es csőbe való ventilátorral kb. Dunát lehet rekeszteni. Azok nem jók?
Nemértelek
Nem szeretnék valamire költeni ha már van valami amiből megtudom valósítani.
Ez rendben is van, de ha a lapátok sokkal kisebbek mint a cső átmérője, akkor ez az egyébként is gyenge szerkezet olyan lesz, mint a tavaszi lepkeszellentés, vagy még annyi sem. Az már "csak" mellékes, hogy egy ilyen nyitott motor nem túl biztonságos.
Ugye ez a pince nem kazánház? Mert akkor komoly problémáid is lehetnek. Ha a füstöt egy ventilátorral akarod kifújatni a pincéből akkor ahelyett valahonnan levegőnek kell bejutnia. Ha a levegő más utat nem talál akkor a kéményen keresztül fog visszajönni és hozni fogja magával az égésterméket is (pl. füst) vagyis öngerjesztő folyamat lesz, ahhoz, hogy a kazánokban a tűz égni tudjon ahhoz a kazánház légteréből a tűztéren keresztül levegő áramlik a kéménybe majd onnan a szabadba. Ha nem tud az elhasznált levegő helyett friss bejutni akkor egyszerűen nem lesz jó az égés. Magyarul minél inkább fújatod ki ventilátorral a füstös levegőt a pincéből annál jobban fog füstölni.
Ha nem akarsz benne lenni este a híradóban szén-monoxid mérgezéssel akkor gondolt át mit csinálsz.
Sziasztok! Ha van egy 0-5V közötti vezérlő jelem, és ezzel szeretném szabályozni egy 12V-os ventillátor fordulatszámát, kb a nem forog állapottól a maximális fordulatszámig, akkor mit javasoltok, mi a legegyszerűbb megoldás? Hogyan lehetne a 0-5V vezérlőjellel a ventillátor tápját 0-12V feszültség között állítgatni?
Én egy teljesítmény műveleti erősítővel oldanám meg. 2,5x-ös erősítésre beállítva egy TDA2030 a bemeneten lévő 0-5V feszültség változás 0-12,5V kimeneti feszültségváltozást okozna ideális esetben, de mivel a TDA2030 nem éri el a kimeneten a tápfeszültség értékét így +12V-os táppal soha nem fog 12V-ig felmenni.
Lehet, hogy nem jó elképzelés de én ebbe az irányba indulnék.
Először azt kellene tisztázni milyen motorról van szó? Mert nem is biztos, hogy pl az alacsonyabb feszültségeken is megfelelően üzemel még, vagy el bír indulni egyáltalán.
(Ugye nem PC ventillátorról van szó? Mert annak minimum 4-5V -os feszültség kell kb...) |
Bejelentkezés
Hirdetés |