Fórum témák
» Több friss téma |
Mielőtt kérdezel, a következő két dolgot ellenőrizd!
I. A helyes tápfeszültségek megléte.
II. A kimeneten van-e egyenfeszültség.
Itt +-23V-ot írnak, ami 20W kimenőre vonatkozik csatornánként 8Ohmra. A +-27V túl magas fesz. annak fényében, hogy 99%, kínai utángyártott terméket fogsz kapni, mert huszonkét éve nem gyártják az IC-t SANYO-ék. Lutri tehát, hogy mit fog elbírni. Én a helyedben a sorozat nagyobb teljesítményű változatát rendeltem volna pl. 4161-től felfelé. Nagyobb esély a túlélésre.
Mondjuk manapság már maguktól is elhaláloznak minden ok nélkül az utángyártottak. Én kiváltanám egy VF-2-vel az IC-t.
Sziasztok!
Egy barátom Genelec 1031A típusú monitor-hangfala tönkrement, a mély "csak búg". A szervízben azt mondták neki, nem tudják javítani, pedig az ICt is kicserélték rajta, a komplett erősítő modulra pedig év végéig várni kellene. Az említett modulból két fajta létezik, egy tranyós - diszkrét, illetve egy STK442-130 IC-vel szerelt. Utóbbival van dolgunk. Szóval elvileg a szervíz cserélte az IC-t, de ez nem vezetett eredményre. Az STK 6 ill. 7-es lábán, akárcsak a referencia kapcsolásnál(csatolmányban), itt is 1-1 ellenállás van (0.22R), majd a két ellenállás után egy tekercs párhuzamosan 4.7R ellenállással vezet a kimenethez. A két 0.22R ellenállás volt megsülve, ezeket cseréltem (itthon csak 5W ellenállások voltak kéznél, ezeket szereltem be ideiglenesen próbaképp). Az erősítőt bekapcsolva egyből kiég a pozitív tápfesz. biztosíték. Feltételezem a kimeneten lévő kisebb teljesítményű 0.22R ellenállás is ugyan ezért olvadt el, csak mivel azokat nagyobbra cseréltem, így a biztosíték már előbb ég ki. Nincs rajzom az áramkörhöz és sajnos egyáltalán nem ismerem az adott STK-t, nem tudom lokalizálni a hibát. Az IC hibájára tudok gondolni első körben, illetve külföldi fórumok is ezt javasolják. Ekkora áramfelvételt bemenő jel nélkül csak az IC zárlatának tudok tulajdonítani. Okozhatja esetleg más is? Bármilyen tippet szívesen fogadok, tudom, így látatlanba elég nehéz. Köszönöm, üdv!
Valamitől meghibásodhatott az STK-IC. Hangszórók zárlata, vagy a hangváltó kondenzátorai is okozhatnak hibát.
Hasonló STK-végfokokban az összes kis kerámia kondenzátort, valamint az ELKO-kat is cserélni kell, ha új IC-kerül beépítésre. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de tapasztalatból írom és legalább 500V-os legyen a kerámia kondenzátor, 50, vagy 63V-os nem jó! Érdemes az Új IC beforrasztása előtt kimérni minden ellenállást, mert a visszacsatolás hiánya is tönkremenetelhez vezethet. Üdv!
Köszönöm válaszod, ez azért nem hangzik túl jól, mert tele van SMD-kkel a deszka. Mindenesetre kiforrasztom az STK-t, kicserélem a kondikat, megmérem az ellenállásokat, ahogy írtad, hátha vezet valamire.
Hangváltó nincs, mert a két hangszórót külön erősítő hajtja előszűrt jellel. A táp ElKo-it érdemes cserélni? Legalább 15 éves eszközről beszélünk.
Igen a tápkondenzátorokat is érdemes megmérni és ha kell, akkor cserélni.
Sok sikert a javításhoz. Üdv!
Sziasztok!
Nyáron kaptam egy Technics SA-250 receivert, gyönyörű külső állapot, rádiója jó, de sajnos végfokhibás lett nem sokkal az üzembe helyezés után. (Ez már pár hónapja volt, most találtam szervizkönyvet hozzá.) Eredetileg STK4152II van benne, amit a (szervizkönyv szerinti) +- 39V-os tápfeszültséggel párosítani konkrétan konstrukciós hiba. Még ha a régi 220V-os hálózatot vesszük alapul, akkor is a puszta szerencsén múlik, hogy kibírja-e az elvileg szabványban megengedett +7,5%-os tápellátást. Hát nálam nem bírta ki a 236V-ot, ami mostanában mérhető a konnektorban itthon. Még megszólal (és nem füstöl), de egyik napról a másikra az egyik csatorna már halk és torz, bekapcsoláskor recseg-ropog, tehát valószínűleg van némi egyenkomponens a kimeneten. Nos, a trafó áttekerésének nyilván nem szeretnék nekiállni (240V-os állás nincs rajta), meg ha van rá mód, a teljesen más végfok beletervezését is kihagynám. Az ötletem, hogy beleteszek egy STK4172II IC-t. Ugyanez a széria, az adatlap szerint a belső elvi kapcsolása azonos, és az ajánlott alapkapcsolás is tökéletesen (alkatrész érték szintjén) megegyezik. Csak épp 48V-ig lehet felmenni a tápfeszültséggel, és kicsivel többet tud teljesítményben, amit úgysem használok ki, közel sem. Működhet ez úgy, hogy ténylegesen csak kicserélem az egyiket a másikra az erősítőben minden környező elem módosítása-áttervezése nélkül? (Persze a körülötte levő tranzisztorokat, diódákat átmérve, hogy azoknak nem lett-e baja az eredeti IC elszállásakor..) A hozzászólás módosítva: Dec 6, 2017
Szia!
Mérd meg a tényleges táp- és kimeneti feszültséget! Koránt sem biztos, hogy rossz benne az STK. Manapság már csak utángyártottat kapsz, akkor cserélném, ha a javíthatóság egyértelműen kizárható.
Az a recsegés lehet érintkezési, forrasztási hiba a lábainál.
Kikapcsolt állapotban át kell forrasztani minden lábát, lehetőleg új forrasztóón hozzáadagolásával is, nem csak a páka hegyével taknyolunk. Ha ez nem segített, akkor további alkatrészek és forrasztások ellenőrzése szükséges. Esetleg a kis kapacitású kerámia kondenzátorok okozhatnak gerjedést, de akkor melegszik az STK-IC. Ha gyanúsak a kerámia kondenzátorok az IC körül akkor azokat érdemes újakra és nagyobb feszültségűekre kicserélni, lásd a Szeptember 6.-án kelt hozzászólásomban, feljebb valamivel. Sok sikert! Üdv!
Sziasztok.
STK.-463 al épitett végfokhoz kérnék segitséget.Van 1 db gyári Ic m(Tutira az itt áll beépitetlenül a foókomban vagy 10 éve) A készülék amiben cserélnék , a tápfeszültség +-27V.A cserével nincs gondom, de! A kedves ügyfélnek 4 Ohmos hangfalai vannak.Át lehet e alakitani ,hogy birja a ( helyett a 4 ohmot? Nem vagyok kezdő, de én eddig még nem futottam ilyen átalakitós problémába stk val.Ha kell, akkor megvan a service manuál is!Köszönöm a segitséget.
Szia! A biztonságos üzemeltetéshez a tápfeszültséget kéne csökkentened. Az adatlapban ±23 V ajánlást láttam 4 Ω-os terheléshez. A tokban található végtranzisztor áram, illetve hő terhelhetősége valószínűleg ennyit enged meg.
Azt a pár voltot például meg lehet etetni egy kapacitás sokszorozóval.
A hangszórókimenetre tegyél be sorosan egy 2,2Ohm/5W-os ellenállást, az kellő védelmet nyújt és a hangerő sem lesz hallhatóan kisebb.
Üdv!
Köszönöm a segitséget.Ezt a kapacitás sokszorozót nem értem. De. Nem kaptam 463 at csak 465 öt. annak magasabb a tápfeszhatára, azzal nem lesz gond. Viszont a 4 ohm sajnos marad, a gazdája nem szeretné lecserélni a hangfalait.Ez a 465 jobban fogja viselni a 4 ohmos terhelést? Vagy lesz dolgom ezzel is?
A hozzászólás módosítva: Jan 9, 2018
A 465 adatlapját elnézve ,minden módositás nélkül müxik 4 ohmon is.De mivel az Stk ban járatlan vagyok, erősitsetek meg pls.Egyébként Onkyo Tx 1500 MkII ben van. Köszönöm
Manapság csak utángyártott példányok szerezhetők be, a gyakorlat mutatja meg mit bír.
Ezt úgy értsük, koppintás, hamisított az utángyártott?
Tavaly vettem STK 465-öt - másodszorra. Most dilemma van, vegyek-e újat, vagy suszteroljak helyére egy másik fajtát, egy kis segédpanellel? 4142-II típusból van még nekem, az garantáltan eredeti, 20 éves, talán akkor még nem volt divat a koppintás. A mostan, 465-ös azért is elvérezhetett, mert a barátom használatában műhely erősítőnek használta, kókányolt hangdobozokkal, nem ragozom... Elmondtam neki az elején, ez egy szobai erősítő, 8 Ohmra és íme, ez lett a vége.
Javítom: 4141-II az, ami nekem van.
Igen, jól értelmezted. Kb 14-16 éve nem gyárt a Sanyo Stk-t.Ha sajátod az erősitő akkor javaslom,hogy épits bele valami tranzisztoros végfokot. Én sajnos nem tehetem, mert az ügyfél ragaszkodik az Stk hoz.Igy én csak annyit tehettem,hogy 463 helyett 465 öt rakok bele, igy ezzel a +-27 volttal pont jó 4 ohmos terheléshez adatlap,illetve számitásaim szerint.
Eredeti technológiával már nem készül. Az utánzatokat felület-szerelt alkatrészekből állítják össze Bővebben: Link.
Sajnos vannak tiszavirág-életű példányok és ez előre nem tudható.
Mégegyszer ezt tudom ajánlani, tényleg segít:
A hangszórókimenetre tegyél be sorosan egy 2,2Ohm/5W-os ellenállást, az kellő védelmet nyújt és a hangerő sem lesz hallhatóan kisebb. Tessék minden egyéb alkatrészt ellenőrizni a csere előtt. Üdv!
Ezt cseréltem egy ugyanonnét vásároltra, ami a holmiban van, most rossz.
Szerintem ez se eredeti, mi a véleményetek? Rendeltem nem sokkal ezelőtt egyet, de nem vagyok már biztos abban, hogy érdemes ezzel kínlódni. Az eredeti talán így néz ki, második kép. A hozzászólás módosítva: Jan 10, 2018
Biztosan hamis. Találtam a neten egy oldalt, ahol egy másikat, 4191V-öst, hamisat mutatnak be. Nincs értelme hajszolni ezek után az STK IC-ket...
Fakecske ez is
Még engedtessék meg, felrakok egy 100% eredeti IC belső képet.
Ehelyett 4141-II-őt teszek, lejjebb veszem megfelelően a tápfeszt, meg néhány púpos kis elkót cserélni kell. Az erősítő Pioneer A-225, Németországból, még 220V AC a szabvány hálózati táp...
Hajszolni nem kell, de néha sikerül eredetit beszerezni.
/Sok esetben a meghibásodott, is házilagosan javítható /
Sziasztok!
Van egy Sony RX88 tipusú hifim. Benne STK4221 IC. védelem pár másodperc után letilt. A kimeneten megvan a 46V DC . Viszont ami érdekes a bemeneten is megvan ez a feszültség!!! Szerencsére nem sokáig próbálkoztam a sz.gépemről zenét csiholni (túlélte a hangkártya...). Az IC bemeneti lábához tartózó nyák fóliát elvágtam és így is kiadja a dc tápfeszültséget. Gondolom meghalt az IC. A kérdésem az lenne, hogy érdemes ebay-ról rendelni bele a nagy tesóját STK4231-et 2000huf-ért vagy csere más végfokra? Ha csere akkor írnátok egyszerű alternatívákat? Tápot, védelmet meg szeretném hagyni, ha lehet, és csak a végfokot cserélném ki. +-46V 2 x 80W 6 ohm-os hangfalakkal hajtottam (többnyire). (Az egész előzménye az, hogy kint műhelybe csak a végfokot próbáltam elindítani, kapcsolási rajzból visszanéztem mindent, gondosan átnéztem, átellenőriztem mit kell/ érdemes átkötni vagy "szétvágni" kiforrasztani stb stb. Szerintem jól csináltam mindent, illetve egy 100W izzóval indítottam. A módosítás előtt én butuska nem ellenőriztem le, hogy még működik-e de kb 1 hónappal ezelőtt működött (nyilván ez nem mérvadó ). A segítséget Köszönöm szépen! Szerk.: esetleg javítani? Bár gondolom ha a bemeneten is megjelenik a táp akkor már nem csak a végtranzisztorok haltak meg... A hozzászólás módosítva: Jan 12, 2018
Szia!
Érdemesebb bontott tesztelt / STK /példány beszerezni, akár más hibával rendelkező készülékből. Az Ebayon árultak, túlnyomó többsége újabb gyártás, aminek bizonytalan a minősége.
Hát a vicces az, hogy ezt kollégámtól vettem (kicsi pénzért) mert az előlapja a kijelző nem működött rendesen, illetve a gombokra sem reagált (Arra jutottam, hogy az ezt vezérlő IC haldoklik)
Ezért csak a végfok rész trafó meg a puffer ami kellett volna nekem. Esetleg ilyen példányokat hol tudok beszerezni?
Üdvözlök mindenkit.
Adott egy Mitsubishi DA-L70 erősítő STK 4151II ic volt benne csak meg halt. Ugyan ilyet nem nagyon találtam sehol. Helyette rendeltem 4192II. Fog működni vele vagy sem. Idézet: „Fog működni vele vagy sem.” Mi a kérdés?
Még sose csináltam ilyen javitást.
Volt szerelőnél az erősítő de ő azt mondta felejtős mert zárlatos a trafó benne. Kiment a biztositék benne a trafonál. Én tettem bele újjat. Be kapcsolt nem füstőlt. Csak néma volt. Kevés tudassal egy forrasztópákaval meg multimeterrel meg tudom oldani a cserét? Vagy keressek szerelőt aki ért hozzá?
Keress egy szerelőt, aki ért hozzá!
A forrasztópáka megléte az szükséges, de nem elégséges feltétele a javításnak. Nem olyan egyszerű normálisan kiforrasztani egy ilyen 'százlábút', minimum kell hozzá jóféle kiforrasztószalag, vagy ónszippantós páka. Az STK-n kívül lehet még más alkatrész is problémás, ami esetleg egyből tönkre is vágja majd az új STK-t is... Ja! Gyorsan ránéztem a google-n és én úgy látom, hogy lábkiosztásilag nem pontosan egyezik a két STK egymással... |
Bejelentkezés
Hirdetés |