Fórum témák
» Több friss téma |
Akkor cseréld a termosztátot (előfordulhat hogy elöregedett ), nincs értelme állítgatni , mert nem tudod úgysem belőni úgy ahogy gyárilag volt.Jobb nem lesz ha tekergeted cserébe biztos hogy rosszabb lesz .
Szevasz!
Mint hűtőlaborban (is, idők folyamán) dolgozó, feladat lett volna termosztátok beszabályozása, átállítása, minden technikai háttérrel a hátam mögött., tizedfokos 2-3 percen belül beálló "mérődoboz", max. 2 öklömnyi mérőtérrel, ebbe betéve a kapillárcső végét, és ezt tudta -40 és +100 között (Brabender). A két csavar közül az egyik az érintkezők közötti távolságot állítja, bár az egyik nem áramvezető, csak "támaszték" (azért létezik olyan termosztát, ahol kapcsol az is, de nem háztartási), hogy meddig menjen a mozgó érintkező, ezzel lehet a hiszterézist állítani. A másik a membránon fellépő, a töltet gáznyomásából adódó erővel szembeni rugóerőt állítja, ezzel lehet a kapcsolási tartományt "tologatni". Kb. 1 hét után feladtam(tuk), lehetetlen beállítani. Na, azt ne kérdezt, a gyártó hogyan állítja be, nincs rá ötletem. A gond a következő: biztos megfigyelted, hogy olykor akkor kapcsol be a hűtő, amikor nyitod vagy csukod az ajtót. Akkor már közel van a ki vagy bekapcsolási állapothoz és az mechanikai mozdulás elég hozzá, hogy legyőzze a mechanikai súrlódást és tulajdonképpen "idő előtt" átbillentse a kontaktust. Na, amikor tekergeted, mozdítod, akkor sokkal direktebb a behatás, és ha elveszed a csavarhúzót, még akár anélkül is, hogy mozdítanál rajta, már megváltozik a kapcsolási érték. Szóval én nem nyúlnék hozzá, legfeljebb kíváncsiságból. Ha ilyen baja van, akkor fogyott abból a lehetetlen kicsi gáztöltetből, ami a kapillárcsőbe és a membrános részbe van töltve. Nem beszéllek le róla, kísérletező hajlamom nekem is van, még az is lehet, hogy szerencsével vagy türelemmel be tudod állítani, de kezdj el keresni beszerzési lehetőséget. Üdv: StMiklos A hozzászólás módosítva: Jan 12, 2019
Köszönöm a részletes választ! Az Orcziban van raktáron! Hétfői megrendelés után az elérhetősége gondolom a jövő hét közepe lehet.
A hozzászólás módosítva: Jan 12, 2019
Szevasz!
Nem tudom melyiket nézted ki, de ha RANCO, akkor K59xxxx típusjelűnek kell lenni. Ez egy bizonyos tulajdonsággal bíró család, ebből az xxxx-ból sokféle van, a legtöbb jó lehet. Üdv: StMiklos
Üdv!
Van egy Candy kicsi hűtőnk aminek a relé része elromolhatott mivel előszörre bekapcsol de utána hol be,hol be sem kapcsol csak morgolódik a relé, hasonló ahhoz amit mellékeltem csak más típushoz való .A kérdésem az hogy helyettesíthető e egy másik hűtő reléjével vagy ne törjem ilyesmivel a fejem mert kárt tehetek a motorban?
Szevasz!
Bármilyen hűtő reléjével helyettesíthető, amiben AZONOS típusú kompresszor van. Nem a CANDY a kulcsszó! Még azért lehetséges más megoldás is, de az a fotó semmilyen érdemleges információt nem tartalmaz. Üdv: StMiklos
Ez a kompresszor van benne akkor ha egy ilyenről bontok jó rá vagy nézni kell valami értéket?
Üdvéter
Szevasz!
Ha ugyanolyanról bontod, természetesen jó lehet. De ehhez hibátlannak kell lennie a motortekercselésnek és magának az indító egységnek is. Nem ártana tudni, jó-e egyáltalán a kompresszor. Egyébként valahol kontaktushiba van vagy hibás a PTC pogácsa. Üdv: StMiklos
Rendben,kiszűrjük mi lehet a gond,köszönöm a segítséget !
Üdv,
segítséget kérnék. Van egy LG GR-B207TLQA side by side hűtőm. Kijelző hibakódja alapján ventillátor hiba. Viszont a hűtőt konnektorból kihúzva, állva hagyva a ventilátor elindul, majd 10-20 vagy 40 perc után, mikor hogy leáll a ventilátor (alsó kompresszor hűtő), és hibakódot ad. Ha rögtön áramtalanítás után újra áram alá helyezem, pár másodperc 15-30 után adja a hibakódot, és a venti abszolút nem indul. 10-20 perc pihenés után áram alá helyezve bír valamennyit. Szakszervíz volt kint, ventilátort cserélt, a helyzet ugyanez volt. Panelcsere esetében is, így ez a 2 opció kilőve. Mi okozhat ilyen hibajelenséget? Nincs szívem kidobni a hűtőt még Előre is köszönöm a segítséget.
Üdv! A hűtőtérben az elpárologtatónál is van, legalább 1 ventillátor...
Üdv!
Tippem, le van fagyva. Először olvaszd le teljesen, az nem fél óra. Ha rendbe jön és megy majd egy hónapig akkor a leolvasztással, annak a hőérzékelőjével is lehet a gond. Lehet fűtőszál is, bár ez a panel felől mérhető. Azt is jó volna tudni, mi volt a panelcsere oka.
Sziasztok. Már egyszer írtam ide a 400 literes Helkama C4W borhűtő miatt. Még mindig nem üzemel de a szerelő azt mondta megvan a hiba a relével lesz gond. A kérdésem az volna. Megrendelte az alkatrészt idestova majdnem két hete. És mikor kérdőre vontam azt mondta, hogy nehéz beszerezni
mert speciális alkatrész de szerintem kamuzik ez csak egy sima hűtőgép relé. Vagy esetleg ehhez a típusú hűtőhöz tényleg nehéz alkatrészt találni?
Írd fel a kompresszot típusát és ballagj el a papírkával ide ,itt biztosan kapsz
1 hete nem megy a hűtő, azalatt le kellett olvadnia Hiba ugyanaz, 45 perc után kb.
Az LG szakszervíz mondta, hogy nem ventillátor para lesz, hanem panel. Kicserélte, de ugyanaz a hiba. Így visszakerült a régi panel. Szóval a szakszerviz sem tudja mi okozza
Szevasz! (És a kérdezőnek)
Köszönjük a bizalmat, de ez ügyben gyengék vagyunk. Te tudod, hogy nem lehet oda mást rakni, mint ami oda való. (Azért adatok felkutatása után, nem lehetetlen oda megfelelőt találni, de az sok idő, és legtöbbször nincs elegendő adat.) És bizony kompresszorból, amit keres(het)nek, igen nagy a választék. Képtelenség 1000 feletti féleséget tartani. És az alapkérdés, amit fel szoktam tenni: jó a kompresszor? Érdemes a beszerzéssel bajlódni? Létezik azért univerzális is (Refco PTC "pogácsás", 1/12 Le-től 1/2 Le-ig), sok esetben jó lehet. Újabb rendelkezések miatt csak céges adószámmal rendelkezőket tudunk kiszolgálni. (1 hónapban, max. 1 vásárló "kedvéért" nem tudunk online pénztárgépet tartani, annak költsége van, korábban volt, de igencsak nem érte meg a fenti "kereslet".) De hogy haladjunk is, hátha juthatunk valamire, mint mondtad, kell a kompresszor pontos típusa. Üdv: StMiklos
Nem gondoltam hogy ott dolgozol , én Szegeden a Kés F nél . Úgy tudtam hogy van kisker üzlete is a cégednek de ezek szerint tévedtem
Szevasz!
Off Ervin most is volt csütörtökön szokás szerint.. On Na jó munkát! Üdv: StMiklos Nick nevemből kitalálhatja ki vagyok...
Helló! Valaki tudna nekem segiteni, hogy mi ez az alkatrész? Segítséget szeretnék kérni egy hűtő elkészítésében. Meg van a kompresszor, hőleadó rács és ez a valami. Egy vízhűtő szeretnék készíteni. Sima klima gázzal fel lehet tölteni? Köszönöm szépen előre is!
A hozzászólás módosítva: Feb 10, 2019
Szevasz!
Amit látok, az egy kompresszor (jó-nem jó?), típusárol mit se tudni (így?), az a valami (ha erre gondolsz), az egy szűrő, helyből cserélendő. De számomra a kérdés: milyen az a sima gáz? Ma még a használatos gázok félesége is 8, de ezen kívül még van másik 6 is használatban. (Bár én sejtem milyen lehet). Üdv: StMiklos
Köszönöm StMiklos! A kompi az jó. A sima gáz alatt azt a gázt értem amit az autó klímások használnak.
Szevasz!
Én írtam 6 sort, kérdeztem, erre van egysoros válasz, de a kérdésemre nem kapok! "típusárol mit se tudni" Ezt vajon miért írtam? Az a sima gáz lassan csak az autóklímánál igaz. Így nem óhajtok komunikálni. Üdv: StMiklos
Sziasztok! Keresgéltem, de ilyet még nem találtam a topicban: Elromlott a Whirlpool WSC5555 A+X hűtőm jégadagolója. A motort kiszedtem (220v DC), kipróbáltam külső táppal és megy. A kábelére is rámértem, ott nem jelenik meg feszültség. Tehát a vezérlést kell szétkapnom, de sajnos már az első lépésnél elakadtam, nem jövök rá, hogy hogyan jön le az előlap. Szétbarmolni meg nem akarom. Szóval aki tudja a trükköt kérem mondja el nekem... Köszi előre is.
Szia StMiklos! Sajnos csak egy adat táblát tudok mutatni, laikusként meg többet nem tudom mondani az autóknál használt klíma gázról! Óhajtasz még valamit tudni?
Sziasztok. Ennek a kompresszornak keresek relét vagy is ami az oldalán van. Sajnos nem ismerem a pontos megnevezését. Tudnátok segíteni hol kapok hozzá és hozzávetőleg milyen árban lesz? A szerelő akinél a hűtő van azt mondta speciális alkatrész ezért telik el 2 hét mire meghozzák. De ez biztos kamu. Meg tudnátok mondani hogy ez most tényleg nem lehet kapni. A hűtő maga egy 400 literes Helkama C4W borhűtő.
Szevasz!
Használd jobb oldalon a válasz gombot! "Sajnos csak egy adat táblát tudok mutatni," Ott van a típusa a kompresszornak, ami mindent tartalmaz, többet nem óhajtok tudni, legfelebb azt, miért kell ezt kireklamálni? R134-el legfeljebb akkor tölthető, ha a kompresszor olaja lecserélve és kimosva, észterolajjal töltve. A kapillárcső, ami részben rá van tekerve a szűrőre cserélendő, de pontos méretezést kíván (mondjuk 2m hossznál 5cm eltérés már számít) és nem tudni az elpárologtató (hűtőtest) hűtőtechnikaI tulajdonságairól semmit. Ha nem jó kalorikusan az elpárologtató-kapillárcső-gáztöltet hármas vagy nem hűt úgy, mint ami kitelne a kompresszortól, vagy túlterhelődik, legrosszabb esetben így is-úgy is megrokkan a kompresszor. Kisérletezni lehet.... Üdv: StMiklos
Köszönöm szépen a választ!
Üdv. Úgy tűnik a vestel márkájú felül fagyasztós hűtőmben a termosztát 077b6715 megadta magát.
Csak ezt a típust szabad megvenni vagy van úgymond helyettesítője is?
Szevasz!
Majdnem azt mondom én is, hogy kamu.. Ennyi idő alatt nem érhet ide. Ilyen indítóegységből (illetve kompresszorból) a kedves vevők jóval 100 feletti féleséget tudnak kérni és csak háztartási (kishűtő) kategóriáról beszélünk. Raktáron kb. senki tud ennyit tartani, nincs értelme. De van egy alapkérdésem: jó a kompresszor? Mert ha nem, akkor kár megvenni, küzdeni a beszerzéssel. De van univerzális: ICG-220, sok mindenhez jó. Üdv: StMiklos
Szevasz!
Valószínűleg helyettesíthető, de tudni kéne az adatait, próbáld megkeresni. A Danfoss rá szokta írni a műanyagrészbe van sütve, bár az utóbbi pár évben leszokott róla. Ha a Vestel gyártmányú hűtők csak egyféle típusú szabályzót használnának egyszerűbb lenne a helyzet, de ez nem így van. Az, hogy Vestel, kevés... Üdv: StMiklos |
Bejelentkezés
Hirdetés |