Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Redőny vezérlés
 
Témaindító: Antal Miklós, idő: Jan 31, 2006
Témakörök:
Lapozás: OK   9 / 10
(#) 444Tibi válasza SzakiLaci hozzászólására (») Márc 21, 2020 / 1
 
A megoldást sok redőnymotor gyártó alkalmazza, inkrementális forgó jeladóval van kivitetelezve.
A redőny tengellyel fix, fogaskerekes gyorsító áttétellel van meghajtva egy forgó mágnes ami hall elem között forog.
A mikroprocesszoros vezérlés így mindig tudja, merre megy épp aredőny, valamint a fordulatok számolásával, matematikai műveletekkel azt is milliméter ponosan tudja, hol van éppen a redőny.
Az értéket tárolja, áramszünet esetén is, ebből kivon-hozzáad, ez alapján meghatározott időnként újrakalibrálást is végez, azaz valamelyik végpont felé közeledve a motoráram mérésével újrakalibrálja a végeket.
Ez lefelé automatikusan megvalósul, felfelé csak fix kemény ütköztetéssel lehetséges.
A technika jóvoltából az öntanulás is lehetséges.
Biztosított az elektronikus keresztreteszelés is.
Kapható készen beépített rádiótávirányítással is, ennek csak a fázis-nulla és a föld kell.

Kb. ezt kéne megvalósítanod és elfelejtheted a végállásokat meg az összes sallangot.
Másik megoldás, ilyen redőnymotort veszel.

Pl. Somfy redőnymotorok,
nyomatékigény, automatizáltság és távvezérelhetőség fügvényében 20-50ezer Ft/darab.

Ha ez nem járható, akkor én mindenképpen a relés elválasztást és a rejtett mechanikus végállásokat ajánlom.
A redőnymotorok csodára képesek, a nyomatékuk nem kicsi, én láttam már széttépett mechanikát a végállás hiánya/hibája miatt.
(#) SzakiLaci hozzászólása Ápr 4, 2020 /
 
Végre elkészültem a redőnyvezérlővel.
Csak a felhúzó ellenállások vannak még hátra az Arduino és a panel közé, mert így alapesetben az összes relé behúz, ha nincs is bedugva az USB-be.
(Illetve golyószóró módjára ki-be-ki-be kapcsol, ha csak a negatívot kötöm össze. )

Ami még aggaszt, hogy a relé-panel 12V-jának bemenetének közös negatívja van a 16 pin melletti 5V-tal! (Nincs Jumper, amit lehúzva külön válna )
Márpedig így összekötődik a Raspberry + Arduino USB-tápja a 12V-os üzemi trafóéval.
Lehetne ezt valahogy "kettéválasztani"?


Íme pár kép:
(Az az ellenállás a piros dróton csak kísérletezés...)
A hozzászólás módosítva: Ápr 4, 2020
(#) proli007 válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 4, 2020 / 1
 
Hello! "Redőnyfelhúzó ellenállás,,"
Mi a fenének van benne optocsatoló, ha nem lehet galvanikusan elválasztani az egységeket?
Egyébiránt, ha a GND-k csillagpontban vannak összekötve és az a pont földelve van, akkor nem zavarhatják egymást. Tápáramok nem folynak ekkor egymásba. De alapfeltétel, hogy a tápok csak ebben az egy pontban legyenek összekötve és a tápok önmagukban eredetileg függetlenek legyenek!
Én a zavarszűréseket a nyák alatt helyeztem volna el..
Lerajzolhattad volna, hogyan van összekötve, elsőként mindig tervet kell készíteni, mint ahogy a szoftvernél sem a billentyűk ütögetésével (kódolással) kezdődik a munka..
A hozzászólás módosítva: Ápr 4, 2020
(#) SzakiLaci hozzászólása Ápr 4, 2020 /
 
"Redőnyfelhúzó ellenállás" << Zseniális! Feldobtad a napomat.
Idézet:
„Mi a fenének van benne optocsatoló, ha nem lehet galvanikusan elválasztani az egységeket?”

Ugye?? Totál kiakasztott engem is!

De most jön a legújabb felfedezésem:
- Az 5V-ot nem rákötni kell, mert ha kap 12V-ot, akkor megjelenik az 5V a legszélső pin-eken!!

Mostantól fogalmam nincs, hogyan kellene visszaadnom a pinekre a relépanel saját negatívját Arduino-n keresztül, ha nem közösíthetem a negatívokat?

Meg lehet ezt valahogy (ellenállásokkal) oldani?
Vagy kössem rá az Arduino VIN portjára a relépanel 5V-ját?
(Mintha azt olvastam volna valamikor, hogy akkor nem az USB-ről venné a tápot, hanem onnan.)

Kezd az az érzésem lenni, nagy hiba volt megvenni ezt a "saját tápos" 16-os panelt. (Pedig eleinte mennyire örültem, hogy véééégre valaminek passzol a furata a vásárolt dobozba!)
A hozzászólás módosítva: Ápr 4, 2020
(#) SzakiLaci hozzászólása Ápr 6, 2020 /
 
Senkinek semmi ötlete? Dobjam ki a panelt és kezdjem elölről az egész projektet?
(#) proli007 válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 6, 2020 /
 
Milyen ötlete legyen valakinek, ha nem tudni mit teszel, mi a problémád és mire válaszoljanak. Legalább is én nem értem, mi hogy van és mi a gond. Ha van a relépanelen 5V táp, akkor azzal megtáplálható az arduino. Nyilván akkor közös a GND, de miért ne lenne az. Kértem hogy rajzold le, nem tetted. A relépanelről meg én nem találtam rajzot, így nem tudom mi van rajta, hogy épül fel. Akkor?
(#) SzakiLaci válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 6, 2020 /
 
Elnézést kérek, ha esetleg rosszul fogalmaztam, megpróbálom másképpen:

1.) Adott egy Aduino klón és egy 16-os Relépanel
(Mindkettő megnevezés egy-egy link, melyről megnyithatóak az adatlapjaik=kapcsolási rajzaik!)

2.) Az Arduino alapesetben a Raspberry-nek az USB portjáról kapja az 5V-ot.

3.) A relé-panel másik tápról kapja a 12V-ot, melyből 5V-ot konvertál magának.
- A relék egyébként a saját negatívjának rövidre zárásával húznak be.
[negatív pin] + [IN1 pin] => [12V Relé1 behúz]

A kérdésem:
4.) Hogyan lehetne biztonsággal összekötni ezt a kettőt?
- Illetve el lehet valahogyan kerülni, hogy közös legyen a negatívjuk?
(#) proli007 válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 6, 2020 / 1
 
Elég béna egy áramkör. A bemeneti csatlakozón GND jelölés van, az 12V/5V-os tápnál, meg GND jelölés. A kettő ugyan az lesz, mert a bemeneti csatin a +5V is kint van, így a 12V GND és az 5V GND ugyan az a pont, És hiába van ott az opto, nem lehet a kettőt szétválasztani.
Így nem sok értelme van az optónak, mindössze annyi, hogy az árammal működik, tehát nagyobb a zavarérzékenysége mint ha feszültség bementek lennének. A bementi pontokat így a GND-re kell húzni, hogy a relé meghúzzon. Viszont ha így van, akkor mindenképpen közös lesz az ardu és a relék GND pontja. Így nyugodtan táplálhatod az ardut erről a panelről, semmi különbség nem lesz. Nyilván bírja majd a tápja is. De a málnát is lehet erről táplálni. Földelni ha akarod akkor a relépanelnél célszerű a 12V negatív pontján. Semmi különbség nem lesz zavarérzékenység szempontjából, ha az ardut és a málnát külön tápról járatod. Legalább egyszerre lesz meg minden táp ha bekapcsolod.
(#) SzakiLaci válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 7, 2020 /
 
Értem!
Köszönöm a részletes magyarázatot.
Ötlet:
- Nem lehetne valahogy "szétfúrni" egy ponton vagy "kiforrasztani egy mütyürt" belőle, hogy teljesen elválasztódjon a két GND és az 5 Volt a 12-től? Szükség van egyáltalán arra, hogy relé-panel generálja az 5 voltot?

Akkor valóban kaphatná a tápot az Ardu paneljétől és úgy volna értelme az opto-nak.

A Pi4-es málnának nem elég az 5 volt, drága pénzért kellett külön "eredetit" venni, ami 5.1V-os.
És nem CSAK ez a 2 dolog lesz a rendszerre kötve, hanem még 30 más dolog is!
Szeretném ezeket szeparálni. Főleg a reléket és a LED dimmereket a bemenetektől és a málnától.

Amúgy ez a mondatod nekem nem kerek:
Idézet:
nagyobb a zavarérzékenysége mint ha feszültség bementek lennének”

- nem kisebbet akartál írni? Csak ér valamit az az opto... vagy tévedek?
(#) lóri válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 7, 2020 /
 
Szerintem az 5.1V csak valami reklámfogás, hogy azt vedd meg. Több pi4-et használunk, 5V-ról jár és tökéletes.
(#) proli007 válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 7, 2020 / 1
 
De, kisebbet kellett volna írjak. Elég kusza a nyákterv, főleg így képként. De meg lehetne oldani a leválasztást, néhány átvágással és átkötéssel. De ezen a gépen nincs semmilyen képszerkesztési lehetőség, így nem igazán tudom lerajzolni. Minden esetre az optocsolók Led-ek felhúzó ellenállásainak közős pontját kell leválasztani a belső 5V-ról és azt a ardu felől táplálni. Ez A PR1-PR2-PR4-PR7-et jelenti. A bemeneti csati GND pontját meg elfelejteni.
A hozzászólás módosítva: Ápr 7, 2020
(#) scooby_ válasza kaqkk hozzászólására (») Ápr 8, 2020 /
 
Szia!
Igen, tudom. Az én gyári kapcsolóm is ilyen. Mivel Openhabbal kezdtem foglalkozni arra gondoltam, hogy csinálok egy teljesen saját vezérlést ESP8266-tal, úgy, mint wifi + nyomógomb kombináció. Sajnos az én programozási tudásomat az ESP már jócskán meghaladja. Viszont vannak kész forráskódok szerencsére amiket úgy gondolom lehet hasznosítani. Ilyen többek közt a TasMota szoftwerei. Meg az én KingArt panelemre is fejlesztettek már TasMota szoftwert, sajnos beletölteni nem tudtam, talán egy szűz ESP-be sikerülhetne.
(#) SzakiLaci hozzászólása Ápr 8, 2020 /
 
Sziasztok!

Vásároltam egy 16-os relé panelt innen a hestore.hu -ról. Bővebben: Link
Kiderült, hogy a rajta lévő tápot összekötötték az opto csatolók bemeneti oldalával is!
(A pin-eken megjelenik az 5V, és az IN1..IN16 tüskékre negatívot kell adni, hogy behúzzon a relé.)

Arduino-val szeretném összekötni úgy, hogy ne legyen közös a negatív.
(Azaz, hogy az opto-csatolóknak legyen értelme.)

(Mellesleg redőnyvezérléshez akarom használni, itt a teljes topik: Bővebben: Link)

Milyen lábakat kellene átvágni / kiforrasztani?
Mivel érdemes mindezt "házilag" kivitelezni?

Köszönöm!

Mivel a linken található adatlap meglehetősen nehezen értelmezhető, feltöltök pár jobb képet magáról az alaplapról:
(#) SzakiLaci válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 8, 2020 1 /
 
Erre a 16-os panel-átalakítási problémára nyitottam inkább egy külön fórumot: Bővebben: Link
(#) SzakiLaci hozzászólása Ápr 8, 2020 /
 
Idézem proli007 válaszát:
Idézet:
„az optocsolók Led-ek felhúzó ellenállásainak közős pontját kell leválasztani a belső 5V-ról és azt a ardu felől táplálni. Ez A PR1-PR2-PR4-PR7-et jelenti. A bemeneti csati GND pontját meg elfelejteni.”

Sajnos ez így nekem kevés. Nem tudom a valóságban beazonosítani, melyik az a PR1...
A hozzászólás módosítva: Ápr 8, 2020
(#) Tasznka válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 8, 2020 /
 
Az a 4 hálóellenállás ami az optók mellett van (102).Azoknál kell átvágni,de közben áthidalni a vágásokat,hogy azért az 5V ne szakadjon meg a többi résznél .
(#) usane válasza Tasznka hozzászólására (») Ápr 8, 2020 /
 
Majdnem mondtam, hogy nem kell ennyi vágás és akkor megmarad az 5V bemenet, de ahogy a fotót elnézem nem is a doksiban szereplő nyákterv alapján megy a vezetősáv.

SzakiLaci:
Egyébként felesleges volt új témát nyitni emiatt. Csak adod a plusz munkát a az amúgyis kevesen levő modiknak.
A hozzászólás módosítva: Ápr 8, 2020
(#) Gafly válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 8, 2020 /
 
Idézet:
„Erre a 16-os panel-átalakítási problémára nyitottam inkább egy külön fórumot: Bővebben: Link”

Ez nagy butaság volt.
(#) Johnycorp válasza SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 8, 2020 /
 
Szia!

Maradhatott volna ez amott is, valahol csak odatartozik.

Megnéztem a panel fotóit és a letölthető ZIP-ben lévő paneltervet. Ahogy usane írta, nem ugyanaz a kettő szerencsére.
Viszont talán a valóság egy kicsit jobban módosítható, mint az eredeti terv.

Csatolok egy lehetséges megoldást.
A vezetősávok átvágásához tapétavágó kés vagy szike a legjobb. Úgy kell elágni, hogy más ne sérüljön és legyen legalább 2mm széles a vágás.
Az új összekötésekhez vékony hajlékony szigetelt vezeték a legjobb (például riasztókábel 0,22mm2-es egyik ere tökéletes. Lehet tömör eres vezeték is, csak olyan legyen, amit forrasztva nem csúszik meg a szigetelés vagy nem akar a vezetőér kibújni belőle. Persze ez a forrasztás ügyességétől is függ.
Aztán végül még mehet a pontokra elektronikai lakk akár.

A dokumentumban leírt ellenőrzések a végén nagyon fontosak. Én is csak a képek alapján próbáltam kitalálni a megoldást.
(#) Moderátor hozzászólása SzakiLaci hozzászólására (») Ápr 9, 2020
 
Egy kérdést csak egyszer, egy helyen teszünk fel!
(#) erdeidominik1999 hozzászólása Ápr 12, 2020 /
 
Sziasztok! Próbáltam kihámozni a lényeget az előző hozászólásokból, de nem nagyon sikerült. Azt szeretném megvalósítani, hogy relével kapcsolom a redőnymotort. A motornak van végállása, amit +/- tekerővel lehet állítani. Próbára simán rákötöttem egy relét, és azt tapasztalom, hogy elindul a motor, megy kb 10 centit és utána csak búg. Mit kellene még beraknom?
(#) proli007 válasza erdeidominik1999 hozzászólására (») Ápr 14, 2020 /
 
Olvastam a többi posztodat is. Csak általánosságban..
Egy relé szikrázását, a kontakt távolsága, nagysága, működési sebessége (és a gáz) határozza meg alapvetően, meg persze a kapcsolt feszültség-áram-áramnem-induktív jelleg). A relé sokkal kevesebbet tud, induktív terhelés mellett, ezért célszerű azt túlméretezni. De pld. célszerű az egy-váltóérintkezőst használni a kettős helyett és megbízható gyártót választani.
Egy nokedli RC snubber sosem fogja eltüntetni a szikrát. Annak feladata hogy csökkentse a rádiófrekis zavarjel kibocsátást, vagy csökkentse a jel felfutási sebességét, így kímélve egy kapcsoló félvezetőt, de nem kontaktust. Az ellenindukált feszültséget inkább a fogyasztóra kötött MOV varisztorral célszerű csökkenten, letörni. Esetleg szilárdtest relét használni sima relé helyett.
(#) scooby_ válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 14, 2020 /
 
Egy varisztor már egészen jól eltünteti a szikrát. Én főleg toroidokat kapcsolgatok ki-be relékkel, ott azért érezhetően hatásos a varisztor.
(#) erdeidominik1999 válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
És szilárdtest relé helyett működne rendesen egy triakkkal is?
(#) proli007 válasza erdeidominik1999 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
És mit kezdesz egy triac-aL? Annak vezérlése összeköttetésben van a hálózattal. Hogy ez ne legyen, kell egy MOC3062, akkor meg az már SSR.
A hozzászólás módosítva: Ápr 16, 2020
(#) erdeidominik1999 válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
Igen erre gondoltam, hogy egy triak egy optóval leválasztva.
(#) proli007 válasza erdeidominik1999 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
Oké, de ne feledd a snubbert (MOC adatlap) kialakítani. Valamint meggátolni, hogy a két irány egyszerre kapcsoljon be. Mert ha jól tudom a motorban kondi van, az kinyírja a triac-okat ha a kettőt rágyújtod. (Én csak a gurtnit ismerem személyesen.)
(#) erdeidominik1999 válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
Arra gondoltam (amihez meg is vannak a cuccaim, ki is tudom próbálni), hogy moc3021, bt137 triak, és berani egy soros rc-t 100 nanó és 100ohm 2w-ként, illetve ezzel párhuzamosan egy 275V-os varisztor. Ez így elméleti szinten jó, nem? A két irány egyszerre menését megoldom, persze. Azt úgy gondoltam, hogy ez után lenne egy relé, ami az irányt váltja, és a relé előbb húzni mint a triak, illetve később engedne, így ott nem lenne ív.
(#) proli007 válasza erdeidominik1999 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
Akkor nem gond a két irány, jó lesz így. Szokott módszer ez is, pld. mosógépnél is így van. Ekkor elég egy relé is a váltóérintkezőjével. Mert akkor az nem "kapcsoló" csak "szakaszoló".
(#) erdeidominik1999 válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 16, 2020 /
 
Kipróbáltam, tökéletesen működik. Köszi a segítséget! Még annyit, hogy most tettem a bt137-re bordát, kell rá, vagy felesleges?
Következő: »»   9 / 10
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem