Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » [OFF] Pihenő pákások témája - Elektronika, és politikamentes topik
Témaindító: Topi, idő: Nov 18, 2007
Idézet: „A kertből behozott, meg a hiperszupermarketben vásárolt paradicsom illata, de még inkább az íze között akkora különbség van, mintha teljesen más bolygóról származnának” Tavaly próbából vetettünk a kiskertben paradicsomot, meg paprikát. Na nem sokat, csak éppen pár tövet (n<10). Elborították az összes rendelkezésükre álló helyet, mind a két négyzetmétert! Egészen késő őszig volt termés rajtuk, csak szedni kellett. A végén már úgy kellett beszecskázni, mert még mindig termett, noha napfény már rég nem volt elég hogy meg is érlelje. És az íze! Csodájára járt az egész család! Gyerekek volt hogy csak azt akartak enni vacsorára (persze nem hagytuk, tessék szépen mást is enni). Alig várom már hogy növeszthessem a következő rendet, nagyon hálás jószág ![]() Más bolygó? Másik univerzum!!!
Azért csak óvatosan. Ugyan azon a területen évente ugyan olyan növényeket vetni nem egyszerű. Kettő de legkésőbb a harmadik évre kialakul a monokultúra "áldása" amit nem egyszerű kezelni. Ilyen kis mennyiségben inkább vödrözni szokták a növényeket. (nálunk ez nem megy kb 3000 tő főleg csili pár száz tő paradicsom és 2 ha kender)
Vess apró koktélparadicsomot, meg pici körte alakú sárgát (akkora mint egy dió), és azoknak az ízéről számolj majd be... Simán, minden nélkül, önmagában szoktam enni amikor elmegyek mellette.
Ööööö.. koktélparadicsom volt, nem mondtam volna?
![]()
Nekem a kedvenc paradicsomfajtám a kicsi sárga körtealakú. Barátom kretjében úgy termett, mint a gyom, nálunk meg nem akart megmaradni...
A bolti paprika és a kertben lévő illatát és ízét is össze lehet hasonlítani, a különbség tényleg ég és föld. Ma erre már permezték az almafákat, hozta a szél a szagot.
![]()
Azért össze lehet hasonlítani, de az eredmény lesújtó a bolti paprikára nézve.
A gyümölcsfák lemosó permetezésének van az ideje, rügyfakadás előtt. Ha nem teszik, akkor lesz finom, bio kukacos almatermés, gusztustalan, de biztos jó, ha a kukac is megél benne. A kukacos hús gusztustalan ugyan de meg lehet enni. Ezt egy szakácstanár barátom mondta, ugyanis a kukacok csak a romlott húsz eszik, ezzel megtisztítják a húst a hullamérgezést okozó romlott részektől.
Most jól elvetted a kedvemet...
![]() Ez valami kénes termék, gombák ellen van. Mindenesetre idén a 30-50 napos várakozási idővel ajánlott permetszereket mellőzni fogom. Visszatérek a régi kékköves megoldáshoz a szőlőnél. A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Sziasztok!
Úgy esett, hogy kisbabánk lesz. Van valaki aki jártas a légzésfigyelőkben? Melyiket érdemes megvenni? Mi a különbség 35ezres és a 100ezres között? Van valami bevált márka, típus? Nem kell nekem rá se kamera, se LCD, se semmi hókuszpókusz, csak a baba légzését figyelje. De annyi féle van... Egyáltalán milyen elven működnek ezek? Valamit egyszer olvastam, hogy talán piezo van benne...
Gratulálok!
Nem kell azt túllihegni. Az ilyen masinákban az a rossz, hogy sokszor adnak fals riasztást. Azután meg gondban vagy, ha nem ad, miért nem ad. Ha meglesz a gyerek, a doki megmondja kell e. Akkor lehet bérelni egy jobb (drágább) készüléket.
Én is gratulálok!
Nekünk Bővebben: Link ilyenünk volt, és nagyon elégedettek voltunk vele! Egy piezó van benne, egy jó nagy tálcába szerelve. A tálcát kell a baba és a matrac alá tenni, úgy érzékeli hogy van-e mocorgás légzésileg. Problémát okozhat hogy a kis vadóc elmászkál, és lemegy róla. Ekkor már nincs mit érzékeljen mert a gyerek közben elalszik, és már nem mászkál. A cucc meg visít és jól felébreszti ok nélkül. Ekkor már a gyerek is visít, tehát a hullafáradt szülők is visítanak ![]() Megoldás, hogy két tálcát kell alá tenni, hogy nem tudjon lemászni róla. A készülék annyit is támogat. Nekünk két gyereket szolgált ki, és talán egyszer volt vakriasztás. Egyszer meg igazi. Na azért az egyért bármennyit kifizetne az ember! Odaugrottam, kikaptam a gyereket az ágyból, és már ment is a szuszogás. Az életét mentette meg. Ehhez képest azt hiszem valami 20-30 ezer volt? Használtuk két évig, aztán 10-ért még eladtam ![]()
Szegény Elvirát meggyalázták.
![]() A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Akkor segitsél idetalálni kollégánknak a Keletiből vonattal, holnap délre.
![]()
Ügyes vagy, akkor már csak idetalál szegény.
![]() Bár én korábban jönnék ebédre, mert nálunk 12:00 a levesnóta, a marha meg nem vár, mit ismerjük a klasszikust. ![]() A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Hogyne tetszene a kukac, nálunk van 3 db almafa igaz nincsenek permetezve. De a termésük finom. Igaz, hogy kukac is van és a földre is hullik sok. Azonban , nem mérgező.
![]() A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Idézet: „... a hiperszupermarketben vásárolt paradicsom illata...” Itt is sajnos a permet érződik, jó tudom szükséges rossz a permetezés. Ha megfogja az ember, akkor még órák múlva is érezhető a kézen. De a zöldségesnél kaphatón is érződik. Múltkor török paradicsomot árultak.
Ráadásul másodosztályú török paradicsomot!
![]()
Milyen menetrendet néztek ti?
![]() A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Az anyázás tárgya az lenne, hogy a MÁV hivatalos lapján ilyen ostobaság található, ha az ember fia utazni akar "A" és "B" pont között, és keresi a lehetőséget.
![]() Nekem három szempontból is fáj, mert hosszú, mindegy... ![]()
Én az ilyeneket meg se látom, nem is találkozom ezekkel. Elvira; beírom a keresőbe, és csak azt nézem.
A hozzászólás módosítva: Feb 27, 2021
Az Elvira a leánykori neve volt a menetrendnek. Most már átvisz a mavcsoport oldalra. Ahogy látom, most éppen elkezdték teszteltetni az utasokkal az újonnan fejlesztett rendszerüket. Nekem elindul és működni látszik Edge böngészőből.
Hacsak nem az a gond, hogy mondjuk az eddigi Dunakeszi-gyártelep -> Budapest útvonalon az S70/G70 járatok jöttek, most meg valami SZ2447/SZ2457/SZ24... lett a neve (hirtelen ugyan arra a vonalra legalább tíz elnevezést ad az új rendszer).
Köszönöm szépen a válaszokat és a típust is. Örülök, hogy Nektek segített, reméljük nem lesz szükség rá, de akkor beszerezzük mi is mindenképp!
Ez se volt tökéletes, de azért rontanak rajta.
![]()
Szia.
Gratulálunk. Mi az alábbit használjuk jelenleg: Angelcare AC 300 Jól működik, csak a két tálca legyen a helyén, elosztva az ágyban. Elem kimerülést is jelzi. Volt, hogy adott fals riasztást ez is, de igen ritkán. De az nem baj. Dokitól meg vagy kapsz jó tanácsot vagy nem. Védőnőtől meg ne is várd. Nem írom ide a véleményem az egész rendszerről. Még jó, hogy a párom szülésznő és rálát pár dologra... |
Bejelentkezés
Hirdetés |