Fórum témák
» Több friss téma |
Tisztelt felhasználók!
Kéretik a politikai és egyéb felekezeti ill, obszcén viccek bemásolását mellőzni szíveskedjetek.
Nem csak az, hanem még nyakon is öntheted magad az üveg tartalmával, ahogy a jármű mozog.
Pazarolni meg nem szabad.
Kérjük, a beszélgetés tényleg ne térjen el politikai irányba!
DrogprevencióA Lidl odatette magát, hogy ne kattanjunk rá a drogokra.Széttúrtam, hogy mákot találjak, bekarikáztam, figyelmetlen szem átsiklana felette. Ai igazsághoz tartozik, hogy mialatt ettem, további 3, azaz három mákszem került elő. Habzsi-dőzsí
Na jó, drága a mák, ráadásul fasorban sincs a régi mákhoz képest ez a lesilányított beltartalmú izé.
Én a kuglóffal voltam így. Egyszer pár mazsolát találtam benne, addig sosem egy év alatt. Gondoltam ez már új fajta, ezután mazsolást kértem. Mondták nem új, ezelőtt is csak mazsolás volt.
Államkincstárat nem kritizáljuk, onnan jön a nyugállomány (is).
Meg majdnem a válóperes papír is.
Történt, hogy leányom betöltötte a 18-at. Jött is nevemre-címemre egy levél Államkincstáriából, hogy mivel X.Y. nevű sarjam (szül. idő, anyja neve) elmúlt annyi, amennyi, biza a családi pótlék már nem jár utána. A probléma csak annyi volt, hogy az X nem a leányom családneve, az Y nem a keresztneve volt, illetve az anyja neve sem ugrott be, hiába vakartam a kobakom. Egy adat stimmelt, a születési dátum. Gondolhatjátok, elsőre mit kaptam a nejemtől. Nagynehezen sikerült elérnem az illetékes elvtársnőt, hogy WTF, de a magasságos hivatal nagyhatalmú prominensének annyit sem sikerült kinyögnie, hogy bocsika.
Az gáz ha az ember a közvetlen hozzátartozójának nevén gondolkodik mire pár másodperc után eszembe jut?
Egyél náluk meggyes-mákos rétest! Abba spórolják a mákot.
De van az is. Múlt héten ettem egyet. Nagyon finom.
Idézet: Az hangya. Mindegy, már kalóriát adott. „bekarikáztam”
"De van az is. Múlt héten ettem egyet."
Azóta egyikben sem volt?
"De van az is. Múlt héten ettem egyet."
Azóta egyikben sem volt?
Ha pár másodperc után beugrik, az még nem gáz... Ha azután sem, az már baj - de akkor már nem fog zavarni...
Technika level 1000. Izé 1Egy magyar cégnél ez normális vagy csak megszokott? Ez az én munkahelyi gépem.
Dolgozni akarsz, vagy panaszkodni?
Javítsad meg, vagy panaszkodjál a főnöknél (és akkor innen is kirúgnak).
Kinek a pap, kinek a paplan. Én ha ilyennel találkozom, akkor gyorsan megjavítom. Kérdés nélkül.
Ne panaszkodj, inkább gyorsan próbáld megjavítani, mielőtt a főnökség nem venné jól a panaszodat.
Ez egy beépített biztosíték: Kis áramokra az a kevés szál vezeték, ami be van kötve elég ( = megfelelő mennyiségű). Túláram esetén pedig elég ( = füst kíséretében oxidálódik), és megszakítja az áramot. Jóvanazúgy!
Tehát mindenképpen elég... Ha ezt egy hatósági ellenőrzésnél meglátják, a cég már kapja is a bírságot. Amit természetesen rád fognak hárítani, vagyis nemcsak kirúgnak, hanem még jól meg is bírságolnak... (Tudja még valaki űberelni? ) A hozzászólás módosítva: Jan 17, 2025
Ezt milyen hatóság ellenőrzi? Ha nem hálózatról* van szó, szerintem a kutyát nem érdekli. Javítsatok ki, ha nincs igazam.
* úgy értem, nem a 220/380 van, hanem a hegesztő kimenete. Egyéként javítsd ki minél hamarabb, rettenetesen néz ki. . A hozzászólás módosítva: Jan 17, 2025
Munkavédelem, Foglalkoztatási felügyelet.
Katasztrófa-védelem (alias Tűzoltók).
Itt egy seprűt sem olyan egyszerű kérni nemhogy egy szemes sarut vagy bármit ami megoldaná. A hátsó sarokban vannak a hibás gépek. Azokat ne szereljem meg?
Idézet: Ha nem is űberelés, de mély szakmai tanács. Rövid árammal kell hegeszteni ami nem ér ki a kábel végéig, akkor ott hegesztődik össze a szakadásnál. „Tudja még valaki űberelni?”
A vicces topikból kitérve kis időre: nem, az összeset ne javítsd. Csak azt amellyel dolgozol. Igen, a munkáltató dolga lenne, de kisebb dolgokat egyszerűbb sk. megreparálni, mint szólni-várni-hallgatni a számonkérést-elmondani, hogy ez csak elromlott, nem elrontottad. És jól is esik magadban: ezt megjavítottam én.
Lehet hogy vannak cégek ahol ez megszokott vagy éppen normális de nem ez az általános (legalábbis remélem). Nálunk pl. ilyen nincs mert ha én mint üzemi villanyszerelő ilyet vagy más hasonló trágyaságot meglátok akkor jelzem a főnöknek és kijavítom a hibát. Ha valamelyik főnök látja meg akkor jön és szól, hogy menjek/menjünk és javítsuk meg. Sok kollégát nehéz volt leszoktatni arról, hogy "ződsárga" szigszalaggal javítgassa az erősáramú kábeleket például, de azért többszöri (főnöki) leba... izé figyelmeztetés után leszoktak róla, ha valaminek elektromos baja van, szólnak, jönnek mink meg szakszerűen javítjuk.
Hogy milyen hatóság ellenőrzi? Cégeknél évente kötelező felülvizsgálat van az elektromos szerszámokra, az ellenőrzést érintésvédelmi felülvizsgáló végzi aki nem csak az erősáramú résszel foglalkozik hanem a gép általános állapotával is (koszosság, az adattáblák olvashatósága, azonosítók megléte, repedt/törött burkolat stb.) Legalábbis jobb helyeken így van... A hozzászólás módosítva: Jan 17, 2025
Szia! Nem normális, de nálunk is hasonló a helyzet. Pl: elektromos targonca, savas akku, 48V. ...volt, már három cella átkötve mert meghaltak. A többi még úgy-ahogy bírja. A töltőjében átkötöttem a graetz hidat egyutasra, mert k...a nagy árammal töltötte. Így, persze figyelni kell, mert nem kapcsol le, mikor kész. Hidraulika olaj csöpög. Reggelre nagy tócsa alatta. Feltöröljük, nehogy valaki elcsússzon. Erre már nem költünk a válasz....más: CNC gép, amin dolgozok. 22 éves. Múltkor Y tengely hibára leáll. Újraindítva 1,5kW-os Yaskawa servo füstöl.. Kiveszem, hazahozom, mérek. Kis 100nF kondi szétnyílva, egy dióda zárlatos. Itthon bontott csere. Visszaviszem, megy fél órát, újra hiba. Ismét haza, másik dióda zárlat, plusz rámérek a nagy pufferre, 1µF alatt. Eredetileg 680uF! Csere bontott hasonlóra, azóta megy( két hónapja). De van benne még másik 5 db 22 éves servo. Itt nincs karbantartás, csak javítás, gányolás. Na mindegy, ez van. De legalább havonta jön a fizetés...még.
Tesóm annó volt mozdonyvezető, később családi okokból forgalmi szolgálattevő.
De az világéletében megvolt, hogy "fekve maradni" géppel szégyen (legyen az motorbicikli, vagy mozdony). Ahol éppen szolgálattevőként dolgozott, amikor éppen körül jártak (ez azt jelenti, hogy a mozdony behúzza a vonatot, másik vágányon megkerüli, és visszahúzza, mert onnan nem megy tovább, csak vissza). Rendes üzletmenet, de egyszer csak az hallja, hogy "PSssss..". Kimegy, látja hogy tolató személyzet, és a mozdonyvezető is vakarja a fejét. Kiderült, hogy a légtömlő annyira be volt rohadva, hogy a kocsirendezők kézzel nem tudták szétszedni. Kitalálták, hogy kicsit "meghuzatják". Aki nem ismerné, a sűritett levegős csatlakozó olyan, mint ha saját magaddal fognál kezet. Kicsit meghúzod, és elenged. Hiszen pont erre találták ki, hogy ha szétszakad a vonat, akkor megálljon. Mert a vonat levegő nélkül nem megy. Még a villanyvonat sem... A dolog ott siklott félre, hogy a mozdonyról tört le a csonk, tőből. Innentől kezdve sem a mozdony, sem a vonat nem megy sehová... Tesóm felismerte, hogy az állomás szolgálati seprűjének a nyele, pont beleillik a mozdonyon tátongó lyukba. És még a nyomást is tartja. De nagyon hülyén nézne ki a megyeszékhelyhelyre berobogó mozdony orrán büszkén meredező koszlott seprűvel. Meg azzal is kell számolni, mert benne van a leltárban. Lefűrészelték, a kilógó részt a kocsivizsgáló kalapácsával bepüfölte tövig. Vezetőállásra meg feldobták a "csatlást" (nem így hívják, de mindegy). Másnap az állomásfőnök a kicsit hosszúra nyúlt eligazítás után: - GYULA, mi a fenét csináltatok tegnap??? - Jelentem kisebb haváriát szakszolgálatok hatékony közreműködését sikeresen elhárítottunk, vontató jármű honállomásra menetrend szerint továbbította a szerelvényt, segélyre nem volt szükség. - Tíz percet hallgattam a fűtőház főnökétől, hogy milyen nehéz volt kiszedni azt a rohadt seprűnyelet a mozdonyból, amit nagy okosan belevertetek. Inkább siralmas, mint viccesNem értik a BMW-sek, miért nem szeretik őket.Végignéztem amint valaki beparkol az óvoda bejáratába és komótosan besétál (feltehetően a gyermekéért), úgy, hogy közvetlen mellette ott egy üres parkolóhely. |
Bejelentkezés
Hirdetés |