Fórum témák
» Több friss téma |
Szia wartowski!
Ez a kapcsolás így ebben a formában mekkora nyugalmi áramra van belőve, és mekkora zenei teljesítményt produkál, illetve mekkora jel szükségeltetik a teljes kivezérlésre, kell-e előerősítő? Te milyen hangszórókhoz használod? Arra a kétszer 10 kilós hűtőbordás változatra kíváncsi lennék, esetleg ha van kedved majd csinálj róla pár képet.
Helló!
A nyugalmi áram a tápfesz függvényében szépen beáll, amiatt nem kell aggódni. Ennél a verziónál 32V tápfesz mellett azt hiszem 3A körül van. (csatornánként) Magyarán 2x20-25W körül alakul a zenei teljesítmény. IRF530 és 9530 kombóval ebből nem is tudsz többet kihozni mert elszállnak a fetek. Nem muszáj előerősítő hozzá, de van egy direkt ehhez való, majd ma este azt is felrakom. Amikor nagy ritkán hallgatok zenét akkor egy pár TVM studio1-et hajtok meg vele. Ezek igazából kis stúdiómonitorok, 40W a zenei teljesítménye egynek. De van egy pár 350W-os nagyobb ládám is, azokat is gond nélkül elhajtja. Számtalan hangdobozzal hallottam már szólni, teljesen mindegy hogy mit akasztasz rá. A sajátomról ma délután csinálok fotókat, és felrakom.
Udv,
Most akkor melyik is az a bizonyos kapcsolas ami le van vedve? Mellesleg en sem ertem, hogy lehet levedeni egy teljesen kozonseges source kovetot vagy foldelt source-u alapkapcsolast. De nem is ez a lenyeg. A kerdesem inkabb az, hogy megis melyik kapcsolas a valodi Az elso amit kozzetettel - negyzethalos papiron rajzolva - kozonseges source koveto ahogy KD mester is irta. Ehhez bizony jokora feszultseg kell, hogy az altalad megjelolt teljesitmenyeket ki is lehessen venni belole. Ezt a feszultseget a szokasos musorforrasok nem tudjak biztositani tehat kell ele egy eloerosito (nevezhetjuk VAS-nek is es akkor mar majdnem ott vagyunk mint egy teljesen kozonseges FET-es vegu erosito). A masodik rajz egy foldelt source-u alapkapcsolas. Ebben sincs semmi kulonos hacsak az nem, hogy vannak ettol picivel kidolgozottabb (es nem sokkal bonyolultabb) kapcsolasok is amik nem hinnem hogy rosszabbak ettol ... talan azt is megkockaztatom, hogy jobbak, de tok mindegy mit mondok mert objektiv eredmeny ugysem mondhato ki meghallgatasos tesztek alapjan. Amint azt egy masik topikban feszegettuk ez az egesz audio vilag teljesen szubjektiv. Kinek ez tetszik kinek az ....
Tulajdonképpen mind a három ami a birtokomban van.
Az utolsó kettőt nem közlöm le, amik ennek a tovább fejlesztett változatai. Már ez is kalózkodásnak számít amit eddig csináltam. Mindkét kapcsolás ugyanaz, vegyél fel szemüveget.... Csak a másodikon rajta van a hozzá való táp is. Jókora feszültség? Építsd már meg, légy szíves, ha már közzétettem. Szabályozható vonalkimenetű cd lejátszóval hajtom (Marantz CD 63 MK II) előfok nélkül......és kijön az a teljesítmény, hidd el. De miért van az hogy sem a hobbielektronikán, sem más oldalakon nem láthatsz még csak hasonló kapcsolást sem. Írtam korábban hogy bárki hozhat bármilyen saját készítésű erősítőt, akár még hozzám is eljöhet bárki, egy kis tesztelésre. (eddigre már több tucat gyári és saját készítésű erősítő vérzett ki e mellett...és nem PMPO 1000W tesco erősítők voltak.....) Meghallgatásos tesztek voltak egytől-egyig, mielőtt belekötnél.
A osztályban tényleg van feszültségerősítése, mint pl. az én egyfetes erősítőm is .Csak ez a duplája, ellenütemben, jobb hatásfokkal.
Igen, Mayan kolléga jól mondja, erre írtam hogy a feszültség és az áram kimenete is lineáris.
Mayan, látom te is az egyszerűség híve vagy, felvehetnénk a kapcsolatot.....
Ó igen, maximálisan minimalista vagyok
Szervusz!
Az első rajzon valóban fel van cserélva a drain és a source... És mi az oka annak hogy a hangszóró egyik vége nem a földre van kötve, nem érzékenyebb igy a tápból jövő zavarokra? Továbbá az IRF-ek párbaválogatása is érdekel, mivel úgy tudom és tapasztaltam is, hogy az N csatornás FET-ek meredeksége jóval nagyobb. Üdv. P István
Igen, az első rajzon jól látod, fel van cserélve, de ne törődj vele, a második rajz jó. Az elsőt csak csípőből felraktam, hogy nagyjából látszódjanak a dolgok rajta.
Be-kimeneti kapacitásra és Drain-Source "be" ellenállásra lehet csak nagyjából összeválogatni őket. Kell hozzá egy készülék, a rajza megvan valahol.... A hangszóróra nem jut ki semmi a jelen kívül. A hozzá való tápból amúgy se jön ki semmi a kakaón kívül, lehet alkalmazni más végerősítőkhöz is nyugodtan, mert nagyon jó konstrukció. Tehát bekapcsolás után se sistergés, se brumm, se semmi.....csak néma csend.
Üdv!
Arra a fet összeválogató kapcsolásra kíváncsi lennék. Szerintem más is. Idézet: „...vegyél fel szemüveget...” Ezt a stilust legyszives hanyagold ha lehet. En nem igy irtam a hozzaszolasom. De tovabbmegyek: ha nagyon korrekt akarok lenni akkor az elso rajz azert is hibas mert fel vannak cserelve a FET-ek (felteve ha source kovetot akar csinalni az ember - a te rajzod alapjan nem derult ki mit is akarsz igazan csinalni hisz hibas a rajz). Ha felcsereljuk oket es a kozos pontban a source-ok talalkoznak akkor lesz valojaban source koveto a kapcsolas. A source koveto alapkapcsolas tulajdonsaga, hogy csak aramot erosit, de feszultseget nem! A masodik kapcsolas OK, az feszultseget es aramot is erosit. Ezek kozonseges tanykonyvi alapkapcsolasok amiket tovabbra sem ertek miert ovez olyan nagy titok Kozben latom valaszolt neked p_istvan es reagaltal ra ... tehat akkor megiscsak hibas volt az elso rajz ... nahat-nahat. A hangminoseg nagyon szubjektiv. Neked biztos ennek az erositonek a hangja tetszik masnak nem biztos. Ettol fuggetlenul nincs semmi baj, hogy kozzetetted a kapcsolast csak szerintem nem kellene ekkora nagy feneket keriteni ennek .... no de mindegy.
Ezt én is meg akarom építeni. Kiszámoltam, kb 15-18-at tud erősíteni 8 -ohmra és az nem is kevés.
Rendben, elnézést, ha megbántottalak.
Elismertem hogy az első rajz hibás. Kapkodva, trehányul, nem odafigyelve raktam fel. Mindenkitől elnézést, nem félrevezetés volt. A tankönyvi alapkapcsolásról annyit hogy mutass akkor egy ugyanilyet vagy nagyon hasonlót. Nem mutattál. Nahát-nahát. Ha csak vitatkozni jársz ide, akkor én inkább hanyagolom ezt a fórumot, majd aki akar megkeres emailben vagy privátban. Nem akartam nagy feneket keríteni, kizárólag saját tapasztalatok alapján beszéltem, érveltem, stb.... Idézet: „A tankönyvi alapkapcsolásról annyit hogy mutass akkor egy ugyanilyet vagy nagyon hasonlót.” Tessek: Common source A Harvard egyetem oldalarol, remelem eleg tankonyv szagu a dolog. Ha esetleg nem ismerned fel benne a Te kapcsolasod akkor konnyitesul elmondom, hogy az elso abran az Rd ellenallas azonos a te rajzodon a felso FETtel. Ha jobban tetszik ugy is fogalmazhatunk, hogy az Rd egy vezerelt munkaellenallas, komplementer FETtel megvalositva ... de vegulis ez csak nezopont kerdese a lenyeg ugyanaz. A Vbias pedig egy kozonseges feszultsegosztobol all elo a rajzodon. Csak azert mert alkatresz szamra nem tokeletesen ugyanaz van a tankonyvi rajzon mint a tieden attol fuggetlenul a kapcsolas megegyezik vele - kozonseges foldelt source-u kapcsolas komplementer szimmetrikusra elkeszitve. Esetleg a komplementer szimmetrikus kapcsolasra is tegyek fel tankonyvi rajzot? Nezd, tenyleg nincs semmi baj azzal, hogy lekozolted a kapcsolast. Elnezest ha en is megbantottalak valamivel, nem allt szandekomban. De azt hiszem nem art ha az elektronikaval most ismerkedok is megismerik es felismerik a kulonbozo erosito (alap)kapcsolasokat egy kapcsolasi rajz alapjan es nem ugy tekintenenek egy ilyen erositore mint valami kulonleges kapcsolastechnikaju, hude nagyon fantasztikus dologra. Ettol fuggetlenul lehet jo hangu az erositod, csak kezeljunk mindent a maga szintjen es helyen.
Az általad közölt alapkapcsolás működési ALAPJAIBAN
megegyezik az enyémmel, (common source), de mégsem tudsz PUBLIKÁLT kapcsolást mutatni ebben a kategóriában, tankönyvi alapkapcsolásokkal jössz itt nekem, ne kötözködj kérlek szépen! Az általam közölt kapcsolás NEM alapkapcsolás, és nem is tudsz hasonlót mutatni (a tankönyvi alapon kívül). Nem akarok tovább vitatkozni, nem azért jöttem fel ide. Kezeljünk mindent a maga szintjén és gyere el egy tesztre, hozhatsz bármilyen erősítőt (azt se bánom ha gyári), inkább minthogy vitatkoznánk. A legjobb műszer az emberi fül, mi itt csak bohóckodunk, de mondom sokadjára, szívesen várok bárkit, bármilyen erősítővel egy tesztre. Befejeztem, ennyi.
Nem erted mirol beszelek. A hangminosegrol nem szoltam hisz nem hallottam.
A kapcsolas alapkapcsolas. Ha nem ismered az erositok alapkapcsolasait akkor nem ismered fel a rajzodban a kozos source kapcsolast sem. Valoszinusitem, hogy azert nem talalni pont ilyen publikalt kapcsolast mert muszaki parametereiben nem ut meg egy olyan szintet amivel erdemes lenne foglalkozni. De a muszaki parameterek nem irjak le a hangminoseget. Pont errol folyt a diskurzus egy masik topikban. Az emberi ful nem muszer, nem tud objektiven nyilatkozni. Pont ez a táptalaja az egesz hifis/audiofiles marhasagnak: nem az objektiv tenyekre hanem a szubjektiv, becsaphato erzekszervekre hagyatkozik! De megismetlen, hogy nincs semmi baj a kapcsolasoddal, csak ne valami kulonleges erositonek titulald. Lehet, hogy nagyon jo hangu (szerinted), de ettol nem kulonleges, a kapcsolastechnika legalabbis nem teszi kulonlegesse. A hangminoseg pedig szubjektiv ... szerintem.
Koszi p_istvan! Idokozben nekem is eszembe jutott Pass, neki vannak ilyen minimal erositoi ...
De értem.
Az erősítő hangja pedig nem csak szerintem jó, hanem még sok más ember szerint is. Nem csak ültem a szobában magamban és hümmögtem, egy teszt nem erről szól, ugyanabban a láncban kivéreztette a hiraga-t a nelson pass-t, MF A1-et, és hagy ne soroljam hogy még mennyit ezeken kívül. Úgyhogy igenis, különleges az erősítő. És tisztában vagyok az egyéni megítéléssel, ízléssel, és az érzékszervek becsaphatóságával is. De egy erősítő tudása nem műterheléssel, szkóppal, hanggenerátorral derül ki.
A hangminőség szubjektivitásához én is csatlakoznék, erre csak annyit tudok mondani, hogy van akinek egy SAL is hihetetlen minőséget produkál egy papírdobozba.
Másnak egy egy sokol rádió minőség. Szóval a fül sosem lesz műszer. A műszeres minőség-mérésről annyit, hogy például egy csöves erősítő is van amikor műszerrel mérve torzít, mégis némely fül gyönyörűnek hallja, és ezzel nincs is semmi gond. A fül az a szubjektív vélemények táptalaja.
Én tényleg nem értem, hogy miért nem látod miről beszél lamalas. Ő magáról a kapcsolásról beszél, hogy a kapcsolás technikája nem különleges, te pedig azt hangoztatod, hogy maga az erősítő, a hangzásvilágával különleges, így azt mondom mindkettőtöknek igaza van, de teljesen másról vitatkoztok, egyszerűen elbeszéltek egymás mellett.
Muszáj megkédeznem, hogy mit jelent az, hogy "kivéreztette"? Meg mit jelent az, hogy "lealázta"?
- ezt az utóbbit nem te használtad. Szóval 30 év hallgatási gyakorlattal a hátam mögött azt tudom mondani, hogy egy kezemen meg tudom számolni azt, hogy hány olyan eset volt, amikor az egyik erősítőnek egyetlen pontot sem lehetett adni a másik mellett. Azért a Hiraga is és a JHL is egy jól bevált technika, nagyon rosszul kell ezeket megépíteni ahhoz, hogy ilyen lelázó módon haszontalannak minősüljenek ennyire egyszerű kapcsolás mellett. Ne értsd félre nem azt vitatom, hogy ott nálad milyen sorrend jön ki, hanem azt gondolom egy ennyire jó erősítő, mint a tied, megérdemelne ennél azért kifinomultabb, árnyaltabb minősítést, beszámolót.
Értem miről beszél.....
Nem vagyok retardált, azt mondtam, amit még most is mondok, hogy elvi rajzokon kívül nem találsz ilyet. Gyakorlati megvalósítás nincs. Amit felraktam azon kívül. Nem tudsz mutatni olyan gyakorlati megvalósítást, mint ahogy zenekből van egymillió, Pass-ból tízezer számra, és nem azért mert túl puruttya a kapcsolás......
Highland, milyen árnyaltabb, kifinomultabb beszámolóra vagy kíváncsi?
Szívesen megosztok bármit, csak nem tudom mire gondolsz. Idézet: „...egyszerűen elbeszéltek egymás mellett.” Igen, ez igaz, ezert nem is feszitem tovabb a hurt, nehogy elpattanjon mint KD mesternel ... Idézet: „Gyakorlati megvalósítás nincs.” Bizonyára nem vetted észre az előbbi linket: The Complementary Zen Nekem ez elég gyakorlati megvalósításnak tűnik. Nem akadékoskodni akarok, de tényleg érdekelne, hol lehet olyan IRF530 és IRF9530 -at kapni, amiből közelítő párokat lehet válogatni, tekintettel az adatlapokban található durva eltérésekre?
Gyakorlati megvalósítás az amikor valaki elém áll, és azt mondja: vazze, én ezt megépítettem, hallgassuk meg hogy milyen a hangja!
IRF 530-at a 9530-al nem fogsz párba válogatni.... Az egyik és a másik csatorna FET-jeit viszont igen. Bocs, nem írtam le korábban. Idézet: „Nem vagyok retardált,” Én ilyet nem mondtam. :no: annyit szerettem volna elérni, hogy megértsétek egymást, ennyi. A másik dolog, ami szerintem lamalast érinti, ő azt mondja, hogy annyira ne állítsuk be mint valami hihetetlen kapcsolást, azt mondod bármit lehet hozni, akkor ezek szerint ettől jobb erősítő nem létezik? Lényegébe ezt állitod burkoltan. Elhisszük hogy jó, de ne állítsd hogy a legjobb, mert ezt is csak szubjektíve lehet kimondani.
Tudom hogy jót akartál, de valószínűleg nem fogjuk megérteni egymást vele.
Nem bírom az ilyen "okosabb vagyok mindenkinél" és "csak azért is belekötök, és bebizonyítom hogy rosszúl mondta, csinálta, stb...." típusú ebereket. Aki csak azért jár ide hogy a segítő szándékúakat lehúzza, az....mindegy. Nem értek mindenhez, elhiszem azt is hogy ebben a témában ő jobb nálam, csak nem szeretem az ilyen támadó jellegű, okoskodó hozzáállást. Nem szólok hozzá többet ehhez a fórumhoz, akinek segítség kell írjon mailt, nagyon szívesen átadok mindent amit tudok. Eredetileg azért jöttem ide...... Minden jót mindenkinek!
Még annyit hogy ne forgasd ki a szavaimat, nem azt mondtam hogy a legjobb, hanem hogy oda merem tenni bármilyen más erősítő mellé, közönség előtt, ha már a szubjektivitásnál tartunk. Amúgy meg ilyen tesztet csináltunk egy párat. Nem a levegőbe beszélek.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |