Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » PIC - Miértek, hogyanok haladóknak
Idézet: „Itt ugye arra kellett figyelni, hogy a leghosszabb impulzus se legyen hosszabb 0xFF TMR0 számlálásnyi időnél.” Erre írtam, hogy ha számlálod a TMR0 megszakításait is, és annyiszor 255-öt hozzáadsz a TMR0 megszakításkori eredményéhez, akkor nem gond, hogy a TMR0 gyorsan számol és túlcsordul a jel időtartama alatt.
Persze, igazad van, de az IR-nél erre nem volt szükség. Egyébként még egyszerűbb, ha eleve 16 bites a számláló, amit használ az ember, akkor már elég extrahosszú idő a túlcsordulás és elég precíz felbontással is lehet mérni. Nyílván a megvalósítandó célhoz kell méretezni a megoldást, nálam az egyszerűség miatt győzött a 8 bites számláló.
Idézet: „Sőt, USB-s kommunikációra áttérve még az időzítésekkel felmerülő problémát (elmegy-e a soros porton az adat a következő él adata előtt) is meg lehet kerülni.” Egy nagyobb PIC-be belefér RAM-ba egy rövid jelsorozat, így ráér elküldeni, vagy ha nem is teljesen fér bele, akkor egy FIFO jellegű végtelenített RAM kezeléssel ki lehetne tolni a soros port lassúságából adódó időt, bár azt hiszem 115kbaud-al elég sok adat átférhet simán is, már ami az infrák sebességtartományát illeti. Idézet: „Nyílván a megvalósítandó célhoz kell méretezni a megoldást” Így van.
Sajnálom de én még csak Amatőr vagyok,úgyhogy Segitséget szeretnék kérni a PIC - ek körűl!
A Segitségeteket elöre is köszönöm!
Ez a topik rövidebb, és talán a benne ajánlott linkek is hasznosabbak a kezdéshez: PIC kezdőknek
Watt mester honlapját sem szabad kihagyni! (különösen a "Gondolatok a kezdésről" c. írást)
Es termeszetesen icserny PICCOLO projekt-jet sem, csak szerintem tul szereny volt, hogy sajat magat ajanlja
Ja, latom az AVR Miertekbe is szinte ugyanezt az uzenetet kuldted... Lehet csaik linkeket gyujtesz?
Halihó!
Esetleg van olyan Miskolci illető aki kitud a mai nap vagy holnap egy PIC16F628A-al? Nagyon fontos lenne. Elszállt a picem és melózni kellene. Természetesen rendezem az árát. Az se baj ha használt. Aki tud kérem szóljon emailben: atideath kukac gmail dot com Köszönöm
Igazad van, de meg kell jegyezni, hogy icserny projectje a következő lépcső, mivel magasabb profi szinten tárgyalja a témát! Ez úton is gratulálok neki!
Sziasztok!
Igaz nem túlzottan illik bele a kérdésem a topicba, de más helyett nem tudok, ahol megkérdezhetném. Valaki rendelt már mintapéldányt Microchip-éktől? Nézegettem a Terms and Conditions-t és én úgy vettem ki, hogy ha van valami extra költség a szállítás közben (vám stb), akkor azt kifizettetik veled. Ha van valakinek valamilyen tapasztalata ezzel kapcsolatban légyszi írjon!
Előtte nézd azért azt is meg, hogy mely országokba küldenek, mert én úgy emlékszem, hogy Magyarország nem szerepel a listán. Illetve láttam ott valami szállítási díjat is. Nem egyszerűbb megvenni a chipcad-nél? Azt még megértem, hogy az ember valami ritka, másképpen beszerezhetetlen, vagy pedig csak sokszoros áron beszerezhető alkatrészből így rendel, de ha itt a chipcad, ahol mindig van szinte minden microchip termék, akkor nem tudom megérteni a mintarendelést...
Idézet: „A másik lehetőség, hogy használj PIC18F14K50 mikrovezérlőt (vagy más K vagy J jelűt). Akkor mehet az egész cucc 3,3 V-on.” Azt szeretném még kerdezni hogy mi a különbség, vagy csak hogy mit jelent a K és J jel. Ezenkívül hogy mit jelent az LF konkrétan az icserny által ajánlott PIC18F14K50 vs PIC18LF14K50 Kösz
Egy dokumentumban az előbb ezt olvastam erről:
■ J-Series for cost-sensitive applications with high levels of integration ■ K-Series for low power, high-performance applications Kifejtve: Idézet: „PIC18 J-Series The PIC18 J-series products include devices ranging from 28-100 pins, 8-128 KB Flash, 10-12 MIPS and operating voltage range from 2.0-3.6V with 5V tolerant digital I/O. The J-series portfolio targets cost sensitive applications as well as those that require integrated Ethernet MAC and PHY, full-speed USB or segmented LCD.” Idézet: „PIC18 K-Series The PIC18 K-series products set a new benchmark for low power, low cost and high performance 16 MIPS (64 MHz). Products range from 20-44 pins with 8-64 KB Flash and up to 1 KB of EEPROM. The K-series devices are ideal for battery operated applications that require low power consumption. Peripherals include a precision internal oscillator, lower power Timer 1, rail-to-rail comparators, on-chip fixed voltage reference and USB.” Hasonló leírás az "általános" 18F-es szériáról: Idézet: „Traditional PIC18 This low power family includes devices ranging from 28-80 pins, 4-128 KB Flash, EEPROM, 10 MIPS and operating voltage ranges from 2.0-5.5V. The traditional PIC18 family includes integrated peripherals like 12-bit ADC, USB, segmented LCD, motor control and CAN. In addition to the traditional products, the PIC18 family now has more to offer with J-series and K-series devices for very cost-sensitive applications.” Bővebb leírás a következő linken, a gyártói oldalon: http://www.microchip.com/stellent/idcplg?IdcService=SS_GET_PAGE&nod...akeoff
Idézet: Az adatlap megmondja: A tápfeszültség (@ 48 MHz, tehát teljes sebesség mellett) PIC18F14K50 esetén 2,7 V - 5,5 V közötti érték lehet , PIC18LF14K50 esetén pedig csak 2,7 V - 3,6 V közötti. „mit jelent az LF konkrétan az icserny által ajánlott PIC18F14K50 vs PIC18LF14K50?” Az LF-et tehát nem ajánlom kísérletezéshez, tanuláshoz, mert korlátoz. Adott célra, 3,3 V-os tápfeszültségre viszont mindegy... (az LF valamivel olcsóbb)
Igen igazad van. Megnéztem és tényleg nem szállítanak Magyarországra.
Miért olyan furcsa ez neked? Ha tényleg annyira teljesen ingyen lenne, mint például a Maximnál, akkor nem jobb nem fizetni érte? Jó, ha nem olyan drága akkor én is inkább megveszem, de egy 1000ft-tól már inkább megrendelném mintaként. Két hét várakozást nekem megér 1000 vagy több forint Amúgy köszi a választ!
Ha jól emlékszem, régebben (jó pár éve) történt, h kis hazánkból tömegesen(!) adtak fel rendeléseket 'free sample' -re a Microchip-hez, mindenféle csipp-csupp kis IC-re (pedig ugyebár a Chipcad már akkor is létezett...)
Lehet, h ezért szüntették meg? :yes:
Igen, csak többek között a "nem jobb nem fizetni érte?" hozzáállás miatt került szállítási tiltólistára Magyarország. És amikor éppenséggel ténylegesen mintákat akarna az ember rendelni, akkor sem tud, ennek a mentalitásnak "köszönhetően".
Nekem egyszer lett volna egy bootloader leteszteléséhez pár olyan 18F-re szükségem, amiket csak megrendelés és több hónapos szállítási határidő kivárása után lehetett volna a Chipcadnél megvenni. Mivel mintaként nem tudtam hozzájutni, külön ezekért meg nem adtam le megrendelést, így nem is kerültek bele a bootloaderbe. Ha meg tudtam volna venni őket úgy, hogy bemegyek és fizetek, akkor eszembe sem jutott volna a mintarendelés.
Kösz-kösz!
Sziasztok szeretnék egy kicsi segitséget kérni.
szeretnék 1 PIC18F2320 mikrovezérlőn beállitani a kódvédelmet úgy hogy a programozó készülékkel ne lehessen irni-illetve olvasni a programmemóriát. tudnátok segiteni hogy hogyan is állítsam be a konfig biteket olvastan hogy ennál a családnál 3 config szó áll rendelkézésre.
Szia!
Az adatlapja szerint a Config5 szóban a CPD, CPB, CP3..CP0 biteket kell 0 értékre állítani: CPD - Adat eeprom kódvédelem, CPB - Boot blokk 0x0000 - 0x01FF címtartományra, CP3 - 0x1800 - 0x1FFF cítartományra, CP2 - 0x1000 - 0x17FF cítartományra, CP1 - 0x0800 - 0x0FFF cítartományra, CP0 - 0x0200 - 0x07FF cítartományra kódvédelem. Aktív kódvédelem a program illetve adatok külső eszközzel való kiolvasását akadályozza meg. A kód továbbra is törölhető (a teljes - egyszerre), törlés után az újabb verzió beprogramozható...
Hello!
Volna egy feladat amiben kellene egy kis segítség. Adott egy modellautó vevője. A vevőből kijövő jel 10-20ms között változik. Ezt a jelet kellene feldolgoznom egy PIC-el és egy H-hidat vezérelni. 16ms áll a motor 20ms egyik irány 10ms másik irány. A problémám azzal van hogy ezt a 4szögjelet hogyan tudom a PIC-el mérni? Erre kellene nekem valami mérési elv. Kb 18ms-onként jön ujra a jel. (Basic-ben programozok) Segítséget előre is köszi.
Nem néztél egy egy nullát? A szervók vezérlése általában 1,0-2.0 ms közötti impulzusszélességgel történik, s kb. 20 ms-onként jönnek az impulzusok.
Idézet: Na, most akkor gondold végig: hogyan ismétlődhetnének 18 ms-onként az általad írt 20 ms-os jelek? „Kb 18ms-onként jön ujra a jel.” Idézet: Miért nem kötsz rá közvetlenül egy szervót? Az már eleve tudja... „Ezt a jelet kellene feldolgoznom egy PIC-el és egy H-hidat vezérelni.” De ha mindenáron PIC mikrovezérlővel kell feldolgozni, akkor nézz körül az Input Capture környékén! Idézet: Erős akarattal le lehet róla szokni! „Basic-ben programozok” Idézet: „Miért nem kötsz rá közvetlenül egy szervót? Az már eleve tudja...” Erre könnyű a válasz, bár nem engem kérdeztél, de egy szervo nehezen vezérel egy pl. 70A-es motort. Egyébként én is a CCP modullal oldottam meg hasonló feladatom, és valóban 1 és 2ms a jelszélesség 18-20msec-enként. A Basic-el is egyetértek!
Igen elnéztem egy 0-át. Watt jól írta mert írtam is hogy a PIC-el egy H-hídon keresztül vezérelnék egy motort. A basicról egyenlőre nem szeretnék leszokni. Utánanézek ennek a ccp modulnak. Gondolom magyarnyelvű leírást nem tudtok róla...
Idézet: Értem én, hogy lehet olyan spéci feladat, ami igényli a PIC használatát, de valami játékautó vezérlőjéről volt szó, nem lépegető exkavátorról. „Watt: de egy szervo nehezen vezérel egy pl. 70A-es motort” Idézet: Dehogynem! Capture üzemmód „Borvendég: Gondolom magyarnyelvű leírást nem tudtok róla...”
Kössz! Viszont közben elkezdtem bújni a Kopják-Kónya könyvet. Van benne a 218. oldalon a basic utasításokról egy összefoglaló. Találtam két utasítást is ami akár nekem jó is lehetne. PULSIN és az RCTIME utasításra is azt írja, hogymegméri egy lábon megjelenő impulzus szélességét. Erről mi a véleményetek?
Idézet: „Erről mi a véleményetek?” Inkább az adatlapot bújjad...
Ezt vehetem ugy hogy ne használjam ezt az utastást? Pedig most elkezdtem utánaolvasni a pulsin-nak az szimpatikusnak tűnt.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |