Fórum témák
» Több friss téma |
Pirelli. Roter és modem egyben.
Az lehetséges , hogy távolról frissítették a firmwaret ? A tulaj beszélgetett a t-sekkel aztán küldtek egy sms-t , hogy elhárították a hibát. Tegnap este azért kellett elmennem, mert minden beállítást elfelejtett. WAN-LAN-WiFi mindent.
Elképzlhető, kollégák is központilag menedzselhető eszközöket tesznek ki a végpontokra, bár az ő ügyködésüket rendszerint forgalommentes időszakban végzik . A Pirelli dobozok meg...Azoknak lelkük van. Csak nem túl jó lelkük .
Hy. A particiót töröltem amin a rendszer volt és ujra kiosztottam.Másik windozt felraktam és ennél is ugyan az a hiba, amint elindítottam a törmentesitöt lefagyot. már nem sok ötletem maradt
Ráeresztettem a Chksdk-t 39%-nál az is lefagyot.
Amit írtam, abban benne volt, hogy gyaluld le a Windows-t? Ha fájlrendszerhiba (nem az), akkor az kiderült volna percek altt, így viszont eltöltöttél vele sok időt. SMART megnézése is percek kérdése egy alkalmas program letöltésével..Szóval SMART adatokat nézzünk már arra a lemezre. Lehet gyanús a RAM is, bár annak elő kéne jönnie telepítéskor rendszerint.
HD sentinellel most nézek rá a vinyora. ezt irta ki a Smart ba:
1,Raw Read Error Rate,51,100,100,OK,000000000000,0,Engedélyezve 3,Spin Up Time,25,100,100,OK,0000000016C0,0,Engedélyezve 4,Start/Stop Count,0,96,96,OK (Mindig rendben),000000001184,0,Engedélyezve 5,Reallocated Sectors Count,10,1,1,Meghibásodás várható,000000000597,0,Engedélyezve 7,Seek Error Rate,51,253,253,OK,000000000000,0,Engedélyezve 8,Seek Time Performance,15,253,253,OK,000000000000,0,Engedélyezve 9,Power On Time Count,0,100,100,OK (Mindig rendben),0000000022E0,0,Engedélyezve 10,Spin Retry Count,51,253,253,OK,000000000000,0,Engedélyezve 11,Drive Calibration Retry Count,0,253,253,OK (Mindig rendben),000000000000,0,Engedélyezve 12,Drive Power Cycle Count,0,97,97,OK (Mindig rendben),000000000D89,0,Engedélyezve 187,Reported Uncorrectable Errors,0,1,1,OK (Mindig rendben),000000240C92,0,Engedélyezve 190,Airflow Temperature,0,163,106,OK (Mindig rendben),000000000019,0,Engedélyezve 194,Disk Temperature,0,163,106,OK (Mindig rendben),000000000019,0,Engedélyezve 195,Hardware ECC Recovered,0,100,100,OK (Mindig rendben),00000040286E,0,Engedélyezve 196,Reallocation Event Count,0,1,1,OK (Mindig rendben),000000000597,0,Engedélyezve 197,Current Pending Sector Count,0,100,100,OK (Mindig rendben),000000000001,0,Engedélyezve 198,Off-Line Uncorrectable Sector Count,0,253,253,OK (Mindig rendben),000000000000,0,Engedélyezve 199,Ultra ATA CRC Error Count,0,200,200,OK (Mindig rendben),000000000000,0,Engedélyezve 200,Write Error Rate,0,100,100,OK (Mindig rendben),000000000000,0,Engedélyezve 201,Soft Read Error Rate,0,253,100,OK (Mindig rendben),000000000000,0,Engedélyezve 202,Data Address Mark Errors,0,100,100,OK (Mindig rendben),000000000004,0,Engedélyezve 2010.08.09. 17:28:42,Meghibásodás várható !!! Attribútum : Reallocated Sectors Count
Sziasztok!
Van egy érdekes problémám egy creative audigy hangkarival (SB0570). Történt tegnap filmezés közben, hogy egyszer csak elkezdett recsegni a hang, majd szép lassan elhalkult a teljes csendig. Mondom elszállt az erősítőben valami. 3 jack le a kártyáról, majd egy füles próbaképpen a front kimenetre, de azzal is csend volt, szerencsére nem az erősítő volt a ludas. Ránézek az eszközkezelőre, nincs meg a hangkártya. Újraindítok, amikor a bios listázza a hardwareket, nem volt ott a kártya. Kivettem a PCI foglalatból, megnéztem nem -e elfüstölt rajta valami. Visszarakva, a bios táblázatnál megvan, hogy multimedia device, mondom oké, talán kontakt hiba volt, ezután ment rendesen. Ma megint eljátszotta ugyan ezt. Áteszem másik slotba, arra gyanakodva, hogy valami a foglalattal lehet. Természetesen ott sem ment, bios nem ismeri fel. Előtúrtam egy ősrégi PCI-os VGA-t és kipróbáltam vele a két slotot, semmi hiba nem volt. Visszatettem a hangkártyát, indítva a gépet, tökéletesen működik. Később játszani akartam, és csend van megint, hangkártya nincs az eszközkezelőben, újraindítva nem szerepel a táblázatban. Na ez mi a fenétől lehet? Most vagy a kártya haldoklik, vagy nem tudom. Bios a legfrissebb. Alaplap Gigabyte EP43 és win7x64.
Mivel elég szépen, szisztematikusan végignézted a lehetőségeket, a slot-ot és az alaplapot kizártad, így szerintem 100%, hogy a hangkártya döglődik.
Én inkább csak 70%-ot mondok, benn kéne hagyni a PCI VGA-t egy darabig és így használni a gépet rendesen Windows alatt, ugyanis elképzelhető, hogy a déli híd rottyant meg, az meg lehet, hogy csak némi üzem után jön elő.
Ezzel kellett volna kezdeni. Ments róla adatot gyorsan és tedd el emlékbe, szerezz be egy másik vinyót-ez halott és a tünetei alapján egyre kevésbé képes megbízhatóan tárolni. 597h (majdnem 1400) áthelyezett szektor az igen szép mennyiség, jelenleg is van egy vizsgálat alatt.
Igen, ez jogos, viszont szerintem egy hangkártya nem terheli annyira a PCI interfészt, mint mondjuk egy videokártya, melyet ABU kipróbált (bár nem írta, mennyi ideig tesztelte így a gépet). De végülis valóban, akár a déli hídnak is lehet baja. Legyen 80 % az előbbi 100.
Elveszti a tápját a hangkártya, de a puffereiből még él egy ideig. De ez csak egy megérzés.
A vga-t kb 5 percig próbáltam egy hbcd-s xp-vel, mert a win7 megfagyott mindig. Így is gondok voltak a felbontással mert 800x600-tól nem tud többet Régen csinált már ilyen anomáliát a hangkártya, ugyan ezzel a konfiggal, csak akkor kivettem megnéztem, visszaraktam, azóta ment, egészen tegnap előttig. Ma, amint lesz rá időm megnézem alaposabban.
Na most mindjárt elkezdtem tesztelni. A sata, lan, alaplapi hangkártya, usb stb, mind ide csatlakozik, ezekkel semmi gond nincs, de akkor elképzelhető, hogy a pci-os része haldoklik. Remélem nincs igazad Elviszem egy másik gépbe is a hangkártyát.
Igen, de tokon belül: a LAN PHY-n külön madzag, a hang HDA-n, az USB és a SATA pedig belül van beágyazva.
Másik alaplapban kipróbálva olyan 2 órán át, nem volt gond, szóval a hangkártya elvileg jó. Következő lesz, leszedem a hiren's bcd legújabb verzióját, előkeresek egy valamivel izmosabb pci-os vga-t, mint a tegnapi és beteszem a hangkártya helyére, majd elkezdem tesztelni a kártyát. Ezzel együtt tesztelődik a pci-os rész is a déli hídban. Meg hátha találok valami cél progit a hbcd-ben. Jelenleg a 11-es verzió van.
Hello!
A gépemet bekapcsolom tökéletesen behozza a Windowst de ahogy behozza az ikonokat meg úgy az egész mindent elsötétül a kép és azt írja a monitorom h nincs kapcsolat (no signal). De volt rá precedens hogy egyszer elsötétült és utána vissza jött a kép. Újra raktam a Windowst de ugyan úgy folytatta. Valaki tudna adni tanácsot hogy mit kezdjek vele?:S Nincs most pénzem semmire se. Előre is köszi!
Első körben frissítsd a videokártyád driverét. Ha azután is ilyen, akkor ki kellene próbálni másik vga-val, mondjuk havertól kölcsön vagy ha van régebbi. Ezután ha működik akkor a kártyád a ludas, ha mégsem, akkor elképzelhető, hogy a monitor zakkant meg vagy a kábele. Ezt szintén egy kölcsön monitorral tudnád megnézni. Talán megpróbálhatod még csökkentett módban indítani, így nem tölti be a drivert, mert az is lehet, hogy olyan felbontást vagy frissítést ad, amit nem tud a monitorod, bár erre én nem no signalos jelzést láttam eddig. Lehet még gyengélkedő táp is.
Sziasztok. A problémám a következő: meghalt a t-homeos modemem, teljesen. Jöttek, kicserélték, viszont a hálókártyám azóta mintha nem is lenne. A ledje egyfolytában világít, a gép nem látja, hiába teszek fel drivert. P5B alaplapom van, integrált PCIe hálókártyával (BIOSban engedélyezett). Már azon vagyok, veszek bele egyet 2000 Ft-ért, de gondoltam esetleg van itt valaki, aki megoldott már hasonló problémát. Köszönöm!
Sziasztok! Az egyik ismerősöm hozott egy gépet amiben egy ASUS A7V8X-X alaplap van .Kapott egy új WD 320GB HDD-t. A C:\ 50GB ra lett leformázva.Újra lett természetesen telepítve de nem hajlandó újra indulni,csak ha resetet nyomok neki ami ugye nem egészséges. betöltéskor nem látja a merevlemezt reset után már igen.Legyetek szívesek segítsetek a hiba magoldásában.(A régi merevlemezzel semmi gond szépen működik csak az kicsi)
Köszönettel belfi
Elég öregecske alaplap de szerintem akárhogy is van partícionálva fel kellene hogy ismerje a 320GB-os HDD-t. Egy BIOS frissítés talán segíthet, de biztosan nem árt, ha esetleg egy saját magához képest is régi változat van rajta.
A régi meghajtó rendszerpartíciónak is kicsi? mert ha minden kötél szakad, akkor mehet vissza C: nek, és a tárolási feladatokra használható az új.
Szerintem , hívjad fel őket, ha úgy érzed ,hogy a modem hibája miatt nyekkent meg a géped. Ha akarsz egy uj lapot akkor , ne egyezz bele abba hogy adjanak egy hálókarit. Hivatkozhatsz arra , hogy szükséged van minden pci foglallatra. Hidd el ellenkező esetben ugyanilyen hozzáállásuk lenne.
Szia ! Felismeri de nem mindig, 2003-as a bios a lemez viszont 25% kondíciójú.
25%??? Ezt valamelyik HDD figyelő progi mondta?
Mert ha ez valóban így van, akkor garanciális cserét kell követelni. Vagy a régi lemez 25%-os? A tápcsatlakozások és az IDE sín bizonytalan érintkezése is okozhat hibát, pl. hideg táp rossz feszültséget ad a vinnyónak stb.
Szia! Igen HD Sentinel és a régi lemez a rossz.Megnéztem mind a két ide csatornán de semmi és most már egyáltalán nem ismeri fel az újat ,A régivel viszont szépen megy Beletettem egy P3asba az viszont látja és viszi is.Frissítettem a BIOSt de nem változott az eredmény. És még valami a billentyűzet néha lefagy.A tápot még nem néztem ,de a régi lemezzel jól működik (legalábbis eddig) .
Keress egy olyan opciót aminek az a lényege, hogy késlelteti a vinyó felismerést. IDE HDD detect vagy valami hasonló...ott álits neki egy kicsit több időt.
A kábel ugyanaz amivel az új vinyót akarod csatlakoztatni, mint amivel a régebbit? Ha nem próbáld meg a régebbi kábelével... Én már találkoztam olyan winchesterrel ami egy windows telepítésnyit "élt"...
Hali ! A régi kábel 40-es az új 80as az 5 volt csak 4,3 lehet hogy táp?
Az kevés az a 4,3, a szabvány 4,75 ig engedi elvileg minuszba... akkor lehet meg is van a gond... a táp... legalábbis az mindenképp Nekem amikor a tápom a 4,75öt közelítette csak felülről terhelés alatt már akkor voltak gondok, a tápban kondicsere amúgy segített, nézd meg te is...
|
Bejelentkezés
Hirdetés |